MENÜ

Nemescsó múltjából

  1. Aáchs Mihály(1647-1708)

Gyülekezeteinkben gyakran hangzik fel énekeskönyvünk két éneke: „Magas egekben lakozó Felség…” (264) és „Minden e földön csak elmulandó….”(372). Mindkettőnek Ács Mihály a szerzője. Egyháztörténetünk legnehezebb korszakában élt.

 

Valószínűleg Kemenesszentmártonban vagy Csepregen 1647. július 9-én született. Szüleiről és tanulóéveiről nincsenek adataink, csak azt tudjuk, hogy 1666–1669 között Wittenbergben, majd Tübingenben tanult Wittnyédi István támogatásával.

Hazaérkezése után győri rektor lett, de onnan – vallása miatt – nemsokára elűzték.

1673-ban a szilvágyi zsinaton lelkésszé avatták. 1673–1674-ben farádi lelkész volt. Sok szolgatársával ellentétben nem tett eleget a pozsonyi vértörvényszékre szóló idézésnek, hanem beállt a bujdosók közé, és több évig titokban lelkészkedett.

1680 táján a vázsonykői (nagyvázsonyi) végvárban prédikátor, majd Thököly seregében tábori pap. Arról is tudunk, hogy 1680 körül Nemescsón működött. Gyülekezete artikuláris jellegű volt, megszorított és megcsonkított „szabad” vallásgyakorlattal. Ez az alaphelyzet bizonyára nem a nyugalmat jelentette számára, sokkal inkább leleményességre, találékonyságra késztette őt, rugalmas szervezőkészséget igényelt tőle. 1683-ban már Thököly csapatainál volt tábori prédikátor, hogy vigasztalja, bátorítsa, erősítse a hadrakelteket. Lehet, hogy átmenetileg az ugyancsak artikuláris Vadosfán is végzett lelkészi szolgálatot – ezt azonban egyértelműen mindeddig nem sikerült tisztázni.

1686-ban már ismét Nemescsó lelkésze volt. Az 1689. évi pozsonyi országgyűlésen az evangélikus rendeknek ő tartotta a megnyitó istentiszteletet. Vannak olyan feltételezések is, hogy ezután Kőszegen is lelkészkedett rövid ideig, majd 1701-től Devecserben működött.

1706-tól kemenesaljai esperes és Nagysimonyi lelkésze lett. 1707-től ismét – immár harmadszor – Nemescsó volt az állomáshelye. Valószínűleg 1708-ban halt meg, jan. 18. előtt, és az utóbbi településen is temették el.

Szolgálati helyeinek gyakori változását látva ne feledkezzünk meg az ellenreformáció megpróbáltatásai mellett a „papmarasztalás” korabeli szokásáról sem: a gyülekezet egy esztendő elmúltával elbocsáthatta lelkészét! Ennek nem körültekintő gyakorlása esetenként nagyfokú bizonytalanságot jelentett a lelkésznek is, de a gyülekezetnek is.

 

   Ács Mihály a pietizmus markáns képviselője volt.

   Az 1680-ban a berhidai csatában meghalt Semptsei Ferenc vázsonyi kapitány temetésére írt halotti beszéde és verses búcsúztatója a végvári irodalom jeles alkotása.

   1696-ban adta ki Lőcsén az „Arany Láncz” címő, 210 oldalas, 150 év alatt 11 kiadást megért imakönyvét. Aáchs támogatói Lővei Balázs győri lelkész, aki 1692-ben fordította és jelentette meg az Ágostai Hitvallást, és Lővein kersztül anyagilag is támogatta Telekesi Török István földesúr, Egyed, Szentandrás és Sobor földesura. Az imakönyv elejér Lővei írt Előbeszédecskét a tiszteletes Authorhoz, s itt azt írja: „Jól gondoltad Christusban nálam öregebb szolgatársam, hogy e könyvet irtad, mert majd alig találtatik egy-két imádságos könyv magyar, melyet Religiónkon való ember bocsátott volna ki.”

   Ugyanabban az évben, 1696-ban adta ki Aáchs Mihály ugyancsak Lőcsén a Zöngedező Mennyi Kar címet viselő evangélikus énekeskönyvét, ami 1812-ig tizenkét kiadást ért meg. Ez németből magyarra fordított és magyar énekek gyűjteménye, Ács Mihály szerkesztésében, Lövei Balázs győri és Tatay István téti lelkész közreműködésével. Javított és módosított változatai is napvilágot láttak. aminek később nagy jelentősége lett.

Boldog halál szekere című imádságoskönyve (1701) Strasbourgban is megjelent második kiadásban (1702) Telekesi Török István költségén, a szerző fiának, ifj. Ács Mihálynak a közreműködésével. A példányokat a vámnál elkobozták, a könyv azonban itthon újra megjelent (1708). Az énekeskönyvünkben szereplő Ács Ferenc nádasdi lelkész szintén az ő fia volt.

A jelenleg használatban lévőt megelőző énekeskönyvünkben szerepel még egy éneke „Szívem keserűségét…” kezdettel (381). Ennek érdekessége, hogy a versfőkből visszafelé „Michael Ács” olvasható ki.

 

Irodalmi munkásságából megemlítjük a Zengedező mennyei kar című énekeskönyvet, amely 1696-ban jelent meg Lőcsén, és 1812-ig tizenkét kiadást ért meg. Ez németből magyarra fordított és magyar énekek gyűjteménye, Ács Mihály szerkesztésében, Lövei Balázs győri és Tatay István téti lelkész közreműködésével. Javított és módosított változatai is napvilágot láttak. Arany lántz című, 210 oldalas imádságoskönyve (1686) százötven év alatt tizenegy kiadásban került az olvasók kezébe. Boldog halál szekere című imádságoskönyve (1701) Strasbourgban is megjelent második kiadásban (1702) Telekesi Török István költségén, a szerző fiának, ifj. Ács Mihálynak a közreműködésével. A példányokat a vámnál elkobozták, a könyv azonban itthon újra megjelent (1708). Az énekeskönyvünkben szereplő Ács Ferenc nádasdi lelkész szintén az ő fia volt.

A jelenleg használatban lévőt megelőző énekeskönyvünkben szerepel még egy éneke „Szívem keserűségét…” kezdettel (381). Ennek érdekessége, hogy a versfőkből visszafelé „Michael Ács” olvasható ki.

 

ifj. Aáchs Mihály

Bártfai igazgató, a nemescsói lelkész fia. Magyar Theologia című, 1709-ben Bártfán kiadott dogmatikájával a hitvalláshoz való ragaszkodást kívánta erősíteni. Művét Szirmay Miklós evangélikus patrónusnak és nejének, Cseri Zsuzsannának ajánlotta.

 

alumneum

 

Egyházi iskola, bennlakással és ellátással; papnevelde.

 

artikuláris helyek

Artikuláris helynek nevezték azokat a magyarországi helységet, amelyeket az 1681. évi XXVI. törvénycikk (artikulus) sorolt fel. Ez a törvénycikk kimondja, hogy a felsorolt helységekben a protestánsok szabadon tarthatnak istentiszteleteket és általában szabadon gyakorolhatják vallásukat, de azokon kívül sehol. Megyénként két-két ilyen helyet engedélyeztek.

A törvénycikk ellen a protestáns rendek óvást tettek, azonban az 1687. évi országgyűlés ismét megerősítette, az 1691. évben kiadott a Explanatio Leopoldina pedig további korlátokat szabott azáltal, hogy a protestáns lelkészeknek megtiltotta az artikuláris helyeken kívüli szertartásokat, ugyanakkor a nem artikuláris helységekben lakó protestáns egyháztagokra viszont kimondta, hogy fölkereshetik ugyan az artikuláris helyeken való lelkészeiket, de a helybeli katolikus papnak a stólát mégis kötelesek megadni. Ugyanígy intézkedett 1731-ben a Carolina resolutio, amelyet Mária Terézia is megerősített. Ezt az intézkedést, melyet teljesen még a Türelmi Rendelet sem változtatott meg, csak az 1791. évi XXVI. törvénycikk törölte el.

A tilalom ellen vétő lelkészeket 1-2 tehén árának megfelelő pénzbüntetéssel, börtönnel, botbüntetéssel sújtották.

Artikuláris helyek: Celldömölk (akkor Nemesdömölk, evangélikusok részére), Csepely (jelenleg Nagykapos része), Felsőőr ((Vas vármegye, reformátusok részére), Felsőkubin (Árva vármegye), Garamszeg (Zólyom vármegye, evangélikus), Görgő (Szepes vármegye), Györköny, Hibbe (Liptó vármegye), Isztebne (Árva vármegye, evangélikus), Ivánkafalva (Turóc vármegye), Kassa, Késmárk (Szepes vármegye, evangélikus), Köveskál,  Kustánszeg (reformátusok részére), Lestin (Árva vármegye, evangélikus), Liptószentkereszt (evangélikus), Nagypalugya (Liptó vármegye, evangélikus), Necpál (Turóc vármegye), Nemescsó (Vas vármegye, evangélikusok részére), Nemeskér (Sopron vármegye), Nyitraszerdahely, Osztroluka (Zólyom vármegye), Pusztafödémes (Pozsony vármegye, evangélikus), Réte (Pozsony vármegye, református), Simony (Bars vármegye), Sopron, Strázsa, (ma Sasvár–Morvaőr) (Nyitra vármegye), Szelepcsény (Bars vármegye), Szulyóváralja (Trencsén vármegye), Toporc (Szepes vármegye), Vadosfa (Sopron vármegye), Zayugróc (Trencsén vármegye).

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Artikul%C3%A1ris_hely

Artikuláris hely

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2013. augusztus 10.

Pontosság

ellenőrzött

[bevezető szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

Artikuláris helynek nevezték azokat a magyarországi helységet, amelyeket az 1681. évi XXVI. törvénycikk (artikulus) sorolt fel. Ez a törvénycikk kimondja, hogy a felsorolt helységekben a protestánsok szabadon tarthatnak istentiszteleteket és általában szabadon gyakorolhatják vallásukat, de azokon kívül sehol. Megyénként két-két ilyen helyet engedélyeztek.

A törvénycikk ellen a protestáns rendek óvást tettek, azonban az 1687. évi országgyűlés ismét megerősítette, az 1691. évben kiadott a Explanatio Leopoldina pedig további korlátokat szabott azáltal, hogy a protestáns lelkészeknek megtiltotta az artikuláris helyeken kívüli szertartásokat, ugyanakkor a nem artikuláris helységekben lakó protestáns egyháztagokra viszont kimondta, hogy fölkereshetik ugyan az artikuláris helyeken való lelkészeiket, de a helybeli katolikus papnak a stólát mégis kötelesek megadni. Ugyanígy intézkedett 1731-ben a Carolina resolutio, amelyet Mária Terézia is megerősített. Ezt az intézkedést, melyet teljesen még a Türelmi Rendelet sem változtatott meg, csak az 1791. évi XXVI. törvénycikk törölte el.

A tilalom ellen vétő lelkészeket 1-2 tehén árának megfelelő pénzbüntetéssel, börtönnel, botbüntetéssel sújtották.

Artikuláris helyek (hiányos)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Celldömölk (akkor Nemesdömölk, evangélikusok részére)
  2. Csepely (jelenleg Nagykapos része)
  3. Felsőőr ((Vas vármegye, reformátusok részére)
  4. Felsőkubin (Árva vármegye)
  5. Garamszeg (Zólyom vármegye, evangélikus)
  6. Görgő (Szepes vármegye)
  7. Györköny
  8. Hibbe (Liptó vármegye)
  9. Isztebne (Árva vármegye, evangélikus)
  10. Ivánkafalva (Turóc vármegye)
  11. Kassa
  12. Késmárk (Szepes vármegye, evangélikus)
  13. Köveskál
  14. Kustánszeg (reformátusok részére)
  15. Lestin (Árva vármegye, evangélikus)
  16. Liptószentkereszt (evangélikus)
  17. Nagypalugya (Liptó vármegye, evangélikus)
  18. Necpál (Turóc vármegye)
  19. Nemescsó (Vas vármegye, evangélikusok részére)
  20. Nemeskér (Sopron vármegye)
  21. Nyitraszerdahely
  22. Osztroluka (Zólyom vármegye)
  23. Pusztafödémes (Pozsony vármegye, evangélikus)
  24. Réte (Pozsony vármegye, református)
  25. Simony (Bars vármegye)
  26. Sopron
  27. Strázsa, (ma Sasvár–Morvaőr) (Nyitra vármegye)
  28. Szelepcsény (Bars vármegye)
  29. Isztebne (Árva vármegye)
  30. Szulyóváralja (Trencsén vármegye)
  31. Toporc (Szepes vármegye)
  32. Vadosfa (Sopron vármegye)
  33. Zayugróc (Trencsén vármegye)

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

 

 

http://lexikon.katolikus.hu/A/artikul%C3%A1ris%20helyek.html

artikuláris helyek: az 1681:26. törvénycikkben meghatározott helységek, melyekben az evangélikusok és reformátusok hivatalosan is gyakorolhatták vallásukat. - Az ogy. a 25. tc-ben törv-be iktatta I. Lipót határozatát, mellyel visszaállította az 1608:1. tc. állapotát. Eszerint a száműzött, v. kötelezettségei miatt elmenekült prédikátorok és tanítók visszatérhettek és mentesültek a pbnosnak nyújtandó szolgáltatásoktól (→stóla). Mindenki vallásszabadságot nyert, s a tc. kimondta, hogy az ev-ok és ref-ok más szert-ra nem kényszeríthetők. A 26. tc. elrendelte, hogy „az ev. és ref. hívők által épített és r.k. szert. szerint még vissza nem vett (→reconciliatio) tp-okat biztosok átadják nekik, másutt pedig megfelelő helyeken e biztosok telket adnak tp., isk. és parókia építése céljából.” - A következő ~et jelölték ki: Árva vm: Felsőkubiny, Sztebnye; Bars vm: Simonyi, Szelecsény; Liptó vm: Hibbe, Nagypalugya; Nyitra vm: Nyitraszerdahely, Strázsa; Pozsony vm: Pusztafödémes, Réte; Sopron vm: Nemeskér, Vadosfa; Szepes vm: Görgő, Toporc; Trencsén vm: Szuló, Zayugróc; Turóc vm: Necpál, Ivánkafalva; Vas vm: Dömölk (ev.), Nemescsó (ref.), Felsőőr; Zólyom vm: Garamszeg, Osztroluka. A többi vm-ben eddig használt tp-aik a prot-oké maradtak. A kanizsai főkapitányságban: Szentgrót; a győriben Tihany, Vázsony, Pápa, Veszprém, Komárom; a bányavidékiben Léva, Korpona, Fülek; a felsőmo-iban Putnok, Ónod, Szendrő, Tokaj, Kálló, Szatmár. A sz. kir. városok közül Pozsonyban a külvárosban az ev-ok építhettek, Sopron háborítatlanul az övék maradt. A bányavárosok közül Trencsénben, Modorban, Körömöcbányán, Besztercebányán és Felső Mo. minden városában építhettek. - A prot. rendek tiltakoztak, de 1687: az ogy. megerősítette, az 1691: kiadott →Explanatio Leopoldina tovább szigorította az ~ tc-ét. 1731: a →Carolina resolutio, majd Mária Terézia ismét megerősítette, s csak az 1790/1. XXVI. art. törölte el. **

PaIlas II:181.

http://nemesker.lutheran.hu/tortenet.htm

http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/oldal556f.html?page=0,10

Címlap

Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon

Hetven év püspök nélkül

„Hetven évig tartott a Hajnóczytól megénekelt captivitas Babylonica (babiloni fogság, 1673–1742), melyben nem volt a kerületnek püspöke.” Az eddig tárgyalt szakaszban nyolc püspök szolgált. A gyászévtized „minden egyházi életet letarolt” – írja Payr. De az 1681-es országgyűlés után újraéledtek gyülekezeteink. A Rákóczi-szabadságharc ideje alatt a fejedelem türelmes egyházpolitikája mérsékelte a protestánsok üldözését. Azonban a püspökválasztás szóba sem kerülhetett. A régebbi kilenc egyházmegye helyett most csak kettő élt igazán: a győri és a kemenesaljai. Igaz, ezek „nagyobbak” lettek, hiszen kiterjedtek több vármegyére is. 1720 körül csatlakozik ezekhez a tolna-baranyai egyházmegye. 1742-ig tehát három főesperes vezette a kerületet. A győri egyházmegyében három egymást követő, a kemenesaljaiban hét, a tolna-baranyaiban 1720-tól egy esperesről tudunk. Nevük bizonyára előkerül az egyházmegyék történetében.

Jellemző adat a kerület „gyászévtizedének” (1671–1681) és az utána következő nehéz éveknek idejéből. 1695. május 11-én Zabler Jakab bártfai, felvidéki lelkész ordinálta a dunántúli lelkészeket, mert itt nem volt püspök. Ezek: Tatay István Kispécre, Király Máté Komáromba, Galambos István Lovászpatonára, Domján István Szákra, Misley István Mindszentre, Szendrei Márton Mórichidára, Solnay Sámuel Szabarra (Soborra?), Rossiar (Rózsási) Dániel Kissomlyóra, Borgátára. Még 1706-ban is Selmecbányán ordinált Pilárik István püspök 20 dunántúli lelkészt a következő gyülekezetekbe: Bakonyszentlászló, Csót, Beled, Szákszend, Kethely, Vanyola,Varsány, Vásárosfalu, Sitke, Jánosháza, Terestyénfalva, Nádasd, Kerta, Nemesdömölk, Gérce, Mesteri, Tokorcs, Szarvaskend, Kissomlyó. Ezek az adatok is jelzések arra, hogy a kerület „lefejezve” élt.

  1. április 28-ára I. Lipót országgyűlést hívott össze Sopronba. Az egyházi kérdésekben az 1681:25. és 26. törvénycikk intézkedett. A 25. törvénycikk a földesúri jog megtartásával kimondta a vallásszabadságot. Ez alig jelentett valamit, hiszen eddigre szinte minden földesúr katolikus volt. A 26. törvénycikk az ország nyugati és északi területén vármegyénként két-két helységet jelölt ki, ahol protestánsok templommal rendelkezhetnek (ezek az artikuláris, vagyis „articulusba”, törvénycikkbe foglalt helyek). „Az 1681-ben tartott országgyűlés artikuláris törvénye látszólag (a gyászévtizedhez képest valóban) kedvezett az üldözött protestantizmusnak, mivel kijelölt egyes helyeket, ahol a protestánsok szabadon és nyilvánosan gyakorolhatták vallásukat. Valójában azonban törvényes lehetőséget biztosított az intézményes üldöztetésre és a protestáns gyülekezetek megsemmisítésére. A törvénynek két dunántúli vonatkozása, rendelkezése volt: (a) a Dunántúlon Vas megyében Nemescsó és Nemesdömölk, Sopron megyében pedig Nemeskér és Vadosfa lettek artikuláris gyülekezetek. Csak itt működhetett pap és tanító, s csak ezeken a helyeken lehetett kereszteléseket, esketéseket, temetéseket elvégezni. (b) A törvény kimondta azt is, hogy Győr és Veszprém megyében megmaradhatnak azok a gyülekezetek, amelyek igazolni tudják, hogy 1681-ben (illetve előtte is) evangélikus vallásgyakorlatot folytattak. Kivételezettséget élveztek a véghelyek (pl. Győr és Nagyvázsony) a török jelenlétére és fenyegetésére tekintettel.”

Az objektivitás megköveteli, hogy az artikuláris helyek szócikket a Katolikus lexikonból is idézzük: „Artikuláris helyek az 1681:26. törvénycikkben meghatározott helységek, melyekben az evangélikusok és reformátusok hivatalosan is gyakorolhatták vallásukat. Az országgyűlés a 25. tc-ben törvénybe iktatta I. Lipót határozatát, mellyel visszaállította az 1608:1.tc. állapotát. Eszerint a száműzött, vagy kötelezettségei miatt elmenekült prédikátorok és tanítók visszatérhettek és mentesültek a plébánosnak nyújtandó szolgáltatásoktól (stóla). Mindenki vallásszabadságot nyert, s a tc. kimondta, hogy az evangélikusok és reformátusok más szertartásra nem kényszeríthetők. A 26. tc. elrendelte, hogy az evangélikus és református hívők által épített és a római katolikus szertartás szerint még vissza nem vett templomokat biztosok átadják nekik, másutt pedig megfelelő helyeken e biztosok telket adnak templom, iskola és parókia építése céljából.” A következő helyeket jelölték ki: Árva vm: Felsőkubiny, Sztebnye, Bars vm: Simonyi, Szelecsény, Liptó vm: Hibbe, Nagypalugya, Nyitra vm: Nyitraszerdahely, Strázsa, Pozsony vm: Pusztafödémes, Réte, Sopron vm: Nemeskér, Vadosfa, Szepes vm: Görgő, Toporc, Trencsén vm: Szuló, Zayugróc, Túróc vm: Necpál,. Ivánkafalva, Vas vm: Dömölk (ev.), Nemescsó (ref.), Felsőőr, Zólyom vm: Garamszeg, Osztroluka, A többi vm-ében eddig használt templomaik a protestánsoké maradnak. A kanizsai főkapitányságban: Szentgrót, a győriben: Tihany, Vázsony, Pápa, Veszprém, Komárom, a bányavidékiben: Léva, Korpona, Fülek, a felsőmagyarországiban: Putnok,Ónod, Szendrő, Tokaj, Kálló, Szatmár. A szabad királyi városok közül: Pozsonyban, a külvárosban az evangélikusok építhettek. Sopron háborítatlanul az övék maradt. A bányavárosok közül: Trencsénben, Modorban, Körmöcbányán, Besztercebányán és Felső Magyarország minden városában építhettek. A protestáns rendek tiltakoztak, de 1687: az országgyűlés megerősítette, az 1691: kiadott Explanatio Leopoldina tovább szigorította a tc-ét. 1731: a Carolina resolutio majd Mária Terézia ismét megerősítette, s csak az 1790/1. XXVI. Art. törölte el.”

Ehhez csak apró megjegyzések: a dunántúli helyeket kiemeltük. Nem tudjuk, hogy Nemescsó miért ref., Felsőőr pedig ev., holott a dolog fordítva volt. Sopron „háborítatlansága” is kérdéses, hiszen nem volt templomuk, és az Eggenberg házban tartották istentiszteleteiket.

A magunk értékelése helyett fűzzük ide azt, amit a nemeskéri honlapon olvastunk: „Artikuláris névvel jelöli történelmünk azokat az evangélikus egyházközségeket, amelyek a vallásüldözés gyászos évtizede (1671–1681) után a soproni országgyűlésen 1681-ben kivételesen némi korlátolt vallásszabadságot nyertek, s mint ilyenek név szerint is bele vannak iktatva az itt hozott törvények 26-ik artikulusába. Artikuláris tehát annyi, mint törvénycikkbe iktatott egyházközség, melynek az országgyűlés 1681-ben megnevezetten (articulariter) adott nyilvános, de később nagyon is szűkre szabott vallásgyakorlatot. Sopron és Vas megyében Nemeskér, Vadosfa, Nemescsó és Nemesdömölk voltak ezek az artikuláris helyek. A reformátusok számára pedig Felsőőrt jelölték ki ilyenül. A két nagy vármegyében csakis ilyen kicsiny faluhelyeken s itt is, amint a vármegye rendelte, nem a r. katolikus templomokhoz hasonló, hanem granárium-formára épített imaházakban hangozhatott fel a 18. században az evangélikus imádság, ének- és orgonaszó s az evangélikus lelkész által végzett igehirdetés.”

Az artikuláris helyekről szóló törvényeket azonban nem lehetett teljesen végrehajtani. Egyrészt a török kiűzése (1699), másrészt a Rákóczi-szabadságharc (1703–1711) leverése utáni „békésebb” légkör kellett ehhez. Mégis ekkor sikerült a Rábaköz, majd a Kemenesalja és a Hegyhát gyülekezeteinek szinte teljes felszámolása.

„A végveszélybe jutást igazolja két adat. 1726-ban 61, 1750-ben pedig mindössze 49 gyülekezet tartozott a kerülethez. Fontos történelmi tény, hogy a vakbuzgó I. Lipót (1657–1705) országlása alatt kevesebb veszteséget szenvedett a hazai protestantizmus, mint a vértelen ellenreformáció két reprezentánsa: III. Károly (1711–1740) és Mária Terézia (1740–1780) uralkodása idején.”

Ma, visszatekintve, elmondhatjuk, hogy – emberi tervek szerint – az elnyomatás és a „babiloni fogság” ideje, tehát a véres és vértelen ellenreformáció volt egyházunk és benne kerületünk „első halálos ítélete”.

Ugyanez az időszak – ekkor kezdődve, de időben tovább is tartva – azonban belső megújulás jeleit is mutatja. Erre a nehéz időre esik a „magyar pietizmus” mozgalma. Csepregi Zoltán erről szóló könyvének egyik fejezetcíme: Győr és hatóköre. A lelkészek ebben az időben és ebben a szellemben: Lövey Balázs, Torkos András, Német Sámuel voltak. Érdemes a tanítókat is feljegyezni: Hegyfalusi György, Csereti Mihály, Torkos András, Tóth Sipkovits József, Kis Péter, Vázsonyi Márton, Tomka Szászky János, Fábri Gergely, Torkos József. A konrektorok (segédtanítók): Petrőczy István, Ács Mihály, Károlyi István, Johann Schmiedel, Bárány György, Wagner István, Tatay István, Sartoris János, Perlaki János, Fábri Gergely, Torkos József, Magdó András, Balog Ádám, Haynóczi Sámuel. A diakónusok (kisegítő prédikátorok) között is ugyanezek a nevek fordulnak elő. Ez a névsor éppen a dunántúli vagy magyar pietisták szinte teljes névsora is. Ezek a nevek azért is fontosak, mert innen Győrből kerültek tovább más helyekre is e személyek. Dunántúlon ebből a győri körből újabb régióközpontok, kisugárzási helyek is születtek. Az egyik ilyen Sárszentlőrinc volt a Bárány család lelkészeivel. Egy másik ilyen központ Nemescsó lett. E települések voltak a legfontosabb „pietista centrumok” ebben az időben.

A megjelölt helyek egy-egy könyvkiadói kör középpontjaivá is lettek Ezekben a központokban születtek egy-egy munkacsoport összefogásával az énekes-, imádságos- könyvek, a káték, a különböző témájú hiterősítő és életet formáló kiadványok, az Ágostai hitvallás fordításai és az új fordítású Újszövetség, illetve teljes Biblia is. Ne feledjük, hogy ebben a korban, amikor a nyilvános istentiszteletek tartása igen korlátozott volt, nagy jelentősége volt a könyveknek, amelyeket családi és baráti alkalmakon is forgatni lehetett. S a könyvekben, főként Johann Arndt Igaz keresztyénség című könyve fordításának előszavában Sartoris János tollából született meg a hitvallás, amit szolgáltak: „az igaz keresztyénség a Szent Lélektől megvilágosíttatott, meg téríttetett és meg szenteltetett ember szívének olyan tulajdonsága, mely szerént az igaz élő hitből és annak erejéből készen és örömöst igyekeznek az Isten akaratját tselekedni és annak mindenekben, a mit ő Szent Igéjében parantsolt, engedni.” – Nem véletlen, hogy ebben a nehéz korszakban ilyen igehirdetőink és tanítóink támadtak. Isten a dunántúli kerületet a „hetvenéves babiloni fogság” idején ezen a mozgalmon, a pietizmuson, szabad ezzel a szóval is illetni: „egy csendes ébredésen” keresztül mentette át. Egy külföldi teológus ezt írta a mozgalomról és a könyvek megjelenéséről: „hiszem, ezek a magyar könyvek a pincékben és kamrákban jobban fognak prédikálni, mint most a lelkészek.”

p

Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon

A kerület újjászervezése

III. Károly (1711–1740) 1731-ben bocsátotta ki az első Carolina Resolutiót (királyi rendelet, esetleg a rendelet magyarázata), amelyben a pesti commissio (az 1712–15-ös országgyűlés alapján 1721-ben összeült, katolikusokból és protestánsokból álló bizottság, amely a viták során létrejött anyagát Bécsbe küldte) javaslatai alapján rendezte a magyar protestáns egyházak viszonyait. Alapjában még most is a protestánsok visszaszorítása volt a lényeg, de már nem erőszakos eszközökkel, mint I. Lipót uralkodása alatt, amikor a protestánsok csak artikuláris helyeken tarthattak istentiszteletet. Más helyeken csak magán- vagy családi áhítatokat tarthattak. A Carolina Resolutio alapjában nem szüntette meg ezeket a viszonyokat, hiszen kimondta, hogy vegyes házasságot csak katolikus pap szolgálatával lehet kötni, minden vegyes házasságból született gyermeknek a katolikus vallásban kell nevelkednie, a közhivatalt viselőknek ún. decretális (a rendeleten alapuló) esküt kellett tenniük Máriára és a szentekre, ezzel de facto kizárta a protestánsokat a közhivatalokból. „Minthogy a rendelet megengedte superintendensek választását, de számuk megállapítását későbbi királyi intézkedés részére tartotta fenn, a protestáns rendek megújított kérelmére 1734-ben megjelent a második Carolina Resolutio, mely úgy az ágostai, mint a helvét hitvallású protestánsokat négy-négy superintendens választására hatalmazta fel.” Alá kell húznom ezeket a szavakat az előző mondatból: „a protestáns rendek megújított kérelmére”. Vagyis: elkeserítő helyzet alakult ki, s már nemcsak az egyszerű nép körében, hanem a nemesség is el volt keseredve. Az országgyűlések visszatérő témája volt a „sérelmek” felsorolása. Ezért történt a második lépés a rendeletek sorában.

Ezzel a háttérrel és ebben a légkörben kezdtek megalakulni az egyházkerületek. A Dunántúli Egyházkerület: „hatásköre ekkor még csak a kemenesaljai, győri, tolnai és Sopron vidéki egyházmegyékre terjedt ki, de ez utóbbi egy ideig csak lazán függött tőle. Megindult aztán lassan az önállóságra való törekvés folytán mindenfelé a többi vármegyékben megmaradt egyházak szervezkedése is.” Ez volt tehát a kerület újjászervezésének ideje. Ez azonban nem ment könnyen. A valós képhez hozzá kell tenni, hogy az anyagyülekezetek száma erre az időre 41-re olvadt. Akkor látjuk ezt igazán, ha a kezdeti – tehát az ellenreformáció és vallásüldözés előtti korban élő – közel 300 gyülekezetes kerülettel hasonlítjuk össze az ekkori helyzetet.

„Egyházunk legkiválóbb tagjai 1735-ben Pesten összegyülekeztek, s itt a dunántúli kerület részére is világi felügyelőt jelöltek ki. Ez idő óta rendszeresítették egyházunkban a kerületi felügyelői hivatalt, s az esperességeknek és gyülekezeteknek is meghagyták, hogy szintén válasszanak felügyelőket.” Ettől kezdve van tehát „kettős elnökség” minden szinten egyházunkban. Payr előbb említett írása szerint a városi gyülekezeteknek már korábban is voltak gondnokai és felügyelői. Pl. Sopronnak Szowits Ábrahám 1674-től, Győrnek Sorok János 1714-től és Nagyvázsonynak Domokos Sámuel ugyancsak 1714-től. Ez a lépés fontos volt, hogy a kerület világi vezetői ne csak képviselői, hanem „védőügyvédjei” legyenek a rájuk bízott kerületeknek.

A püspökválasztás azonban nem sikerült. „Az esperesek kormányzását annyira megszokta kerületünk, és a Károly-féle kegyelem morzsáit oly kevésre becsülte, hogy nem is akart püspököt választani. Csak a király haragjával való ijesztgetésre gyülekeztek össze atyáink 1737-ben Felpécen, és Serpilius Sámuel soproni lelkészt 29 szavazattal püspökké választották.” „Ő azonban a soproniak ellenállása és apósa, Pilgram János Zsigmond soproni első lelkész tiltakozása következtében nem foglalta el állását.” Talán az sem túlzás, hogy apósa és a soproniak ellenállása mellett nemigen akart püspök lenni.

Ostffy Mihály (1688–1753) lett első kerületi felügyelőnk az előbb említett pesti gyűlés alkalmával, 1735-ben. Őt nemcsak a pesti gyűlés választotta meg, hanem az egyházkerület is szívesen fogadta, hiszen a család élete és küzdelme összefonódott régtől a kerület életével és küzdelmével. 1742-ig, hét évig püspöki elnöktárs nélkül vezette a kerületet, képviselte ügyünket. Küzdött azért, hogy kerületünk püspököt is válasszon. Különös szeretettel támogatta iskoláinkat, ezek közül is a sopronit és a nemesdömölkit leginkább. Váratlanul halt meg 1753-ban. Utódja Vittnyédi János lett, egyházunk történelmében a sokat emlegetett Vittnyédi István dédunokája.

Vittnyédi Jánost, a kemény-egerszegi birtokos nemest, akinek születési évét nem tudjuk, 1753-ban választotta meg kerületünk a felügyelői tisztre. Felügyelői hivatalát 28 évig viselte. Vannak, akik ebből az időből több kerületi felügyelőről is írnak. Felügyelői tisztét – Payr szerint – nagy eréllyel töltötte be, amire bizonyára abban az időben külső és belső tekintetben is szükség lehetett.

Szögezzük le: a Károly-féle rendeletek nyomán valósult meg minden egyházkormányzati szinten a kettős elnökség, és ez volt a presbitériumi rendszer felé vezető út kezdete. De a kialakulás útja még hosszú volt.

Tóth-Sipkovits János (1673–1746) volt 1742-től – nyolc évvel a második Carolina Resolutio után – az újjászervezett dunántúli kerület első, Szegedi Máté után pedig a kerület kilencedik püspöke. Felsőszakonyban született, itthoni iskoláit Sopronban és Besztercebányán végezte. 1702-ben Halléba ment az ottani egyetemre. Hazatérve öt évig nevelő volt. 1707-ben tanító, majd másodpap lett Győrben, miután Lipcsében kérte felszentelését. 1709-től Pápán volt lelkész, de onnan elűzték. Tétre menekült, ahol befogadták. 1737-ben a győri egyházmegye esperese lett, 1742-ben pedig a dunántúli kerület püspökének választották. Ekkor már 69 éves volt, és mindössze négy évig tudta püspöki tisztét ellátni. Szolgálatának vége 1746. január 22-e volt, amikor a beteges és fáradt püspök befejezte életét. „A rendezetlen viszonyok között nehéz szervező munkát végzett. Tudományával és nemes jellemével egyaránt kitűnt. Úgy nála, mint utódainál tekintettel volt a kerület arra is, hogy az egyházi elnöke, ezen nehéz időkben a nemesi osztályból való legyen, s ezáltal védve legyen némileg a folytonos zaklatásoktól. Összes egyházait meglátogatta, s az erről szóló jegyzőkönyvek fennmaradtak. 1742 óta a kerületi gyűlések jegyzőkönyvei is rendesen vannak vezetve.” Gyászbeszédei maradtak fenn, például a Telekesi Török házaspár temetése alkalmából írt. Új agendát is tervezett. Felhívta lelkészeit, hogy ilyen irányú dolgozataikat küldjék be neki.

Perlaky József (1701–1749) vette át elődjétől a püspöki tisztet. Sajógömörön született, itthon is több iskolában tanult, többek között Győrben és Sopronban. Nevelői munkája után a wittenbergi egyetemre iratkozott be 1725 októberében. 1729-től már győri konrektor, majd 1731-től nemeskéri lelkész volt. 1746. április 23-án választották a kerület püspökévé. Neki is gyászbeszédei maradtak fenn. „Nagy tudományát szintén dicsérik, de betegsége miatt nem fejthetett ki kellő tevékenységet” – írja róla Payr, aki a Perlaki családról külön tanulmányt írt. Mindössze három évig állt a kerület élén.

Fábri Gergely (1707–1766) a gömöri Osgyánban született (édesapja is Fábri Gergely, osgyáni lelkész volt), itt kezdett iskolába járni. Aztán Győrben és Késmárkon folytatta tanulmányait. 1726-tól nevelő lett, majd Sopron után a wittenbergi egyetemre iratkozott be 1728-ban. 1731-ben már győri konrektori és diakónusi, majd rektori szolgálatba került. Vagyis tanítói szolgálata mellett prédikált is. 1737-ben a vadosfai gyülekezet hívta meg lelkészéül. 1742-ben a kerület jegyzője lett, majd 1750 áprilisában püspökké választották. 1745-ben egy temetési igehirdetése miatt perbe fogták, de felmentették. „Ám nem ilyen szerencsésen végződött egy másik ügye. A vadosfai római katolikus kápolna felszentelése alkalmával 1751. augusztus 20-án a községben zavargás támadt, miért őt is felelősségre vonták, s 1752. október 25-től Németkeresztúron várfogságban tartották egészen 1753. április 13-ig, virágvasárnapig, midőn a Helytartótanács ítélete elmozdította mind püspöki, mind vadosfai lelkészi hivatalától.” Másutt szolgálhatott, Kertára fogadták be, majd 1759-től nemescsói lelkész volt. Itt fejezte be életét 1766-ban. Mivel utolsó saját kezű anyakönyvi bejegyzése 1766. február 1-jén történt, és 13-án már új lelkész volt itt, tehát valamikor február első napjaiban hunyt el. Püspöki szolgálata tehát 1750-től 1753-ig tartott.

Több könyv társszerzője volt. 1750-ben egy felpéci gyűlésen az Ószövetség újrafordítását és egy magyar teológiai kézikönyv megírását vette tervbe. Ebben a katechetika, dogmatika és etika rész megírását el is kezdte. Zaklatott élete igen tartalmas volt. Fennmaradt naplója, amit Payr Sándor közölt. „A fennmaradt iratokból arra következtethetünk, hogy a 18. század egyik kiemelkedő teológiai felkészültségű, nagy szorgalmú, szerény, hűséges és jól prédikáló lelkésze volt… Megválasztásának hírét ezzel az igével fogadta: Nem leszek sebkötöző, házamban is nincsen kenyér, és nincs ruha, ne tegyetek engem népem fejedelmévé.” (Ézs 3,7 Károli-fordítás)

Németh Sámuel lett Fábri püspök utódja. „Az 1749-ben Győrből kitiltott, s később Tétre hívott lelkész csak 1754. május 15-én választatott Fábri utódjául. Mindeddig (nem egészen két évig) reménykedtek, hogy a királynő vissza fogja adni Fábri elvett tisztségét. Németh Sámuelnek két évig sem tartó püspöksége alatt 1755-ben Téten agenda és posztilla kiadásáról tanácskoztak, a három seniorra bizatván ez ügy. Az ő idejében is több egyházat veszítettünk. Németh is megyegyűlés elé volt idézve, de mielőtt megjelenhetett volna, meghalt 1756. január 13-án.”

  1. április 7-én a celldömölki gyűlésen a szavazatok többsége Sartoris (Szabó) János nemescsói lelkészre esett. (Sartoris még ebben az évben meghalt.) Ekkor Vittnyédi János kerületi felügyelő felszólalt, hogy ne válasszanak mindig idős, beteges lelkészt, hanem fiatalabbat. Ekkor a gyűlés két jelöltet állított: Szeniczei Bárány Jánost és Balogh Ádámot, akik közül Bárány János kapott több szavazatot, s őt megválasztva, be is iktatták.

Szeniczei Bárány János (1716–1758) Bárány György (1682–1757) esperes fia volt. A Nagyvázsonyban született fiatal Modorban, Pozsonyban és Sopronban tanult. 1737 őszén a jénai egyetemre iratkozott be. Két év múltán tért haza, majd 1740-ben felpéci lelkész lett. 1754-ben esperessé, majd 1756-ban püspökké választották. A fiatal püspök is sokat betegeskedett. Payr írása szerint utóbb már a lelkészjelölteket is szobájában ágyán ülve szentelte fel. Kétéves püspöki szolgálat után fiatalon – 42 éves korában – halt meg. Ez a rövid élet is gazdag és tartalmas volt. Atyjával és Sartorissal együtt adták ki „A mi Urunk Jézus Krisztus Újtestámentuma” címmel az Újszövetség új fordítását. Nemcsak fordítás volt, hanem magyarázatokat is adtak a szöveghez. (Lauban, 1754) 1756. szeptember 8-i körlevelében ő rendelte el kerületében a konfirmáció gyakorlatát a gyülekezetekben. Részt vett atyja kátéjának összeállításában és védelmezésében. Temetési igehirdetései is fennmaradtak.

Balogh Ádám (1717–1771) követte Bárány Jánost a püspökségben. 1758. május 24-én a nemesdömölki zsinaton választották meg. Ezen a gyűlésen megint Vittnyédi János akarata győzött. Két idősebb lelkészt jelöltek, de az ő javaslatára a két idős jelölésétől elálltak. Kiss Zsigmond és Balog Ádám lett az új jelölt. Balog Ádám ellen többen protestáltak, de végül ő lett a püspök. „Nehéz volt a kormányzás oly időben, midőn vizitációkat éppen nem, gyűléseket is csak félve lehetett tartani” – olvassuk Payrnál. Ebben a helyzetben az új püspök belső megújulásra törekedhetett: 1759. június 27-én a kerületi gyűlésen új agendát és egy különféle alkalmakon használható imádságoskönyvet mutattak be. Balog Ádám nemeskéri lelkészként fejezte be életét 1771-ben. Érdekes adat püspöksége előtti idejéből, amikor Perlaki püspök őt Várpalotáról Tétre akarja küldeni, megtagadja az engedelmességet, s ezt írja: „könnyű a köpönyeg alól füttyöt hányni és az artikuláris helységben dúskáskodni.” „Payr elítéli ezt a levelet és magatartást, pedig bizony néhányan így látták az artikuláris helyek védelmét, s akik nem voltak ilyen helyen, azok a katolikus atrocitásoknak bizonyára jobban ki voltak téve” – írja Magassy Sándor.

„Az egyházi élet azonban igazán még az artikuláris helyeken sem volt biztonságban. Dömölkön csak hosszú és keserves utánjárás eredményeként kapott templomépítési engedélyt az artikuláris gyülekezet egy mocsaras területen. Nemeskér ősi templomát elvették az evangélikusoktól, s csak egy új templom (pontosabban oratorium, imaház) építésére adtak engedélyt. Vadosfáról egy provokáció következtében elüldözték, börtönbe záratták az eseményekben vétlen püspököt. Bizonytalan volt a külföldről idetelepült gyülekezetek sorsa is. Öskün, Csernyén és Oroszlányban a szlovákok (akik nem külföldről települtek ide), Gyönkön és Györkönyben a németek, Zombán pedig a magyarok tapasztalták meg), hogy a hatalmasokkal kialkudott privilégiumaik milyen bizonytalan alapokon nyugszanak. Győr 1749-ben azért veszítette el nyilvános vallásgyakorlási jogát, mivel megszüntették a város véghely jellegét. Az üldöző hatalomnak gyakran indokra sem volt szüksége. A Veszprém megyei Vanyola, Lázi, Bakonybánk és Devecser (stb.) ennek a sorsnak szomorú példája.”

Ez a mintegy fél évszázad a szétszóratás utáni újjáéledés nagyon nehéz időszaka volt. A gyülekezetek száma tekintetében mélypontnak nevezhető ez az idő. Gyülekezeteink a külső nyomás alatt szenvedtek. Másrészt a szellemi vagy lelki élet terén a megújulás jelei is mutatkoztak. Az agendák, posztillák, káték és különböző könyvek hatással voltak a családi áhítatok résztvevőire. „A 18. század volt kerületünkben a pietizmus kora, amelynek hatása minden téren (egyházalkotmány, irodalom és valláserkölcsi élet) meglátszott.”

A kerület újjászervezésének kérdéséhez az új telepítések aspektusa és története is hozzátartozik. „A török kiűzése után a Dunántúl felszabadított része szinte lakatlan volt. A bevándorlás az elnéptelenedett vidékekre az országon belül és külföldről csak lassan indult meg. Kollonich Lipót (1631–1707) érsek „Einrichtungswerk des Königreichs Ungarn” (A magyar királyság berendezése – újjászervezése, 1689) című művében adta meg a betelepítések ideológiai hátterét. (A forrongó magyar vér idegen, főleg német vérrel való lecsendesítését tűzte ki célul.) Az adókedvezményekkel és a vallási toleranciával (lásd: következő fejezet!) könnyű volt Magyarországra csábítani a harmincéves háborúban kisemmizett, éhező, de többnyire jó szaktudással rendelkező német parasztságot. A gazdaság fellendítését és a termelés beindítását azonban veszélyeztették a vallási és nemzetiségi ellentétek. A feszültségek elkerülése végett, ahol lehetett, a földesurak katolikus telepeseket igyekeztek letelepíteni. Ezenkívül gyakorlat volt még az egy helyről érkezőket egy adott faluba elhelyezni. A Dunántúlra érkező evangélikus telepesek elhelyezésüket leginkább gróf Claudius Florimundus Mercy császári tábornoknak, a bánsági állami telepítések irányítójának köszönhették (az 1720 és 1760 közötti időszakban), akinek itt voltak birtokai. A haladó felfogású gróf csökkentette a jobbágyterheket, és igen kedvező feltételekkel (szabad vallásgyakorlat, robot helyett pénzmegváltás) kötött szerződést a magyar és német telepesekkel. Így alakulhatott meg Tolna megyében a javarészt Hessen tartományból (de máshonnan is) érkező német telepesek által alapított evangélikus falvak egész sora (Keszőhidegkút, Pálfa, Sárszentlőrinc, Kölesd, Kistormás, Varsád, Kalaznó, Felsőnána, Izmény, Mucsfa, Kismányok, Bátaapáti). A vallási tolerancia azonban más földesurakra is jellemző volt. A betelepítések a 18. század 20-as, 30-as éveiben érték el csúcspontjukat, amelynek során több hullámban és számos német tartományból érkeztek evangélikus német telepesek a Dunántúlra.

A német területekről érkezők mellett jelentős mértékű volt még a Nyitra megyéből nagyobb számban érkező szlovák evangélikusok bevándorlása is, főleg a Bakony vidékére (Szák, Szend, Pusztavám, Bakonycsernye stb.), de pl. még a Somogy megyei Tabra is.

Az országon belüli elvándorlás is jelentős mértékű volt. Tolna megye első német anyanyelvű telepesei (pl. Györköny, Bikács) Moson vármegyéből érkeztek. (A Fertő-tó környékéről érkező német evangélikusokat hapaurereknek (Heidebauereknek, pusztai parasztoknak) nevezték. Ők eredetileg a Boden-tó környékéről származtak, és vallási hovatartozásuk miatt kellett elhagyniuk szülőföldjüket. Letelepedésüket Mária királyné hagyta jóvá. De Győr, Sopron és Veszprém megyéből is jelentős számú magyar és német telepes vándorolt el a Dunántúl lakatlan területeire. Ezt az időszakot követően, a század közepére alábbhagyott a külföldről érkező bevándorlási hullám, és tömegesebb belső elvándorlásokra csak akkor került sor, amikor az adott település más földesúr birtokába került, és megnőtt a vallási türelmetlenség, vagy ha az adott településen élő, de különböző helyről érkező evangélikusok nem fértek meg egymással. (A Tolna megyei Györköny községben a magyar és német evangélikusok konfliktusai miatt a magyarok a szomszédos, pusztán álló Sárszentlőrincre költöztek. Hidason pedig a 19. század derekáig három, egymástól elkülönült evangélikus gyülekezet működött. Rác-Hidason hesseni és württembergi németek, Magyar-Hidason magyarok, Német-Hidason egyéb helyekről érkező német telepesek alkottak sokáig jól elkülönülő közösségeket.)”

„A Dráva mentén a mai Somogy, Zala és Vas megyékben pedig az otthonról elüldözött vend (szlovén) evangélikusok találtak menedékre a németek és magyarok mellett.”

 

http://library.hungaricana.hu/hu/view/VASM_Vhk_1996/?pg=243&zoom=h&layout=s#pg=243&layout=s

  1. szám
  2. szám
  3. szám

Galambos Ferenc Iréneusz: Az ezeréves magyar iskola. — Mozaikszemek —

MŰHELY

Feiszt György: „... élményt kell adni az embereknek ..." — Beszélgetés Galambos Ferenc Iréneusszal -

Németh Gyula: Az ember és a fa ... - Id. Palatkás József fafaragó bemutatása -

Pethő Gyula: A krónikaírásról, történeti visszatekintéssel

ADATTÁR

Dénes József: Hadiesemények Vas megye területén, 802-1809

Sill Ferenc: Kazó István kánoni vizitációja Kőszegen, 1697

Tóth Péter: Tudománytörténeti mozaikok 1. -Vázlat Horváth József (1794-1849) természettudós életművéről -

Tilcsik György: Források és adatok a Batthyány Lajos és édesanyja közötti vita lezárulásához

Molnár András: A 7. honvédzászlóalj történetéről, 1848-1849. - Tüske Ferenc visszaemlékezése -

Gál József: Karácsony Sándor levelei Weöres Sándorhoz

Salamon Nándor: „Színes vasi föld" — Csonka Ernő festészetéről gyűjteményes kiállítása kapcsán -

KÖNYVESPOLC

ESEMÉNYEK, HÍREK

  1. szám

 

 

 

 

Asbóth Gottfried János

Asbóth János

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok/a/asboth.htm

 

Asbóth János (1768. december 13., Nemescsó -- 1823. június 19., Zombor)

Természettudós (mineralógus, botanikus, zoológus).Apja Asbóth Gottfried János, nemescsói evangélikus lelkész volt. Asbóth Sándor (1810–68) tábornok és Asbóth Lajos (1803–82) honvédezredes édesapja.

1782-től Sopronban járt középiskolába, majd 1788-tól a göttingeni egyetemen természettudományokat, filozófiát és mezőgazdaságtant tanult. Az egyetem elvégzése után 1791-től Lőcsén, majd 1796-tól Késmárkon oktatott a líceumban. Filozófiát és természetrajzot tanított. 1801-ben Festetics György gr. Keszthelyre hívta, ahol a Georgikonban előbb tanár, majd vezető tanár lett . A tangazdaságot irányította és a mezőgazdaságtant oktatta. 1805–06-ban archoni tisztséget kapott. 1806-tól a Festetics-birtokok kormányszékének (Oeconomica Directio) inspectoraként (helyettes vezetőjeként) tevékenykedett, a Georgikon ellenőrzése is feladata volt. 1817-től a Georgikon igazgatója lett. . Asbóth tevékenysége meghatározó volt a Georgikon működésében. Tanterveket készített, gyümölcstermesztési és a gazdasági technológia tanítását szolgáló tankönyveket írt. Az általa készített tantárgyfelosztást alkalmazták 1823-ig és a Georgikon megszűnéséig is csak kevésbé módosították. Jelentős kutatómunkát végzett. Tanulmányt írt a burgonyatermesztésről, elkészítette a Georgikonban található gyümölcsfák jegyzékét és részletes pomológiai leírását. Botanikus kertet és 1813-ban múzeumot létesített, melynek rendezési elveit is meghatározta. Javasolta a vizsgák nyilvánossá tételét. Tudományos üléseken előadásokat tartott a szőlőművelésről és a keszthelyi halászatról. Külföldi útjai alatt bővítette agrotechnikai ismereteit és vizsgálta a piaci viszonyokat, tapasztalatait a Georgikonban és a Festetics-majorban is hasznosította. Festetics György gr. utasítására megszervezte a hallgatók erkölcsi oktatását. Érdemei közé tartozik, hogy Festeticsnek ő javasolta a keszthelyi Helikon-ünnepségek létrehozását. Az ünnepségeken előadóként is szerepelt, 1817-ben a „birkások” javadalmazásáról, 1818-ban a „mezei gazdaság” fejlesztéséről és a burgonyatermesztésről tartott előadást. Több tudományos társaság is a tagjai közé választotta, így a styriai, majd 1801-ben a göttingai. 1818-ban megvált a Georgikontól és Zomborba költözött. A Ferencz-csatorna Társaság kincstári bérbirtokai kormányzatának első ülnöke lett. 1820-tól a Bács vármegyei koronauradalmak kormányzója volt. Több külföldi tudós társaság tagjává választotta. A magyarországi németek asszimilációjának első megfogalmazója volt. Német nyelvű verseket is írt.

 

A Tátrát Berzeviczy Gergellyel, Mauksch Tamással, Genersich Sámuellel és Fábri Jakab hegyivezetővel járta. A Késmárki-völgy egyik első leírását közölte: Topographisch-mineralogische Beschreibung des Felsenkessels, in welchen der grüne See auf der Karpathen eingeschlossen ist Bredeczky Sámuel könyvében: Topographisches Taschenbuch für Ungarn, 1801.

Művei:

Elegie am Tage des Abschieds unsers Lehrers Martin Schwartner. Sopron, 1788.

Commentatio de interpretatione codicis sacri ad communia omnes libros interpretandi principia revocata. Göttingen. 1791.

Ode dem ländlichem Glücke gesungen. Sopron. 1793.

Oratio in auspiciis anni scholastici 1801–02 in Georgico Keszthelyiensi dicta. Sopron. 1801.

Oratio, qua novum cursum oeconomicum in Georgico Keszthelyiensi auspicatus est, dicta 2. nov. 1801. Sopron. 1802.

Oratio de fide ruricolarum felicitatis et privatae ac publicae civium fonte in aus piciis lectionum Georgici Keszthelyiensis. Pest. 1807.

Cantate a die Durchlaucht. Princessin Josephine v. Hohenzollern-Hechingen, Neuvermählte … Grafen Ladisl. Festetics v. Tolna, Bey Ihrer Ankunft in Keszthely. Veszprém. 1811.

Több értekezést is írt. – Késmárki tanársága alatt írt természettani és hittani kéziratai a Rumy-féle hagyatékból a Magyar Nemzeti Múzeum kézirattárába kerültek.

 

 

 

 

 

Asbóth János síremléke a zombori Szent Rókus temetőben

 

 

 

Kovács Béla, (Columbus, Ohio, USA) közlése Asbóth János síremlékéről: Mi Jugoszláviába rekedt magyarok voltunk. A zombori városvégi házunkat csak még egy ház választotta el a Szent Rókus temetőtől. Édesapám, aki igen tisztelte a múltat, gondozta a rokonok sírjait, de emellett egy régi sírt is karbantartott, nehogy eladják mint elhagyott sírt. Ezt a jugoszláviai magyarok többen így tették, sőt amikor a hatóságok el akarták adni a sírhelyet, azt meg is vették, nehogy kiforgassák halottainkat és ezzel múltunkat is eltöröljék a térségben. Így tettük mi is, amikor 1968-ban édesapámat halva találtuk otthon. Megvettük az apám által gondozott sírhelyet és odatemettük édesapánkat is, de meghagytuk a sírfeliratot és a sírkő másik oldalára tettünk táblát apánknak. Így, mivel a sírhelyet fizetjük nem lehet eladni. A sírhely Asbóth Jánosé volt, akiről akkor mit sem tudtam.

Forrás: [Z. Radwańska-Paryska, W. H. Paryski: Wielka encyklopedia tatrzańska, Wydawnictwo górskie, Poronin 1995., 36. o.]

 

Sírfelirat

 

[Magyar Életrajzi Lexikon, első kötet A-K, Akadémiai kiadó, Budapest 1967., 57. o.] [Neidenbach Ákos, személyes közlés] [Kovács Béla, (Columbus, Ohio, USA), személyes közlés]

 

Asbóth Lajos (Keszthely, 1803. június 20. – Budapest, 1882. május 6.) - honvédezredes, hadtudományi szakíró. Asbóth Jánosnak (1768–1823), a Georgikon igazgatójának volt a fia. Tanulmányait Keszthelyen a premontrei gimnáziumban, majd Sopronban az evangélikus gimnáziumban végezte. 1817-től Bécsben hadnagyként hadmérnöki akadémiát végzett. A 4. dragonyos ezredben, majd két évig századosként a 3. cs. kir. vértesezredben szolgált. Többnyire hadsegéd volt, a vértes ezrednél a tiszti tanodát vezette. 1842-ben századosként helyezték (balesete miatt) nyugállományba. A Krassó megyei Lugoson telepedett le és bérlőként gazdálkodott. 1848 áprilisától a helyi nemzetőrségben szolgált, júliustól december közepéig a Krassó megyei nemzetőrség egyik zászlóaljának volt a parancsnoka őrnagyi rangban. 1849-ben rövid ideig Debrecen városparancsnoka is volt. 1849. januárjában léptették elő honvédalezredessé, majd rábízták a Balmazújvárosban alakuló tartalék hadosztály parancsnokságát. Részt vett a tavaszi hadjáratban, érdemeiért április közepén megkapta a katonai érdemjel 3. osztályát és ezredessé nevezték ki. Buda visszafoglalásakor a katonai érdemjel 2. osztályával tüntették ki. Vitézül harcolt és győzött június 20-án a peredi csatában is, de túl sok emberét feláldozta, ezért leváltották. Ezután egy alakulóban lévő tartalék hadosztály, majd az egész hadtest parancsnoka lett. A világosi fegyverletétel után 1849. novemberében előbb golyó általi halálra, majd tizennyolc év várfogságra ítélték. 1856-ban kapott kegyelmet, de 1861-ben az Almásy Pál-féle függetlenségi szervezkedés részeseként letartóztatták és néhány hónapra bebörtönözték Theresienstadtban. A börtön megtörte, felajánlkozott besúgónak a császári titkosrendőrség számára. 1863–64-ben ő árulta el az Almásy–Nedeczky féle összeesküvést. Erről azonban kortársai semmit sem tudtak, haláláig közmegbecsülés övezte. Számos folyóiratban közölt hadtudományi cikkeket. Több műve is kéziratban maradt. 1863-ban az Akadémia l. tagjai közé választotta. „A hadimesterség fejlődése az őskortól a jelen időkig” címmel tartotta székfoglalóját. F. m.: Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-ki és 1849-ki magyarországi hadjáratból. Pest. 1862. – A hadvezér és a hadtudomány alapelvei az ujabbkori hadjáratok történetével felvilágosítva. Pest. 1863, 1869. – Görgei. Pest. 1867. – Az éjszak-amerikai polgár háború története. Bp. 1875. Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 158. p. – Szinnyei. 1980–1981. l. köt. 272-274. has. – SZZH. 1992. p. 7-10. – MN. 1993–2004. 2. köt. 450. p. – Tar Ferenc: Lincoln magyar tábornoka : Asbóth Sándor életútja. 1998. p. 19-20. – MTAT. 2003. 1. köt. p. 61-62. – ZÉK. 2005. 20. p.

Asbóth Sándor (Keszthely, 1810. december 19. – Buenos Aires, 1868. január 21.) - építőmérnök, szabadságharcos alezredes, tábornok, nagykövet.

 

Édesapja, Asbóth János (1768–1823), a Georgikon tanára, majd igazgatója volt. Fivére, Lajos (1803–82) az 1848/49-es szabadságharcban a tábornoki rangig emelkedett. 1818-ban a család Zomborba költözött. Asbóth Sándor először Késmárkon tanult, majd két évig a selmeci Bányászati Akadémia hallgatója volt. Pesten az Institutum Geometricum diákjaként 1834-ben szerzett mérnöki oklevelet. 1836-tól a marosi Ideiglenes Hajózási Intézet igazgatójaként, 1844-től Temesvárott az Orsz. Főépítészeti Hivatal helyettes igazgatójaként a Hajózási Osztály mérnöke lett, majd 1846-tól igazgatójaként tevékenykedett a Béga-csatornánál. Mérnökként dolgozott az Al-Duna szabályozásán és a Lánchíd építésénél. 1848-ban csatlakozott a szabadságharchoz. Decemberben a honvédseregben Vetter Antal törzsénél mérnökkari századossá nevezték ki, majd átkerült Klapka György vezérkarához, s részt vett a téli és a tavaszi hadjáratokban. 1849. április 20-án léptették elő őrnaggyá és a hadügyminisztériumba került. Májusban Klapka szárnysegédévé nevezte ki. Június közepétől Kossuth Lajos szárnysegédje lett és a Kormányzó Elnöki Hivatal Katonai Osztályát vezette Aradon. A szabadságharc utolsó napjaiban nevezték ki alezredessé. Kossuth Lajossal együtt Törökországba emigrált – Vidin, Sumló, Kütahya voltak az állomások. 1851-ben az amerikai kormány befogadta a magyar emigránsokat. Asbóth november 10-én szállt partra az Egyesült Államokban. Itt egy bányavállalkozásnál először mint építési rajzoló, majd mint mérnök dolgozott és közreműködött a Sziklás-hegység ércbányáinak feltárásában. Ezután Dawis Baldvin vállalkozásához került főmérnöknek, részt vett a syracusai csatornázásban, vasutvonalak építésében. Kossuth nem adta fel a magyar függetlenség gondolatát, s megbízta fegyvervásárlással és két hadiüzem felállításának megszervezésével, melyeket fel is állított Morningville-ben és Weawetownban, melyek működésének főfelügyeletét is ellátta. Baldvinnal New Yorkban létrehozta Amerika legnagyobb acélöntödéjét. Ezt követően kinevezték a város főmérnökévé. Ő alkalmazta New Yorkban elsőként járdaburkolásra a bitumenaszfaltot. Több középületet tervezett. Nevéhez fűződik a híres Central Park tervezése. Városszabályozási terveket készített Washington Heights rendezésére. Manhattan rendezési tervével szerepelt az 1933-as chicagói világkiállításon is, mely még akkor sem vesztette el aktualitását és modernségét. 1860-ban az amerikai polgárháború kitörésekor jelentkezett a hadseregbe az északiak oldalán. Magyar ezredet akart szervezni, de ez nem sikerült. Freemont tábornok kinevezte vezérkari főnökének, majd egy többségében magyarokból álló csapat parancsnoka lett. 1864-ben Lincoln dandártábornoknak nevezte ki, 1865-ben pedig Florida és Kentucky katonai kormányzójaként mint altábornagy szolgált. Kétszer is súlyosan megsebesült. A polgárháború befejezése után tiszteletbeli tábornagy címet kapott. 1866 márciusában kinevezték az Egyesült Államok első argentínai és uruguayi követévé. Előbb Párizsban próbálta gyógykezeltetni magát, majd elfoglalta diplomáciai állomáshelyét. A dél-amerikai háborúban béketárgyalásokat folytatott. Argentínában egészségi állapota egyre rosszabb lett. 1868-ban, Buenos Airesben halt meg. Az argentin kormány nemzeti gyászt rendelt el temetésének napjára. A város régi angol temetőjében temették el, de hamvait 1990-ben áthelyezték Washingtonba, az arlingtoni temetőbe. Irod.: RNL. 1911–1935. 2. köt. 158. p. – Antall József: Asbóth Sándor 1811–1868. A márciusi eszmék szolgálatában. In.: Élet és Tudomány. 1966. 10. sz. p. 435-438. – Tar Ferenc: Asbóth Sándor, az amerikai polgárháború tábornoka. In.: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból. 1987. ZGY. 26. p. 145-162. – SZZH. 1992. p. 5–11. – MN. 1993–2004. 1. köt. p. 450–451. – MT. 1997. 133. p. – Tar Ferenc: Lincoln magyar tábornoka : Asbóth Sándor életútja. 1998. – SZEZ. 1999. p. 55–57. – ÚMÉL. 2001–2007. 1. köt. p. 211–212. – AMA. 2003. 13. p. – ZÉK. 2005. 21. p. – Szabó István: Asbóth Sándor. In.: Tanulmányok, emlékezések és köszöntők. 2007–. 1. köt. p. 126–127. – Türk Attila: Akikre büszkék vagyunk. 2008. p. 148–150.

 

 

 

Avar Kálmán

NH-ból nekrológ, a 2007.4. számból

 

 

 

 

 

 

 

 

Bakó József költő, könyvtáros, elbeszélő, (Nemescsó, 1896. augusztus 24.(26?). - Budapest, 1962. április 7.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sz: Bakó József (1852–1898) gazdasági cseléd, Kiss Erzsébet (1860–1946) szülésznő. Fia: Bakó József geológus

Életút

Kőszegen (1914–1915), Sopronban (1915), Bp.-en (1915–1916, 1917–1919, 1922), Zalaegerszegen (1916–1917), Szombathelyen (1920–1921, 1922) és Csornán cipészsegéd (1921), Nemescsón önálló iparos (1923–1924). A Tanácsköztársaság idején fegyveres polgárőr Bp.-en (1919); tevékenységéért izgatás vádjával letartóztatták és héthavi börtönre ítélték (1919. aug.–1920. márc.). A bp.-i Szent László Kórház kórházszolgája (1924–1930)x, Tabon (1930–1931), az orosházi tanyavilágban (1931–1936), Békéscsabán (1936–1940) és Pilisen tanító (1940–1942); Pilisen háborúellenes megnyilvánulásaiért felmentették tanítói állásából (1942). A II. vh. után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM) Szabadművelődési Osztályának tisztviselője (1945–1948), a Köznevelés munkatársa (1948–1953), az Országgyűlési Könyvtár könyvtárosa (1953–1957).

A Nemzeti Parasztpárt pedagóguscsoportjának vezetője (1945-től).

Első verseit suszterműhelye keresetiadó-könyvébe írta. Később Várady Imre és ősz Iván támogatásával a Szombathelyi Kulturegyesület adta ki első verseskötetét (Árva kalászok, 1927), majd megismerkedett Babits Mihállyal, aki segítette verseinek a Nyugatban történő megjelentetését. Tevékenyen bekapcsolódott a népi mozgalomba, a Kelet Népe belső köréhez tartozott (1935- től). Részt vett a szárszói konferencián (1943), ahol az esti irodalmi rendezvényeken Sinka István és Szabédi László verseiből olvasott fel. Líráját a paraszti és a városi nyomort forradalmi szenvedéllyel megörökítő realizmus jellemzi. 1945 után elsősorban a falu megváltozott életét mutatta be.

 

  1. x) Hamis adat, mert benne van a soproni tanítóképző ideje is.

 

Zsellércsaládból származott. Apja analfabéta urasági cseléd volt. Még két éves sem volt, amikor apja meghalt. Édesanyja, aki a községi bábaasszony volt, egyedül nevelte. Elemi iskoláit itt végezte el, de hiába volt jó tanuló, a szegénység útját állta, hogy tovább fejlessze tudását. Tizenkét éves korában korcsolyázás közben elesett, a rossz kórházi kezelések miatt egész életére sánta maradt. 1909-től cipészinasként, majd segédként Szombathelyen dolgozott. Ebben az időben már több verset is ír, a számlakönyv hátoldalára. Baloldali beállítottsága miatt a Tanácsköztársaság bukása után 7 hónapi fogházbüntetést kapott. Börtönéveit több versében leírja. Felfedezését nagyrészt az adóellenőrnek köszönhette, aki a verseket elolvasva azt javasolta, hogy mutassa meg valakinek Szombathelyen a Kulturpalotában. A tanácsot megfogadta, s itt találkozott Várady professzorral és Őri Istvánnal. Ők javasolták, hogy irodalmi fejlődése érdekében végezze el a polgári iskolát. Édesanyja és barátai ellenezték, nem akarták, hogy a biztos megélhetést kockáztassa egy bizonytalanért. Ennek ellenére belefogott a tanulásba. A tanulás és a megélhetés költségeit mint kórházszolga a Szent László Kórházban teremtette elő. Pestről elkerült a rákospalotai Wagner Intézetbe, ahol nevelői és szolgai beosztásban dolgozott. 1923-ban végezte el a polgári iskolát, majd itt az intézetben a gimnázium II. és III. osztályát. Innen kerül 1927-ben a soproni evangélikus tanítóképzőbe, 31 éves korában. Beiratkozásához külön engedélyre volt szüksége. Ebben az időben jelent meg első verseskötete. A kötet anyagilag is sikert aratott, ennek bevételéből finanszírozta további tanulmányait. Tanítói pályáját a Somogy megyei Tabon kezdte, majd Orosházán és Békéscsabán tanított. Itt került kapcsolatba Móricz Zsigmonddal. Nyaranta bebarangolta egész Európát. Az utolsó tanítói állomása Pilis, ahol – a II. világháború idején – összeütközésben került az akkori politikai hatalommal. 1945 után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban dolgozott, a Szabadművelődési Főosztályon, később a Köznevelés szerkesztőségében, ahol a Nemzeti Parasztpárt pedagógus csoportját is vezette. Ezután a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárosa lett, majd a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumba került, az analfabetizmus tanulmányozására. 1953-tól nyugdíjazásáig az Országgyűlési Könyvtárban dolgozott, a tájékoztatási osztályt vezette. Az 1960-as nemescsói tartózkodása idején -, ahol anyagot gyűjtött önéletrajzi regényéhez -, kórházba került, sikeres műtétet hajtottak végre rajta. A javulás csak egy évig tartott. 1962 telén a rákos kór megtámadta a tüdejét és szívét. Újra kórházba került, és három nap után csendesen elhunyt. Halála után jelent meg a Feljebb a kaptafánál c. önéletrajzi regénye, s több kötetét újra kiadták.

1927-től haláláig hét verses kötete, három regénye és egy drámája jelent meg. Szombathelyen 1987-ben az Oladi-lakótelepen utcát neveztek el róla . Emlékét szülőfalujában márványtábla és fából készült, faragott portré őrzi. A legújabb utca az ő nevét viseli.

 

Írásai már a 20-as évek elejétől megjelentek a Népszavában, Nyugatban (Babits Mihály segítségével), Pesti Naplóban. Barátainak - dr. Várady Imrének és Ősz Ivánnak - köszönhetően első kötete a Szombathelyi Kultúregyesület támogatásával jelent meg.  Verseiben a paraszti élet nyomorát szólaltatja meg erőteljes realizmussal, hangja később forradalmibb, 1945 után a megváltozott életről rajzol képet. Prózai műveiben is a falusi élettel foglalkozik. F. m. Árva kalászok (versek, Szombathely, 1927); Földem (versek, Sopron, 1930); Kié ez a lélek? (versek, Kecskemét, 1933): Sír a puszta (versek, Orosháza, 1937); Mélybe mégis fölfelé (versek, 1940); Kapaszkodók (r., 1943 és 1957); Ki a bűnös? (elb., 1945): Hínár (r., 1945); Ezer hold (népi dráma, 1947); Két pillér közt (válogatott versek, 1958); Feljebb a kaptafánál (Simon István bevezetőjével, önéletrajz, Bp., 1964). - Irod. Jankovich Ferenc: B. J. (Kortárs, 1962. 5. sz.)

 

 

 

((Külön figyelmet kell fordítani a Feljebb a kaptafánál c. önéletrajzi regényére és annak hatására a faluban.))

Művei:

BAKÓ József: Árva kalászok. Szombathely, 1927.

BAKÓ József: Földem! Sopron, 1930.

BAKÓ József: Kié ez a lélek? Kecskemét, 1933.

BAKÓ József: Sír a puszta. Orosháza, 1937.

BAKÓ József: Mélybe- mégis fölfelé. Budapest, 1940.

BAKÓ József: Két pillér között. Budapest, 1958.

BAKÓ József: Télkergető. Budapest, 1962.

BAKÓ József: Kapaszkodók. Budapest, 1943. és 1957.

BAKÓ József: Hínár. Budapest, 1945.

Ki a bűnös? Pap István sorsa. 1945 ???

BAKÓ József: Feljebb a kaptafánál, Budapest, 1964.

BAKÓ József: Ezer hold. 1947

Kéziratban maradt művek:

   Bakó József:Cinkosok.Színmű 3 felvonásban. /Kézirat./H. é. n. 49 lev. ( Ki a    bűnös c. regény áttételes feldolgozása.)

   Bakó József:Mátyásék mozdulnak.Regény. /Kézirat./ Bp. 195?. 145 lev.

   Bakó József:Pasaréti vajúdás. Regény./ Kézirat./ Bp. 195?. 301 lev.

   Bakó József:Tetemrehívás. Életkép 4 részben. /Kézirat./ H. é. n. 36 lev.

   Bakó József:Váltók között. Regény. /Kézirat./ H. é. n. 158 lev.

 

Kritikák, ismertetések:

  1. J. békéscsabai levelesládájából. 1938–1941. Sajtó alá rend. a bevezető tanulmányt írta Beck Zoltán. (Békési Élet, 1985);

Bakó Endre: A megszenvedett tisztaság. Alf 1984. 12. sz. 86–92.

Jankovich Ferenc bevezetője a Két pillér között с kötetben (Budapest, 1958.)

Bakó József, a cipészlegényből lett költő ünneplése. = Hír, 1927. 48. sz. 1. p.

Bakó József     http://www.szombathely.abbcenter.com/?id=40659&cim=1                           http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=vg999&pid=28161&blog_cim=Bak%F3%20J%F3zsef

Bárdosi Németh János: Bakó József: Följebb a kaptafánál. Je 1964. 1082–1083. és B. N. J.: Utak és útitársak. 1975. 412–416.

Beck Zoltán: A pedagógus Bakó József. = Vasi Szemle, 1985. 3. sz. 420 - 433 p. (X)(x)

Beck Zoltán: Bakó József és Orosháza. Részletek egy készülő tanulmányból.= Életünk, 1972. 3.sz. 243-249. p. (X)(x)

 

Beck Zoltán: Adalékok B. J. és Implom József kapcsolatához. (Békési Élet, 1981);

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág. In: http://epa.oszk.hu/01500/01577/00019/pdf/bmmk_1995_285-317.pdf (X)

Hegedüs Ferenc: Bakó József posztumusz önéletrajza.=Vasi Szemle, 1964. 4.sz. 626-628.p. (X)(x)

Hegedüs Ferenc: A nemescsói cipész, aki verseket írt a forgalmi adókönyvébe./Nekrológ./ =Vasi Szemle, 1963.1.sz. 84-93.p. (X)(x)

 

http://nevpont.hu/content/publikacio/Bako_Jozsef_2.html

Jankovich Ferenc bevezetője a Két pillér között с kötetben (Budapest, 1958.)

Jankovich Ferenc: B. J. (Kortárs, 1962)

Kordás Ferenc: Bakó József: Hínár. Embernevelés 1946. 225–226.

Kovács József: Bakó József Sopronban. = Életünk, 1972. 1.sz. 52-56. p. (X)(x)

Kristó Nagy István: Bakó József: Följebb a kaptafánál. Életünk 1964. 2. sz. 159–161.

Péterffy Ida: Emlékezés Bakó Józsefre.= Vasi Szemle, 1972. 4.sz. 613-617. p. (X)(x)

Pósfai János: Bakó Józsefről. Soproni Szemle, 1984. 2. sz. 180- 184. p.

Pósfai János: Elfelejtett arcok. Bakó József világa. Vas Népe, 1992. jan. 25. 21. sz. 6. p.

Pósfai János: Faluünnep - tisztelgő megemlékezés.=Vas Népe, 1986. 199.sz. 4.p.

 

145 éve szül. Péterfy Sándor, 90 éve szül. Bakó József. (X)

 

Pósfai János: Irodalmi örökségünk.1. Bakó József élete és munkássága. = Vas Népe, 1980. 187.sz. 8.p. (X) (x)

 

Pósfai János: Kié a Bakó örökség? Vas Népe, 1986. aug. 20. 196.sz. 5.p. (x)

Pósfai János: A vidéki szegénység prófétája volt. Művészet és Barátai, 2011. 1. sz. 14-15. p.

Rózsa Béla:Bakó József és a könyvtárak.=A Vas megyei Könyvtárközi Bizottság Értesítője, 1971. 1.sz. 31-37.p. (X)(x)

Rózsa Béla: Bakó József indulása.= Életünk, 1972. 1. sz. 41-52. p. (X)(x)

 

Rózsa Béla: Bakó József hűsége. In. Vas Népe, 1971. 196. sz. 7.p. (X)

 

Rózsa Béla: Bakó József (1896-1962). = Könyvtáros, 1972. 6. sz. 344- 346. p. (X)

Simándi Béla: Bakó József: Följebb a kaptafánál. A Könyv 1964. 252.

Simon István: A kaptafától a poézisig. Bakó József útjáról.=Jelenkor, 1963. 11.sz. 1029-1034.p. és B. J.: Följebb a kaptafánál. 1964. 7–20. (X)(x)

Simon Endre: Bakó József levelei Pável Ágostonhoz. =Vasi Szemle, 1971. 2. sz. 302-306. p. (X)

Sz. Gy.: Egy néptanító ifjúsága. ÉI 1964. 30. sz.

Szendrő János: Egyszerűen tiszta, becsületes ember akart lenni....= Vas Népe, 1986. 105.sz. . p. (Bakó Józsefről.) (X)

 

Vándor Gyula: Bakó József: Ezer hold. Soproni Szle 1947. 254. –

 

 

Bajnok Mihály

   Ságról került 1707-ben lelkészként Nemescsóba. Említve Aáchs Mihály levelében is.

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bakos_Mih%C3%A1ly

 

Bakos Mihály

 

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2014. május 11.

[

Bakos Mihály

Született

1742 körül Sal

Elhunyt

1803. április 9. Surd

Nemzetisége

magyarországi szlovén

Foglalkozása

lelkész, pedagógus, író

Bakos Mihály vendül: Miháo Bakoš (Sal, 1742. k. – Surd, 1803. április 9.) magyarországi szlovén (vend) evangélikus lelkész, tanító és író. A somogyi evangélikus egyházmegye esperese, a somogyi szlovénok prédikátora.

A vas vármegyei Sallban (Šalovci, Szlovénia) született. Bár születésenek pontos ideje nem ismert, de szülei nevét tudni lehet, névszerint Bakos Ferenc és Ábrahám Éva. Szülőfaluja vallásilag összetett volt, részben katolikusok, részben evangélikusok lakták és Bakos családja ez utóbbi felekezethez tartozott. Nekik a közeli Őrihodoson (ma Hodoš, Szlovénia) volt templomuk. Tanuló éveiről nem sokat lehet tudni. Az elemi iskolát Domonkosfán (ma Domanjševci) járta, utána Nemescsóra került. Sopronban, az evangélikus gimnáziumban tanult tovább, majd 1762-ben a pozsonyi líceum tanulója lett. 1763-ban tanulmányai végeztével az ottani internátusnak volt a felügyelője. 1786. augusztus 26-án mint lelkész és tanító kezdett működni Nemescsón. 1773-ban feleségül vette a kőszegi Bleznai Katalint. Mint szlovénül tudó lelkész 1779-ben a somogy megyei Surd élére került, mivel a területre rengeteg szlovén települt ki a Muravidékről, ahol eleinte csak. Az esküt 1780-ban tette le. Elődje Küzmics István, szintén szlovén, Biblia-fordító, neki volt kezdetben káplánja. 1797. november 26-án felavatta a szepetneki evangélikus templomot. 1784-ben rövid időre átadta hivatalát Horváth Mihály lelkésznek és egy éven át Tótkeresztúr (ma Križevci, Szlovénia) evangélikus község prédikátora volt. 1785-ben visszatért Somogyba és Surd pásztora maradt haláláig. Közben megválasztották a somogyi evangélikus egyházmegye esperesévé.

1796 körül készítette el énekeskönyvét, mely vend nyelvjárásban szól, egyéb írásai is voltak, de ezeket nem tette közzé. Művére a régi martyánczi énekeskönyv gyakorolt hatást, hasonló Szijjártó Istvánéra és más irodalmárokéra is. Az énekeskönyvet Barla Mihály átdolgozta és 1823-ban adta ki, 25 évvel később pedig Kardos János is. Ugyanebben az évben Győrszki Kátekizmus néven feltehetően ő dolgozta át Temlin Ferenc 1715-ös művét, amely az első prekmurjei nyelvű nyomtatott könyv volt.

Műve[

Krszcsánszke peszmene knige (Keresztény énekeskönyv)

További információk[

A Nagykanizsai Evangélikus Gyülekezet honlapja

 

(Szerkesztői megjegyzés: feltehetően elírás az 1786-os év a nemescsói tanítóskodás kezdeteként, hiszen egyrészt az időrendből is kilóg, másrészt más helyen – Szijjártó Isván tanítójaként – az 1770-es évek elején is Nemescsóban kellett lennie. Szijjártó István 1765-ben született, s 1783-ig volt a soproni líceum tanulója, előtte pedig Nemescsóban tanult. Tehát valószínűbb a kezdő évként 1763, a záró év pedig helyes lehet 1779-ként. Ugyanis ebben az évben halt meg Surdon a korábban ugyancsak Nemescsóban is tevékenykedő Küzmics István, s ekkor Bakos az ő helyére került Surdon.)(Időközben a javítás megtörtént.)

http://lexikon.ker.eso.hu/lexikon/kereses?szoveg=bakos%20mihaly

http://somogyzala.lutheran.hu/konyv/2150surd.html

A 18. században Surdon szolgáló lelkészek közül mind személyével, mind munkálkodásával kiemelkedett Kuzmics István, aki 1755 és 1779 között végzett itt áldásos szolgálatot. Nagy lelkesedéssel szolgált az evangéliummal és a szentségekkel Nemespátróban, Porrogon, Szentpálon, Gyékényesen, Légrádon, de a távolabb fekvő Rajkon, Kerecsenyben és más helyeken is.

Lelkészi szolgálata mellett lefordította az Újszövetséget vend nyelvre, s katekizmust és ábécéskönyvet is írt. A legrégebbi anyakönyv -- mivel a korábbiak a parókia 1754-ben történt felgyújtásakor elégtek -- 1755-ből maradt fenn. Tábláján több értékes adat olvasható Kuzmics István kézírásával. Surdon halt meg 1779. december 22-én, sírja ismeretlen. A templom falán magyar és szlovén nyelvű emléktábla őrzi kegyes szolgálatát. A vendek reformátoraként is emlegetik.

Bakos Mihály volt 1780-tól a gyülekezet lelkésze, aki rövid időre (1784--1785) Horváth Mihálynak adta át a lelkészi hivatalt. Vas megyéből történt visszatérése után azonban, 1803-ban bekövetkezett haláláig, a surdi gyülekezet pásztora maradt, és közben esperesi hivatalt is betöltött.

A tősgyökeres magyar surdi gyülekezet történetének bemutatásakor nem mellőzhető két kiváló lelkészének vend nyelvű irodalmi munkássága sem, amelynek kiteljesedésében minden valószínűség szerint szerepet játszott az, hogy a 18. század elején a környéken -- először Liszóban 1718-ban -- több ezer evangélikus vend telepedett le, s itt tizenegy falut népesített be. Az ő lelki gondozásukra kerültek erre a vidékre a vendszármazású vagy vendül tudó lelkészek. Ők azonban nemcsak a közlés verbális módját, hanem az irodalmat is felhasználták a környéken letelepült vendek, valamint a vendvidéken maradtak lelki gondozására. Munkásságukkal egyben a vend nyelv megújítását, pallérozását, az irodalmi vend nyelv megteremtését szolgálták. Ezt példázzák Kuzmics István már idézett munkái, illetve -- kisebb mértékben -- Bakos Mihály irodalmi munkássága. Bakos Mihály lényegében a még Kuzmics István által elkezdett -- énekeskönyvbe szánt -- anyaggyűjtést folytatta, amelyet aztán az 1800-as évek közepén Kardos Keresztelő János szepetneki, majd őrihodosi lelkész fejezett be. A vend nyelvet azonban a környéken letelepedők nem sokáig használták, mert rövid idő alatt elmagyarosodtak. 1862-ben -- amint azt Bálint Béla írta -- "már senki sem tud vendül ".

 

Forrásanyag

 

 

Bánó (Badics) Ádám

Negyven éven át egyedül tanította az írás-olvasás és a számolás tudományára a falu gyermekeit. 1883 szeptember 30-án született Somlószőlősön. A tanítási képesítést 1899-1902 között szerezte Sopronban. 1902 január 1. és 1905 októbere között Felpécen tanította az I-III. osztályt =De ez benne van a főszövegben is –vagyis oda-vissza kellene hivatkozni!!! Oldalszámra utalva.

Nekrológot dr.Kiss Gyula írt a Jelentkezünk-ben

Illetve a saját írása, megtalálható a 612d fejezetben, a xxx-yyy oldalakon:

BÁNÓ Ádám: Éveim, utam.... Pedagógiai Írások,1972. 4.sz.121-128.p.

 

 

Bánó István (1917-1995)

http://ngt-erdeszet.emk.nyme.hu/elodok/banoi.htm

 

A magyar erdészeti kutatás kiemelkedő egyénisége. Igazán méltó emléket a hazai erdőkben álló kiváló fenyő egyedek tízezrei, a magtermesztő ültetvények, az arborétumok tudnak róla állítani.

Nemescsó községben született, Kőszegen érettségizett, majd a soproni evangélikus teológián tanult három évet. Innen iratkozott át a Műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karára, ahol 1943-ban szerzett erdőmérnöki oklevelet. Gyakorlati munkáját Szombathelyen kezdte, ahol 1951-től a Szombathely-Kámoni Erdőgondnokság megszervezésével, Kámonnak Európaszerte ismert nemesítési kutatóhellyé fejlesztésével érte el legkiválóbb eredményeit. A fenyőtermesztést, az egzóták hasznosítását és termesztését kutatva, az erdőmérnök-hallgatók ilyen irányú gyakorlati oktatását évtizedeken át vállalva, a magyar nemesítők szervezeteiben folyamatosan részt véve lett 1953-tól mindinkább nagyra becsült kutató. Az elsők között ismerte fel, hogy a fenyőtermesztés egyik kulcskérdése a jó minőségű és jó származású szaporítóanyag ellátás, a nemesítési lehetőségek gyakorlati hasznosítása. 1953-tól az ERTI-ben végzett kísérletei nyomán a magyar plantázs-koncepció olyan iskoláját teremtette meg, amely képes volt új eredmények sorozatának a felmutatására és amelyet Európa szerte nagyra értékeltek. Számos nemzetközi tudományos tanácskozáson, bemutatón bizonyította be a gyakorlatban is ezek sikerét. Az általa létesített üzemi fenyőplantázsok évtizedek óta biztos alapjai a minőségi magellátásnak.

Az egzóták hazai szerepének felismerése és fatermesztési jelentőségének bizonyítása nagyrészt az ő érdeme. Pinétumaiban folyamatosan mutatta be a lehetőségek széles körét. A fák, a növények szeretete, a szép iránti vonzalom nálunk talán a Szombathely-Kámoni Arborétumban nyilvánul meg a legjobban. A génmegőrzés, az élővilág védelme, az erdő jóléti haszna egyaránt szerepelt Bánó István kísérleti kezdeményezései során.

Kutatásait több tucat hézagpótló tanulmányban, könyvrészletben tette közzé.

Kitüntetést viszonylag keveset kapott, aminek az akkori politikai helyzet, és e kiváló erdész származása az oka.

 

 

Baráth Pál

 

Bozzay Mihály

447ESZTERGOM VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta Reiszig Ede dr.

Bozzay (Bozzai).

BOZZAY.

Vas vármegye régi birtokos családainak egyike, mely 1271-ben kapta V. István királytól Bozzai helységet. 1358-ban Bozzai Várda fia Benedek, Vida fia Ugron, Mihály fia Egyed, Ladomér fia Miklós és Lendva fia János kérésére I. Lajos király a vasvári káptalannal megjáratta Bozzai határait. A család tagjai közűl Demeter, 1461-ben, a vasvári káptalan kanonokja volt. Benedek 1526-ban Zápolyai János király komornoka. Mihály 1647-ben Nemescsóban birtokos. Imre 1723-ban új adományt nyert Koltára és Dömötörire. Idővel a család átszármazott Győr vármegyébe, hol Felpéczen volt birtokos. B. István fia László 1742 jan. 30-án hirdette ki nemességét Komáromban. Ennek fia László Esztergom vármegyébe költözött; fia János (szül. 1781 † 1848). 1803 okt. hó 24-én nyert nemesi bizonyságlevelet Vas vármegyétől, melyet 1804-ben hirdettetett ki Esztergom vármegyében. Esztergom vármegye I. alispánja és kir. tanácsos. A XIX. század első felében Úny helységben bírt földesúri joggal.

Czímer: kékben, görbe kardot tartó oroszlán. Sisakdísz: pajzsbeli oroszlán növekvően. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

(Családi kapcsolat Fábri Gergellyel, s ezek szerint 1760 körül még Nemescsóban éltek. Bozzay Györgynek, a Tübingába készülő papjelöltnek, mint elhagyatott árvának, adtak ugyanis 1763-ban 20 rhénes forintokat. In.Payr Sándor: Fábry Gergely dunántúli evangélikus püspök.)

 

 

canonica visitatio (kánoni látogatás)

Plébániák - kánonjogban előírt - felkeresése felügyelet, ellenőrzés céljából az egyházmegye vezetője v. annak küldötte részéről. Ennek során jegyzőkönyvben rögzítették az egyházközségre vonatkozó részletes adatokat, köztük az iskolákra, tanítóra, tanulókra vonatkozó információkat is. Fontos népoktatástörténeti források e canonica visitatio-s jegyzőkönyvek. Az első 1397-ből maradt ránk az esztergomi egyházmegyéből. A protestánsok is átvették a canonica visitatio intézményét.

Fábri Gergely (1707 július-1766.jan.1)

   A Gömör megyei Osgyánban született, s ugyanitt, továbbá Győrben, Késmárkon, Sopronban s végül Wittenbergben tanult

   1731-1737 Győrött conrector, majd a rectori és diakonusi tisztség viselője Torkos András mellett. 1737. május 23-tól vadasfai lelkész. (Vásonyi Márton utóda.) 1750-ben püspökké választották. Tisztében igen nagy gondot fordított a lelkészek tudományos képzésére. Az 1751-es vadasfai vallási zavargás miatt 1752. október 10-től 1753. április 13-ig vizsgálati fogságban volt. Ekkor püspöki és lelkészi állásától megfosztották. 1753 augusztusában Kertán lelkész.

   1759-től működik Nemescsóban. Itt hal meg 1766. január 1-jén.

Részlet Payr Sándor könyvéből:

 

Legkevesebbet tudunk nemescsoói papságáról és itt töltött utolsó éveiről. Mint Mlinarik László utóda jött ide is magyar papnak az 1759. évnek április havában. A keresztelési anyakönyvbe irt sajátkezű feljegyzése szerint ápr. 11-én választatott és hivattatott meg törvényesen. A számadó könyvek itt is pontosan és Fábri ellenőrködése mellett vezettettek. A gyülekezet jótékonyságát bizonyító adat is van benne . Bozzay Györgynek, a Tübingába készülő papjelöltnek, mint elhagyatott árvának, adtak ugyanis 1763-ban 20 rhénes forintokat.

Feltűnő, hogy a Fábri idejéből való nemescsoói anyakönyvek nem teljesek. Maga Fábri a keresztelés! anyakönyvet csak 1759—1762. január haváig, az esketésit pedig 1761-ig vezette. Halotti anyakönyv pedig, melyet ő irt volna, épen nincsen. Ezt pótlólag állította össze, de csak 1761-ig tudta felvinni az 1787-ben megválasztott Tatay Pál nemescsoói lelkész. Úgy látszik ez az 1761-ik esztendő volt Fábrinkra végzetes, ez törte meg őt egészen, mert ettől fogva sem anyakönyvek nem tanúskodnak papi működéséről sem egyéb emlék nem bizonyítja, hogy itt valami nagyobb mérvű alkotást hagyott volna maga után.

A pótlólag és utólag összeállított halotti anyakönyvben olvasható ugyanis eme feljegyzés az 1761. évről, mely valószínűleg valamely más helyről lett ide szó szerint felvéve, mert nem Fábri kezeirása: „Die 20. maji, az én gondviselő szerelmes Klára leányom nagy keserűségemre éjfél után egy órakor halt meg, tovább esztendőnél hideglelésben gyötrődvén, noha Doctor Komáromi úr eleget curálta; d. 21. m. napján temettem el, az udvaron Tiszt. Gamauf úr,*) a templomban Tiszt.

 

*) Sámuel, a későbbi soproni pap, ekkor még káplán N.-Csoón a beteges Kerlíng német pap mellett. A nemes-csoói adatokat tiszt. Éder József lelkész úr szívességéből birom.

 

Miskei Ádám úr Dömölki pred. Senior prédikálván." Ez sokat megmagyaráz. Fábri mellől, úgy látszik, már neje, a jó papné is elhalt,, mert hiszen szerelmes Klára leányát mondja itt gondviselőjének. Talán még a kertai temetőben talált nyugtot a jó nő annyi hányattatás és szomorú viszontagság után. És most itt virraszt a megtört férfiú éjféli órán, bús özvegységben és szomorú emlékek között a gondviselő hű leánynak hideg tetemei mellett. Nem csoda, ha ő is beállott a megkeseredett szivüek közé. A kit a külső bántalom és megaláztatás meg nem tört, el nem csüggesztett, azt a sirba vitte meghalt kedvesei, annyi szenvedés osztályrészesei után való emésztő vágya.

Meghalt az 1766. évi január havának 1-ső napján.*) Magyarul beszélt felette Balogh Ádám, nemeskéri pap, németül pedig Kerling András nemescsoói paptársa.

Őt túlélt gyermekei közül csak egyről tudunk annyit, hogy a fentebb emiitett Bozzay György előbb mencshelyi, később pedig kertai lelkésznek volt a felesége.

 

*) Mind az esperességi, mind a gyülekezeti jegyzőkönyvek e napot emlitik halála napjául.

 

 

 

Fábrinak rövid jellemzése.

Fábri Gergely eme 18. századbeli nehéz időkben igazán vezérszerepre hivatott, a köznapi emberek sorából messze kimagasló papi egyéniség volt, a kit jelleme és fényes tehetségei egyaránt képesítettek arra, hogy egyházunknak kormányzata az ő kezeire bizassék. Az egyházkerület ezt a tehetséget felismerte és korán felkarolta. Fábri nem kereste a kitüntető állást, őszinte szerénységgel akart előle kitérni. De az osztatlan bizalmat nem lehetett visszautasítania. Meg is ragadta tehát az egyházkormányzat gyeplőit oly erős kezekkel, hogy püspöksége alatt a legszebb jövendőt lehetett volna jósolni az egyháznak. De egy végzetes eset — és ez a tragikus Fábrinak és az egyházkerületnek sorsában — kiüti kezéből a vezető pásztorbotot és tétlenségre kárhoztatja ezt a nagyra termett egyházi férfiút, Fábrit vezérszerepre képesítette tudományos készültsége. Már a hires Buchholtz Késmárkon és a történetíró, Schmal fényes bizonyítványokat állítanak ki az ifjúnak szorgalmáról és képességeiről. Három évet töltött külföldön a hires vittenbergi egyetemen. Győrött tanári hivatalt visel s itt is hamar lesz igazgatóvá. Mint tanár már korán birja az egyházkerület bizalmát és előkelő artikuláris helyen nyer lelkészi állomást Egyházlátogató kőrútjaiban mily tüzetesen vizsgálja a papságnak teológiai készültségét s mindjárt püspöksége kezdetén mily nagyszabású irodalmi vállalatot indít az ó szövetségnek tervbe vett lefordításával és magyar nyelvű teológiai tankönyvek szándékolt kiadásával! De mind eme szép törekvések Fábri elitéltetésével dugába dőltek.

Tudományos készültségéhez járult azután erkölcsi szigora, erélye és szervező talentuma. Mihelyt a pásztorbotot kezébe adják, fenyítőleg suhogtatja azt a magáról többszörösen megfeledkezett Kajári felett. De szigorú volt magával szemben is egész az aszkétaságig-Még böjtöl is börtönében s mint máskor úgy itt is imádság és bibliaolvasás mindennapi kenyere. A mely gyülekezetbe belép, ott rend és új élet virul kezeinek nyomában. Szigorú háztartást visz, konventet alakit, iskolavizsgálókat rendel, vagyont gyűjt, mint azt vadosfai szervező és kertai építő munkájában láttuk.

A püspökségre hivta el öt igazi papi jelleme és papi hivatottsága. Kitűnő szónok volt. Tóth Sipkovits János püspöknek temetésére őt hívják meg szónokúi s beszéde alatt még a háztetők is telve vannak hallgatókkal. Ő prédikálja el Perlaky püspököt is. Jó pásztor volt, a ki nem hagyta juhait a farkasok karmai között veszni. Még a győri püspök előtt is megfordul az üldözött himódiak érdekében s mind maga mind egyháza mindent megtesznek, hogy a szorongatott filiabeliek s majd a börtönbe került vadosfaiak helyzetén könnyítsenek. Ezek mellett még Fábrink igazán krisztusi szellemben élő, kenetes, biblikus pap volt. Találó, el nem koptatott és a szent könyvnek mély ismeretére valló bibliai idézetei nem csak neki adnak erőt minden megpróbáltatások között, de még elleneit is lefegyvei*zik. Az ő példájából is látjuk, mennyit veszítettek később a bibliától elfordult és száraz morált hirdető raczionalista papjaink. Fábri még börtönében is a biblia tanulmányozásába mélyed. Az ő hódító papi egyénisége még börtönét is templommá avatja. Más felekezet papjai tisztelettel közelednek feléje, urodalmi tisztek megbecsülik, a börtönőrnek legnagyobb bizalmát nyeri meg, sőt a gyermekek szive is ösztönszerűleg nyilik meg a fogoly eretnek pap előtt. Maga is szegény levén még itt fogságában is jótékonysággal, alamizsnaosztogatással gyakorolja az igaz isteni szolgálatot.

Fogsága, elitéltetése és hivatalvesztése meg épen a vértanúság koszorúját teszi fejére. Az istenkáromlás vádja alól felmentik. Itt még egy katolikusnak lelkiismerete is mellette szólt. De ártatlan volt ő a Vadosfán történtekben is. Mert hiszen ő atyai intő és kérő szavaival akarta elejét venni az összetűzésnek; óvatosságból és elővigyázatból a főbirőt is kihivatta a versengések szinhelyére. A mi vallomás történt is ellene, az jelentéktelen volt, vagy megczáfoltatott. Mégis ő lakolt az összetűzésig ingerelt és neki szót nem fogadó nyájáért, Sorsát mint igazi nagy lélek vette. Abból a lelki emelkedettségből érezhetett valamit, a melyről Krisztus szól: „Boldogok lesztek, mikor titeket szidalmaznak, háborgatnak és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem." (Máté 5, 11.) A durva alispán fenyegetései előtt szótlanul áll ott, mint Krisztus Pilátus előtt. A bírákat az ítélet előtt prófétai felsőbbsége érzetében inti a nekik adatott jogok szentségére s a súlyos felelősségre. Igaztalan elítéltetésébe bele nyugszik, könyörgő levelekkel nem fut fűhöz-fához. A megaláztatás nem töri meg. Kertán örök ifjú reményekkel kezd új munkához. Rajta is beteljesedett az irás szava: „A kik az Urban biznak, azoknak erejek megújul és szárnyokkal magasságra repülnek, mint a saskeselyük; futnak és nem fáradnak el: járnak és nem lankadnak meg.:t (Ézsaiás 40, 31.)

S nem hallgatjuk el még egy szép tulajdonságát emez egyházi jelesünknek : szerénységét és alázatát. Megindító az a jelenet, mikor szuperintendenssé történt megválasztását viszik neki hírül. „Néni orvosolhatlak meg titeket, házamban is nincsen kenyér, se öltözet; ne tegyetek engem a népnek fejedelmévé!" — ezekkel a szavakai fogadta az üzenetet. Félt és mint az idő megmutatta, méltán félt állásának veszélyeitől. Szerénységre vall Kertán azon megelégedettsége is, melylyel a jobb sorsot feledni tudta. Sőt Bókodnak és Várpalotának kecsegtetőbb meghívásait is köszönettel utasította vissza.

S nem lenne terjes a kép. ha családi életéről is meg nem emlékeznénk. Erre vonatkozó adataink hiányosak. De a neje iránt táplált gyengéd szeretetéről tanúskodik, hogy mikor fogságába indul, meg tudja állani és nem szól nejének a lelkében duló fájdalomról, csak hogy őt nehéz állapotában kímélje. Viszont a nő is többször, éjjel titkon is felkeresi férjét a fogságban. A gyermekein csüngő, forró apai szivet mutatják Fábrinak a nemescsoói halottas anyakönyvbe irt szavai, melyekkel az ő „gondviselő szerelmes Klára leányáról" szól. Hiszen családi csapások törik is meg a nagy lelket.

Balogh Ádám püspökünk szerint ezek a protestáns püspök prerogativái, a mint ő ezeket Perlakynak elébe szabta: hogy mindnyájunknál többet munkálkodjék. I. Kor. 15. 10; hogy mindnyájunknál többnek szolgáljon, I. Pét. 4, 20; hogy mindnyájunknál többet szenvedjen LT. Kor. 11. 24; hogy mindnyájunknál alázatosabb legyen Sir. 3, 19. És Fábri bőségesen élt ezen püspöki szent előjogaival. Bizonyára első rendű csillag dunántúli evang. püspökeinknek tisztes sorában, a ki hosszabb pályát és más sorsot érdemelt volna. Mindenesetre különbet, mint hogy homály, feledség és hálátlanság boritsa dicső emlékezetét.

 

VÉGE.

http://medit.lutheran.hu/sites/medit2.lutheran.hu/files/medit/1_Payr_07_Fabra_1894.pdf

 

(Ld. az önálló közlemények c. fejezetben is.)

 

Fábri Mihály

 

fára, fárabeliek: ném. Pfarre, tót. fára), melyet a latin parochia-ból magyaráznak. - Fárai iskoláknak nevezték Magyarországon a középkorban a falusi iskolákat, amelyek Szent István királyunk alatt a külföldi parochiális iskolák mintájára keletkeztek. A király rendelete szerint minden tíz falunak egy templomot kellett építeni és fenntartani és a templom mellett egy iskolát is, amelybe nemcsak a jobbmódúak, hanem a parasztosztály gyermekei is jártak s amelyben a hit elemeit, könyörgést, éneket és később az olvasást is tanították. A tanítók maguk a parokiára vagy fárába helyezett papok voltak. (Forrás: Pallas Nagylexikon)

Gieseke (Kőszegi) Miklós 1724-1765

Gieseke Miklós . - Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái

mek.oszk.hu/03600/03630/html/g/g06643.htm

Megosztott bejegyzés megtekintése

Kezdőlap. Gieseke Miklós. L. Giseke (Kőszegi) Miklós.

 

Giseke (Kőszeghy) Miklós Detre,

ág. ev. superintendens, G. Pál ág. ev. prédikátor (ki Hamburgból költözött Magyarországba) fia, szül. 1724. ápr. 2. Vasmegyében Nemes-Csón (Edeltschabing), hol atyja lelkész volt s még 1724-ben meghalt, midőn fia 17 napos volt, mire ez anyjával Hamburgba ment, hol a gymnasiumban tanult, mire Brockes és Hagedorn német költők pártfogása mellett 1745-ben a lipcsei egyetemen bölcseleti és theologiai tanulmányokat folytatott; tanulótársai s barátai voltak itten Cramer, Ebert, Gellert, Klopstock és későbbi sógora Gärtner, kikkel aztán együtt működött a Bremer Beiträge cz. folyóiratnál. 1748-tól neverában és Braunschweigban, utóbbi helyen a híres hitszónok Jerusalem fiát nevelte. 1753-ban lelkész lett Trautensteinban, 1754-ben udvari lelkésznek ment Quedlinburgba. 1760-ban superintendensnek és a consistorium igazgatójának neveztetett ki Sondershausenbe, hol 1765. febr. 23. meghalt. Klopstock, ki őt legjobban szerette ifjúkori barátjai közűl, ódát írt hozzá és Wingolfjának második énekében is megemlékezett róla.

Munkái:

  1. Des Herrn N. D. Giseke poetische Werke, herausgegeben von C. Christian Gärtner. Braunschweig, 1767. (arczképével és életrajzával).
  2. Das Glück der Liebe. Lehrgedicht in drei Gesängen. Braunschweig, 1769.

Egyházi beszédeit Schlegel János Ad. adta ki Lipcsében 1780-ban.

Két fia Ernő és Lajos szintén német írók voltak.

Nevét Giesekenek és Giszekenek is írják, de a Kőszegi névhez semmi köze.

Jöcher, Allg. Lexikon. Suppl. II. (Adelung.)

Horányi, Memoria II. 28.

Tudományos Gyűjtemény 1823. XI. 121. l.

Hasznos Mulatságok 1835. I. 32. sz. (Rumy G. atyját Kőszeghynek vallja s Magyarországból származtatja.)

Oesterr, National-Encyclopädie II. 371.

Günter Giseke, Nachrichten von der Familie Giseke, Eisleben, 1843 (főforrás).

Hölgyfutár 1859. 53. sz. (Giszeke és Lenau.)

Tanáregylet Közlönye 1867. 59.

Allg. Deutsche Biographie IX. 192. (F. Spehr.)

 

 

Hazuka Illés                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                      

   1670-ben az asszonyfai zsinaton avatta Szenczi Fekete István püspök.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                             

 

Horváth Ferenc

   Miskei lelkész, aki 1732-ben költözött Nemescsóba, s itt is halt meg.

 

Káldy Sámuel Lajos (1741-

https://sites.google.com/site/kaldycsalad/home/xviii

A felsőkáldi Káldy család története

XVIII. század – ellenreformáció és királynői iratok

  1. Káldy Kristóf, Radostics Cata (János lánya) - a család egyik ága fiúágon ez évben kihalt. Káldy Kristóf és Káldy Péter 1712-ben nagykorúak, ellentmondtak, hogy Alsó-Pásztoriban lévő jussukat Madarász Imre kapja donatióba.
  2. Káldy István Zsédenyben meghívott szomszéd.
  3. Felsőkáldi Káldy István, Gály aliter Szűcs Catar (György és Gémessy Mária lánya)
  4. október 9. Káldy Pál, Káldy Sámuel Lajos, Nemescsóban keresztelték.
  5. Káldy Mihály. Unger Judit 1747. november.

Év nélkül: Káldy János 1. Káldy György, Nádasdy Ágota (László leánya). Káldy Anna, Megyery Tamás. 3. Gusary Zsuzsanna.

1712. Káldy Kristóf, Radostics Cata (János lánya) - a család egyik ága fiúágon ez évben kihalt. Káldy Kristóf és Káldy Péter 1712-ben nagykorúak, ellentmondtak, hogy Alsó-Pásztoriban lévő jussukat Madarász Imre kapja donatióba.

1725. Káldy István Zsédenyben meghívott szomszéd.

1733. Felsőkáldi Káldy István, Gály aliter Szűcs Catar (György és Gémessy Mária lánya)

1741. október 9. Káldy Pál, Káldy Sámuel Lajos, Nemescsóban keresztelték.

1747. Káldy Mihály. Unger Judit 1747. november.

Év nélkül: Káldy János 1. Káldy György, Nádasdy Ágota (László leánya). Káldy Anna, Megyery Tamás. 3. Gusary Zsuzsanna.

Ellenreformáció Káldon Az ellenreformáció idején gulácsi Farkas János újdonsült földesúr feleségül vette Káldy Krisztinát, az evangélikus Káldy földesúr leányát és ünnepélyesen bevonultak a templomba. Visszafoglaló verekedés nem volt. Az alsókáldi Káldy családnak donációs birtoka volt, továbbra is megmaradtak számukra a kegyurasággal járó jogok és terhek. 1725-ben Káld lakosságának mintegy 90 százaléka újból római katolikus lett. Élükön a Káldy urasággal evangélikusok maradtak az Imre, Péter, Tömböly, Tima és az (Andor) Horváth nevű családok, akiket a kissomlyói ág. ev. gyülekezet fogadott a kebelére. Abban az időben, egy Máthéfy nevű pap végzett ezen a vidéken eredményes térítői munkát. Mária Terézia igazol és engedélyez

 

A Magyar Országos Levéltár őrizetében lévő Királyi Könyvek (Libri Regii) a királyi kancellárián vezetett másolati könyvek voltak, melyekbe a király nevében kiadott jelentősebb okiratokat bemásolták, feljegyezték. Ezek alapján: Mária Terézia 1763. október 12-én kiadott nemességigazolásai között szerepel a Káldy család. (Levéltári jelzet: A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 46. kötet - 452 - 459. oldal; A 35 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Conceptus Expeditionum - 1763. október - N°. 71.) Mária Terézia adott ki házassági engedélyt Bécsben 1768. február 17-én Berczelly Mihálynak és Káldy Borbálának. (Levéltári jelzet: A 57 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Libri regii - 48. kötet - 18 - 19. oldal; A 35 - Magyar Kancelláriai Levéltár - Conceptus Expeditionum - 1768. március - N°. 29.; megjegyzés: protestánsok) Források: - Balogh István: Káld község története 1000 – 2000 - Magyar Országos Levéltár online adatbázisa

 

Kis Péter (     -1732)

   Nemes Kis János fia. Körmenden született. Neje Halasi Nagy Erzsébet. 1701-ben a wittenbergi, 1702-ben a hallei egyetemen tanult. Wittenbergben latin nyelvű értekezést adott ki. 1702-ben Nádasdra hívátk lelkésznek, de az állást nem foglalhatta el, mert „az                                       eklézsia a hatalmasok befolyása alatt állt” A porosz királytól szabad asztalt nyerve Berlinben és Königsbergben töltött 6 évet. 1708-ban a Pozsony megyei Szt.Györgyön volt rector. 1710-től Győrött Torkos András mellett szolgált mint rector és diakónus. 1712-ben Beledbe viszik lelkésznek.

    1714-ben kerül Nemescsóra. Itt halt meg 1732-ben, de lelkészi hivataláról már korábban lemondott. Az ő fia volt Kis Zsigmond, a jeles téti pap.

    Végezetül ez áll az anyakönyvben: „1730. Tudos T. Kis Péter Uram a N. Magyar Gyülekezetnek 1713 dik esztendőtül fogva való Prédikátora s minekutánna nagy tisztességgel folytatott egyházi munkáját végtére igen elbetegeskedve és majd egy esztendeig csak nehezen láthatva munkájához, végtére pedig 1729 Eszt. in Martio tisztének renuncialva és in privát nyomorogva meg halt. D. 26. junii.” A bejegyzés 1730-ból származik, holott halálaként 1732-t jelölték meg.

   Az anyakönyv szerint Nemescsóban négy gyermekük született. Korábban pedig Zsigmond.

    Főiskolai értekezése: Disputatio de nobilissimis dei creaturis angelis sc. et homine ex Genes. I. Wittenberg, 1702.

 

 

Kiss Károly

 

1925 június 2-án született Nemescsóban. A tanítóképző mind az öt évfolyamát a m. királyi Állami Népiskolai Tanító Képző-Intézetben végezte Kőszegen. Tanulmányait 1945-ben fejezte be.

1945-1948-ig Sopron megyében Felszoporon evangélikus népiskolai tanító. 1948-1950-ig ugyanitt általános iskolai tanító.

1949-ben feleségül veszi Patkó Ilonát, aki ugyancsak Nemescsóban született.

1950-58-ig Újkéren tanító, majd az iskola igazgatója lett.

1950-ben egy fiúgyermekük született.

1958-ban családjával hazaköltözik szülőfalujába Nemescsóba. Felesége szülői házában élnek. 1985 szeptember 24-ig - nyugdíjba vonulásáig – a szomszédos Pusztacsóban, később pedig Nemescsóban tanított.

Kollégájával – Avar Kálmánnal - aki szintén a falu szülötte, színjátszó csoportot szerveztek. Színdarabokat tanítottak a falu fiataljainak, kirándulásokat szerveztek. Egy időben az idősebb korosztályból „ nótáskedvű” csoport is szerveződött saját maguk szórakoztatására, kellemes időtöltésre.

1996 november 2-án váratlanul, hirtelen elhunyt, kiköltözött szeretett felesége mellé, a nemescsói temetőbe.

Pedagógusi pályáját leányunokája, Anett folytatja. 1997 január 1-től Vassurányban, az általános iskola alsó tagozatában tanító-német szakos tanítóként.

Fiúunokája, Szilárd, az autósvilágban, kereskedelemben dolgozik. Harmincegy éve az Ungaresca Néptáncegyüttes tagja. Táncosként, és oktatóként is műveli, ápolja a magyar népi kultúrát, hagyományokat. Az együttessel végigtáncolta szinte egész Európát, Kínában háromszor léptek fel nemzetközi néptáncfesztiválokon.

(ifj.Kiss Károly)

 

Kiss Sándor

Kolthay család

  1. hupont.hu/11/fejezetek-a-kolthay-csalad-tortenetebol‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

  1. ...Geregye, Hermantilaj, Káld, Kámon, Kolta, Köcsk, Nagycsömöte, Nemescsó,....A nemzet sorsát és történelmét meghatározó dicsőséges forradalmunk alatt ...

 

1717.Pálffy Miklós nádor 1717. november 8-án kiadott adománylevelében megerősítette birtokaiban a Koltay család tagjait a következő helységekben: Vas megyében Balozsaj, Boldogasszonyfa, Csempesz, Geregye, Hermantilaj, Káld, Kámon, Kolta, Köcsk, Nagycsömöte, Nemescsó, és Söpte falvakban. Sopron vármegyében Gyaloka, Ordód és Szentandrás, Somogyban Csikota és Kisfalud, míg Zala megyében Alibánfa és Ságod falvakban.

Read more: http://genealogiakolthay.hupont.hu/11/fejezetek-a-kolthay-csalad-tortenetebol#ixzz2lNHzGvJG

 

Kőszeg és Vidéke

   A lap több mint 130 éves múltra tekinthet vissza. 1881-ben indult, akkor hetilapként, s 1939-ig folyamatosan jelent meg. 1988 decembere óta havilap. A régi számokat digitalizálták, s a kőszegi városi könyvtár honlapján meg is tekinthetők. Ugyanígy a legutóbbi évek példányai is, ezeken az url.-eken:

http://www.koszeg-konyvtar.hu/digitalizalas-chernel-kalman-varosi-konyvtarban

 

http://epa.oszk.hu/01700/01748

 

http://www.koszeg.hu/hu/aktualis/kev

 

   A község története szempontjából különösen jelentősek azok a híradások, amik egyrészt az első évtizedekben jelentek meg, pl. 1896-ban az őstelepről (224.tétel), 1901-ben a Péterfy-emléktábla avatásáról (73. tétel), 1926-ban Weöres Istvánról és Bakóról (56. és 71. tétel), vagy a hősi emlékmű leleplezéséről (1937-ben, 223. tétel), illetve az utóbbi évek írásai. Összességében 30 felett van a számuk, s a bibliográfia anyagának ez mintegy a tizede. Ezért érdemes a falutörténet anyagának gondozása közben a jövőben is folyamatosan figyelemmel kísérni a tartalmát.

 

Kuntár Lajos

   A nemescsói művelődésről (a könyvtárról és a művelődési házról) írott két cikk szerzője (ld. a bibliográfiában).     Csörötnek, 1914.június 27. – Szombathely 2005. október 30.

Szentgotthárdon érettségizett 1934-ben, a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán könyvtáros-történelem szakos tanári diplomát 1961-ben, 1964-ben egyetemi doktorátust szerzett. Munkahelyei: Vasvármegye című napilap szentgotthárdi, (1935-1936), majd 1936-tól budapesti tudósítója, 1939-től mellékállásban a Magyar Katonaújság olvasószerkesztője. A 2. magyar hadsereg haditudósítója a keleti fronton (1942-1943), zászlósi rangban a Vezérkari Főnökség sajtóosztályán katonai szolgálatot teljesített a háború végéig (1943-1945). Az Új Vasvármegye (1946-1948, majd a Nyugati Kisújság szerkesztőségében újságíró (1948-1949). Gépíró és adminisztrátor a Vas Megyei Kéményseprő Vállalatnál. A Vas Megyei Népművelési Tanácsadó vezetője.(1960-1967), de politikai okokból visszahelyezik a megyei könyvtárba, később áthelyezik a Vas Megyei Pedagógiai Kabinethez iskolai könyvtári szakfelügyelőnek(1971-1978). 1978-tól nyugdíjas. A Vas Megyei Honismeret Egyesület tagja. Újságírói és sokoldalú helytörténészi munkássága elismeréseként a Vas Megye Közgyűlése 2009-ben kitüntetést nevezett el róla (Kuntár Lajos Sajtó-díj). Kiemelkedő szerkesztői munkát végzett az Életünk, a Vasi Szemle és a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények megjelentetésében. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért (1956), Vas Megyéért-díj (1993), Bél Mátyás Emlékérem (1996), Szentgotthárd Díszpolgára 1998) Csörötnek Díszpolgára (2003) Vitéz Both Béla Emlékdíj (2004). Kutatási területe: művelődéstörténet. Munkái: A véres Don2. kiad. Szombathely, Vasi Szemle, 2003. 223.p. – Szombathelyi nyomdák és nyomdászok. Szombathely1969.295 p. – Hármaskönyv Csörötnekről. Szombathely, 1990. 240 p. – Bozsok. Szombathely, 1999. 84 p. A vasi népmesei gyűjtéséből megjelent kiadványok: „A furfangos Tilinkó” (1955), Az arany rózsafa (1957), A bűvös ládikó (1959, ill. 1994). Újságcikkek és tanulmányinak száma meghaladja a 350-et.

 

Küzmics István

(vendül: Števan Küzmič, szlovénül: Štefan Küzmič, gyakran helytelenül Kuzmics István-nak is nevezik) (Sztrukóc, 1723. k. – Surd, 1779. december 22.) magyarországi szlovén evangélikus lelkész, tanító és vallási író, aki Somogy vármegyében végezte lelkipásztori hivatását. A megyébe a 17. században, majd a 18. században nagyon sok szlovén települt le a Mura vidékéről. Küzmicsre a magyar könyvek mint a „vend irodalmi nyelv” megalkotójára tekintenek, mivel a bibliafordítások másutt is egységes nyelvek alapjai lettek. A vend, mint a szlovén nyelv része, de külön regionális nyelvnek tekinthető, bár hivatalosan nem ismerték el.

Sopronban majd Győrben tanult, Pozsonyban végzett majd tanító lett. 1751-ben Nemescsón lett lelkész. Itt mint tanító és lelkipásztor működött egyszemélyben négy évig és itt írta első művét 1752-ben Male szlovenszki katekizmus (Kis szlovén katekizmus) címen. Ezt a könyvet soha nem találták meg. Ugyancsak egy ábécés könyve is volt még ezekből az időkből, melyből szintén nincs fennmaradt példány.

1755-ben feleségül vette a pozsonyi Heningecs Annát, akitől négy gyermeke, István, Annamária, Klára és Erzsébet született. Még ebben az évben Somogyba került, Surdra. Szlovén nyelvű Újszövetség fordítása 1771-ben Halléban jelent meg. Énekeskönyvével is elkészült, de kiadását halála megakadályozta.

További információk a hírlapcikkek fejezetben, a bibliográfiában is jegyzett xx tétel alatti Nemescsó a XVIII. században c. írásban.

 

http://somogyzala.lutheran.hu/konyv/2150surd.html

 

A 18. században Surdon szolgáló lelkészek közül mind személyével, mind munkálkodásával kiemelkedett Kuzmics István, aki 1755 és 1779 között végzett itt áldásos szolgálatot. Nagy lelkesedéssel szolgált az evangéliummal és a szentségekkel Nemespátróban, Porrogon, Szentpálon, Gyékényesen, Légrádon, de a távolabb fekvő Rajkon, Kerecsenyben és más helyeken is.

Lelkészi szolgálata mellett lefordította az Újszövetséget vend nyelvre, s katekizmust és ábécéskönyvet is írt. A legrégebbi anyakönyv -- mivel a korábbiak a parókia 1754-ben történt felgyújtásakor elégtek -- 1755-ből maradt fenn. Tábláján több értékes adat olvasható Kuzmics István kézírásával. Surdon halt meg 1779. december 22-én, sírja ismeretlen. A templom falán magyar és szlovén nyelvű emléktábla őrzi kegyes szolgálatát. A vendek reformátoraként is emlegetik.

Bakos Mihály volt 1780-tól a gyülekezet lelkésze, aki rövid időre (1784--1785) Horváth Mihálynak adta át a lelkészi hivatalt. Vas megyéből történt visszatérése után azonban, 1803-ban bekövetkezett haláláig, a surdi gyülekezet pásztora maradt, és közben esperesi hivatalt is betöltött.

A tősgyökeres magyar surdi gyülekezet történetének bemutatásakor nem mellőzhető két kiváló lelkészének vend nyelvű irodalmi munkássága sem, amelynek kiteljesedésében minden valószínűség szerint szerepet játszott az, hogy a 18. század elején a környéken -- először Liszóban 1718-ban -- több ezer evangélikus vend telepedett le, s itt tizenegy falut népesített be. Az ő lelki gondozásukra kerültek erre a vidékre a vendszármazású vagy vendül tudó lelkészek. Ők azonban nemcsak a közlés verbális módját, hanem az irodalmat is felhasználták a környéken letelepült vendek, valamint a vendvidéken maradtak lelki gondozására. Munkásságukkal egyben a vend nyelv megújítását, pallérozását, az irodalmi vend nyelv megteremtését szolgálták. Ezt példázzák Kuzmics István már idézett munkái, illetve -- kisebb mértékben -- Bakos Mihály irodalmi munkássága. Bakos Mihály lényegében a még Kuzmics István által elkezdett -- énekeskönyvbe szánt -- anyaggyűjtést folytatta, amelyet aztán az 1800-as évek közepén Kardos Keresztelő János szepetneki, majd őrihodosi lelkész fejezett be. A vend nyelvet azonban a környéken letelepedők nem sokáig használták, mert rövid idő alatt elmagyarosodtak. 1862-ben -- amint azt Bálint Béla írta -- "már senki sem tud vendül ".

 

Forrásanyag

  • Bálint Béla: A vend irodalom főirányai. Szeged, 1944, Nemzedék Lapvállalat.
  • A déli egyházkerület név- és címtára. Kézirat. 1998.
  • A Dunántúli Ágost. Hitvall. Evang. Egyházkerület Névtára. Győr, 1875, Czéh Sándor Nyomdája.
  • A Dunántúli Ág. Hitv. Ev. Egyházkerület Névtára. Pápa, 1910, Főiskolai Könyvnyomda.
  • Payr Sándor: A Dunántúli Evangélikus Egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. Székely és Társa.
  • Payr Sándor: A Perlakiak négyszázados ároni háza. Budapest, 1905. Luther-Társaság.
  • Payr Sándor: Egyháztörténeti emlékek. I. köt. Sopron, 1910.
  • Smidéliuszné Drobina Erzsébet lelkész adatközlése, 1999.
  • Szalóky Elek: Vázlatok a surdi ág. hitv. ev. gyülekezet történelméből. Nagykanizsa, 1897.
  • Szalóky -- Mesterházy: Kuzmics István. Csurgó, 1911. 23 p.

 

 

Kőszegi Miklós l.d. Gieseke

Légrádi István

1650-ben Felsőszeliben, Pozsony megyében avatták fel. (1662-1670?)                                                                                                            

 

Molitoris Péter

   Nigri András utóda (1650-1652) (Szereplő Mikszáth Beszélő köntös-ében. És A fekete város-ban is)

 

Nemescsó a Wikipédián

Nemescsó

1.   Nemescsó - Wikipédia

hu.wikipedia.org/wiki/NemescsóMegosztott bejegyzés megtekintése

1902-ben létrejött Nemescsó székhellyel a körjegyzőség, amelyhez Kőszegpaty, Pusztacsó és Tömörd csatlakozott. Ekkor épült a jegyzőség épülete - a mai ...

Nemescsó

Nemescsó község Vas megyében, a Kőszegi járásban. Wikipédia

 

 

Időjárás : 14 °C, szélirány: É, sebessége: 6 km/óra, páratartalom: 65%

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2014. január 22.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

Nemescsó

 

A főutca az evangélikus templommal

Nemescsó címere

Közigazgatás

Ország

Magyarország

Régió

Nyugat-Dunántúl

Megye

Vas

Járás

Kőszegi

Jogállás

község

Polgármester

Kendik Zoltán János[1]

Irányítószám

9739

Körzethívószám

94

Népesség

Teljes népesség

283 fő (2013. január 1.)[2]

Népsűrűség

42,55 fő/km²

Földrajzi adatok

Terület

7,38 km²

Időzóna

CET, UTC+1

Elhelyezkedése

Nemescsó

Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 20′ 58″, k. h. 16° 36′ 57″47.349444444444, 16.615833333333Koordináták: é. sz. 47° 20′ 58″, k. h. 16° 36′ 57″47.349444444444, 16.615833333333 térkép ▼

Nemescsó

Pozíció Vas megye térképén

Nemescsó (németül Tschobing, szlovénül és horvátul Čobin) község Vas megyében, a Kőszegi járásban.

Tartalomjegyzék

[elrejtés]

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kőszegtől 6 km-re délkeletre, Lukácsházától 3 km-re keletre fekszik a Borzas-patak mellett.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Már az őskorban lakott hely volt, határában kőkorszaki és római emlékeket is találtak. A települést 1248-ban Cho alakban említik először. Első ismert földesura Csói Márton volt. 1283-ban Chou, 1418-ban Chow, 1420-ban Felsew Cho alakban említik.[3] 1511-től szerepel a nemes előtaggal, ekkor Nemes Cho alakban említik. Neve a régi magyar Chu személynévből származik. Nevének előtagja a 16. században alapított Pusztacsótól is megkülönbözteti és egykori kisnemesi lakosságára utal. A Csói család a 13. század második felében jelentős szerepet játszott. Az ellenreformáció idején egyike a megye két megmaradt evangélikus egyházának (a másik Nemesdömölk). Az 1681-es soproni országgyűlés döntése következtében ugyanis a protestánsok megyénként csak két templomban folytathattak vallásgyakorlatot. Ez a korszak meghozta a település felvirágzását és 100 évig tartott (1681-1781). Az evangélikusok két imaházban vehettek részt istentiszteleten, az egyik a magyarok, a másik a német nyelvűek számára működött. Az előbbi fazsindellyel fedett épület a mai evangélikus templom mellett átt, az utóbbi egy pajtaszerű faépületben működött, majd 1702-től egy erre a célra épített faépületben. A falunak református iskolája és tápintézete volt. A mai evangélikus templom II. József türelmi rendelete után 1784-ben épült fel.

A tűvészek sem kerülték el a községet, 1742. július 12-én egy lakóházból kijövő tűzkakas pusztított, majd 1754-ben a templom környéke égett le. Megrongálódott az iskola tető szerkezete is, melyet hatalmas összefogással két hét alatt helyreállítottak. Ezt követően az Önkéntes Tűzoltó Egyesület alakuló ülés 1893. május 7-én volt.[4]

Vályi András szerint "Némes Csó. Magyar falu Vas Vármegyében, földes Urai külömbféle Urak, lakosai evangelikusok, népes hely, és árváknak háza is van benne, síkon fekvő földgye termékeny, réttye jó minéműségű, fája elég, ’s eladásra is módgya lévén, első Osztálybéli." [5]

Fényes Elek szerint "Nemes-Csó, magyar falu, Vas vgyében, ut. p. Kőszeghez 1 1/2 óra. Lakja 200 evang., 80 kath. Ágostai anyaekklézsiája a legrégibb időkben állitatott fel, mellynek eredetére felmenni alig lehet. A vallásbeli szabadságot létesitő kir. parancs előtt 3 predikátora volt, kik közül kettő német, egy magyar és egy vindus nyelven szolgált. A türelemparancs után 4 magyar, 5 vindus, és 11 német anyagyülekezet állitatott fel Vas vgyében. Határa termékeny, de szük. Többen birják." [6]

1910-ben 421 magyar lakosa volt, Vas vármegye Kőszegi járásához tartozott.

1902-ben létrejött Nemescsó székhellyel a körjegyzőség, amelyhez Kőszegpaty, Pusztacsó és Tömörd csatlakozott. Ekkor épült a jegyzőség épülete - a mai Faluház. Az 1950-es évektől a körjegyzőség átkerült Lukácsházára.

Az egyházi iskola 1701-től az államosításáig 1950-ig működött. 1928-ban felépült az új iskola, nagy, világos tanteremmel, irodával és előszobával. 1959-ben épült új tanterem majd 1996-ban létesült új vizesblokk. Az első világháborús emlékművet 1937-ben közadakozásból állították a hozzátartozók és a falu lakossága. A második világháborúban elesettek emlékművét 1989-ben, szintén közadakozásból állították fel.[4]

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Evangélikus templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Először 1702-ben fa templomot emelnek, ehhez később egy másik templom is társul a szlovén nyelvű igehirdetés számára.[4] A ma látható evangélikus temploma 1784-ben épült klasszicizáló késő barokk stílusban, tornyát 1879-ben építették. Szószékoltára 1713-ban, orgonája 1789-ben készült. Korábban körítőfal övezte, melyet 1789-ben bontottak le.

Szent Péter és Pál római katolikus templom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A római katolikus templom

A községbe a római katolikus hívek 1876-ban építették a templomukat. A feljegyzésekből kiderül, hogy abban az időben a katolikus hívek kevesen voltak, így Kőszeghez tartoztak. Az oltár 1762-ből származik. Az idősebb hívek elmondása szerint Vát és Szeleste között lévő Szentkút kápolnából származik. A templom Péter apostol és Pál apostolok tiszteletére épült. 1974-ben a templom belső és külső vakolatát teljes egészében a hívek felújították. Ezen alkalommal volt az oltár restaurálása, aranyozása is. 1978-ban a harangot újra öntötték, mivel a második világháborúban megsérült.[4]

Weöres-kúria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A klasszicista stílusú földszintes épület a község központjában helyezkedik el. Az épület keletkezéséről nem lehet sokat tudni, a 18. század végén még nem jelöli az I. katonai felmérés a térképen. A 19. század elején azonban már a kúria és a parkrészlet is fel van tűntetve. Az 1890-es évek végén a kőszegi hadgyakorlatok idején a kor számos fejedelmének, és királyának, császárának adott szállást. Jelenleg irodaház.[4]

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jump up ↑ Nemescsó települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 27.)
  2. Jump up ↑ Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2013. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2013. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. január 13.)
  3. Jump up ↑ Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában I.-IV. Budapest: MTA. 1890 – 1941.
  4. ^ Jump up to: a b c d e [Nemescsó Község Építési Örökségvédelmi Hatástanulmánya - Gergye Péter-2002.]
  5. Jump up ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796.
  6. Jump up ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.

A Wikimédia Commons tartalmaz Nemescsó témájú médiaállományokat.

neolitikum

Az újkőkor vagy csiszoltkő-kor(szak) (idegen nevén neolitikum) a kőkorszak utolsó része. A földtörténet korszakai közül a pleisztocén végével és a holocén elejével esik egybe. Az újkőkorszak a földművelés kialakulásával kezdődik és a fém alapú eszközök elterjedésével ér véget a rézkorban, a bronzkorban, illetve a vaskorban.

Közép-Európában Kr. e. 5500 körül. Az ötletek terjedési és az emberek vándorlási hullámaival a neolitikus jelenség innen terjedt Nyugat- és Észak-Európa felé Kr. e. 4500 körül. A korai neolitikus állattenyésztés pár vadon élő és háziállat, juh és kecske tartására korlátozódott, de ahogy melegebbé vált az éghajlat Kr. e. 6000 körül, megjelent a szarvasmarha és a sertés, átmeneti vagy állandó települések fejlődtek, kialakult a cserépkészítés.

A neolit emberek fejlett földművelők voltak, többféle eszközt állítottak elő a betakarításhoz, a birkák ellátásához, az ételkészítéshez (cserép- és csontszerszámok). Ugyancsak fejlettek voltak a kőeszközök és -díszek, hajítófegyverek, füzérek és szobrocskák előállításában.

 

Nigri András

   A falu első ismert evangélikus lelkésze 1647-től. Répceszentgyörgyön avatták.

paténa

lat. patena, 'tányér, serpenyő'): kerek, középen bemélyedő kis tányér, amelyen az ostya szentmise alatt pihen. - Az óker. korban elsősorban üvegből (Leningrád, Ermitázs, Ábrahám áldozatát és ósz-i és úsz-i jeleneteket ábrázoló ~, 4. sz.), de fából, rézből, kerámiából is készült. A kk-ban a fém ~k váltak ált-sá, a díszesebb darabok különböző ötvöstechnikákkal megmunkált felületén Isten keze, Isten báránya, ábrázolások stb. találhatók. Nemesfémből készítik, ha nem aranyból, akkor a belső mélyedést aranyozni kell. A kehellyel együtt áldotta meg a pap.

Payr Sándor (1861-1938) egyháztörténész

   Pápán született, 1866-ban avatták lelkésszé. 1899-től a soproni teológiai akadémia tanára. Fő kutatási területei Sopron egyháztörténete, a pietizmus valamint az egyházi ének története. Fő műve A dunántúli evangélikus egyházkerület története (1924), de csak az első kötet jelent meg 1924-ben, mintegy ezer oldalon, amiben a 18. század közepéig jutott. Önálló kiadványa Fábri Gergelyről aki később Vadosfán püspök lett. (Bibliográfia xxx tétel.)

A következő részlet a fő művében található:

Nemescsó.

Vasmegyének egyik legrégibb községe. Már a XIII. században is Choui Márton volt a földesura. Pusztacsótól való megkülönböztetésül nevezik a XVI. század óta Nemescsónak s a régi földesúri családját is 1578 óta Nemes Chouinak. Ez évben egy kőszegi kihallgatáson jelen voltak Nemescsóról N. Choy Bálint, Albert, Pál és Ferenc és Pusztacsóról nemes Pathy András.

Első ismert evang. lelkésze Nigri András, akit 1647. Répceszentgyörgyön avattak fel ide. Az utóda Molitoris Péter volt 1650 óta. 1652-ben a ládonyi születésű Tóth János a nemescsói lelkész. 1662-ben Mag. Légrádi Istvánt hívták meg Nemescsóra, akit már 1650-ben Felsőszeliben Pozsony megyében avattak fel. Miként Besenyei Balázs záloglevelén levő aláirása mutatja, még 1668. sőt 1670. is Nemescsón volt lelkész. (1681-ben Egyházashollóson is lakott egy Légrádi István nevű licentiatus a feleségével Szombathelyi Dóricával.)

Szenczi Fekete István püspök 1670. az asszonyfai zsinaton Hazuka Illést avatta fel Nemescsóra. Musay püspök 1661-ben a kőszegi esperességhez tartozó gyülekezetek közé sorozza. Nagyobb jelentőségre 1681 után jutott mint artikuláris hely. A budakeszi Weöreös család, mely Sopron megyéből származik s a XVIII. század elején Kemény-Egerszegre és Urai-Újfaluba költözött, 1720-ban Nemescsón kapott donációt.[437]  http://mek.oszk.hu/01800/01850/html/02.htm

 

 

Rezik János

Koros, 1650.?Eperjes, 1710. aug. 4.): Eperjesen, Wittenbergben, majd a toruni (thorni) egy.-en tanult, ahol 1674-től tanár. Innen véglegesen 1705-ben került haza az eperjesi ev. isk.-hoz, amelynek felemelkedésében nagy szerepet játszott. A saját korabeli prot. középszintű isk.-król írt Gymnasiologia c. munkáját az OPKM adta ki. Több latin nyelvű egyháztört.-i, iskolatört.-i jellegű munkát írt. Számos alkalmi, nevelő hatású verse, isk.-i színjátéka, vitairata maradt az utókorra. ? F. m.: és Ir. Repcak, J.: Jan Rezik. Presov, 1968.; ~?Mattheides, S.: Gymnasiologia, seu historia scholarum et rectorum evangelicorum in Hungaria ? Gymnasiologiae Matthaeidesiana. H. n. (171?). Hasonmás kiad. (Kísérő tanulmányok: Terray B.) Bp. 1984.

 

Rózsa Béla

http://vaol.hu/hetvege/egyszer-volt-22-eve-nincs-koztunk-rozsa-bela-1275324

Egyszer volt: 22 éve nincs köztünk Rózsa Béla

  1. október 27., 04:24 szerző: Pete György

Egyszer volt, itt Szombathelyen, itt Vas megyében egy ember, aki a boldog hatvanas-hetvenes években, egy átivott, átvitatkozott szép holdas éjszaka h ...

Egyszer volt, itt Szombathelyen, itt Vas megyében egy ember, aki a boldog hatvanas-hetvenes években, egy átivott, átvitatkozott szép holdas éjszaka hajnalán, tanúk és bűntársak jelenlétében - magánlaksértést és egyéb felróható kihágást is elkövetve, de szigorúan elvi-esztétikai alapon állva - egy akkori kultúrfőnök kertjéből elhozott egy kerti törpét, hogy ezzel demonstrálja, mint etalonnal, a megye akkori vezetője számára a megye néhány tekintetben siralmas kulturális állapotát. Nem kevés erőfeszítésébe került az éppen hivatalba igyekvő tisztviselőknek, hogy ebbéli szándékában megingassák, s így a még nagyobb bajt(?)megelőzzék.

Természetesen e fura happening híre futótűzként elterjedt, jóízű kacagásra fakasztva mindenkit. Én Nagy Gáspár költő barátomtól értesültem róla Budapesten, mikor szekerem rúdja már Szombathely irányába mutatott. (A hiteles történetet később magától az elkövetőtől is hallhattam, ki még sok év után is a nemes harag pírjával az arcán tettét büszkén vállalta: Azért, kérlek, ez mégis csak botrány volt, édes öregem... )

Ilyen és ehhez hasonló történetek tucatjai avatták a szombathelyi művészvilág közismert és közszeretetnek örvendő alakjává, s ez a manós, bohém kedély, s a végtelenül finom, kulturált, minden jó iránt lelkesülő, minden értéket felkaroló, segítő szándék tette mindenki Bélájává, s takarta el jellemének más, igazán fontos értékeit. Hűség, becsület, szakmai alázat, megalkuvásra képtelen igényesség. Ezek az erények abban a korban sem jelentettek zöld utat az érvényesüléshez. Annál inkább az önsorsrontáshoz. Tehetségét, tudását, tisztességét senki sem vonta kétségbe. A maga módján még konformista is tudott lenni. Tisztelte a tekintélyeket. Nem tolta magát előtérbe. Segített, aládolgozott azoknak, akik erre rászorultak. Hálát nem várt, de a hálátlanság időnként elszomorította. Időnként kitört, időnként megmakacsolta magát, s nem adta a nevét olyasmihez, amit színvonaltalannak vagy kártékonynak tartott. Leginkább a szakmai illetéktelenséget és a butaságot gyűlölte. Ez szította fel benne azt a plebejus bátorságot, civil kurázsit, hogy képes volt dolgokra néha nemet mondani, akár a saját kárára is.

Egyszer volt, itt Szombathelyen, itt Vas megyében egy ember. Nem volt rendkívüli ember. Azt is mondhatnánk, hogy rendkívül rendkívülietlen ember volt. Örült és bánkódott, szerette anyját, apját, testvérét, imádta feleségét, gyermekeit, munkáját. Volt egy magányos, titkos élete is, szerette a könyveket, az írókat, a képzőművészetet, a zenét. Szerette az ezotériát, kedvenc korszaka volt a manierizmus. Miközben egyre értelmetlenebbé lett körülötte a világ, egyre több örömforrást fakasztott benne ez a rejtett dimenzió, és a barátok, és a bor.

Tevékenységének ismerete nélkül, írott hagyatékának feldolgozása nélkül nem írható meg Vas megye kultúrtörténetének némely fejezete. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtáré, vagy az Életünk című irodalmi folyóiraté. A megújult, napraforgóként az egyetemes magyar irodalom felé fordult Életünk szerkesztőjeként Rózsa Béla volt a folytonosság biztosítéka. Ő, aki szinte a kezdetektől fogva ott volt a periodika, majd a kéthavi folyóirat szerkesztői, meghatározó munkatársai között. Ő, akinél Vas megye irodalmi, kulturális hagyományait kevesen ismerték jobban. S akinek munkája nyomán az igazi, nem provinciális vasi értékek továbbra is jelen voltak, sőt, kiteljesedtek a folyóirat hasábjain.

Bár huszonkét éve nincs közöttünk, barátai, ismerősei szinte mindennap felidézik szavait, a hozzá fűződő történeteket, szeretetreméltó lényét. Legirigylésreméltóbb képessége a választani tudás képessége volt. Vezére valóban bensejéből vezérelte. Tévedhetett, tévedett is - ki nem -, de választásai mellett kitartott.

Senki sem meghalni megy a csatába, hanem fut a szégyen elől, hogy nem vesz részt benne. Senki sem azért értelmiségi, hogy elárulja a szív és az ész parancsait. Ha valaki fel tud szabadulni a kísértések alól, létezése könnyűvé, tiszta örömmé válik, még ha ez a létezés mázsás súlyokkal terheli is. Mint amikor a felhők mögül kisüt a nap, olyan a felismerés: az egyetlen ősjog, ami az emberé, hogy választhat. Elindulhat befelé.

Rózsa Béla ember volt, esendő, de nem volt adós a szeretettel. Mikor néha poharát a szemüvegéhez koccintotta, tündöklő magányát, magányos méltóságát ünnepelte.

Pete György

A kislexikonba Bakó Józsefről írt hat cikke miatt került be. (265-270. tétel.)

 

Sartorius Szabó János (1695-1756. nov.20) (Ld. a külön írást is.)

 

   Rozsnyón született 1695-ben. Felesége Rumi Judit. Hazai iskoláink közül a besztercebányait és a rozsnyóit látogatta.

   1719-ben iratkozott be a jénai egyetemre, de még ugyanebben az évben átment Wittenbergbe, ahol 1722-ig maradt.

  1. szeptember 10-én Győrben conrector és diakónus. 1734. szeptember 24-én szentelték pappá.

   Nemescsóba 1729-ben kerül, Kis Péter helyére. Innen megy újra Wittenbergbe, valószínűleg többféle irodalmi vállalkozása miatt,s mint az ottani akadémián tanuló magyarok hiteles ephorusa 1731-ig maradt kint. Csói helyettesítésének anyakönyvi nyoma nincs.

   1736-ban superintendensnek kandidáltatott. Torkos András egy 1739-ben hozzá írt levelében „suffragiis bonorum denominatus superintendens” megtisztelő címet adja neki. Ez a bejegyzés annyiból is érdekes, mert Torkos András egyes tanulmányok szerint 1737-ben meghalt.

   1748-ban egy Nemescsóban temetett kisded miatt törvény elé idézték. Utolsó anyakönyvi bejegyzésében ez áll: „Késő vénségében újra püspöknek kandidáltatván 1756-ban a szavazatok többsége reá esett, de Witnyédi a fiatalabb Bárány János megválasztását erőszakolta keresztül. Még ezen 1756 évi november 20-án meghalt.”

   Gyermekei: János, Orsika, András, Judit.

   Irodalmi hagyatéka:

1., Lelki óra, avagy énekes könyv, amelyben nemcsak a Grandualisból sok fogyatkozásoktól megtisztított s jó rendbe szedett énekek, de sok német, cseh és diák nyelvekvő is ennek előtte nyomtatásban nem láthatott isteni dícséretek feltaláltatnak. Kibocsátotta magyar hazájának lelki épülésére Sz Sartorius János. Wittenberg, 1730. Segített Fábri is! (Bejegyezve így!)

 

 

Sárvári Draganosits György

   Nemescsói lelkész volt 1646-ban.

 

Szakonyi József (Dabrony (Veszprém megye), 1746. április 28.1811) evangélikus lelkész és főesperes.

 

A dabronyi születésű ifjú tíz évig tanult a soproni liceumban, majd három éven át Jénában. Tíz évi nemescsói működés (1776-1786) után meghívták Pápára, ahol előbb alesperes, s a pesti 1791-es zsinat tagja is lett. A nevéhez fűződik az első evangélikus templom felépítése Pápán. A templom felavatására szerzett éneke, „Vesd le Pápa gyászruhádat” sokáig kedvelt ének volt. 1803-ban pedig Veszprém megye felső vidékének főesperese lett.

 

Munkái:

  • Az 1778. támadott hadi háborúban Istenhez bocsátott Imádsága a N.-Csói Gyülekezetnek. 8 rét 2. lev. Hely n. (Másodszor megjelent »Imádságos könyv... kiadta Horváth Sámuel... Győr, 1799. a 318., 319. l.).
  • Oskolai Vezér: vagy az okos és hasznos iskolai tanításra vezető könyvecske, mellyet az apróbb magyar oskoláknak kedvekért D. Seiler Gy. Fr. és egyebek szerént készítette... Pozsony, 1792.
  •  
  • A mostan megnyert békességért vízkereszt nap után VI. Vasárnap a hálaadó predikátziókor mondatott Ének. Pozsony, 1798.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

 

1.   Szakonyi József - Enternet

w3.enternet.hu/eeprakos/Hrabowszky/Szakonyi%20Jozsef.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

T.T. N.N. SZAKONYI JÓZSEF Senior, és Pápai Prédikátor Úr, ſzületett Dabronban Veſzprém Vármegyében 1746. 28. Apr. Tanúlt Sopronban tiz Jénában három ...

 

T.T. N.N. SZAKONYI JÓZSEF Senior, és Pápai Prédikátor Úr, ſzületett Dabronban Veſzprém Vármegyében 1746. 28. Apr. Tanúlt Sopronban tiz Jénában három eſztendeig, a' honnét rneg-hivattatván Nemes Csóba Magyar Predikátornak, 1772. a hivó Gyülekezetnek rendeléséből ſzenteltetett-fel ugyan Jénában Nagy Tsötörtökön Fő T. Oemler Superintendens Úr által. Meg-érkezvén hazájában Pünkösd előtt való Vasárnap állíttatott-bé T. Asboth antecessora által. 1786. 9. Sept. Pápára hivattatott T. Németh István Úr' helyébe, 1787. 20. Sept. Veſzprérm Vidéki Con-Seniorrá tétetett a' Gergelyi Senioralis Gyűlésen; mint Veſzprém Vidéki Ekklésiák' Küldöttje Testvér Ötse' T. Szakonyi János Fő Biró Urral réſzt vett a' Pesti Fő Gyülésben; 1803. 12. Oct. Felső Vidéki Rendes Seniorrá tétetett a' Kis Somlyói kerületi Gyülésen.

Nyomtatásban olvastatnak illyen munkái: 1. Az 1778. támadott hadi háborúban Istenhez botsátott Imádsága a' N. Csói Gyülekezetnek 8. I. lev. 2 Oskolai vezér, vagy az okos és haſznos oskolai tanitasra vezető könyvetske Posony 1795. 8. 60. Annal. Eeccles. Schol. 11. 1795. 3. A' mostan meg nyert békessegért Vizkereſzt nap. u. VI.. Vasárnap' a hálaadó Predikátziókor mondatott Ének 1798. 12.4.

1.   iskolaegészségügy

tf.hu/wp-content/uploads/2009/06/iskolaegészségügy.pptx‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

1789 rendelet az újonnan épült iskolák tantermeinek méreteiről; 1796 elkezdik Sárospatakon magyar nyelven tanítani az egészségtant; Szakonyi József és ...

3 alkalommal látogatta már meg ezt az oldalt. Utolsó látogatás ideje: 2014.02.11.

 

  • 1796 elkezdik Sárospatakon magyar nyelven tanítani az egészségtant
  • Szakonyi József és Bene Ferenc Egészségtan könyvet írnak
    • Az artikuláris idõszak elsõ - Doroszlón végzett - temetési istentisztelete 1784. február 3-án volt, amikor Szakonyi József lelkész Bencze István özvegyét, Kolman Erzsét temette. Sokat elárul a korabeli érzelmekrõl ennek a temetési istentiszteletnek igehirdetési alapigéje, melynek bibliai helyét az anyakönyvezõ lelkész a bejegyzésnél feltüntette. (Jelenések Könyve 14,13)

(Ez a bekezdés tévedéssel kezdődik. Furcsa lenne, ha az első temetési istentisztelet 1784-ben lett volna. Talán inkább az utolsó. Szerk. megj.)

Szever Mihály

   1742-ben került lelkészként Nemescsóba, de tanított is 1750-ig. A szlovén gyerekekkel anyanyelvükön foglalkozott, hiszen ő maga is a Mura vidékéről származott. A német katekizmusból fordított szlovén nyelvre, hogy a hitoktatás minél hatékonyabb legyen.

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szijj%C3%A1rt%C3%B3_Istv%C3%A1n_(lelk%C3%A9sz)

 

Szijjártó István (lelkész)

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2014. április 3.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

 

Ez a szócikk a lelkészről szól. Hasonló címmel lásd még: Szíjjártó István (egyértelműsítő lap).

 

Szijjártó István

Született

1765 körül Wocseszlavecz

Elhunyt

1833. szeptember 10. Domonkosfa

Nemzetisége

magyarországi szlovén

Foglalkozása

tanító, lelkész, író

Szijjártó István szlovénül Števan Sijarto (Wocseszlavecz,[1] 1765. k. – Domonkosfa, 1833. szeptember 10.) magyarországi szlovén evangélikus népi tanító, lelkész és író.

A mai Vasvecsésen (ma Večeslavci, Szlovénia) született, közel a stájer határhoz egy Szijjártó Iván nevű földműves fiaként, anyja neve nem ismert. Iskoláját Nemescsón végezte, tanítója Bakos Mihály író volt. Utána a soproni evangélikus líceumban tanult 1783-ig. Először Tótkeresztúron (ma Križevci) tanított az ottani evangélikus egyházközségben, 1787-től 1806-ig Pucincon (ma Battyánd, Puconci). Ezt követően Domonkosfa tanítómestere haláláig.

1796-ból származik Mrtvecsne Peszmi (Temetési énekek) c. énekeskönyve, amely a halálozási szokásokra való énekeket tartalmaz. Ezt még három kiadás követte. Szijjártóra is hatást gyakorolt a régi martyánczi énekeskönyv, ennek nyomán írta alkotását.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Mrtvecsne Peszmi, stere szo szti sztári piszm vküp pobráne, pobougsane, ino, na haszek szlovenszkoga národa zdaj oprvics Na szvetloszt dáne, po S. S. P. S. Stampane v Szombotheli, Pri Sziesz Antoni vu Leti 1796.
  • Molitvi na sztári szlovenszki jezik obrnyene, ino na haszek szlovenszkoga národa vö dáne po Szijarto Stevani püczonszkom solszkim vucsiteli. Stampane v-Soproni, pri Siesz Anni Klári vu leti 1797.
  • Sztarisinsztvo, i zvacsinsztvo, szem szpodobnimi prilikami za volo, szvádbeni mladénczov. S. L. D. V-Soproni, szpiszkimi Sziesz Antona vu leti 1807.
  • Sztarisinsztvo i zvacsinsztvo vödáno po Udvary Ferenczi kermedinszkom knigovezári. Na lasztivnom sztroski. V-Szombatheli z-piszkmi Bertalanffy Imrea 1852. (Vilko Novak szerint Szijjártó hagyatékából maradt, amelyet Kardos János készíthetett elő nyomtatásra)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Jump up ↑ Egy időben Vecseszlavecz is a neve.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

------------------------------------------------

 

Török Ince, OFM

(Nemescsó, Vas vm., 1753.–Pozsony, 1817. márc. 14.): hitszónok. – 1773: Keszthelyen lépett a mariánus rtart-ba. 1777: szent. pappá Nagyszombatban. Várkonyban kp., majd egy ideig fil-t tanított, de élete nagyobb részében hitszónok. – M: Ünnepi és böjti egyh. beszédek. Pest, 1806. – Vasárnapokra készíttetett egyh. beszédek. 1–2. köt. Uo., 1806. **

Nemescsói Török Ignác (Gödöllő, 1795. június 23. – Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy, hadimérnök, az aradi vértanúk egyike.

"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam."

Élete

Kisbirtokos magyar nemesi családból származott. Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, a császári hadsereg kötelékébe hadnagyként lépett (1816). 1839-ban a nemesi testőrséghez került, ahol erődítés elméleteket oktatott. Tanította többek között Görgey Artúrt és Klapka Györgyöt is. A forradalom előtt előbb Lembergben, majd alezredesi rangban Zágrábban szolgált.

A szabadságharc alatt

1848 októberében a Komáromi várban szolgált, ekkor a vár teljes állománya csatlakozott a honvédekhez. 1848-1849 telén Komáromban a vár erődítését, kiépítését szervezte meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majthényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot a legidősebb tisztre, Török Ignácra ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká nevezték ki. 1849 áprilisában posztjáról Lenkey János váltotta le.

A kormány utasítására a júniusban a felszabadított Budára rendelték, hogy a Hentzi által épített budai erősítések lerombolását vezesse, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen.

Arad

Török Ignác a hadbíróság előtt magyarságával igazolta a tettét – „Lelkismeretem felment engem”. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte, hatodikként (kötél által kivégzettek között másodikként) végezték ki.

1932-ben találták meg maradványait, az aradi emlékoszlop kriptájában nyugszik.

 

Péterfy Sándor

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2013. szeptember 8.

 (névváltozat: Péterfi; Nemescsó, Vas vármegye, 1841. augusztus 3.(??? 5) – Pándorfalu, 1913. augusztus 10.) állami tanítónőképző-intézeti tanár, tanügyi író.

Péterfi József szegény földműves és Takács Erzsébet fia. A keresztszülők: Nemes Dávid Pál nemescsói szabómester, és felesége Nemes Kultsár Judit, Nemes Kajtár János nemescsói földbirtokos és felesége Hetyésy Eszter, Nemes Horváth Dániel nőtlen ifjú és testvére Nemes Horváth Julianna, ifj. Boros István, nemescsóban agilis és felesége Nemes Kajtár Julianna. A keresztelőt Simonyi Hajas Károly evangélikus prédikátor tartotta.

Itt kezdte iskolai tanulmányait, népiskolai oktatását Bruck Henrik későbbi soproni képzőintézeti tanártól és Zeberer Ágostontól, a svájci híres Zeller-képzőjéből kikerült tanítótól nyerte. Jó eszű tanulónak bizonyult, 1852-ben a kőszegi evangélikus gimnáziumba ment; az algimnázium bevégzése után 1856-ban családi körülményei nem engedvén meg a további

iskolázást, a tanítói pályára

szánta magát és vissztért szülőfaljába. Beállott Bruck mellé tanítónövendéknek. Ennek és Beyer János kőszegi tanárnak

támogatása, emellett rendkívüli szorgalmas tanulás által oda jutott, hogy a képző tanfolyam tárgyait mind egy év alatt elsajátította. A számtani és mértani tárgyakban egy csói mérnök volt a mestere. A zongorázás- és orgomálásban is szépen haladt. Több helyre hívták megrendes tanítónak, de ő inkább tanulni vágyott és ezért 1857-ben Nagygeresdre (Sopron vármegye) ment segédtanítónak, a legjelesebbnéptanítók egyike, Németh Ferenc mellé. Ugyanebben az évben a sopron megyei esperességi tanügyi bizottság előtt letette a tanítói vizsgálatot.

 

1858-ban Győrbe ment nevelőnek Rupprecht tábornok gyermekei mellé. Itt csak néhány hónapot töltött, mert a tábornokot áthelyezték Lengyelországba.

Azután Répceszemerén Nagy János gyermekeinek lett nevelője. Mikor a fiú Sopronban letette a vizsgálatot, Péterfy előkészítette az utat arra, hogy a soproni képzőbe léphessen. Pálffy József igazgató szívesen fogadta és felvette őt a tanítóképző felső tanfolyamába tanulónak, de megbízta egyúttal az előkészítő folyamban (praeparandia) két tárgy tanításával. Fennmaradt idejét a líceumban töltötte, hallgatta Király József Pált és Domanovszkyt; emellett mint tanító Nagy János családjában működött. Letette a képesítő vizsgálatot és a dunántúli kerület által a tanítók számára szervezett póttanfolyamban, mint a kerülettől megválasztott képzőintézeti segédtanító tanított 1861-ig Győrben. Egy év múlva Nagykanizsára ment, hogy ott az evangélikus gyülekezet iskoláját szervezze. 1863-ban meghívták Győrbe, ahol 1865-ig működött mint tanító, amikor a pesti evangélikus gyülekezet megválasztotta tanítónak. Időközben megnősül, majd rövid időn belül elveszíti feleségé és kisfiát is.

 

1865-ben Pestre utazik, egy evangélikus iskolában lesz tanító, majd 1874-ben az iskola igazgatását is reá bízták. 1877-ben a közoktatási minisztérium kinevezte a sugár úti tanítóképző tanárául. Ebben az állásában működött 1896-ban történt nyugdíjaztatásáig. Ezek az évek életének a legtermékenyebb időszaka, csak a közéletnek él. A Népnevelők Lapját szerkeszti, az Eötvös Alap megalkotója, melynek 1875-től 1900-ig volt elnöke. Az egylet célja, hogy a szegényebb tanítók gyermekeinek segítséget nyújtson a taníttatásban.Ez önmagában is felér egy életművel.

 

Az Alaphoz fűződik a budapesti Tanítók Háza létrehozésa (1899), ennek példájára hoz létre Kolozsváron is egy intézményt. Különböző egyleteket szervez. Később a kisdedóvó-képző intézet és kisdednevelés körében értékesítette tapasztalatait. A népnevelők pesti egyletének hosszú ideig elnöke volt. Egyike volt azoknak, akik az egyetemes tanítógyűléseket 1870-ben létrehozták. Ezen előterjesztette, hogy az ország néptanítóit egy egyletbe kívánja tömöríteni, de terve ekkor nem sikerült, csak később vélik valóra. A tanítóság országos bizottságának tevékeny tagjaés a képzőintézeti tanártestületnek elnöke volt. A minisztérium 1868-ban a tankönyvbíráló bizottságba hívta meg, 1872-től a közoktatási tanácsnak is tagja volt. Nyugdíjaztatásakor ő felsége királyi tanácsosi címmel tüntette ki, a tanítóság pedig arcképét lefestette és az ugyanazon évben (1896) ülésező egyetemes tanítógyűlésen ünnepéllyel leleplezte. Az Eötvös-alap újjászervezése alkalmából (1899. december 28.) fényes ovációt rendeztek tiszteletére. Németországban meglátogatta a nevezetesebb iskolákat és a hazának több vidékén tett tanügyi utazásokat. 1902-ben lemond az Eötvös Alap elnöki tisztéről. Győrbe költözik, majd teljesen visszavonul pándorfalvai (Parndorf, jelenleg Ausztriában, a Fertő-tótól északra) magányába. Itt hal meg 1913-ban. Hamvait a budapesti Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomba. Életművével kivívta a megtiszelő címet: a magyar tanítók atyja. Emlékét szülőfalujában márványtábla és fából készült, faragott portré őrzi. Az ő nevét viseli a falu fő utcája.

Munkatársa volt 1865-től néhány évig a Protestáns Egyházi és Iskolai lapnak; írt a Vasárnapi Ujságba és a Magyar Tanügybe.

Budapesten 1914 óta utca viseli a nevét.

 

 

Sírja a Kerepesi temetőben. (Szobrász: Istók János)

 

Újságcikkei:

Cikkei a Népnevelők Lapjában (1869. Gyakorlati értekezés a legfontosabb elemi iskolai tantárgyakról, 1871-72. Az ige határozott és határozatlan alakjának ismertetése, Milyen könyvet adjunk a gyermekek kezébe, A népoktatás ügye hazánkban, 1873. A gyakorló iskolákról, A világkiállítás és a néptanító, Az iskolai jó fegyelem alapfeltételei, A népiskola V. és VI. osztályáról, A világkiállításról, A népnevelők pesti egyesületének jövője, 1874. A tankönyvek és taneszközök megállapításának módjáról, 1875-76. Az Eötvös-alapról, elnöki jelentés a népnevelők pesti egyesületének működéséről, Nyelvtani leczkék, Berzsenyi Dánielnek a népnevelésre vonatkozó gondolatai, Kanya Pálról, Képek a tanítói életről, 1877. Eötvös emléke, 1878-79. Közgyűlési megnyitó beszéd, 1881. A néptanítói egyesületek szövetségéről, 1882. Az Eötvös-alap és a tanítók árvaháza, 1883. Örley Jánosról, 1884. A tanító teendője szoczialisztikus törekvésekkel szemben, 1885. A jó néptanító ismertető jellemvonása a szerénység, A jó néptanító holtig tanul, Idealismus nélkül a néptanító nem boldogul és nem boldogíthat, Hetényi Jánosról, Az árvaház keletkezéséről, 1886. Az ismétlő oktatásról és az ismétlő iskolai kézikönyvekről, Mayer Miksa koporsójánál, 1887. Vajda Péter iskolai rendszeréről, Milyen volt a népoktatásügy Budán ezelőtt száz évvel, Minő paedagogiai nézeteket hirdettek a Hunyadiak korában, Karacs Teréz paedagogiai nézeteiről, Göndöcs Lajos sírjánál, 1888. Trefort Ágostonról, Növendékeink egyéniségének kipuhatolásáról, Kálnay Nándor jubileumáról, dr. Márki Józsefről, Göndöcs Lajos emlékezete, 1890. Szathmáry Györgyről, 1891. Széchenyi István gróf nevelésügyi gondolatai, 1892. Hogyan ünnepeljünk a millennium alkalmával, 1895. Vélemény a vármegyék népoktatásügyi történetének megiratására vonatkozókra nézve, 1896-97. Az V. egyetemes tanítói gyűlésen tartott megnyitó beszéd, 1898. Szathmáry György emlékezete, Az 1848. évi eseményekről, Az Eötvös-alap mensa akademikája, 1901. Két nagy nemzeti alap megalkotásának vázlatos tervezete sat.); a Néptanítók Ismerettárában (1873. Molnár Aladár), a budapesti tanítótestület 1874. Évkönyvében (Az ABC-és könyvekről és az olvasástanításról); a Paedagogiai-társaság Évkönyvében (1879. Schedius Lajos János, A Ratio educationis II. részéből, a nép- és a grammatikai iskolák tantervének ismertetése, A magyarhoni ág. hitv. evangélikusok 1842. iskolai rendszerének a népiskolákra vonatkozó része); a Nemzeti Nőnevelésben (1880 óta részt vesz a lap szerkesztésében; A leányiskoláinknak a nemzeti művelődés nagy jelentőségű tényezőivé kell lenniök, Paedagogiai levelek, A veres kereszt országos segélyző nőegyesület, Az első hazai tanítóképző-intézet felállításának rövid története, Eötvös József báró emlékezete, Gyakorlati tanítás az anyanyelvtani oktatás köréből, Gyakorlati tanítás az 1848. törvények szentesítésének évfordulójára, A földrajzi oktatás s módszere a XVIII. században. A «vaskapu» ismertetése, 1880. II. k. Paedagogiai levelek, A népnevelési egyesületekről, A testi nevelés leányiskoláinkban, Természettani oktatás, A földrengésekről, 1881. Hogyan neveljük kisdedeinket? Ellehetnek-e a leányiskolák tanítónők nélkül? Megmaradhat-e a tanítónő hivatalában férjhez menetele után? Szilassy János, József nádorról, Tökéletesítsük leányiskoláinkat, Rousseau és Emilje, Nemzeti nyelvünk diadala 1847-ben, 1882. Hogyan neveljük kisdedeinket? Fröbel Frigyes és működése, A magyarországi közp. Frőbel-nőegyesületről, A burgonya vegytanából, A Szádelői völgy, A vizáról, Hogyan neveljük kisdedeinket, Magyar nevelőnők képzése, A polg. leányiskolák részletes tantervéről, Nagy Károly frank királyról, Az iskola hatásának akadályai, Képek az iskolai életből, A pálmákról, 1884. Képek az iskolai életből, A szemléltetési eszközökről, A németországi felső leányiskolai egyesületek, A szemléltetési oktatásról, 1885. A két Mária Dorothea főherczegnőről, Fővárosunk leánynevelő-intézetei a XIX. század elején, Egyesületi életünkről, Karacs Teréz levele, 1886. Az iskola régi hibái, Leányiskolai nevelési rendszerünk, Mayer Miksa, Egy régi könyv: Karacsay Fedor gróf műve a kézimunkaoktatásról, 1887. Budai leányiskolák és nevelőintézetek 1775-1825., Karacs Teréz életéből, A mondat tárgyának ismertetése, 1888. Gönczy Pál jubileuma, 1889. nevelőnőképzés a tanítóképző-intézetekben, 1890. Szathmáry György és Lévay Ferencz, A szülőföld ismertetése, 1892. Hunfalvy Pálról, 1893. Hunfalvy Pál nevelési elméletéből, 1894. A népoktatásügyi törvény szentesítésének 25. évfordulója); a M. Paedagogiai Szemlében (1880. Simai István); a Néptanítók Lapjában (1882. Molnár Aladár emlékezete, 1894. Kossuth Lajos a közoktatásügy szolgálatában 1897. Wesselényi Miklós báróról, Mária Terézia első intézkedése a magyar népoktatásügy érdekében, Melanchton Fülöpről, 1898. Zichy Antalról, Az 1848. tanügyi eseményekről, 1900. A Benedek-rendről, 1902. Festetics György grófról, A Georgikon ünnepén, A váczi siketnéma-intézet keletkezéséről); a M. Tanítóképzőben (1890. A tanítóképzés reformálása 1848-ban, Tanítóképző-intézeteink a kisdedóvás szolgálatában, Zeneoktatásunk és a kántorképzés, 1895. Az első magyar tanügyi kongresszusról, 1893-95. könyvism.).

Munkái:

  • Olvasókönyv. Pest, 1865. Két rész (Országos m. ipariskolai tankönyvek; a II. részt Batizfalvy István, Mauritz Rezső és Torkos Lászlóval együtt írta).
  • Magyar-német olvasókönyv. Elemi iskolák számára. Pest, 1868. (Falvay Antallal együtt. Németül is megjelent).
  • Nyelvtani példatár a népiskola III. osztálya számára. Bpest, 1877. (Vajdafy Gusztávval együtt).
  • ABC- és olvasókönyv. U. ott, 1878. (Második kiadás, Lakits Vendel, Luttenberg Ágost és Sretvizer Lajossal együtt).
  • Képes magyar olvasókönyv az elemi népiskolák I-VI. osztálya számára. U. ott, 1878. Öt kötet. (Komáromy L., Lakits V., Luttenberg Á.-val együtt).
  • Természetrajzi olvasókönyv a népiskolák felső osztályai számára. U. ott, 1878.
  • Hetényi János paedagogiai munkáiról. U. ott, 1886.
  • Olvasókönyv felnőttek oktatására, ismétlő- és népiskolák, népkönyvtárak számára. Kiadja a budapesti népoktatási kör. Bpest,... (3. kiadás. U. ott, 1888).
  • Olvasókönyv a tanító- és tanítóképző-intézetek I. osztálya számára. U. ott. 1888. Két kötet. (Kiss Áron és Komáromy L.-sal együtt. 2. jav. kiadás. U. ott, 1891).
  • Kisdedóvó-intézetek kézi könyvei. U. ott, 1893. Három kötet. (I. Verseskönyv, II. Meséskönyv, III. Dalos- és Játékoskönyv. Kiss Á., Pósa Lajos és Tihanyi Á.-val együtt).
  • A magyar elemi iskolai népoktatás történetei. Írta a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter megbízásából, U. ott. 1896. Két kötet.
  • Az 1848. törvényekről és tanügyi eseményekről. U. ott, 1898.
  • Francke Ágost Hermann. U. ott, 1903. (Népnevelők Könyvtára 19.).

Szerkesztette a Népnevelők Lapját 1872-73-ban Budapesten.

Források:

  • Péterfy Sándor (Nemescsó, 1841. aug. 5.Pándorfalu, 1913. aug. 10.): pedagógus, tanügyi író. 1877-től 1895-ig a bp.-i állami tanítónőképzőben a pedagógia tanára. Fáradhatatlan munkása volt a m. népoktatásügynek. A tanítóság egyesületi szervezésében és irányításában korának egyik vezető alakja. 1875-ben kezdeményezésére alakult meg az Eötvös-alap, hogy tagjainak, a tanítóknak és családtagjainak segítséget nyújtson. Ennek 1900-ig elnöke volt. Létrehozta a m. tanítók két főisk. internátusát (1899 és 1904). Szerk. a Népnevelők Lapját (1872 – 73). – F. m. A magyar elemi iskolai népoktatás (Bp., 1896); Az 1848-iki tanügyi kongresszusról (Bp., 1898). – Irod. Köte Sándor: P. S. (Ped. Szle, 1963. 12. sz.); Kelényi Ferenc: P. S. (Soproni Szle, 1963. 3. sz.); Köte Sándor: P. S. (Köznevelés, 1964. 3. sz.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

predella

az a zsámoly vagy polc, amelyen az oltárkép áll. A szárnyas oltároknak az a része, mely magában foglalja a szobrokat és a képeket, mindig polcon állt és szintén képek díszítették. E szokáshoz a XV. sz.-ban is ragaszkodtak, midőn a szárnyas oltárok helyét egyszerü oltárképek foglalták el.

Forrás: Pallas Nagylexikon

 

Szakonyi József (Dabrony (Veszprém megye), 1746. április 28.1811) evangélikus lelkész és főesperes.

 

A dabronyi születésű ifjú (apja Szakonyi Ferenc volt, a dabronyi lelkész) tíz évig tanult a soproni liceumban, majd három éven át Jénában. Tíz évi nemescsói működés (1776-1786) után meghívták Pápára, ahol előbb alesperes, s a pesti 1791-es zsinat tagja is lett. A nevéhez fűződik az első evangélikus templom felépítése Pápán. A templom felavatására szerzett éneke, „Vesd le Pápa gyászruhádat” sokáig kedvelt ének volt. 1803-ban pedig Veszprém megye felső vidékének főesperese lett.

Az ő idejéből maradtak fenn az alumneum tanulóiról a legrészletesebb adatok.

 

Munkái:

  • Az 1778. támadott hadi háborúban Istenhez bocsátott Imádsága a N.-Csói Gyülekezetnek. 8 rét 2. lev. Hely n. (Másodszor megjelent »Imádságos könyv... kiadta Horváth Sámuel... Győr, 1799. a 318., 319. l.).
  • Oskolai Vezér: vagy az okos és hasznos iskolai tanításra vezető könyvecske, mellyet az apróbb magyar oskoláknak kedvekért D. Seiler Gy. Fr. és egyebek szerént készítette... Pozsony, 1792.
  •  
  • A mostan megnyert békességért vízkereszt nap után VI. Vasárnap a hálaadó predikátziókor mondatott Ének. Pozsony, 1798.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

 

1.   Szakonyi József - Enternet

w3.enternet.hu/eeprakos/Hrabowszky/Szakonyi%20Jozsef.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

T.T. N.N. SZAKONYI JÓZSEF Senior, és Pápai Prédikátor Úr, ſzületett Dabronban Veſzprém Vármegyében 1746. 28. Apr. Tanúlt Sopronban tiz Jénában három ...

 

T.T. N.N. SZAKONYI JÓZSEF Senior, és Pápai Prédikátor Úr, ſzületett Dabronban Veſzprém Vármegyében 1746. 28. Apr. Tanúlt Sopronban tiz Jénában három eſztendeig, a' honnét rneg-hivattatván Nemes Csóba Magyar Predikátornak, 1772. a hivó Gyülekezetnek rendeléséből ſzenteltetett-fel ugyan Jénában Nagy Tsötörtökön Fő T. Oemler Superintendens Úr által. Meg-érkezvén hazájában Pünkösd előtt való Vasárnap állíttatott-bé T. Asboth antecessora által. 1786. 9. Sept. Pápára hivattatott T. Németh István Úr' helyébe, 1787. 20. Sept. Veſzprérm Vidéki Con-Seniorrá tétetett a' Gergelyi Senioralis Gyűlésen; mint Veſzprém Vidéki Ekklésiák' Küldöttje Testvér Ötse' T. Szakonyi János Fő Biró Urral réſzt vett a' Pesti Fő Gyülésben; 1803. 12. Oct. Felső Vidéki Rendes Seniorrá tétetett a' Kis Somlyói kerületi Gyülésen.

Nyomtatásban olvastatnak illyen munkái: 1. Az 1778. támadott hadi háborúban Istenhez botsátott Imádsága a' N. Csói Gyülekezetnek 8. I. lev. 2 Oskolai vezér, vagy az okos és haſznos oskolai tanitasra vezető könyvetske Posony 1795. 8. 60. Annal. Eeccles. Schol. 11. 1795. 3. A' mostan meg nyert békessegért Vizkereſzt nap. u. VI.. Vasárnap' a hálaadó Predikátziókor mondatott Ének 1798. 12.4.

1.   iskolaegészségügy

tf.hu/wp-content/uploads/2009/06/iskolaegészségügy.pptx‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

1789 rendelet az újonnan épült iskolák tantermeinek méreteiről; 1796 elkezdik Sárospatakon magyar nyelven tanítani az egészségtant; Szakonyi József és ...

3 alkalommal látogatta már meg ezt az oldalt. Utolsó látogatás ideje: 2014.02.11.

 

  • 1796 elkezdik Sárospatakon magyar nyelven tanítani az egészségtant
  • Szakonyi József és Bene Ferenc Egészségtan könyvet írnak
  • Az artikuláris idõszak elsõ - Doroszlón végzett - temetési istentisztelete 1784. február 3-án volt, amikor Szakonyi József lelkész Bencze István özvegyét, Kolman Erzsét temette. Sokat elárul a korabeli érzelmekrõl ennek a temetési istentiszteletnek igehirdetési alapigéje, melynek bibliai helyét az anyakönyvezõ lelkész a bejegyzésnél feltüntette. (Jelenések Könyve 14,13)

(Ez a bekezdés pontatlanul kezdődik. Furcsa lenne, ha az első temetési istentisztelet 1784-ben lett volna. Talán arról lehet szó, hogy a száz éves megszorítottság után nem egyik napról a másikra lett szabad a vallásgyakorlás. Ezért az lehetne a pontosabb megfogalmazás, hogy az artikuláris időszak utáni első, Doroszlón végzett temetés volt 1784-ben. S ha megnézzük a megnevezett alapigét, akkor valóban azt látjuk, hogy akkortól („mostantól fogva”) az Úrban halhattak meg azok, akiknek a végtisztességet már meg lehetett adni a saját falujukban.

Jelenések könyve 14,13.

 

És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.

Szerk. megj.)

 

 

 

 

Szalay lászló (1928-2009)

   A nemescsói iskola tanítója 1949-1950?   között.

   1929-ben született a közeli Szakonyban. A kőszegi tanítóképzőben végzett 1948-ban, majd rövid ideig Csepregen volt tanító. Innen került a községbe. Az ide kerüléséről egy interjúban így beszélt: „… egy színtiszta evangélikus faluba, Nemescsóra kerültem. A templomban hallgatott meg a presbitérium. Az evangélikus tiszteletes, akivel jóba lettem, (Baráth Pál – szerk. megjegyz.) bemutatott, elmondta, hol és milyen eredménnyel végeztem, amikor felállt egy bajuszos férfi, Kajtár Józsi(?) bácsi, és azt kérdezte: hát rendben van, a tanítói oklevél az jó, de még mit tud? Zavarba jöttem, nem értettem, mi az, hogy ’még mit tud’. Aztán a tiszteletes súgott, s hamarosan kiderült, hogy ’tudok még’ kórust, bábcsoportot, színjátszó együttest vezetni. Pezsgő életet szerveztem, megszeretett a falu, se itt sem maradhattam sokáig, mert ’kiemeltek’, Kőszegen lettem művelődési és népművelési csoportvezető a városi tanácsnál.” Ezután a megyei művelődési osztályra került népművelési csoportvezetőnek. 1963 januárjától a már akkor negyedik éve felsőfokú Szombathelyi Tanítóképző Intézet igazgatóhelyettese lett, elsősorban az 1962 szeptemberében elindított népművelő-könyvtáros képzés irányítása és teljes megszervezése volt a feladata. 1964-1988 között az intézmény igazgatója. Ez idő alatt a 80, majd 300 diákkal működő intézetet 2500 fős főiskolává fejlesztette.  (A főiskola előbb a pécsi intézmény kihelyezett tagozataként működött, majd Berzsenyi Dániel Tanárképző főiskola néven, jelenleg a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Kara.) Több nagy beruházás fűződik a nevéhez, a B és a C épület, a két kollégium, a Bolyai Gyakorló iskola, az oktatástechnikai centrum létrehozása. Vezetői tevékenységének kezdetétől az intézmény fontos kutatási területe volt a korszerű technika felhasználása az elméleti és gyakorlati oktatásban. Itt készült az első oktatás-technikai jegyzet. A képzés minden szintjén elsőként vezette be és oktatta az oktatástechnika, majd az oktatástechnológia című tárgyat. A videomagnó pedagógiai alkalmazásának úttörője, az országban elsőként alkalmazta. Még a filmművészeti főiskola oktatói is innen szerezték első tapasztalataikat. Egy ideig, 1973-1981(?) között, párhuzamosan vezette az UNESCO által létrehozott és támogatott veszprémi Országos Oktatástechnikai Központot. 18 ország vett részt azon az UNESCO-konferencián, amit Szombathelyen szervezett „Technika a pedagógusképzés szolgálatában” címmel. Nyugállományba vonulás után is szívén viselte az intézmény sorsát, támogatta egyetemmé válását.

 

Tézsula Hagyományőrző Egyesület

 

Tóth János

   Ládonyi születésű. (1652-1662)

 

Török Ignác

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nemescsói Török Ignác (Gödöllő, 1795. június 23.Arad, 1849. október 6.) honvéd vezérőrnagy, hadimérnök, az aradi vértanúk egyike.

Kisbirtokos magyar nemesi családból származott.

Középiskolai tanulmányait a Királyi Katholikus Egyetemi Főgimnáziumban (ma: Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) végezte. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, a császári hadsereg kötelékébe hadnagyként lépett (1816). 1839-ben a nemesi testőrséghez került, ahol erődítés elméleteket oktatott. Tanította többek között Görgey Artúrt és Klapka Györgyöt is. A forradalom előtt előbb Lembergben, majd alezredesi rangban Zágrábban szolgált.

1848 októberében a Komáromi várban szolgált, ekkor a vár teljes állománya csatlakozott a honvédekhez. 1848-1849 telén Komáromban a vár erődítését, kiépítését szervezte meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majthényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot a legidősebb tisztre, Török Ignácra ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká nevezték ki. 1849 áprilisában posztjáról Lenkey János váltotta le.

A kormány utasítására a júniusban a felszabadított Budára rendelték, hogy a Hentzi által épített budai erősítések lerombolását vezesse, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen.

Török Ignác a hadbíróság előtt magyarságával igazolta a tettét – „Lelkismeretem felment engem”. A hadbíróság kötél általi halálra ítélte, hatodikként (kötél által kivégzettek között másodikként) végezték ki.

1932-ben találták meg maradványait, az aradi emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Török Ignác emlékére először 1935-ben állítottak szobrot Gödöllőn. A másodikat 1949-ben avatták fel. A harmadik 1995 óta látható a városban. Nevét viseli egy utca Gödöllőn és a róla elnevezett, 1955-ben alapított gimnázium.

Források

Magyar életrajzi lexikon

Réthy Endre, Takács László. Aradi vértanúink. Tankönyvkiadó. ISBN 963-18-1646-X (1988)

Katona Tamás (szerk.). Az aradi vértanúk. Budapest: Európa. ISBN 963-07-3048-0 (1983). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 8.

Hermann Róbert. „Az 1849-1850. évi kivégzések”. Aetas 2000 (1-2).

 

Kiegészítés: Török Ignác családja Nemescsóból származik. A családról szóló legrégebbi adat 1685-ből van, amikor többen 100 forint kölcsönt adtak a községnek, s közöttük volt Török Mihály. Unokája pedig az a József volt, aki már tanult ember, s a Kőszegen hivatalnokoskodott. Itt kötött házasságot 1767 február 8-án Koczor Klárával, Koczor János tekintélyes polgárnak, a dunántúli királyi tábla jegyzőjének a lányával. A házasságból 1769-ben született I. Ignác tanulmányait a kőszegi gimnáziumban kezdte, majd hamarosan Grassalkovich Antal szolgálatába lépett. Valószínűleg 1794-ben kötött házasságot Khorherr Franciskával, s első gyermekük, azaz II.Ignác 1785-ben született Gödöllőn.

 

 

 

Török Ince

OFM (Nemescsó, Vas vm., 1753.–Pozsony, 1817. márc. 14.): hitszónok. – 1773: Keszthelyen lépett a mariánus rtart-ba. 1777: szent. pappá Nagyszombatban. Várkonyban kp., majd egy ideig fil-t tanított, de élete nagyobb részében hitszónok. – M: Ünnepi és böjti egyh. beszédek. Pest, 1806. – Vasárnapokra készíttetett egyh. beszédek. 1–2. köt. Uo., 1806. **

http://www.lexikon.katolikus.hu/T/T%C3%B6r%C3%B6k.html

 

Varga János (1750-1838)

   Szentandráson született. A soproni liceumban tanult 1765-1773 között,  majd 3 évig Jénában.Ezután egy évig a líceum legalsó osztályában tanított. 1777-1783 között a nemescsói magyar iskola tanítója lett. 1783-tól, visszatérve, 35 éve át a soproni liceum előkészítő (donatus) osztályának a tanítója. Egyik első tanítványa volt Berzsenyi Dániel.

 

 

Híres emberek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hettyésy István : Kőszegpaty vázlatos története a 18. szd. elejéig, Benkeháza és a görösgáli Batthyány család, kézirat, 1973

Weörös (Weöres?) család

Balogh Gyula – Szluha Márton: Vas vármegye nemes családjai. Heraldika, Budapest, 1999. 157.p.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weöres Evelin

Geneall.world | Geneall.net | Index

People Surnames Titles Occupations Maps

Az űrlap alja

Ancestors

Surname

     

Evelyn Nemescsoi, nagyenyedi es budakeszi Weöres

* Nemes-Cso 02.03.1872+ Szomathely 02.02.1976

Marriages

Ferenc Niczki Grof Niczky * 19.08.1875

Children

Corrections / Updates

           

 

 

http://www.geneall.net/W/per_page.php?id=1816098

 

1.   Weöres Evelyn festmény Egyéb település • apród.hu

aprod.hu/hirdetes/weores-evelyn-festmeny-ID1wiyW.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2014 febr. 11 - gróf Niczky Ferenc feleségének Weöres Evelynnek a festménye eladó. A kép hagyatékból származik, valószínűleg az 1900-as évek elején ...

1.   Weöres Evelyn festménye

m.jofogas.hu/vi/9947012.htm‎

  • Megosztás

Megosztott bejegyzés megtekintése

2013 máj. 31 - gróf Niczky Ferenc feleségének, Weöres Evelynnek a festménye eladó. A kép hagyatékból származik, valószínűleg az 1900-as évek elején ...

1.   GeneAll.net - Ferenc Niczki Grof Niczky

www.geneall.net/W/per_page.php?id=1816097‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Mother: Maria Lajos Szerafin Niczki Grof Niczky * 28.03.1822. Marriages. Evelyn Nemescsoi, nagyenyedi es budakeszi Weöres * 02.03.1872. Children.

 

 

 

Geneall.world | Geneall.net | Index

People Surnames Titles Occupations Maps

Ancestors

Surname

     

Ferenc Niczki Grof Niczky

* Nebersdorf/Ligvand 19.08.1875+ Tarnow 09.09.1914

Parents

Father: Katharina Keresztessy * 1846 Mother: Maria Lajos Szerafin Niczki Grof Niczky * 28.03.1822

Marriages

Evelyn Nemescsoi, nagyenyedi es budakeszi Weöres * 02.03.1872

Children

 

 

1.   GeneAll.net - Eveline Margit Theodora Niczki, Gräfin Niczky

www.geneall.net/W/per_page.php?id=1816112‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Father: Ferenc Niczki Grof Niczky * 19.08.1875. Mother: Evelyn Nemescsoi, nagyenyedi es budakeszi Weöres * 02.03.1872. Marriages. Antal Kanyai Kania ...

 

Geneall.world | Geneall.net | Index

People Surnames Titles Occupations Maps

Ancestors

Surname

     

Eveline Margit Theodora Niczki, Gräfin Niczky

* Köszeg 18.01.1904+ Hegyfalu 21.03.1987

Parents

Father: Ferenc Niczki Grof Niczky * 19.08.1875 Mother: Evelyn Nemescsoi, nagyenyedi es budakeszi Weöres * 02.03.1872

Marriages

Antal Kanyai Kania * 06.09.1893

 

 

 

 

 

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet