MENÜ

Nemescsó múltjából

 

 

Ez a rovat kettős célt szolgál, ahogy az elnevezése is ezt jelzi.

Egyrészt befogadhat minden olyan írást, új írást, ami ezután fogalmazódik meg, de valamiért nem illeszthető bele a történeti áttekintésbe. (Az írás tartalma, vagy a szerző azonosíthatósága hozhatja ezt magával, vagyis a honlap szerkesztője ide, ebbe a rovatba szánja a bárki által küldött írásokat.)

Másrészt mód nyílik olyan - már meglévő  - cikkek ismertetésére, amelyek nehezen hozzáférhetők, vagy valamiért méltóak a figyelem felkeltésére.

Mindkét esetben jelezzük a friss  a közlést a hírrovatban  (híroldal) , s  jelöljük a történeti szövegrészben is, azokon a helyeken, ahol az kapcsolódik a falu történetéhez. Ennek érdekében az itteni írásokat növekvő sorszámmal látjuk el, s ez a sorszám kerül a történeti rovatban a megfelelő szöveghelyhez.

---------------------------

 

 Néphagyományok, népszokások

 

     Községünk nem bővelkedik jellemző, markáns néphagyománnyal. Az idősebb korosztály az, akinek emlékeiben még él néhány, korábban gyakrabban megünnepelt jeles alkalom, szokás, hagyomány.

  Legtöbb néphagyomány, nevezetes eseményekhez, napokhoz kapcsolódó szertartások, vallási hiedelmekhez kötődnek.

      Településünk lakói, az elmúlt századokban többségében a protestáns vallás követői , evangélikusok voltak. Így itt kevesebb egyházi eseményt, évfordulót, napfordulót ünnepeltek, jelenítettek meg.

      A kis közösség dolgos hétköznapjait azért színesítették néhány közös ünnepléssel, bolondozással.

       Fontos elődeink szokásainak átörökítése, az élők emlékezetének frissen tartása, ünnepelni tudásunk megőrzése.    

      Az idézőjelbe tett szövegrészek Bakó József: Följebb a kaptafánál című önéletrajzi kötetének részletei. Megidézve a mintegy száz évvel ezelőtti népszokásokat, ahogy azt a költő-író megélte.

 

Disznóvágás- disznótor

 

      Régen, csaknem minden családnál tartottak háziállatot. Hizlaltak malacokat, amit aztán télen levágtak, feldolgoztak,- így biztosították a család hús-és zsírszükségletét. Erre az alkalomra meghívták a rokonokat, szomszédokat. A fontos eseményre már előző nap készültek. Felkockázták a hurkába szükséges zsemlét, megfőzték a rizst, előkészítették az edényeket a főzéshez, beállították a „ kotlát”a zsír kisütéséhez.

      Korán reggel keltek, a szomszédok segítségével kihúzták a disznót az ólból és a böllér leszúrta. A vért,- állandóan kevergetve, hogy meg ne alvadjon,- egy tálban felfogták. Ez volt a véres hurka fontos alapanyaga. A pörzsölést szalmával végezték (ma már, ahol még vágnak sertést, ezt gázlánggal végzik.) A gyerekek nagy várakozással figyelték, mikor kerülnek le a körmök a disznó lábáról, amit aztán az ujjukra húztak és egymást ijesztgették. Ez volt a „meleg gyűszű”. A leperzselt szőrt lekaparták, jó forró vízben megmosták, lesikálták, majd bontófára, vagy asztalra rakták a cocát. Ezután egy kicsit megpihenve, jófajta pálinkával koccintottak.

       A böllér,- a rokonságban mindig akadt hozzáértő,- ügyesen szétdarabolta az állatot.

       A füstölésre szánt részeket sózó sajtárban lesózták, a disznósajtnak „préshurkának” anyagait megfőzték. A nehéz és kényes munkák közé tartozott a bélmosás és a zsírsütés. Ugyanis régen nem lehetett előre elkészített, csomagolt belet, netán „műbelet” vásárolni.

   Miután megfőttek a disznósajt hozzávalói, a kimosott gyomorba, hólyagba töltötték. Aztán feltették abálni, köveszteni. Lassan főzték (kb. 2 óra hosszáig), majd súly alatt nyomtatták, préselték, hogy jó tömör legyen. Valószínű innen kapta a nevét, préselt hurka, azaz „préshurka”.

     Feldarabolták, húsdarálón megdarálták a kolbászhoz szükséges húst, közben kóstolgatott a család, hogy megfelelő legyen a fűszerezés. Tízóraira resztelt májat készítettek az asszonyok, amit puha kenyérrel, ecetes uborkával jókedvűen elfogyasztott a család és a segédkező rokonság.

    A zsírszalonnát összevágva, kondérba rakták, óvatosan kevergették, hogy le ne égjen. A kisütött zsírt zománcos, vagy fa edénybe, „vindölbe” szűrték. A szép rózsaszín töpörtyűt fazékba nyomkodták és forró zsírral felöntötték, hogy meg ne avasodjon, amíg el nem fogy. (Régen nem volt még hűtőszekrény vagy fagyasztóláda).

       Estére elkészültek a hurkák, kolbászok,- a véres hurka mellett májas hurkát is töltöttek,- abált szalonnák, disznósajtok, húsok, a sonkák a páclében voltak.

      A munka végeztével disznótoros vacsora következett, amit az asszonyok a nap folyamán főztek. Finom húsleves, májgombóccal, toros káposzta sok hússal, finom sült pecsenye krumplival, céklával. Utána mákos vagy lekváros buktával fejezték be a vacsorát és borral ünnepelték meg a munka befejezését. A vacsorát a farsangosok megjelenése színesítette.

       Legtöbbször ketten voltak. Egy férfi,- női ruhában, és egy nő, aki férfi öltözetet vett  magára. Arcuk csipkével (függönydarabbal) eltakarva, kezükre kesztyűt húztak. Nem beszéltek, nehogy felismerjék őket. Kezükben edény, lábos vagy fazék volt. Főzőkanállal kavargattak, jelezve, hogy kérnek bele valamit. Kaptak az edényeikbe hurkát, töpörtyűt, káposztát. Megkínálták őket borral. Közben a háziak találgatták kik is lehetnek a látogatók? Sokszor még a háziasszonyt elkapva, táncra is perdültek. Aztán elmentek, majd közösen elfogyasztották a kapott kóstolót a kint várakozó barátaikkal, vagy hazavitték a finomságokat.

 

                                                          Disznóperzselés  

                                                

Tollfosztás

 

   Téli esti elfoglaltság, közösségi találkozási alkalom volt a tollfosztó.

   A lányos házaknál a liba vagy kacsatartás egyik célja az volt, hogy a stafírungba tartozó párna és dunyha töltelékét, a tollat biztosítsák.

   Azoknál a családoknál, ahol libát, vagy kacsát tartottak, ennek érdekében többször megtépték, leszedték a tollat az állatokról. A lemellesztett pelyhet összegyűjtötték és félrerakták téli estékre. Általában hetente két alkalommal, összejöttek a falu lányai, asszonyai a baráti vagy rokoni családoknál. A szobában összetolták a bútorokat középre asztalokat helyeztek, kupacokba felrakták rá a tollat, körül ülték, és kezdődhetett a fosztás. Az idősebb asszonyok meséltek a régi időkről, viccelődtek, a lányok énekeltek. A toll nyeléről kétoldalt lehúzták a pihés szálakat. A nyelet félretették és később kenőtollat fűztek belőle. Nagyon vigyázni kellett, még a sóhajtással is, nem beszélve nevetgélésről, mert a pelyhek hamar elszálltak.

   A tollfosztó általában egy hétig tartott. Ezután következett a végző. Erre általában a legények is hivatalosak voltak. A háziak kalácsot, süteményt sütöttek, boros teát, forralt bort készítettek. Vidám hangulatban telt az este, sokszor még hajnalig is eltartott az áldomás.

 

 

                                                                        Tollfosztás                                                   

 

 

Farsang

 

   Karácsony utáni, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak. A böjt előtti lakomák mulatságok ideje, bálok szezonja. Községünkben inkább csak a fiatalok, az iskolások ünnepe, jelmezes bálja.

   Különféle jelmezekbe, maskarákba öltöztek a gyerekek .Felvonultak, esetleg műsort adtak. Megszavazták a legötletesebb jelmezt, majd vidám gyermekmulatság következett.

   Az iskola megszűnése után, az önkormányzat próbálja életben tartani ezt a népszokást.

   Rendhagyó módon, 2013-ban az evangélikus egyház vidám jelenetekkel, jelmezes felvonulással, ügyességi játékokkal szerzett kellemes estét, kikapcsolódást az érdeklődő közönségnek.

   A farsang jellegzetes süteménye, tésztája a fánk. Valamennyi család süt ebben az időszakban szép, szalagos édességet. Legtöbbször baracklekvárral kerül az asztalra.

 

 

 

                                            Az evangélikus gyülekezet farsangja. 2013.

 

Húsvét

 

   Tavaszváró ünnep a húsvét.

A napok hosszabbodtak, később sötétedett, egyre többet sütött a nap, az emberek készülődtek a húsvétra. Mindenki elvégezte a nagytakarítást, ablaktisztítást. Készítették a piros tojásokat, hímes tojásokat.

   Kiválogatták a legszebb tojásokat,- fehér héjút, barna héjút. A fehér héjúra méhviasszal mintákat rajzoltak. A rajzeszköz gice volt, ami egy kis darab fából készült. Egyik végét behasították és ebbe egy levágott libatoll darabkát szorítottak. A viaszt megolvasztották, ebbe mártogatták a tollat. A toll megtelt viasszal, és amíg ki nem fogyott, addig lehetett vele rajzolni a tojásra. A megírt tojásokat festékes főzőlébe rakták és jó keményre főzték. Ahol a viasz fedte a tojást, ott fehér maradt. Szalonnabőrrel áttörölték, hogy szép fényes legyen.

   Volt néhány ügyes asszony a faluban, aki nagyon szép mintákat tudott a tojásokra,- az itteni szóhasználattal élve, kotorni. Ennek a technikának a legügyesebb tudója Kovács Józsefné, Böske néni volt. Ehhez kemény barna héjú tojásokra volt szükség. Színes festékes főzőlében megfőzték a tojásokat. Kihűlés után éles szerszámmal,- amit férje, Jóska bácsi készített,- szép mintákat karcolt a tojásra. Gyönyörűek voltak az ibolyás, hóvirágos, rózsás tojásai.

   Sokan őrzik a tőle kapott, művészien elkészített remekeket.

   A keresztszülők a húsvéti ajándékok mellé mindig csomagoltak ezekből a sajátkészítésű tojásokból is.

   Húsvét reggelén elfogyasztották az előző napi misén megszentelt sonkát, kalácsot.

   A keresztszülők elvitték az ajándékokat a keresztgyermekeiknek, majd templomba mentek.

   Délután,- az ünnepi ebéd elfogyasztása után,- a család apraja-nagyja kivonult a Senye rétre, Simonitsék mellé, a falu szélére. Itt a fiatal és az idős is jól érezte magát, megtalálta a maga társaságát és szórakozását. A nagyobb fiúk, legények tojásba dobtak. A főtt tojást letették a földre, majd egy bizonyos távolságból pénzt vágtak bele. Ha beleállt a pénz a tojásba, megnyerte a dobó, ha mellédobott, a pénz a tojás tulajdonosáé lett.

   Kedvelt játék volt a „hátsó pár előre fuss!”játék is. Ehhez párosával álltak a lányok, legények.  Egymás kezét fogva, hosszú sort alkottak. A sor elején volt a fogó, aki hátra kiabált: hátsó pár előre fuss! Akik hátul voltak, előre szaladtak. A fogó igyekezett megfogni a pár valamelyikét. Ha sikerült neki, akkor a sor elejére állt azzal, akit megfogott. Aki egyedül maradt, az lett a fogó.

   Népszerű játékok voltak a kör játékok is. Például a „körben áll egy kislányka. Ehhez a kör közepébe állt egy leány, a többiek egymás kezét fogva körbe sétáltak és énekeltek.

                                           „Körben áll egy kislányka

                                             Lássuk ki lesz a párja

                                             Kit szeret ő leges-legjobban

                                             Azzal forduljon gyorsan!”

 

A körben álló a körből választott valakit, perdült egyet vele.

 

                                           „Ezt szeretem legjobban

                                             Ezzel fordulok gyorsan

                                             Vége, vége, vége mindennek

                                             Vége a jó kedvemnek.”

 

A választott állt középre és tovább folytatódott a játék. Még számtalan más módon múlatták az időt a fiatalok.

   Az idősek beszélgettek, örültek a fiatalok szórakozásának. Amikor már kezdett hűvösödni az idő, és esteledett,- hazamentek.

A nap bállal záródott.

   A húsvéthoz kapcsolódó néphagyomány a locsolkodás. A faluban nem igazán a legények, hanem a fiatalabb fiúk jártak locsolni. Húsvét hétfőn, korán reggel indultak a lányos házakhoz, kölnivel a kezükben. Különleges locsolóverseket tanultak be erre az alkalomra.

 

                                           „Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,

                                             Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál,

                                           Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,

                                             Bárány húzta rengő kocsin, mindjárt ide szálltam.

                                             Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,

                                             Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!”

 

Miután bebocsátást nyertek, meglocsolták a ház hölgyeit. Általában pénzt, piros tojást, csokoládét, süteményt kaptak. Leginkább a pénznek örültek, a nap végén örömmel számolgatták.

   A következő vasárnap volt a kishúsvét, de az már kisebb ünnepléssel járt.

 

   A húsvéti ünnepek előtt a falu evangélikus egyházának fiataljai, a fília többi fiataljával együtt passiójátékkal járja a környéket. Felelevenítve Krisztus keresztre feszítését és halálát.

 

                                                    

                                              Kotort tojások Kovács Józsefné fia munkái

 

 

 

                                                               Húsvéti ajándékok 

 

   „Húsvétkor mindenkinek templomban a helye. A lányok lent ülnek a földszinten. Olyan szép pirosak, mintha a prédikáció megigazító vízéből lépnének elő. A legények a karzatról lesik őket. A szülők látják a fiatalok szemjátékát, és gyönyörködnek hajdani önmagukban. A gyerekek az orgona mellől és mögül fülelik az Igét, s hancúroznak, míg rájuk nem csap az ítélet. Van aztán mentegetőzés és tagadás:

   - Nem én vótam, tanító úr…

   Hiába, bűnhődni kell. Az apák jóváhagyóan bólintanak a tanító felé, pedig ők se voltak jobbak.

   Kijövéskor a legények sietnek a karzatról, hogy a lépcső aljához elsőként érhessenek. Ott vonulnak el a lányok. A suhancok is igyekeznének, de visszapirongatják őket. Ma rend van.

Talán azért, mert egy idegen legény is szorong a leánynézők között. A Sopron megyei Nagygeresdről való. Birtokukat elherdált nemesek ivadéka, név szerint Bakó József. Nagybátyjánál szállt meg. Erős János parádés kocsisnál, merthogy az beszerzi az uradalomba cselédnek. Weörös uraság kapva kapott a jó dolgos, luteránus fiatalemberen, hitsorsosán.

   Ha megnősül, azonnal leszerződtetem egész kommencióra - ezt üzente vissza.

   Hát most abban is sántikál, hogy párt szemeljen ki magának.

   Délutáni könyörgés után mindenki a rétre siet.

   Az ébredező rétek, rügyező fák, a barátságosnak mutatkozó idő kicsalják a kesernyés, köhécselő véneket is.

   A gyerekek lovagolják már a fűzfákat dudának és sípnak valóért. Azzal is a tavaszt köszöntik.

   A fiatalabbak székeket hoznak a közeli házakból, és az öregek mögé húzódnak, hogy megvédjék őket a köhögtető széltől.. A vén arcokon húsvéti derű, mikor a dudások nagy ribillióval fogadják az újonnan érkezőket. A tánc láttán elfelejtik a kehesek a bajukat.

   Legények és lányok egybefonódva járják körben. Azt fújják:

 

                                   Szövök, szövök szövöttet,

                                 Zsávolyos kék tölösset.

 

- Ugyan bizony szövött lesz? – kérdi a kijelölt lány.

- Zsávolyos kék tölös lesz! - feleli a legény.

A dal állandó ismétlése, mint a vissza-visszatérő hullám, ki-kicsap egy párt. Játékosan kergetőznek a többi körül, míg a körbíró nem int a szemével, hogy kit tegyenek pár nélkülivé.

   Vidám futkosás, tréfás mondások, hangos nevetés.

   Az ünneplés csúcsa mégis a páros tánc.

   Az asszonynép szeme hamar fölfedezi, hol simul a test jobban, mint ahogy a barátság megengedi. Hol röpköd a szem, hogy megpihenjen. Ilyenkor jósolnak, súgnak-búgnak, mint az erdő a fészekrakó madarak elé.

   Estefelé tűz gyullad a patakparton. A gyermekek beledobják maguk csinálta hangszereiket.

Körülugrándozzák, és mikor elhamvad a tűz, szétszórják a hamut a szélbe. Mélabúsan dúdolják a lánykákkal együtt:

                                  Duda és síp muzsikálnak,

                                   Szellőfújta pántlikámat,

                                   Lánytól kapott bokrétámat

                                   Elhamvadva adom vissza

                                  A tavaszi új világnak.

   Végül megkenik egymás homlokát. Aztán, mint a tavasz fölkentjei, harsogó dallal elindulnak hazafelé. Utánuk a többiek is.”

 

Májusfa állítás

 

   Tavaszt köszöntő szokás a májusfa állítás. Annak a lánynak a kertjébe, háza elé állítják, akinek udvarolnak, aki a szívüknek kedves.

A legények kimennek az erdőbe, és szép, magas, egyenes, ágas-leveles fát választanak. A díszítéshez, színes papírszalagokat, luftballonokat használnak, de kötöznek rá sörös vagy borosüveget is. Elsejére virradóra el kell készülni, hogy a lány már reggel örülhessen az ajándékfának.

Sok helyen májusfa kitáncoló bált is rendeztek.

   Mostanában egyre kevesebbet látni belőle, csupán a falu közepére állítanak egy közös, falu májusfáját.

 

                                                     Májusfa Mayer Tiborék kertjében

 

Búcsú

 

   A búcsúk a falvak temploma védőszentjének névnapjához kötődnek, de családi találkozási alkalmak is. A katolikusok ünnepe, de a más vallásúak is ugyanúgy megtartották ezeket az ünnepeket.

   Nemescsóban két búcsú van. Június végén, július elején tartják a nagyobbat, a Péter-Páli búcsút, a másikat október első vasárnapján,- Szent Mihályi búcsú,- amit a rózsafüzér királynő tiszteletére tartanak, mivel ezen a napon áldották meg a templomot. Ilyenkor összejött a család, hazajöttek a rokonok, de az egész falu közössége találkozik ezen a napon. Már napokkal korábban nagy a készülődés. Sütnek-főznek az asszonyok, előző este még az utcát is felsöprik. Előző nap a ringlispilesek, bábosok is megjelennek. Felállítják sátraikat, ahol másnap emlék és kegytárgyakat, játékokat lehet vásárolni. Vattacukorfelhők és a pattogatott kukorica illata is csábította a vendégeket.

   Népszerű volt a céllövölde is, ahol ajándéktárgyakra lehetett lőni. Ha eltalálták a pálcikát, amire az ajándéktárgyat erősítették, az övék lett a portéka. A céllövöldés a nyereség érdekében sokszor elállította puskát, így gyakran nem volt sikerélmény.A ringlispilnél is mindig sor állt, olyan népszerű volt.

   Az édesanyák erre az alkalomra új ruhába öltöztették gyermekeiket és az ebéd elfogyasztása után a rokonokkal együtt körbesétálták a falu központját, ahol a búcsú zajlott. Ilyenkor mindig kaptak ajándékot, búcsúfiát a gyerekek. A kocsmáros kerthelyiséget alakított ki, ahol szomjukat olthatták a vendégek a nyári melegben.

   Hegedűs zenészek járták a házakat és elhúzták a kedvenc nótáját a család urának. Süteményt, rántott húst, de leginkább pénzt kaptak érte. Este a kerthelyiségben is megjelentek, és az asztaloknál muzsikáltak a mulató vendégeknek.

   Az este fénypontja a bál volt, amit a helyi tűzoltók rendeztek. Erre az időre már itt voltak a környező falvak legényei is. A lányos édesanyák körbeülték a kultúrház hátsó udvarán levő táncparkettet. Innen figyelték, vigyázták lányaikat. Sok tartós ismeretség köttetett ezeken az estéken.

   Ma már egyre színtelenebbek ezek a rendezvények. A millennium évfordulója óta rendezett falunapok átvették a búcsúk szerepét.

 

                                                                        Búcsúi bábosok

 

„ Közeledik Péter-Pál napja. A fehérnépek varrnak, vasalnak, fehérítik a házakat búcsúra. Szombathelyen még a halál arat. Ki tudja, mikor suhint egyet Nemescsóra is.

   A nemescsói búcsú nevezetes, mert azon nem szoktak verekedni, meg födött tánchelyiség várja a vendégeket. Szerencséje az is, hogy központban van, és jöhetnek németek, horvátok; virtuskodhat ki-ki tánccal, dallal, a maga szokása szerint. Csak verekedéssel nem, mert hatalmas szál ember a kocsmáros, és öt Pintér-legény pincérkedik körötte. Ismeri őket mindenki. Értenek a szép szóhoz, de rendcsinálásra sem restek. Szerelmesek részére is van hely, nem muszáj a kazalban bujkálódni. Kell ennél csalogatóbb falusi mulató?

   Hordják a padokat-székeket, zöldgallyazzák a színt, és csinosítják a kiskertet a lugassal, ahol a városi urak mulathatnak. Lám, ha a Rózsadombon nem építettek volna Péter-Pálnak templomot, most ez a láz, hömpölygő vendégsereg, a körhinta, a bábosok és cukrászok kínálgató hada mind nincs. Nem áradnának messziről, szekéren hujjogatós legények és széles farú, keseszínű lányok, kavargó sokféleséggel, tüntető ruhával, pattogó nótával és táncos hopszasszával… A vén Pukló Gyula hegedűjének varázsa sem csalhatná ki a pénzt a legpotyázóbbtól is.

   Ezt a környékmozgató vigadalmat én két mankó között gubbasztva bíróék előtt az árokpartról figyelgettem.”

 

A következőkben felidézzük, hogy zajlott a szomszéd faluban, Pusztacsóban a búcsúi bál.

 

Jómagam először egy búcsú alkalmával fordultam meg Pusztacsóban, megint csak bandába

verődve a cimborákkal.. Szomszédos falu, a harangszó is áthallik hozzánk, mégis a kamaszkort kellett megérnem, hogy Pusztacsóba tegyem a lábam.

   A kőhídon túli világból még csak a terebélyes cseresznyefákat látni és derekuk magasságában az útfélen egy zsúpos épületet. Ez a faluvégi községi kocsma. A bérlője Szepi.

Nem tudjuk vezetéknév-e vagy keresztnév – mindenki csak Szepi bácsinak szólítja, és nem haragszik érte.

   A bábossátor már messzire virít, a muzsika is belénk-belénkcsapódik, hát hogyne iparkodnánk az istvánkirályi búcsúra. A megérkezés örömére fölhajtunk egy pohár krajcáros márcot, még koccintunk is azzal az émelyítően édeskés, mézes vízzel. Így legényes. Az igazi azonban csak ezután következik: a tánc megkísérlése idegenben… Itt jobb, kisebb a gyalázat, nem ismernek bennünket. Ha rátaposunk is a lányok lábára, nem olyan nagy baj, ha ránk pisszegnek, hogy:

   - Nízd, ez a botlábú!

   - Úgy jár, mintha gólyalábon járna a békák után!

   - Adjatok egy söprüt neki!

   A gúnyszavakat is eltűrjük, mert Pusztacsó mégiscsak zsellérfalu, és nem az otthonunk.

Különben ez a húsz-harminc házas falucska nem kis hírt vívott ki vidéken, olyan kemény, verekedő nép lakja. Egy régi búcsú napján, akkora vérontásba keveredett, hogy katonaságot hívattak a megfékezésükre. Még az asszonyok is verekedtek, hogy a becsület csorbát ne szenvedjen. A sebesültek és a halottak úgy feküdtek a kocsmaudvaron, mint a csatatéren.

A menekülők a patakba ugráltak, de a karók, lőcsök ott is elvégezték a magukét. A harangot meghúzták, hogy talpon legyen mindenki. Mire a katonaság megérkezett futólépésben, már nem talált hadakozókat, csak nyögőket és elcsendesedetteket. A győztesek pedig kötözték a saját sebeiket otthon, és szidták a bírót:

   - Mi a nyűvnek köllött ulánusokat hívni, egy magyar faluba?!

   A jeles esetet már előzőleg a répaföldön hallottam pusztacsói cimboráimtól, hát ennek a tudatában kutyagoltam a búcsúra. Itt is, mintha a viaskodást látnám, ahogy a kavargó tömegbe vegyülök.

   Aztán Szepi kocsmáros köti le a figyelmem. Fut, nyargal örökösen. Fehér kötényét félretűrte, ne akadályozza a szolgálatban. Viszi a sört, és szitkozódik, hogy a lába alatt vagyunk. Segédpincérek és pincérlányok sürögnek-forognak a szűköcske udvaron. Hogy hol mellbe, hol hasba taszítanak bennünket, nem számít. Akinek nem tetszik, menjen haza! Itt mozogni kell, mert így gyűlik a pénz. Itt nem szabad búslakodni, ha mindjárt temetőre tekint is a szórakozó sokaság. Nem minden elmésség nélkül ugyanis Pusztacsón a kocsmát a temető tőszomszédságába rakatták. Ennek haszna is mutatkozik: aki berúg, bebotorkál könnyebbülni a sírok közé.. Nem zavarja más, csak a szerelmespárok; ők is odamenekülnek. Meglessük őket, és épülgetünk a látottakon.

   Mivel a kocsma a községé, egyéb más nevezetes épületet is ide szorítottak a verebesek.

A kovácsműhelyt és a kanászházat farral ütötték a kocsmának, bejárás csak a kocsmaudvaron lehetséges. Így történhetett, hogy a mulatság kellős közepén megjelent Gyuri bácsi, a pusztacsói sertések főpásztora, és elrikkantotta magát:

   - Álljatok meg, még a kecskék, meg a disznók bemennek!...

     Ha a szolgabíró követeli ugyanezt, aligha hallgat rá bárki is. Most egyszerre csend támadt, hogy a teli tőgyű kecskenyáj gidástul, a bakkal az élen, átvonulhasson az ól felé.

- No, most ehet a fene tovább benneteket! – vakkantja felénk Gyuri bácsi, amint bezárta a díszes csapatot.

   Búg újra a bőgő, sír a pikula, zeng a cimbalom; a Dudoma fekete képű fia prímáskodik a zöld gallyból eszkábált sátorban. A táncosok a hangászbanda előtt verik a port. A híresek, a pénzesek a prímás orra alatt duhajkodnak, követve a maguk nótáját. Lány a karjukon, rozmaring a kalapban. A mámor a terjengő kezekben és a nyelvükön árulkodik.

Előugrik egy legény:

- Nekem húzd, móré! Itt a forint!

   Elébe vág a másik:

- Én rendültem előbb!

- Az anyád istenét rendülted előbb!

- Mi az? Megint bolondultok? – pattan föl a békebíró, mert itt az is létezik.

Morajlik a nép.A lányok, asszonyok húzódnak a tornácból az utca felé. Rosszat éreznek.

Én már attól tartok, hogy megismétlődik a hajdani ribillió, hát kikerekítem a szememet. A legények a nesz, a muzsika felé igyekeznek. A gyávábbja eloldalog, mintha lányt kísérne.

   - Szepi! Te! Szepi! Hé, gyere ide!... El akarják rontani a napot – ordítja valaki.

- Kit törni a nyavalája? Hallám? – sivalkodik a Szepi fogatlan vén anyja. – Aki nem férni

a püribe, marss házá! – Megkapja az okvetetlenkedő legény karját, kilöki az udvarra a sátor belsejéből. – Vasz vüszt du, miszfich?!

   A legény meginog. A lába sem bírja. A kedvese húzza, vonja, kérleli, menekíteni akarja a gyalázat elől.

   Gáspárral a kút mellől leskelődünk elégedett vihogással. Ilyet nálunk nem lehet látni! Mégiscsak jó, hogy eljöttünk!

   A legényt kitaszigálják a körből, el a kocsma mögé. Talán a temetőbe.

   - Húzzátok! – vezényel Szepi mama a muzsikásoknak.

   - Úgyám! Mert berozsdásodik a lábom! – helyesel valaki.

   - Csuhuuj!

   Újra füstöl az udvar a visszasereglő szoknyák szélétől. Harsog a nóta, döbög a föld a kemény ütemek alatt.

   Édesanyámnak két siflit veszek ajándékba, mert rángatják már a napot az Irottkő táján, és a megijedt falunkbéli lányok nyomába szegődünk gavalléros kísérőként. Mögöttünk még a muzsika morajlik, egy-egy kurjantás csap föl. Féktelen kedvünkben felugrunk egy-egy eperfaág után. Duzzadó, hamvas eprek hullanak alá, fölszedegetjük a kalapunkba. Menés közben szemezgetjük, a lányoknak is odakínáljuk, mert tudjuk, hogy éhesek, akárcsak mi.”

 

 

Márton nap - Szent Márton vesszeje

 

   Régen, amikor még disznót tartottak a faluban, akkor dívott a Szent Márton vesszejével kapcsolatos népszokás.

   A gazdák kieresztették az állatokat a ház elé.

A kanász, összegyűjtötte, összeterelte a jószágokat, és kihajtotta a legelőre. Őrizte, legeltette, itatta, este hazaterelte őket. November 11-e előtti este elvitte Szent Márton vesszejét a gazdákhoz. Ez a vessző egy leveles nyírfaág volt. Megjelent, lerakta a vesszőköteget az ajtóba és így szólt:

 

                                 „ Meghoztam Szent Márton püspök vesszejét

                                   A régi szokás szerint.

                                   Se nem én kezdtem, se nem én végeztem.

                                   Annyi szaporulat legyen az állatok között,

                                   Ahány ága-boga van a Szent Márton vesszejének.”

 

Azt tartották, ahány ága volt a vesszőnek, annyi malaca lesz a kocának.

Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki a legelőre, mert így védve voltak mindenféle veszedelemtől. A gazda ekkor fizette ki a kanász járandóságát is, majd megveregette az állatot a vesszővel, hogy egészséges legyen.A köszöntő után a háziak marasztalták, szalonnával, kolbásszal, borral, kaláccsal ajándékozták meg a kanászt.

  Sándor bácsi számon tartotta, hogy a disznó mikor ellik. Előző nap szólt a gazdának, reggel már ne hajtsa ki, mert holnap megellik.

   Márton nap időjárásjósló nap is volt.

„Ha Márton napján esett a hó, hosszú tél következett.”

Sándor bácsi is jó időjós volt, mindig megjósolta, milyen idő lesz.

 

„ Estefelé látom, hogy a kanászné jó köteg nyírfavesszőt cipel a vállán, be a házukba. Minek ennyi ostornak való? Hiszen tíz esztendeig is sok volna! – töprengek a kanászház előtt, várva a Sárinkat. – Horváth bácsinak úgyis karikása van. Vagy el akarja adni?

   Már a hajlásban feltűnnek a disznók, azokkal kell törődni, nem a nyírvesszőkkel.

- Idesanyám, idesanyám! Gyün a kanászbácsi! – futok nagy lélekszakadva esti harangszó után a szobába.

- Mit akar?

- Nem tudom. Nyírfavessző van nála! Mindenhová bemegy!

Anyám már érti, mi okból jár a kanász. Készíti elő a pénzt az almáriumból – nehogy akkor kelljen keresgélni.

- Jestét aggyon Isten! – köszön be a kanász vacsora tájon.

- Magának is. Mi járatban van, Horváth bácsi? – játssza anyám a tudatlant. Az öreg, kalaplevéve, ünnepélyesen hadarja a pásztorok között firól fira maradt, ódon mondókát:

- Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét. Annyi szaporasága legyen az állatjuknak, mint amennyi ága-boga van Szent Márton püspök vesszejének… Adja az Isten, hogy úgy legyen!

   Nagy megilletődéssel hallgattuk.

   Megfigyelem minden mozdulatát Horváth bácsinak, ahogy keresgél a silányabb és gazdagabb ágú vesszők között. Nem vádolhatom szűkmarkúsággal: szépet és leveleset választott számunkra. Azonnal kézbe kapom, számolgatom az ágait. No, ha ennyi malacunk lesz, akkor a szegénység kotródhat előlünk máshova!... Anyám meg is fizeti azt a szép szál vesszőt illendően.

- Aggyon az Isten tízszer ennyit! – dűl ki a kanászból az öröm a pénz láttán.

- Meg van ölégedve?

- Még a tehetősek se tettek így ki magukért… Ne filjen, vigyázok is a Sárijukra… Ollan fiai lesznek, hogy no!

   Másnap olyan hetykén hajtottam egyetlen disznónkat a csordára, mint aki a szerencsét hajkurássza. És micsoda becsülete volt a vesszőnek! Külön hely illette meg a konyhán.

   A disznótartással azonban teher is járt:nagyünnepekkor azért is kellett kalácsot sütni, hogy le ne maradjunk, mikor a kanászné gyűjti kötényébe, kosarába az ajándékot. Nem kommenció ez, csak szokás.

   Anyám, mikor meglátta a rengeteg kalácsot a kanásznénál, fölsóhajtott:

   - Elmehetnél te is kanásznak. Egy hónapig is kalácsot ehetnénk.

   De a kanászság lealázó voltát ő se vállalta volna:

   Még a cselédnek is cselédje lenni? Nem, azt azért mégse!”

 

Mikulás

 

   Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje. Katolikus vallású vidékeken az ajándékozó Mikulás apó piros palástban, pásztorbottal járta a házakat. Dicsérte vagy éppen dorgálta a gyermekeket, majd ajándékokat osztott ki nekik.Általában december ötödike estéjén az ablakokba kirakott, szépen kipucolt csizmákba került szaloncukor, alma, dió,- de virgács is, színes piros zacskóban.

December 6-án este álarcos jelmezben, krampusznak öltözve, derékra kötött lánccal ijesztgették, megkergették a járókelőket a vicceskedvű fiatalok. Sokszor még a házakhoz is bezörgettek.

   Az 1950-es évek óta elterjedt a Télapó elnevezés is. Míg korábban alakja a mennyben élt, segítői a manók, krampuszok voltak, addig a mai Mikulások Lappföldről jönnek és rénszarvasok húzzák szánkójukat.

   Ma már a jóságos Mikulás hozza az ajándékot. Leginkább már csak iskolai vagy óvodai rendezvényeken, azokban az intézményekben ahova a nemescsói gyerekek járnak.

 

                                                                           Jön a Mikulás

 

„Éppen sült krumplit tisztogattam, egyszer csak kívül nagy lánccsörgés. Megállott a nyelés, az arcom elsápadt, kérdezőn meredtem az anyámra. Ő meg énrám. Játszotta a tudatlant…

A zörgés egyenest az ablakunk alá ért. Megverték az üveget:

   - Van-e rossz gyerek?

   - Van, van! Csak gyűjjön be!

   - Idesanyám, nem leszek rossz! Menjenek máshová!

   Közben nyílott már a konyhaajtó. Csapódott a lánc a sötétben. Hallatszott, hogy botorkálva közeleg a Miklós… Hirtelen összeroppant bennem az utolsó szemernyi bátorság és – usgye! –

be az ágy alá. Egészen be, be a kiszli mellé, amiben zsírosfát (vagyis gyújtóst) és rossz zsákokban mindenféle kacatot tartottak. A falat is kijjebb toltam volna, mert anyám, nemhogy tuszkolta volna ki a veszedelmet, még tessékelte:

- Ha már ideáig elfáradt, Miklós bácsi, gyűjjön beljebb!

Jöttek mindjárt ketten is. Az egyik csak kísérő, de csúfságával ő is beillett fia-Miklósnak.

- Hát gyerek nincsen?

- Volt, de… nem tudom hová lett…

- Biztosan az ágy alá bújt. Oda szoktak a jómadarak bújni.

Összehúzódtam, amekkorára csak lehetséges.. Lehajolt a segéd-Miklós, és fürkészett befelé. Míg a botjával tapogatott utánam, a másik az anyámmal értekezett, de csak námán. Anyám is cserbenhagyott, átpártolt az erősebb félhez… A botos megtalált, elő is kampóztak ügyesen a lámpafényre, összegömbölyödötten és nyöszörögve. Nem is állhatták meg, hogy ne csúfolódjanak nyomorúságomon.

- Ez az a nagylegény? – Hiszen csak akkora, mint egy sündisznó!

- Tud ám ez nagyobb is lenni! – védelmezett, egyben támadott is anyám.

- Mikor fügét köll szedni, ugye?

Ekkor fogott csak el az ijedtség. Jaj, ha ezek minden vétkemet ismerik, nekem most legjobb volna csakugyan tüskésdisznóvá változni…

   Hasztalan. Csörömpölt már a lánc, hogy megkössenek… Fölsikoltok! Anyám int, hogy hagyják abba, hátha rám jön a nyavalyatörés.

- Jó leszel-e? Csavarogsz-e?

Ígértem mindent, talán még a kifordításomba is beleegyeztem volna, csak hagyják már abba, menjenek a fenébe. Végre abban állapodtunk meg: ha el tudom mondani hiba nélkül a Miatyánkat, megbocsátanak.

   Izzadva, keservesen hüppögtem én végig a penitenciát. Amint befejeztem, nagy nehezen, tarisznyájába nyúlt, a nyimmegő-nyammogó Miklós, és aszalt szilvát, körtét nyomott a markomba. De kikötötte, hogy ebből jövőre is kell maradni.

   Ezt is megígértem. Hátra volt még a fogadalom: hogy soha többet vissza nem beszélek, mindent megteszek, nem pákosztoskodok, és öreganyámat sem csúfolom. A megtörettetés teljességéért, mihelyt énvelem végeztek, elkapták anyámat, megkötözték, és kivonszolták. Most csaptam csak igazi bömbölést. Az ablakból visszakiáltottak:

- Ha nem hallgatsz, téged is viszünk… Válassz!

Egyik kínból a másikba estem. Csak pityeregni mertem. Szerencsére hirtelen betoppant anyám, lihegve, mintha megszökött volna…

Könnyű volt neki, mert Anna néném, vagyis a nagynéném volt a Miklós, amint később kiszagoltam. (Azért tudott hát öreganyám csúfolásáról.)”

 

Lucázás

 

   December 13 -ához kötődő, a falu fiúgyermekeinek termékenységvarázsló szokása.

   Előző nap összekészítették, kötegelték a lucázó szalmát. Már korán reggel házról-házra jártak, hónuk alatt a szalmával. Ha beengedték őket, bebocsátást nyertek, rátérdeltek a hozott szalmára és elkezdték mondókájukat.

                               „ Luca-Luca, kitty-kotty, tojjanak a tiktyok,

                                  ludgyok ülősek legyenek.

                                   Fejszijük, furajok, úgy megálljon a nyelibe,

                                   mint nyárfa a tövibe.

                                   Annyi csibéjük legyen, mint égen a csillag.

                                   Annyi pénzük legyen, mint a pelva.

                                   Annyi töpörtőjük legyen, mint tengerbe a föhény.

                                   Annyi zsírjuk legyen, mint kútba a víz.

                                  Olyan vastag szalonnájuk legyen, mint a mestergerenda.

                                   Olyan hosszú kolbászuk legyen, mint a faluhossza.

A nagyobb fiúk még azt is hozzámondták, hogy:

                                   A lányuknak akkora csöcse legyen, mint a bugyogakorsó

                                   Az asszonyuknak akkora fenekük legyen, mint a kemence szája.

                                   Luca- Luca kitty-kotty.”

A jókívánságmondó szöveg után a konyhában szétszórták a szalmát, majd várták az ajándékot. Régebben almát, diót, édességet, mostanában inkább,- pénzt.A szalmát a háziak a tyúkok alá tették, hogy jobban tojjanak, vagy ezen ültették meg a kotlóst. Ha nem kaptak adományt szitkozódtak:

                               „ Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!”

 

   A legények előző este lucáztak. Az éjszakai lucázással főleg az emberek megtréfálása volt a cél, leginkább a lányos házaknál.Kicserélték a kapukat, a szekeret felrakták a pajta tetejére. Az egész utcát végigszórták szalmával. Másnap a lányok alig győzték összetakarítani a lefagyott szalmatöreket.

   Betartották a Luca-napi hiedelmeket. Ezen a napon nem lehetett varrni, mert úgy tartották, hogy a tyúkok fenekét varrják be, és nem fognak azok majd tojni.Ekkor ültették el a lucabúzát, amivel a jövő évi termést lehetett megjósolni.A nőknek ezen a napon nem szabadott dolgozni.

 

                                                                              Lucázás                                                    

 

„Karácsony előtt már olyan magától értetődően indultunk el lucázni, mint azelőtt. Nem törődtünk vele, égett vagy nem égett a házigazda, azért mi beállítottunk hajnalban. Pintér Kálmánnal kettesben jártam a házakat. Én fújtam a mondókát, ő szerezte a szalmát, és gyűjtötte a pénzt.

Koromsötét volt, mikor bekopogott hozzánk egy nagy öl szalmával. Én a keresztapám kazlát vámoltam meg, úgy vágtunk neki a sárnak és a szürkületnek. Elsőnek Bognárékhoz nyomultunk be. Miután megmérkőztünk a kutyájukkal, és a husángot nyugalommal nekitámaszthattuk a konyhaajtónak, bebocsátást kértünk. Bognárné sietett elénk, nehogy betolakodjunk a szobába, és teleszalmázzuk.

- Szabad-e lucázni?

- Szabad! Oda térdeljetek a kemence elé!

   Térdünk alá kaptuk a szalmát, és rákezdtük:

 

   Luca , Luca kitykotty!

   Tiktyok-ludgyok ülősek legyenek;

   Fejszijük, furajuk, úgy megálljon a nyelibe,

   Mint a mi p…ünk a helibe!

   Csibéjük annyi legyen, mint az égen a csillag,

   Kóbászuk ollan hosszi legyen, mint a falu hossza,

   Szalonnájuk ollan vastag legyen, mint a mestergerenda,

   Pénzük annyi legyen, mint a tengerben a föhény,

   Lányuk csöcsö akkora legyen, mint a bugyoga-korsó,

   Menyük segge akkora legyen, mint a kemence szája…

A háziasszony mosolyogva kereste a pénzt meg az aszalt gyümölcsöt. Befejezve a jókívánságokat, fölállottunk, szétszórtuk a szalmát, hogy tegyék majd a kotlósok alá, szerencsét hozni.

   - Jól van, gyerekek! Szépen elmondtátok!... Mellitek a pénztáros?

   Kálmán jelentkezett, hogy ő. Nagy tenyerét odatartotta a gyümölcsnek. Becsúsztatta tarisznyába. A pénzt pedig a lajbizsebbe.

   - Köszönjük! Köszönjük szípen!

Rásandítva a pénzre, kifaroltunk. Ha mind a ketten kaptunk is, csak egy zsebbe vándorolt az, de szigorúan fejben tartottuk az összeget. Jobban, mint az iskolában, amit a tanító kérdezett. Alighogy az ajtót behajtottuk, és a kutyákon túlvoltunk, már számoltunk.

Először a jóhelyeket, a gazdagokat kerestük fel. A kastélyba máskor be nem mertük volna dugni az orrunkat, most oda is bekopogtunk, hiába ugattak a kutyák. Még avval se törődtünk, hogy fölébred az uraság. Ma nem bántott volna, ma kivételes, hagyományadta jogunk volt mindenhova beállítani.

   A legelső lucázók voltak a legszerencsésebbek, mert ők kapták a legbusásabb ajándékot. Tehát mindegyikünk első akart lenni. Futottunk árkon-sáron, keresztül-kasul, csakhogy a másikat megelőzhessük. Ha találkoztunk velük, mindjárt azt kérdeztük: „Mit kerestetek!... Hun, mennyit adtak?” Sietni kellett azért is, mert világossal megszűnik a mondóka varázsa. Ezen a hajnalon azonban, minden ház elvárja a maga lucázóit, még a legfösvényebb is.. Ha nem zörget be senki, még zokon is veszik: Talán túl fukarnak tartanak minket? Talán megvetett szegénynek?

   Ha egy háznál már sokan megfordultak, nem szoktak beengedni.. De ezt mi nem tudtuk, vagy nem vettük tudomásul. Idefáradtunk, engedjenek be! Igen, de a bentiek úgy okoskodnak: egyik kívánság esetleg agyontapossa a másikat. Be-bezárták hát a kapujukat. Erre is volt orvosság: megzörgettük az ajtót, és ha akkor sem engedtek be, bosszúból rázendítettünk:

                                 Luca, Luca kitykotty!-

                                 Egy tojásuk legyen, az is záp legyen!

                                 Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!

 

Ezután már nem következhetett más, csak a futás. Robogott az utca, mert könnyen a nyakunkba csördítettek.

   Mire kivirradt, megtértünk mihozzánk, és elosztoztunk: a tarisznyánk félig rakódott vadkörtével, almával és aszaltszilvával. Kálmán leckéjét is megcsináltam, ettünk, aztán elballagtunk az iskolába.”

 

Karácsony

 

   A karácsonyi ünnepkör, az András naphoz (nov. 30.) legközelebb eső vasárnaptól számított adventtel kezdődik.Elkészülnek az adventi koszorúk, amire négy gyertyát raknak. Általában három lila színűt, és egy rózsaszint.

   Karácsony Jézus Krisztus születésének, az öröm, a szeretet, békesség, család, gyermekek ünnepe.Vele jár az ajándékozás, üdvözlő lapok küldése, karácsonyfa állítása.

   December 24-én, szentestén istentiszteletre gyülekeznek az emberek a templomban. A hittanos gyerekek előadják Krisztus születését. A templom hatalmas karácsonyfája alatt a gyerekeknek szánt ajándékok sorakoznak. Utána a családok otthon elfogyasztják az ünnepi vacsorát, és megjön a Jézuska. A karácsonyfa alatt várakoznak a családtagok ajándékai.

   25-26–án ellátogatnak egymáshoz a rokonok karácsonyfanézőbe. Felköszöntik István vagy János nevű ismerőseiket is.

   A legismertebb karácsonyi játék a betlehemezés. Először csak a templomban, később iskolákban, aztán a falu utcáját járva jelenítették meg Krisztus születését. Általában fiúk, fiatal legények adták elő.Az iskolás, evangélikus gyerekek körében jelen időben is él ez a néphagyomány. Nemcsak az utcán, de házakhoz is bekopogva adják elő el a történetet. A fiatalok szintén előadásokkal járják a szomszéd településeket a betlehemes szokásokat felelevenítve.

 

                                            Betlehem az evangélikus templom kertjében

 

                                                      Gyertyagyújtás az adventi koszorún

 

 

„ Úgy kezdődik nálunk a karácsony, hogy Kőszegen vásárt rendeznek előtte pár héttel. Ott veszi át a Kisjézus a rendeléseket. Ide minden valamirevaló csói elmegy, ki gyalog, ki kocsival. Én is iparkodtam volna már, de nem engedtek.

   Édesanyámat azonban a bíróék magukkal vitték szekéren.

   Ezen a vásári napon kivételesen bíróéknál időztem egész estig. Sötétben érkeztek haza, merthogy akkor a kriszkindlit, a karácsonyi ajándékokat könnyebben tudják becsempészni a helyére.

   Minden sikerült, mert semmit észre nem vettünk. Ellenben mindegyikünk kapott a „jóságáért” egy marék sült gesztenyét meg egy szafaládét.

   Tetejébe csigázóan szép ígéreteket a Kőszegen lakó Jézuskától.

   A gazdagabbak vagy megveszik a karácsonyfát, vagy a jáger úrral megegyezve előteremtik, amikor kell. A szegények lopják, akármilyen durván hangzik is. Ha nem így cselekednének, nem volna hova akassza, mi alá rejtse el áhított ajándékát a Kisjézus.

   Vannak megbízott lopók is, ők látják el a rokonságot, illetve a megrendelőket, rendesen a fizetség arányában.

   Édesanyám is megrendelte hát a karácsonyfát. Azt hiszem, az uraság fenyveséből szólították be a mi lisztesládánk fenekére. Ott várta meg a nevezetes estét.

   A Jézuska egy koszorú fügét is küldött nekem. Édesanyám fölrakta előlem az almáriom tetejére, abban a hitben, hogy ott biztonságban van. Hiába, nem ismerte rejtett képességeimet. Minden érdekelt, mindent megvizsgáltam, szétbontottam.

     Fölmásztam én egy magányos délután a szekrényünk tetejére is. Nem volt könnyű dolog. Széket tettem a szekrény oldalához, a székre sámlit, arra pedig a tyúkok etetnivalóját zsákostul. Mindezt azért, hogy gyújtót szerezzek magamnak a durrantós kapszliba. Ott volt a gyújtó helye magasan, nehogy hozzáférhessek, és tüzet csináljak. Bezzeg én hozzáfértem. Megleltem a gyújtót egykettőre. Meg ám, még mást is.

     Nemigen láttam addig még fügét. Koszorúban egyáltalán nem. A tányérak mögött lapult. Előpiszkáltam, jól szemügyre vettem, még meg is nyaltam. Bár ne tettem volna! Azonnal bűnre csábított. Megcsíptem a körmömmel. Egyre jobban beleízeledtem. Ekkor már a félelem is kopogtatott: Vigyázz, Jóska, így nem hagyhatod, mert elárul, hogy megcsipkedted… No, hogy el ne áruljon, a megcsípettet kiszakítottam a testvérei közül. A többit pedig megritkítottam, hogy ne lássék híja a teljes fügekoszorúnak. Szépen visszatuszkoltam a tányérak mögé, és leszálltam a magaslatról.

   Nem is volt másnapig semmi hiba. Akkor mintha a megevett füge minden magocskája arra bujtogatott volna bennem: Csak még egyet… csak még egyet!...

   Megépítettem újra az emelvényt. Jobban sikerült, mint előtte való nap

   Megint eltemetkezett egy füge a gyomromban. Most már igazán hézagos lett a koszorú, hiába húzogattam, nyomkodtam tömzsibbre a fügeszemeket.

   Hátha nem emlékszik édesanyám – próbáltam okoskodni. – Össze is száradhat még az a füge karácsonyig.

   Napról napra mélyebbre süllyedtem a fügefogyasztás gyalázatába.

   Utoljára semmi sem maradt! A koszorú vázát végül beledobtam a tűzbe. Pedig a szenteste már az utcaajtóban várakozott. Hej, de szerettem volna visszaküldeni! Bekopogott az könyörtelenül.

   Édesanyám előbb lefektetett, mint máskor, avval az érveléssel, hogy fáj a feje. Nem ellenkeztem. Békességesen lenyugodtunk. Igaz, anyám csak ruhástul, de azért odabújt mellém, hogy a karácsonyi örömöt siettesse. Mikor úgy tettem, mintha aludnék, halkan, óvatosan kibújt mellőlem… Lámpát gyújtott, de lecsavarta, és az ágyterítőt fölakasztotta nagy gonddal a gerendára, hogy a világosság ne zavarjon engem. (Engem, a tolvajt!) Majd könnyű léptekkel kiosont a karácsonyfáért. Vigyázva fölmadzagolta az asztal fölötti gerendára, és megkezdte díszítgetni.

   Amilyen boldog lehetett ő, úgy dögönyözött engem a bűntudat. Forgolódtam az ágyban. Erre lecsavarta a lámpát, hozzám lábhegyezett, lélegzetfojtva figyelte: alszom-e? Meggyőződve, hogy csak álmomban foroghatok, visszament, és kötözte tovább a krajcáros bábokat, cukrokat, amit a bírónétól kapott, vagy maga vett a vásáron, hogy nekem örömet szerezzen.

   Fölállott a székre, és keresett a tányérak mögött… Följebb emelkedett. Levette a tányérakat, hogy jobban beláthasson. Nincs! Árulkodóan zörögtek a tányérak. Már nem volt szükség tapintatra. Már a meggyalázott anyai szeretet lázadt. Beletúrt a szekrénybe is. Hátha? Hátha oda rejtette el? Nincs ott se. Nincs sehol. Hát hova lett? Hiszen ő vett. Úgy kuporgatta össze az árát.

   - Jóska! – harsant az angyali üdvözlet helyett az én nevem – Nem láttad a fügét?!

   Aludtam, rendületlen képmutatással. Megrázta a testemet. Kinyílott a szemem. Láttam, hogy megérkezett a leszámolás ideje.

   Most már mindegy: legalább férfiasan!

   A vallatás nem soká tartott. Hanem a nádpálcánk kitett magáért!

   Betyár karácsony volt.

   Anyám lefeküdt. Engem pedig, mint valami latrot, az ágy mellé térdepeltetett, cudarul lángoló üleppel és tüzes ábrázattal. Úgy tett, mintha aludt volna… Dehogy tudott aludni! Fölkorbácsolt képzeletével azt hitte szegény: elfajzott gazember vagyok, ha már az anyámat is meglopom… Sírt keserűségében.

   Jól telegetett már a karácsonyi éjszaka, mikor felém fordult: kérjek bocsánatot, akkor visszabújhatok az ágyba.

   Bocsánatot? Könnyű annak, akiben nem a makacsok vére folyik. Bennem pedig nemcsak folyt, hanem forrott is. Nem kértem bocsánatot, abban a hitben, hogy megbűnhődtem. Mert tíz koszorú füge se ért meg olyan szépséges hurkákat, amilyenekkel én köszöntöttem a reggelt.

   Azóta, ha fügét látok, mindig a karácsony jut eszembe!”    

                 

Korbácsolás, aprószentek napja

 

   A korbácsolás szokása egy bibliai történetre vezethető vissza. A történet szerint Heródes, Júdea királya, Krisztus születése után kivégezteti a 3 éven aluli fiúgyermekeket. Erre emlékezve terjedt el az a szokás, hogy karácsony után, december 28-án megkorbácsolják az embereket, fűzfavesszőből font korbáccsal.A korbácsot páros számú vesszőből fonták, hogy szép szögletes legyen. A fiúk 2-3 fős csapatba verődve, már korán reggel járták a házakat. Bekopogtak, illedelmesen köszöntek, majd egy-egy családtag mögé állva, vesszőzést imitálva, mondókába kezdtek.

                           „ Friss, egészséges, keléses ne legyen az új esztendőben!

                             Ha borér küldik, vízért menjen,

                             Ha vízért küldik, borér menjen,

                             Ha kertalu küldik, utcáru menjen,

                             Ha utcáru küldik, kertalu menjen.

                             Friss, egészséges, keléses ne legyen az új esztendőben!.

A betegséget, keléseket igyekeztek távol tartani rigmusukkal. Volt, hogy a szobába is beküldték a fiúkat, mert azokat is meg kellett korbácsolni, akik még feküdtek. Őket a takarón keresztül náspángolták.

   A korbácsolást ajándékkal, pénzzel köszönték meg.

 

                                                              Korbácsok fűzfavesszőből

 

Születés, keresztelő

 

   Örömteli esemény egy új élet, egy pici baba érkezése, születése.

   Az 1950-es évek elejéig az asszonyok otthonukban, saját környezetükben szülték meg gyermeküket. A helyi bábaasszony vigyázta a várandósokat terhességük alatt, és segítette világra az újszülöttet. A szülésnél férfi nem lehetett jelen, csak amikor már a világra jött a gyermek, akkor mehetett be a szobába és vehette kezébe gyermekét. Pintér Kálmánné, Örzse néni sok kisbaba megszületését segítette.

   A szülés a 60-as években már szülőotthonokban zajlott. A 80-as évek elejéig Kőszegen, majd Szombathelyen születtek az apróságok, szülész orvos felügyelete mellett.Általában egy hétig tartózkodtak az anyák a kórházban, ahol megtanulták a baba ellátása körüli teendőket. Ma már a kórházi tartózkodás lecsökkent 3-4 napra.  A gyermekágyas anyának a rokonok, ismerősök mindenféle finomságot „komatálat” vittek.

   A gyermek nevének kiválasztásánál még a hatvanas években is az volt a szokás, hogy az első fiú az apja, az első lány az anyja nevét örökölte. Majd a nagyszülők és egyéb közeli rokonok nevei következtek. Gyakran kaptak bibliai nevet. Különös név esetén ügyeltek arra, hogy második névként olyat válasszanak, aminek van „védőszentje”.

   Addig nem hagyhatta el a falut az anya, amíg meg nem keresztelték a gyermeket, és meg nem áldották az édesanyát. Az „egyházkelés” után már szabad volt utazni.

   A keresztszülőket már a születés előtt kiválasztották, felkérték. Evangélikusoknál több keresztszülőt is lehet választani, általában a szülők testvéreit. Születéskor a katolikusok egyet választanak, aztán később – bérmáláskor – bérmakeresztszülőt. A keresztszülők fogadalmat tesznek, hogy figyelik, vigyázzák, segítik a gyermek felnevelését.

   Kereszteléssel a gyermekek az egyház tagjaivá válnak.

   Az egyházi szertartást közös ebéd, a „paszita” követte. Ezen a családon, a keresztszülőkön (komákon) kívül a bábaasszony és a pap is jelen volt. A keresztszülők tortával és ajándékokkal kedveskedtek. Az ajándékok,- később is- minden év húsvétján megillették a keresztgyerekeket, addig, amíg meg nem házasodtak.

 

 

                                      Keresztelő az evangélikus templomban 1985

 

                                                                    Keresztelői torta

 

Házasság, esküvő

 

   Ha a fiatalok érzelmi kötődése annyira erős, hogy nem tudták egymás nélkül elképzelni az életüket, elhatározták, hogy házasságra lépnek.

   A házasságkötést megelőzte a lánykérés, eljegyzés vagy kézfogó. Az udvarló fiú miután úgy érezte, hogy megtalálta élete párját, megkérte a kezét. A lány szülei,- ha tetszésüket elnyerte leányuk választottja,- áldásukat adták a lánykérésre. Az ünnepi ebéd után felkerült a karikagyűrű a leány bal kezének gyűrűs ujjára, a köves kísérőgyűrűvel együtt. Ezután kitűzték a lakodalom időpontját és megkezdték a szervezést, készülődést.

   Régebben a faluban találtak a fiatalok párt maguknak, ügyelve arra, hogy a „suba a subához, guba a gubához” kerüljön. Szempont volt az is, hogy a vallás terén is egyezőség legyen. Elmentek a paphoz feliratkozni. Háromszori kihirdetés után került sor a lakodalomra, amit általában szombati napra terveztek. Előtte megtartották a lánybúcsút. A menyasszony barátnőivel együtt, vidám, bolondos, játékos esten búcsúztatta el lányságát. A vőlegény is vígan múlatta ez idő alatt az estét barátai társaságában finom italok fogyasztásával.

   Az esküvő előtt pár nappal megkezdődött az ételek elkészítése. A meghívott vendégek, rokonok összeadták a főznivaló tyúkot, lisztet, cukrot, vajat a sütéshez, de a lányos szülők is vágtak disznót, esetleg borjút erre az alkalomra.

   A násznagy, a vőféllyel együtt fontos szerepet töltött be a lakodalomban.Ő kérte ki a menyasszonyt, majd a lányos háznál összegyűlt vendégsereg a kitűzött időpontban elindult gyalogosan a templom felé. Elöl mentek a kérők, majd a menyasszony kísérővel, mögötte a vőlegény, aztán a koszorúslányok, vőfélyek, mögöttük a családtagok és a többi násznép.A menyasszony szép, hófehér ruhában hosszú fátyollal, kezében gyönyörű csokorral.A menyasszonyi csokor a boldogság jelképe. Fontos, hogy a vőlegény is viseljen belőle. Ezt jelzi a zakó hajtókáján levő virágkitűző.

   Babonából a menyasszony ezen a napon visel valami régit (a lánykorát jelezve), valami újat (életének új fejezetét szimbolizálva), és valami kölcsönkapottat ( a barátságra, szerelemre utalva,– ezekre úgy kell vigyázni, mint a kölcsönkapott tárgyra).

   Volt, hogy a legények kötelet húztak a lakodalmi menet elé, főleg, ha a vőlegény nem helybéli volt. Több liter bor árán lehetett csak továbbhaladni, amit a vőlegénynek kellett kifizetni.A menetet a házak előtt, a falu apraja-nagyja „megleste”. Ilyenkor vidám bekiabálások is elhangzottak.

 

                       „ …ne tekintgess! Megvan, akit régen szeretsz!”

 

A menyasszony kis kosárkából süteményt, „kalinkót” osztogatott a nézelődőknek.

 

   A templomi szertartás végén a pap kikísérte a párt a templomból. Útjukat rózsaszirommal vagy rizzsel hintették be. A termékenység jelképével kívántak bő gyermekáldást. A vendégek gratuláltak, sok boldogságot kívántak az ifjú párnak.

   A vacsorát a lányos háznál, sátorban szolgálták fel. A vacsoraasztal ülésrendjére is ügyeltek. Középen,- fő helyen,- az ifjú pár kapott helyet. Mellettük a két kérő házastársukkal és a szülők. Oldalsó asztalnál a koszorúslányok és vőfélyek ültek, majd a násznép foglalt helyet.A tányérok melletti kis ajándékkal, figyelmességgel köszönte meg a pár a nászajándékot, és hogy osztoztak az örömükben.A vacsora előtt eltűnt az ifjú férj tányérja és kanala. Vagy egy tányérból, egy kanállal kellett megenni a levest az újdonsült feleséggel, vagy megoldani a hiányzó eszközök pótlását. Még néhány vidám próbatételen átestek a fiatalok az este folyamán.

   Vacsora után éjfélig táncoltak. A vőlegénynek illett megtáncoltatni minden hölgyvendéget. Éjfél előtt a legények igyekeztek ellopni a menyasszonyt. Ha ügyes volt a vőlegény, nem jártak sikerrel, ha mégis, drágán tudta kiváltani, visszaszerezni élete párját.

   Az élet édességét és a „kerek világot” szimbolizáló emeletes menyasszonyi tortát ekkor vágta fel az ifjú pár. Ha a nőnek sikerül, hogy a keze felülre kerüljön, az övé lesz az irányító szerep,- tartotta a mondás. Az első szeletet egy tányérból, egymást megetetve fogyasztották el, kifejezve, hogy ezután minden jót megosztanak egymással.

   Éjfélkor a vőfély megjelent egy nagy edénnyel, és fakanállal ütötte, közben kiabálta:

                                               „Eladó a menyasszony!”

Előkerült a menyasszony, menyecske ruhában, fejét fátyol helyett kendőcske fedte.A vendégek sorban álltak, párat fordultak az eladó menyasszonnyal, a táncért pedig pénzt dobtak az edénybe. Miután elfogytak a vendégek, a férj következett. Ő az egész pénztárcáját az edénybe dobta, ölbe kapta a menyasszonyát, már ifjú feleségét és elszaladt vele.Örömmel számolgatták az összetáncolt pénzt, amivel a közös jövőjüket elindíthatták.

   Az esküvő végén minden meghívott család, vendég, kapott süteményes csomagot.Újabban nem a „maradékból”, hanem előre elkészítve, - csupán a tortát rakják távozáskor a dobozba.

   Ma már csak az emlékekben él a falusi lakodalom. A mai fiatalok városban, vendéglőben rendezik meg az esküvőt.

A népszokásokat ott is megtartják, csak a vacsorafőzés fáradalmaitól mentesítik a rokonságot

 

                                                        Esküvői menet 1972

 

Halál, temetés

 

   Az élet végéhez, a halálhoz, a családok életében bekövetkező szomorú eseményhez is fűződnek rituálék, szokások. Amíg generációk együtt éltek, mindig volt valaki, aki tudta vállalni az idős beteg emberek otthoni gondozását, az ápolás feladatát a háziorvos felügyeletével. A halál is otthon, családja körében érte a beteget.

   Ilyenkor a halottas háznál letakarták a tükröt, nehogy látszódjék a halott a tükörben, mert ez szerencsétlenséget hoz a házra. A halálhírt harangszó vitte. A harang szavából lehetett megállapítani, férfi, vagy nő volt a halott. Férfinak a nagyharanggal hármat, nőnek a középső haranggal kettőt csöndítettek. Ha gyermek volt az elhunyt, a kisharanggal harangoztak. A halál napjától a temetésig virrasztottak a halottas háznál, tiszteletüket tették, búcsút vettek tőle a rokonok, szomszédok, ismerősök. Imádságokkal, énekkel,- beszélgetéssel a halottról,- segítettek a családnak a halál tényét elviselni. A felravatalozott halott körül meggyújtották a gyertyákat, „hogy az örök világosság fényeskedjen neki”. Az imádság után szenteltvízzel megszentelték a halottat, hogy távol tartsák a gonoszt.

   A háztól való búcsúztatáskor a házban, vagy a ház udvarán állították fel a Szent Mihály lovát(fából készült négylábú állvány, erre tették a koporsót), és itt történt az egyházi szertartás, a búcsúztatás. Katolikusoknál a koporsó lezárása előtt a pap beszentelte a halottat. Ha misével vagy istentisztelettel temettek, akkor az a temetői szertartás előtt történt.

   A gyászmenet előtt vitték a keresztet, utána a pap vonult egyházi énekeket énekelve, aztán a hat halottvivő vitte a koporsót. Utána a család, rokonok, ismerősök kísérték az elhunytat. A sírnál általában a gyászoló özvegy, vagy anya állt a sír fejénél, a férfiak a jobb, a nők a bal oldalon álltak, rokonsági fokozat szerint.

A legközelebbi hozzátartozók rögöt, vagy szál virágot dobtak a sírba.

   A temetést követően halotti torra gyűlt össze a rokonság. A távolélő családtagoknak illett a toron megjelenni.

   Ma már általában kórházban halnak meg a betegek. A papok meglátogatják őket és feladják a haldoklónak az utolsó kenetet. Már nem a halottasháznál, hanem a temető ravatalozójában búcsúztatják el a halottakat. Onnan kísérik a sírhelyhez. Gyászmisét legtöbbször a temetés után mondatnak a hozzátartozók.

 

                                                          Baráth Pál lelkész ravatala

 

Összeállította: Polák Jolán

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Két hibajegyzék

 

 

   Ha valaki beírja Nemescsó nevét a Google keresőablakába, akkor az első két url a kistérségi honlapra illetve a Wikipédia címszavához vezeti. Sajnálatos, hogy mindkét internetes oldal hibák halmazát tartalmazza. Ezekre a hibákra a honlap szerkesztője már két levélben is próbálta felhívni a jelenlegi képviselőtestüket figyelmét (2015.09.25-én és 10.22-én), érdemi változás azonban nem történt. Ezért most itt adjuk meg az általunk hibásnak gondolt helyek jegyzékét, s az általunk helyesnek vélt kiigazításokat. Két hibajegyzék következik.

Első hibajegyzék. A kistérségi honlap url-je:

http://www.koszegikisterseg.hu/Nemescso/

Itt még az a névsor szerepel (a polgármester és a képviselők neve), ami 2010 első kétharmadában volt valós. Azóta két választás is lezajlott, kétszer változtak meg a nevek, de ez még most sem tükröződik a honlapon.

Ennek a honlapnak a helytörténeti rovatában pedig (az elütéseken kívül) legalább hat hiba van Ezek a következők:

  1. A község első írásos említése nem 1284-ből való, hanem 1248-ból. Az elírás magyarázata egyszerű számcsere lehet.
  2. Az artikuláris időszak helyes meghatározása (a XVII. század helyett) a XVII-XVIII. század, hiszen a száz éves időszak pontosabban 1681-1781, vagyis a nagyobbik rész már a XVIII. századra esik.
  3. Az evangélikus templom nem 1984-ben, hanem 1784-ben épült. Még helyesebben fogalmazva: újjáépült. (Az információ forrása Mayer Tiborné Pintér Irén szóbeli közlése, s a magyarázat, hogy megmaradt a korábbi templom teljes belső faszerkezete, vagyis a kórus és a padok, valamint a tetőszerkezet, s a falakat építették alá tartósabb anyagból)
  4. Az iskola átszervezése 1961-ben egy tanulócsoport megszüntetésével kezdődött, majd 1965-ban szűnt meg a felső tagozat. Ekkor jött létre Kőszegpatyon a teljesen osztott felső tagozat. 1972-ben bezárt a patyi iskola, s ekkortól jártak a felsősök Kőszegre iskolába, az alsósok pedig Patyról is Nemescsóba.
  5. Jelenleg (2010-től) nem folyik iskolai tanítás a községben.
  6. A lakosság számának a megadása vagy egy évszám hozzáadásával célszerű, vagy folytonos frissítéssel.

Második hibajegyzék. A Wikipédia címszavának url-je:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemescs%C3%B3

  1. A Borzas mint pataknév elvétve szerepel a különböző közlésekben, helyette javasolható a legáltalánosabban előforduló Kozár-Borzó-patak név.
  2. A falunak nem református, hanem evangélikus iskolája volt közel kétszázötven éven át.
  3. A körjegyzőség nem az 1950-es évektől, hanem 1973-tól van Lukácsházán.
  4. Az evangélikus templom 1784-ben nem épült, hanem újjáépült. (Lásd erről az első hibajegyzék 3. pontját.)
  5. Küzmics István nem tanulóként volt a községben, hanem szlovén anyanyelvű lelkészként és tanítóként 1751-1755 között.

S ha már említi a Wikipédia Vanecsai Szerver Mihályt és – igaz, hogy az évek megadása nélkül – Szijjártó István költőt (ő feltehetően 1771-től tanult Nemescsóban, talán 1775-ig), akkor még indokoltabb lenne megadni a XVIII. századi három nagy lelkész nevét, akik könyvek kiadásával is híressé váltak. Vagyis id. Aách Mihály nevét, aki 1680-tól megszakításokkal 1708-ig, azaz haláláig volt itt lelkész, Sartoris Szabó János nevét, aki 1729-től ugyancsak haláláig, azaz 1756-ig volt lelkész és az alumneum vezetője, s végül Szakonyi József nevét, aki 1776-1786 között szolgált a gyülekezetben.

  1. További három névvel lehetne kiegészíteni a híres emberek sorát. Nem időrendben, hanem fontossági sorrendben véve: elsőként Bakó József (1896-1962) nevével, aki a község szülötte volt, s meg is örökítette gyermek- és ifjúkorát, ezzel a falu életét is a Feljebb a kaptafánál c. önéletrajzi regényében.

          S ugyancsak érdemes megemlíteni Török Ignác és Weöres Sándor nevét, hiszen mindkettőjük családja nemescsói eredetű, azaz mindkettőjük nagyapja a községben született.

 P.I.

-----------------------------------------------------------------------

0.  Ez itt egy rendhagyó írás, nem is lehet cikknek tekinteni.

2015.szeptember 27-én, vasárnap Artikuláris Nap lesz a községben. Erről a nemescso.lutheran.hu honlapon sajnos nem található semmilyen információ, de a gyülekezet tagjai biztosan értesültek róla. Mivel azonban az elszármazottak közül nem mindenki figyeli rendszeresen a nemescsói eseményeket, talán nem haszontalan itt is felhívni erre a napra a figyelmet. Két forrásból is lehetett tájékozódni, ezeken az url-eken:

http://vadosfa.lutheran.hu/news/artikularis-nap-egyhaztoerteneti-emlektura-2015.-szeptember-27.-nemescso

http://nyugat.lutheran.hu/component/content/article/2-besorolas-nelkul/521-emlektura2015

Azok számára, akik nem keresnének rá a két honlap hírére, ide mellékeljük a rendezvény plakátját, ami a programot tartalmazza.

-------------------------------------------------------

1.

Cikkek a VEAB-Értesítő egyik számában

   A Veszprémi Egyetemi Akadémiai Bizottság (VEAB) 1979.V. száma tematikus, a címe: Tanulmányok a tanügy történetéből. A megjelenéskor már tudtam róla, akkor egy főiskolai könyvtárban dolgoztam, s a Magyar Nemzeti Bibliográfia átnézése a munkámhoz tartozott, így fedeztem fel. De belenézni nem tudtam, s mostanában – a falutörténeti anyag gyűjtésekor – készítettem másolatokat a falut érintő  írásokról. Az első rész mind a négy tanulmánya érinti a témát, vagyis összesen 47 oldalon van szó közvetve vagy közvetlenül az alumneumról. Két írás áttételesen, kettő pedig egészen konkrétan foglalkozik az időszakkal és a helyi oktatással, ahogy az a későbbiekben ki fog derülni. A tanulmányok ismertetését azért is fontosnak tartom, mert  talán kevesen lesznek azok, akik elolvassák, így pedig némi képet nyerhetnek róla a honlap látogatói.

a., A két általánosabb írásról

MOLNÁR Károly: Meditáció Vas megye középkori iskoláiról. In: VEAB Értesítő. Veszprém. 1979.5. sz. 7-21.p.

     A tanulmány az első két részben összefoglalja a középkori európai és magyar iskolák történetét, kialakulását és jellemzőit, vagyis az oktatástörténet iránt érdeklődők megfelelő képet kaphatnak egy kis időráfordítással az előzményekről. A harmadik részben pedig eredetiben és magyar fordításban közli a vasvári társkáptalani iskola alapító oklevelének a szövegét 1483-ból. (12-16. old.) Ebben az intézményben nemcsak a papi pályára, hanem világi hivatásokra is felkészítették a 18-25 év közötti diákokat. A továbbiakban felsorolja a megye templomainak és plébániáinak alapítási adatait. 47 települést említ -, Nemescsó nincs közöttük -,  majd megjegyzi, hogy kb. 62 helyen mutatható ki templomszerű képződmény, s 44 helyen plébánia.

    Az írás azért jelentős, mert azt mutatja, hogy a megyében a katolikus egyház jelentős hálózattal rendelkezett a reformációt megelőzően. Éppen ezért fontos az utolsó bekezdés következtetése, amit teljes terjedelmében idézek:

  „Valóban a fenti adatok tükrében a megye papságának nagy számát tekintve is igen kevésnek tűnik az a mindössze három iskolahely, amelyet Békefi a következő időrendben sorol fel: 1369. Pápóc, 1519. Sár, 1535, Újsziget (Sárvár). Kővári Ferenc 1958-ben megjelent tanulmányában (16) már tovább hipotetizál. Szerinte a reformációt megelőzően mindenképpen volt iskolája Kőszegnek, Szombathelynek, Körmendnek, Vasvárnak, Cell- illetve Nemesdömölknek és több kemenesaljai községnek (Jánosháza, Kenyeri stb.), valamint a régi plébániájú Felsőszölnöknek, Egervárnak, Hosszúperesztegnek. Ha figyelembe vesszük továbbá azt a tényt, hogy a középkorban a kisebb települések templomaiban alig találunk orgonát, akkor még ennél is tovább léphetünk, de Kővári állítását  el kell fogadnunk. Reméljük, hogy a kutatók egyszer a többiekre is fényt derítenek, vagy legalábbis létüket hitelt érdemlően argumentálják.”

   A felsorolásból látható, hogy Nemescsó közelében csak a kőszegi iskolát feltételezi, ezért aztán a 150-200 évvel ezen iskolák alapítása után létrejövő nemescsói alumneum az iskolákat tekintve szinte légüres térben kezdte meg működését.

 

MOLNÁR Károly: H.A. Francke pedagógiai törekvései és hatása Magyarországon. In: VEAB Értesítő, Veszprém.1979.5. sz.23-35.p. (23-29.p.)

 

   August Hermann Francke (1663-1727) a pietista pedagógia vezéralakja volt. Ebben az írásban Molnár Károly - a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanára - összefoglalja Francke tevékenységét és ismerteti hatását a magyarországi evangélikus hitéletre.

   Francke a hallei egyetemre kerülésekor (a görög és a keleti nyelvek tanára lett) elvállalta a Glaucha nevű előváros Szent György Templomának lelkészi hivatalát. Ebbéli minőségében nyitotta meg 1695-ben a szegény gyermekek népiskoláját. Ezután középiskolát, majd árvaházat is létesített. 1727-re kialakult az egységes iskolatömb, ahol ekkor a tanulók száma 2300 körüli, a pedagógusoké 200 körüli volt. Molnár (Szemere Bertalan nyomán) ismerteti az iskolarendszer működésének részletes adatait. Az oktatásban és tankönyvek írásában számos magyar is részt vett. Bárány István  - aki  1711-ben Halle-ban jelentette meg  Neveléstani Kézikönyv-ét - pl. már az 1700-as évek elején sürgette az alsófokú magyar nyelvű oktatást. Sok hallei diák kamatoztatta a tudását a különböző magyar iskolákban, pl. Bél Mátyás Pozsonyban az evangélikus gimnázium igazgatója lett, Maróthy Debrecenben tanított. Sartorius Sz. János pedig lelkészként a nemescsói latin iskolában tanított.

   Molnár a 9. sz. lábjegyzetben Sartorius két könyvét említi, egy négykötetes mű fordítását Bárány Györggyel és Vázsonyi Mártonnal közösen (Lelki fegyverház az oskolába járó gyermekeknek a felfegyverkeztetésekre), s a Gyermekeknek kézi könyvecskéje címűt, amelyben részletes utasításokat ad arra nézve, hogyan kell otthon,  mások házában, az utcán, az iskolában, a templomban viselkedni.

   Mellékletében pedig válogatást közöl Francke instrukcióiból.

   

 

b., A két -  konkrétan a nemescsói alumneummal foglalkozó – írás:

 

TÓTH Sándor: Latin iskola és alumneum a Vas megyei Nemescsó községben. IN: VEAB Értesítő. Veszprém. 1979. 5. sz. 37-45. p.

 

   Tóth Sándor a kőszegi evangélikus gyülekezet akkori vezetőjének, Szabó Lajos esperesnek a támogatásával arra vállalkozott, hogy „eredeti dokumentumok alapján a nemescsói latin iskolát és a vele kapcsolatos ’alumnusi’  intézményt bemutassuk.

   A nemescsói artikuláris hely iskolatörténetéhez fontos tényként vehetjük számba Bánó (Badics) Ádám azon közlését, hogy az 1698-as Canonica visitatio jegyzőkönyve szerint Nemescsóban ’Nints sem oskola, sem oskola mester, hanem hol egyik, hol  másik szokta az éneket kezdeni’ „

   Az iskolára vonatkozó első adat 1704-ből származik, egy szerződésből, amelyben megállapodott a kőszegi és a nemescsói gyülekezet a templom használatáról és az oskolamester szállásáról.

   Tóth írása szerint az iskola és az alumneum adatai 1776-ig, Szakonyi József beírókönyvéig hézagosak, de hiteles adat van arról, hogy „ a kiválóan képzett Sartorius Szabó János 1729-ben került a nemescsói artikuláris gyülekezetbe, és itt is maradt 1756-ban bekövetkezett haláláig.”

   Tóth Sándor közli azt a pontos névsort, amit Bánó Ádám állított össze a 18. századi nemescsói tanítókról. A 20 nevet tartalmazó lista nagyon tanulságos. Bár vannak benne időbeli hézagok (pl. 1712-1727 között), de vannak olyan szakaszok is, amikor két tanító is ténykedett. S ha ehhez hozzá vesszük még azt, hogy a lelkészek között is sok tudós ember volt, akik ugyancsak részt vettek az oktatásban – sőt, volt olyan időszak, amikor a három különböző nemzetiségű hívőknek három lelkész nyújtotta a szolgálatot (magyar, német és vend nyelven) – akkor következtetni lehet az alumneum mértére és színvonalára is.

   A szerző ezután azt a beírókönyvet (Matricula) ismerteti, ami a mai napig a község egyháztörténeti gyűjteményében található. Erről Kiss Sándor is bővebben írt a 2000-ben kiadott településtörténeti művében. A Matricula-ban 1776 és 1795 között 70 tanulóról készült bejegyzés. A kőszegi evangélikus levéltárban pedig 1745-től vezetett folyamatos számadás van a perselyek jövedelméről és az adományokról. Itt több megjegyzés található az alumnusok támogatásáról is. A 70 tanuló adatai tartalmazzák a lakóhelyüket is, így látható, hogy Nemescsóból ez idő alatt ketten voltak. Az adatok szerint 8 tanuló tovább folytatta a tanulmányait, hatan Sopronban. Mindezek alapján Tóth megállapítja, hogy „..a nemescsói alumneumot és latin iskolát a 18. századi soknemzetiségű Magyarország vallási, nemzetiség, szociális, művelődésügyi egymásrautaltságának példájaként is említhetjük.”

   A cikkben táblázat található arról is, hogy az egyes iskolafokozatokban (olvasni-írni tanuló, donatista, sintaxista, grammatta és rétor) hányan és mennyi ideig tanultak. Akik pedig nem felsőbb fokon folytatták a tanulást, azok közül többen vagy valamilyen szakmát tanultak, vagy házitanítók lettek.

  A szerző az összegző megállapításai között az eddig ismertetetteken túl leírja, hogy az alumneum és latin iskola vonzáskörzetébe a nyugati megyéken túl (Vas, Zala és Sopron megye)  a szlovák nyelvterület (Trencsén, Gömör, Sáros, Liptó) is beletartozott, továbbá a 18. századi nemescsói artikuláris hely nemcsak vallási vonzáskörzete, hanem sajátos iskolakultúrája miatt is jelentős volt.

 

 

KOVÁCS József – MOLNÁR Károly: Neves nemescsói tanító-prédikátorok. In: VEAB Értesítő. Veszprém. 1979- 5. sz. 49-55. p.

   Három tanító életét és tevékenységét foglalják dióhéjba a szerzők.

   Kis Péter (nemes Kis János fia), Körmenden született és főiskolai értekezését 1702-ben írta Wittenbergben.  1712-ben került Nemescsóba Beledből, s 1732-ben itt is halt meg, de lelkészi hivataláról már korábban lemondott. Fennmaradt, s a cikk jól olvasható állapotban közli azt az írást, ami „Anyakönyvi bejegyzés Kis Péter híványáról”. Ebből a lelkészi ellátás is kiolvasható. Néhány részlete: „A küszögi Communitas részéről 100 forint, ha valaki közülük halotti predikatiot tétet 75 pénzt fizet, s ezen felől 10 szekér fát. A nemes csói communitas részéről minden marhás gazda egy fertál búzát egy fertál rozsot és 10 pénzt, a marháttalanok in mediate, a ….. (nem kiolvasható) in quartaliate.  ….  Stóla:  keresztelés: egy kenyér, egy tyuk,  esketés 25 pénz, halotti predikatio 25 pénz, avatás egy garas. Minden háztól egy szekér fa.”

   A javadalmazás értékét akkor lehetne igazán megállapítani, ha tudnánk, hogy mi volt akkoriban egy forint vásárlóértéke.

   A feljegyzések szerint Kis Péter nagy tisztességgel (azaz megbecsüléssel) folytatta munkáját, élete végén már betegeskedve. Négy gyermekük született Nemescsóban.

   Sartorius Szabó János a szerzők szerint Rozsnyón született 1695-ben. Jénában és Wittenbergben tanult, (de akkor mikor volt Halle-ban? kérdezhetjük joggal, mivel azonban ez az írás cikkismertetés, itt most nem tudunk kitérni arra, hogy egyidőben több Sartorius János is tevékenykedett, így életrajzi adataik kissé összekeveredtek), s  1724-ben szentelték pappá. Tevékenyégét Győrben kezdte, Nemescsóba 1729-ben került Kis Péter helyére. Kétszer is jelölték püspöknek, másodszor 1756-ban, halála évében, de helyette ifjabb Bárány Jánost választották meg.

   Irodalmi hagyatéka jelentős. Összeállított egy hosszú címet viselő énekeskönyvet 1730-ban, majd két évvel később a németből fordított Magyar Lelki Óra c. könyvet adta ki. Ezután következett a már említett két könyv, a hármas társszerzőjű Lelki fegyverház …, s a Gyermekeknek kézi könyvecskéje. Ezután két énekeskönyv következett (Zengedező Mennyei Kar és Új zengedező Mennyei Kar),  egy iskoláskönyv olvasni tanuló ifjaknak, majd Luther Katekizmusa és az Új testamentum görögből magyarázatokkal, ez utóbbit a két Báránnyal.

   Fábri Gergely Gömör megyében született, s ő is Wittenbergben tanult, s Sartoriushoz hasonlóan Győrben kezdte a lelkészi tevékenységét. 1737-től lelkész Vadosfán, 1750-ben püspökké választották. Egy évvel később egy vallási zavargás miatt fél évig vizsgálati fogságban volt, s ezalatt lelkészi állásából  is felfüggesztették. (A szerzők nem részletezik a zavargást. Valójában egy  katolikus kápolna szentelése körül robbantak ki és váltak erőszakos összecsapássá a feszültségek. Az evangélikusok félreértették a helyzetet, a templomuk elfoglalásától féltek, ezért kezdeményezték az összecsapást.) 1753-tól Kertán lesz lelkész, s 1759-től működött Nemescsóban. Itt halt meg 1766. január 1-jén.  Az ő nemescsói díjlevelét is közlik a szerzők, de nagyon olvashatatlan minőségben.

Polák István

Utólagos megjegyzés Sartorius Szabó János személyéhez.

1979 óta kiderült – amit a két szerző még nem vett észre – hogy a 18. században három-négy azonos vagy hasonló nevű személy is létezett. Ezt Keveházi László lelkész is leírta (http://nemescso.lutheran.hu/12/121), Szelestei N. Lászó, Sartorius legavatottabb kutatója pedig két cikkben is foglalkozik a kérdéssel (a bibliográfia 284. és 285. tétele). Mindkét írás elérhető online is, azaz a neten, a bibliográfia már tartalmazza a megfelelő url-eket. Innen megtudhatjuk, hogy a nemescsói lelkész Győrben született, s a nevét minden sajátkezű aláírásában Sartorisként használta. A jénai egyetemen tanult 1719-22 között. 1729-től 1756-ig végig Nemescsóban volt, vagyis nem járt közben Wittenbergben.

   A másik Sartorius János, aki a nevében az M megkülönböztető betűt alkalmazta, valóban Rozsnyón született, s tanult Wittenbergben is.

P.I.

........................................................................................................................

2.

Török Ignác emlékének ápolása

   Köztudott, hogy az 1848-94-es szabadságharc hősének, az aradi vértanúnak családi múltjában Nemescsó is szerepel. Ő ugyan Gödöllőn született (ld. a kislexikon címszavát és a bibliográfia 326. tételét), nagyapja azonban Kőszegen volt hivatalnok, dédapja és ükapja pedig nemescsói földbirtokos volt. Ezt az eredetet a család a nevében is vállalta és hordozta. Sőt – ahogy ki fog derülni – hordozza a mai napig.

   Török Ignác emlékét, természetesen a szülőhely okán is, híven ápolja az a gödöllői középiskola, amit 1911-ben alapítottak. 1950-ben vette fel a tábornok nevét. Kitüntetett figyelemmel ünneplik minden évben március 15-ét, két évvel ezelőtt pedig egy emlékkiállítást rendeztek névadójukról a szlovákiai Révkomáromban, a komáromi erőd egykori parancsnoki helyiségében. Erről a kiállításról a következő két url-en lehet bővebben tájékozódni:

http://www.godollo.hu/hirek/hirek/?newswf2_action=print&newswf2_id=48355

http://www.komarno.sk/meghivo-torok-ignac-emlekkiallitasara_3816-n.html

   A beszámolókból azt is megtudhattuk, hogy a rendezvényeken mindig részt vesz Török Ignác egyik leszármazottja, dr. Nemescsói Ferenc sebész. Az  Óbudán élő, és ugyanott, valamint Pilisvörösvárott dolgozó sebészfőorvos a kiállítás megnyitóján többek között azt mondta, hogy „a ’48-asok példát adtak a hazaszeretetre, az önzetlenségre, a kitartásra és ha kellett az önfeláldozásra. Méltán tekinthetők példaképeknek, akikre nagy szüksége van a felnövekvő generációknak. Ilyen példakép Török Ignác is, akinek családjához tartozni büszkeség, de felelősség is.”

P.I.

-------------------------------------------------------------

3.

Nevezetes személyiségek (a kislexikon adatai nyomán)

   A cím két szava kis pontosításra szorul. Egyrészt a nevezetesség jellegét tekintve, másrészt a személyek Nemescsóhoz való kapcsolódásának tekintetében. Az elsőt ezúttal arra a körre korlátozva, amelyben a személyek valamilyen nyomtatásban megjelent művel gazdagították az utókort. A másodikat pedig annyira bővítve, hogy beleférjen a faluból származottak köre és a faluban tevékenykedők köre. Mindezek az adatok valóban megtalálhatók a kislexikonban, a betűrendnek megfelelően, de talán nem válik kárunkra egy tömör áttekintés, ezúttal időrendben.

Aách Mihály (1647-1708) az első ismert személy, aki írásos műveket hagyott hátra. 1686 és 1708 között háromszor volt a község lelkésze, s itt is temették el. Három könyve: Arany Láncz című imakönyv, Zöngedező Mennyei Kar c. énekeskönyv és Boldog halál szekere c. imakönyv.

Sartoris Szabó János (1695-1756) 1729-től haláláig lelkésze a községnek. Az alumneum kiemelkedő személyisége. Tíz műve maradt fenn, ahogyan ez a kislexikonban is olvasható. Énekes és imádságos könyvek, pedagógiai mű és az Új Testamentum fordítása.

Küzmics István (1723-1779) lelkész, tanító és vallási író, 1751-ben lett Nemescsón lelkész, s itt írta első műveit, egy ábécéskönyvet és a Kis szlovén katekizmus-t, mindkettőt szlovén nyelven. Ezek a művei nem maradtak fenn. 1755-ben Surdra került, s ezután jelent meg Halléban az ő fordításában szlovén nyelven az Újszövetség.

Szever Mihály    1742-ben került lelkészként Nemescsóba, de tanított is 1750-ig. A szlovén gyerekekkel anyanyelvükön foglalkozott, hiszen ő maga is a Mura vidékéről származott. A német katekizmusból fordított szlovén nyelvre, hogy a hitoktatás minél hatékonyabb legyen.

Bakos Mihály (1742-1803) 1766-1779 között az alumneum tanítója volt, s énekeskönyve jelent meg szlovén nyelven. Küzmics István után, 1780-tól a surdi gyülekezet lelkésze.

Szakonyi József (1746-1811) az alumneumi időszak utolsó évtizedében volt nemescsói lelkész 1776-1786 között. Az ő idejében volt a legpontosabb a Matricula vezetése.

Három műve: Az 1778. támadott hadi háborúban Istenhez bocsátott Imádsága a N.-Csói Gyülekezetnek. 8 rét 2. lev. Hely n. (Másodszor megjelent »Imádságos könyv... kiadta Horváth Sámuel... Győr, 1799. a 318., 319. l.). - Oskolai Vezér: vagy az okos és hasznos iskolai tanításra vezető könyvecske, mellyet az apróbb magyar oskoláknak kedvekért D. Seiler Gy. Fr. és egyebek szerént készítette... Pozsony, 1792. - A mostan megnyert békességért vízkereszt nap után VI. Vasárnap a hálaadó predikátziókor mondatott Ének. Pozsony, 1798.

Szijjártó István (1765-1833, tanító, lelkész, író) az 1770-es években Nemescsón végezte iskoláit az alumneum tanulójaként (tanítója Bakos Mihály volt), majd a soproni evangélikus líceumban tanult. Ezután szlovén anyanyelvű településeken tevékenykedett. Négy könyve jelent meg szlovén nyelven.

Asbóth János (1768-1823), aki a keszthelyi Georgikonban tevékenykedett, s 1817-23 között, haláláig, az igazgatója is volt, Nemescsóban született. Apja ugyanitt volt lelkész. János 14 éves koráig, azaz 1782-ig az alumneum diákja volt. Több tudományos művet alkotott, hét önálló kötete és több kéziratos tanulmánya maradt fenn. Két fia harcolt az 1848-49-es szabadságharcban. Sándor tábornok, Lajos ezredes volt.

Török Ignác (1795-1849) családja nemescsói származású. Ükapja és dédapja csói bortokos volt, nagyapja kőszegi tisztviselő. Az ő személye kissé kilóg e sorból, hiszen gödöllői születésű, és nem írással, hanem aradi hősként került be a falu neves elszármazottai közé. (Egyik ma élő utóda nevében viseli a község nevét, ahogyan ez nemrég kiderült.)

Péterfy Sándor (1841-1923) Nemescsó szülötte, s itt is kezdte tanulmányait. A kőszegi algimnázium elvégzése után segédtanító lett szülőfalujában, s ezalatt tanfolyami tanulóként egy év alatt elvégezte a tanítóképző tanfolyamot. 1865-től pesten tanító, majd igazgató. A Népnevelők Lapjának a szerkesztője, az Eötvös Alap létrehozója volt. Szervezte a néptanítók továbbképzését. Cikkeinek és könyveinek hosszú sora a kislexikonban található.

Bakó József (1896-1962) mindkét szempont szerint beleillik a sorba. A falu szülötte, s 1924-ig helyben is élt, kisebb megszakításokkal. Itteni cipészkedése közben kezdett verseket írni, s prózai műve, a Feljebb a kaptafánál című pedig Nemescsó életének hű tükre a 20. sz. első negyedét illetően. Tizenkét könyve jelent meg, s további öt maradt kéziratban.

Bánó Ádám (1883-1974) 1905-1945 között Nemescsó kántortanítója. Kéziratos munkája fontos falutörténeti forrás. Három cikke jelent meg. Ld. a bibliográfiát. Egyik önéletrajzi tartalmú, a másik Kovács István oskolamesterről szól, a harmadik, kétrészes cikk pedig az iskola és a családvédelem összefüggéséről.

Weöres Sándor (1913-1989) ugyanazon az alapon kerülhet bele a sorba, ahogy Török Ignác. Hiszen nagyapja Nemescsóban született, innen került el 1865-ben a csöngei birtokra. Weöres Sándor 1945-ig feltehetően többször is járt a faluban, különböző családi összejövetelek résztvevőjeként.

Bánó István (1917-1995) Bánó Ádám fia, a falu szülötte. A kámoni arborétum igazgatójaként fontos kutatási területe volt a fenyőfélék termesztése, s e témában jelentek meg publikációi (tanulmányok, könyvrészletek).

Szalay László (1928-2009) a szombathelyi pedagógusképző intézmény igazgatója egy éven át volt tanító a községben 1949-50-ben. Több cikket írt a tanítóképzés és a az oktatástechnika témakörében, s e tárgyban jelent meg tankönyve is.

Kiss Sándor (1945-   ) a község szülötte, 1995-2010 között a polgármestere. Az első s eddig egyetlen önálló falutörténeti mű szerzője, munkája 2000-ben jelent meg. Alapító kiadója és szerkesztője volt ugyanebben az időben a Nemescsói Hírek c. önkormányzati tájékoztatónak, ami évente 4-6 számmal, mintegy évi 35-40 oldalon jelenik meg a mai napig. A kiadványban közölt számos írása közül kiemelkedik a két háború helyi vonatkozásairól, áldozatairól írt, s képekkel, iratokkal is dokumentált, 11 oldalas cikk (ld. a bibliográfia 155. tételét).

   Amint láthatjuk, a háromszáz évet átfogó névsor eléggé tekintélyes. Különösen gazdag az alumneumi évszázad, s a huszadik század. A három legkiemelkedőbb személyiség emlékét a faluház előtti, fába faragott portré-sor őrzi, s két személy emléktáblával is rendelkezik. Vannak azonban talán kevésbé számon tartott elszármazottak, illetve pl. Asbóth János kötődéséről csak a falutörténeti kutakodásom során szereztem információt, s ugyanekkor vált egyértelművé számomra, hogy Weöres Sándor vér szerinti rokonai voltak a kastély utolsó lakói. S az is lehetséges, hogy voltak-vannak olyan elszármazottak, akikről nem is tudunk.

   P.I.

-------------------------------------

4.

Összesítés a nemesi összeírásokról

Eddig hét kiadvány került a bibliográfiakészítők látóterébe, amelyek nemesi összeírásokról tartalmaznak nemescsói család- és utóneveket. Ezek a bibliográfiában a 21., 278. és 359-363.. tétel alatt találhatók. Felsorolásuk:

BAÁN Kálmán: Vas Vármegye 1554. évi nemesi összeírása: birtokos és egytelkes nemesek. Szombathely, 1940. 28. p. /Vonatkozó rész 14. p./

 

BALOGH Gyula: Vasvármegye nemes családjai. Szombathely, Bertalanffy, 1894. 304 p.2. bőv. kiad. 1901. http://193.225.149.5/vdkweb/vm_nemescsalad/cimlap.html

SCHNEIDER Miklós: Vas vármegye 1696. évi nemesi összeírása. Szombathely, 1943. 24. p. (9. p.)

SCHNEIDER Miklós: Vas vármegye 1717 évi nemességvizsgálata. Szombathely, 1939. 36 p./Vonatkozó rész 30. p.

 

SCHNEIDER Miklós: Vas vármegye 1726/27 évi nemességvizsgálata.Bev. Horváth Kálmán. Szombathely, 1940. 83. p. / Vonatkozó rész. 14-15 p./

 

(SCHNEIDER Miklós): Vas vármegye 1754. évi nemesi összeírása. Kiad. Schneider Miklós. Bev. Horváth Kálmán.Szombathely, 1939. 95. p. (18-19. p.)

SCHNEIDER Miklós: Vas vármegye 1835. évi nemesi összeírása. Bev. Horváth Kálmán. Szombathely, 1937. 102. p. (26-27. p. , 66. p. )

Mivel különböző évek összeírásait tartalmazzák, s a családok egyikben betűrendben, másikban véletlen sorrendben találhatók, ráadásul Balogh összeírásában több év is szerepel, érdemes egy betűrendes összesítést készíteni. Ebből az is kiderül, hogy hány különböző nevű családot regisztráltak, s ezek a családnevek meddig, azaz mely években szerepelnek. Elsősorban tehát a családneveket érdemes figyelni, de az évek változásával más és más utónevek jelennek meg. Az összeírások 12 különböző évben készültek, 1554 és 1835 között, vagyis majdnem háromszáz évet fognak át. Az egyes nevek után azok az évszámok találhatók, amikor az összeírások készültek.

Ács Dániel 1717

Ács Dávid 1754

Bálint Ferenc 1726

Balog Jánosné özv. 1835

Balog István 1835

Barabás István, Antal (ügyész), Pál, Dániel 1835

Bessenyei Balázs 1647

Bognár Mihály 1647

Bozay Imre 1754

Bozzay Istvánné, özvegy 1835

Bozzay Károly 1835

Bozzay Ferenc 1835

Bozzay Györgyné özvegy 1835

 

Choy Benedek 1554

Choy Ferencz 1554

Choy Péter  1554

özv. Choy János 1554

Choy Ambrus  1554

Choy Imre 1554

Choy Miklós 1554

Choy Benedek 1554

Choy Vitus  1554

özv. Choy Kálmán 1554

Choy Dénes 1554

Csaj István, Ádám 1726 (Csóy néven 1733)

Csaj Pál 1726

Csay János, István, Ádám 1792

Csirapalits György 1647

Csói János 1754, 1792

Csói Ádám 1717, 1754, 1792

Csóy Gáspár öuzvegye 1717

Csóy Benedek, István Jakab, György 1647

Csóy János 1733

Dávid János, Zsigmond, István, ifj. János, Pál 1835

Drinóczi Ferenc 1696

Doma Péter, József 1733, 1754

Doma Péterné özv. 1835

Eördögh Mátyás 1754

Eöry Ferenc 1647

Fityók Ferenc 1754

Fülöp Márton 1647

Gencsy Györgyné 1647

György János özvegye és fiai 1754

Hajas Károly prédikátor 1835

Hollósy Miklós 1696

Halasi (?) István 1726

Hallásy (?) István, György 1754

Horváth Györgyné özv. 1835

Horváth István 1717, 1726, 1754, 1835

Horváth László 1835

Horváth Péter 1754. 1835

Horváth Sámuel 1835

Horváth Zsigmond 1754

Hrabovszky Istvánné, özvegy 1835

Hrabovszky Zsigmond ügyész 1835

Illés Lászlóné özv. 1835

Jakab Mihály 1647

Jugovics (Jugh) Péter 1717,1726

Kajtár István, Ferenc, Pál 1717, 1726, 1754

Kajtár János 1835

Kajtár Pál 1835

Kajtár Istvánné özv. 1835

Kiss Ferenc 1726

Kiss Ferenc örökösei 1733

Kolondy István 1647

Koltay Sámuelné özv. 1835

Korlát Ferenc özvegye 1726

Kovács (Fábri) Dániel 1754

Kovács Ferenc özvegye fiaival 1754

Kovács István 1717, 1726, 1754

Kulcsár István özvegye 1717, 1733, 1754

Kulcsár Pál, István, Ádám 1754

Kultsár János id. és ifj. 1835

Nagy István 1717

Kultsár Pálné, özvegy 1835

Kultsár Pál 1835

Kultsár Zsigmondné, özvegy 1835

Mogyorossy Ferenc 1835   Ld. Varga (Mogyorossi) Ádám

Nárai Ferenc 1717

Nároj (?) János 1754

Németh János 1835

Orbán János 1648

Palics Márton 1647

Plank István 1717,1726,1733

Plank Györgyné 9zv. 1835

Palánki (?) István fiai 1754

Pati Sándor ifj. 1835

Potyondi Ádám 1754

Pulay István 1696, 1726, 1733, 1754

Sághy família 1696, 1726, 1733, 1754

Sághy István 1835

Senye Bernát 1696, 1717, 1726, 1733

Senye István 1835

Senye Józsefné özv. 1835

Senye József, János 1754

Simon György 1696, 1754

Simon János 1726

Strokay Istvánné, özvegy 1835

Strokay Ignác professzor, Sopronban lakik 1835

Strokay István 1835

Strokay János 1835

Strokay Pál 1835

Sztanko (Szabó?) Miklós 1696

Sztrokay Pál 1726, 1733,

Sztrokay György 1754

Tamadai János 1726(1715)

Tompa Péter, Pál 1835

Torkos Istvánné özv. 1835

Torkos József (Győrben lakik) 1835

Tóth Jánosné özv. 1835

Török Mihály 1720, 1726, 1754

Török László 1835

Török József 1835

Török Pál 1835

Török Jánosné, özvegy 1835

Török István 1835

Tunya István 1726, 1733

Tura János 1733

Varga (Magyarossi) Ádám 1754

Weöres család 1720 (Vörös Mihály 1754)(Vörös József táblabíró 1835)

Zalay Mihály 1647

Zek (?) Márton 1726

Zex Mihály 1733

Zex Ferenc 1754

Zex Pál 1835

 

   A névsor 126 sorból áll, de több nevet tartalmaz, mert az azonos évek azonos családi nevű személyeit egy sorban tüntettem fel. Látható néhány kérdőjel is, ami az elírás gyanúja miatt került oda azokhoz a nevekhez. A hét kiadvány neveit egybefésülve az is kitűnik, hogy 57 teljesen eltérő családnév szerepel, s több család nevének változott az írásmódja.

   Az egyértelmű következtetések levonását az olvasókra bízom, de annyit befejezésül érdemes megjegyezni, hogy kevés család volt jelen folyamatosan a háromszáz év alatt (akár a mai időkig), másrészt az 57 eltérő nemesi családnév a mindenkori lakosságszámmal összehasonlítva valóban kiemelkedően magas, s tényszerűen bizonyítja a település nevének a jogosságát.

P. I.

--------------------------------------

 

5.

Egy újabb cikkismertető

   A cikk: HERÉNYI István: Bulcsu nemzetség nyári szállása az Árpádok korában. Századok, 1971. 2. sz. 355-386. p.

   A cikk tartalmának ismertetése előtt személyes közlés következik. Mert erre az írásra dr. Nemescsói Ferenc hívta fel a figyelmemet, azaz neki köszönhetem, hogy tudomást szereztem róla. Pár héttel ezelőtt ugyanis a neten hivatkozást találtam a személyére, mert Török Ignác utódaként aktívan ápolja a szabadságharc hősének emlékét. De ez kiderülhetett az itt található, 2. sorszámot viselő írásból. A folytatás azonban nem. Ugyanis levelet írtam dr. Nemescsói Ferencnek, amelyben a figyelmébe ajánlottam a honlapot. Válaszában pedig ő ajánlotta figyelmembe ezt a cikket, aminek a különnyomata a birtokában van.

   Az írás  azért fontos, mondhatni hézagpótló és megkerülhetetlen a település múltjának vizsgálatakor, mert Herényi többször említi benne a Csói családot.

   A szerző a honfoglalás kori települések létét családnevek vizsgálatával kutatja, hiszen abból az időből csak közvetett írásos emlékek vannak. Ezek között a legfontosabb a bizánci császárnak, Bíborbanszületett Konstantinnak A birodalom kormányzása című műve. Ebben olvasható a magyar törzsek nevének felsorolása, ami feltehetően a nála 948 körül járt magyar küldöttségtől származhat. Ennek a küldöttségnek volt a vezetője Bulcsu harka.

(Ld. https://hu.wikipedia.org/wiki/A_h%C3%A9t_vez%C3%A9r és https://hu.wikipedia.org/wiki/Bulcs%C3%BA_harka) (A két hivatkozott forrás jelzi, hogy a honfoglaló törzsek és azok vezéreinek a neve a legfontosabb művekben – Konstantin, Anonymus, Kézai Simon stb. – nem azonos és nem egyértelmű.)

   Herényi cikkének bevezetőjében felsorolja azokat a családneveket, amelyek a honfoglalástól 1270-ig tartó időben jelezhetik Bulcsu nyári szállásának nemzetségeit. Ezek között olyan nevek találhatók, amelyek mai településnevekre utalnak, pl. Büki, Csói, Herényi, Hermányi, Kámoni, Pösei, Zsidányi. A cikk megemlíti Csó nevét az előzmények között is, azaz utal a kőkori és római lelőhelyekre. Majd ezt írja: „Rátelepülésnek kell tekintenünk a kazár-kíséret részéről Bozsok, Cák, Császt, Család, Cselőke, Csó, Kámon, Meszlen, Milch, ….. Velem és Vép valószínű megszállását.” (371.p.) Herényi szerint Vérbulcsu nyári szállásán mintegy 200 család volt található, amelyek neve a Répce és a Gyöngyös mellékén lévő valamelyik mai helységnévvel kapcsolatos.

   Ezután, az V. fejezet C pontjában a családok elhelyezkedésének feltételezett rendjét mutatja be, a védelmi (határ- ) sávok szerint. Szelekciója nyomán a 200-ból 40 család maradt fenn, s ezt 4 területsávra bontva helyezte el. A négy területsáv: Tömörd, Megyehíd, Haraszti és Olad-Köveskút. Ez utóbbinak része a Gyöngyös melléke. A továbbiakban ezt írja: az „ősi családjaink települési rendje bizonyos katonai rend szerint (határsávonként) talán négy vagy öt család együttesében keresendő. E családok együttesét tekinthetjük egy-egy ágnak.” (383.p.) A negyedik ág egyesíti a Csóy, Pesey, Patyi, Semlyéni és Sédeni családokat. Herényi 12 ágat sorol fel, majd ezeket területsávokhoz társítja. Hét sávot nevez meg, leírva azok feltételezett helyét. „A harmadik sáv a negyedik ág szállása, mely két részre oszlik. Az első része Pese, Csó, Paty területén van, a másik része a Rába mentén észak-dél irányban a Rába mentét követve Patytól Zsédenyig húzódik” (384.p.)” Ezt a negyedik ágat, amelyhez Herényi szerint a Csói család is tartozott, a Pese nemzetség fogta össze.

   A terjedelmes és alapos hivatkozásokat tartalmazó írásnak itt csak azokat a részeit emeltem ki, amelyek konkrétan említik a Csói családot, a Csó településnevet. A szerzőről el kell mondani, hogy a téma megszállott kutatója volt, több könyve és sok cikke jelent, s ezek között pl. a Magyarország nyugati végvidéke (1996) is tartalmaz utalásokat Csó-ra. Műveinek és az általa használt forrásoknak a további elemzésével talán még pontosabban lehetne meghatározni Nemescsó település eredetét.

   Annyit azonban érdemes még megjegyezni, hogy a falu közepén folyó patak nevének kettőssége, illetve változása kapcsolható a honfoglalás kori eredet feltételezéséhez. Gyerekkoromban ezt a patakot csak Kazár-patak néven emlegették, a manapság általánossá váló Borzas nevet nem is hallottam. Ma pedig a Kazár név kezd elhomályosulni. Tehát egyrészt érdemes lesz majd a patak nevének eredetét és történeti változását is alaposabban szemügyre venni, másrészt megállapíthatjuk, hogy a Kazár név nem lehetett véletlen, vagyis valamilyen módon megőrizte a honfoglalás kori kabar törzs eredetére való utalást, ahogy erre Herényi is utal. Feltételezhetjük tehát, hogy a falu története még az első írásos említésnél, azaz 1248-nál is régebbre vezethető vissza.

   Ez a cikkismertetés keretes szerkezetű lesz, mert a keretes szerkezet szép. Befejezésül ismét dr. Nemescsói Ferencre kell hivatkoznom. Évtizedek óta látom ugyanis (főleg a televízióban) Nemescsói Tamás operatőr nevét. Utaltam is erre a történeti rovat elején. Most tudtam meg, a főorvos úrtól, hogy első unokatestvére. Szülőfalum neve tehát ezen az ágon családnevekké válva is benne van a mai magyar valóságban.

Polák István

---------------------------------------------------------------------------------

6.

A patak elnevezése

   A település jelenlegi É-D-i középvonalán végighúzódó kis völgyben folyik a két patak egyike. Ez a kissé nagyobb, hiszen tőle keletre, a belterületi határon folyó Berekvölgye (Berekvölgyi)-patak is belefolyik, még Pusztacsó előtt. Ez a települési középvonal attól lett jelenlegi, hogy csak az elmúlt száz évben építettek házakat tőle nyugatra. Addig a mai Béke utca vonalán kívül, attól nyugatra nem voltak lakóházak, ahogyan ez egy korabeli térképen is látható.

   A patak elnevezésében a bőség zavara és ebből következően bizonytalanság érvényesül.

   Induljunk ki Kiss Sándor falutörténeti munkájából. Ebben a 6. oldalon a települést a Kazár-patak völgyében lévőnek nevezi. Ez az elnevezés megegyezik a honlapszerkesztő emlékeivel és ismeretével, hiszen egyidőben voltunk gyerekek, s akkoriban (az 1950-es és 60-as években) ez volt a patak elfogadott köznyelvi megnevezése. Ehhez képest meglepő, hogy egy 1972-es földrajzinév-gyűjtés során mint Borzó-patakot említik. (Ld. Vas megye földrajz nevei. Bibliogr. 368. tétel.) A gyűjtés ideje 1972, s a másik patak neve is szerepel, mint Berёk-vőgyi-patak. Ez a Borzó név aztán utótagként a Kozár-hoz kapcsolódva a leggyakoribb elnevezésként található meg a különböző említésekben, ahogy az majd a példákból kiderül.

   Az eddig vázoltakkal ellentétben áll azonban a Wikipédia Nemescsó-címszavában írt Borzas-patak elnevezés. ( https://hu.wikipedia.org/wiki/Nemescs%C3%B3 : „Kőszegtől 6 km-re délkeletre, Lukácsházától 3 km-re keletre fekszik a Borzas-patak mellett.”) (A Wikipédia faluról írt címszava amúgy is sok sebből vérzik, ahogyan ezt a képviselőtestületnek címzett levélben nemrég fel is soroltam.) Ugyanez a „borzas” elnevezés látható a http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=map&tid=23320

honlapon. S van még néhány más internetes forrás is, ahol ugyanez a név található, pl.: http://ro.getamap.net/harti/hungary/vas/_borzaspatak/

http://cartographic.info/names/map.php?id=579776&f=3

http://www.latlongwiki.com/?l=47.231284&g=16.868698&title=Borzas-patak,%20Hungary

http://www.geody.com/geospot.php?world=terra&map=col&ufi=-859530&alc=kzr

http://www.geographic.org/geographic_names/name.php?uni=-1265866&fid=2343&c=hungary

http://itouchmap.com/?c=hu&UF=-859530&UN=-1277487&DG=STM

   A szomszédos Pusztacsó település adatai sem a wiki-n, sem a térképcentrum-on nincsenek összhangban a nemescsóival.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pusztacs%C3%B3

„A Gyöngyös-sík északi peremén, a Kozár-patak mellett fekszik Szombathelytől 15 km-re északra.”

http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=map&tid=10311

 

Vagyis mindkét helyen a Kozár-patak elnevezés szerepel.

 

Eddig tehát találtunk négy, egymástól eltérő és egytagú pataknevet, a Kazár-, a Kozár-, a Borzas- és a Borzó- előtagot a patak szó előtt.

 

   Ha tovább haladuk, a folyás iránya felé, akkor Söptére jutunk, ahol a wiki szerint még mindig Kozár-patak néven szerepel, Pusztacsóval megegyezően: https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B6pte.

„A Gyöngyös-sík északnyugati részén, Szombathelytől 6 km-re északkeletre, a Kozár patak mellett fekszik.”

 Ugyanakkor és ugyanitt egy térképen már Kozár-Borgó : http://mymap.hu/S%C3%B6pte

S akkor lepődünk meg igazán, amikor a Söptétől délkeletre fekvő Vassurány honlapján is a következőket olvashatjuk:

„Település elhelyezkedése

A nagy vízgyűjtő területtel rendelkező, hosszú Kozár-Borzó-patak két partján fekszik a község, a Gyöngyös-sík északkeleti részén.”

Meglepő megállapítás, hiszen Vassurány délkeletre van Söptétől, ugyanazok a patakok nem folynak át rajta, mint Söptén, mégis Kozár-Borzó patakot említenek a honlapjukon.

Ugyancsak problematikus a következő település, azaz Vép címszava a wikin. Vép címszavában is hibás a patak elnevezése (ld.: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9p  :   „ Szombathelytől 8 km-re keletre, a Gyöngyös-sík középső részén, a Kozár- és Borzó-patakok összefolyásánál fekszik.”) hiszen a Kozár és a Borzó patakot mint két, egymástól független folyóvizet nevezi meg. Ezzel szemben a következő url-en egyértelműen látható, hogy a két nevet egy patak viseli, s az összefolyás más patakokra igaz. Pl. a Surányi-patakra, ami Vassurány felől érkezik a községbe. Ld.:

http://www.terkepcentrum.hu/index.asp?go=google&mid=18&tid=26426&cx=16,719287&cy=47,227493

 

A továbbiakban azokat a példákat sorolom, a teljesség igénye nélkül, amelyekben a Kozár-Borzó-patak elnevezés szerepel.

 

http://hu.geoview.info/kozarborzo,3049281#

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/arhullam_a_kozar_borzo_patakon_sopten

http://www2.nyuduvizig.hu/?m=99

Állandó tározók:

  1. Vép - Kozár-Borzó-patak tározó

Helye

Szombathely, Vép közigazgatási területe

Völgyzáró gát

Kozár-Borzó 12+100 km szelvénye

Üzemi vízszint

195,00 m.B.f.

Vízfelület

9,5 ha

Tárolt vízmennyiség

114.000 m3

Legnagyobb vízmélység

3,5 m

Fajlagos vízutánpótlás

57.000 m3

Vízpótlás augusztusban

6175m3 (2,3 l/s) Qaug.80%=12 l/s

 

http://www.vpike.com/?c=hu&UF=-859530&UN=-1277487&DG=STM

http://www.kvvm.hu/cimg/documents/HU_jel_melleklet_1.pdf

http://www.bozzai.hu/index.php?v=1&p=3&function=2_3

http://vaol.hu/hirek/gondot-okozott-a-sok-eso-vas-megyeben-1654911

http://www.haki.hu/hu/Vas_megye    000037 Borzó patak (Kozár-Borzó)

http://www.vasasszonyfa.hu/hu/Elerhetosegek/

www.e-savaria.hu/resourcea2/89/TtqcLIm9ECGjwdR667tW8ZhzV.doc

PDF]02-00500-3-003-2010 - Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi ...

nydtktvf.zoldhatosag.hu/index.php/e.../doc.../423-02-00500-3-003-201...

   Látható, hogy a viszonylag leggyakoribb elnevezés a Kozár-Borzó-patak, az előző hattal (Borzas) szemben tizenegy url-t találtam hozzá, s ez még gyarapítható lenne. Itt két, egymástól tartalomban-jelentésben teljesen eltérő nevet látunk összekapcsolódni. Mindegyik tagnak van változata. A Kazár-Kozár eltérés csupán formai, s az idő változásával is magyarázható, de mindenképpen egy honfoglalás korabeli néptöredékre utal, ahogyan erre már céloztam, Herényi István írását ismertetve. (Ld. az előző cikket.) A Borzas-Borzó változat azonban már tartalmi, jelentésbeli eltérést tartalmaz. Hiszen a „borzó” minden bizonnyal a bor szóra vezethető vissza. Nemescsóban is és Pusztacsóban is a patak mentén voltak-vannak szőlőparcellák, s talán a további településeken is. A Borzas pedig származhat a patakot szegélyező sűrű és természetes növényzet, fák-bokrok jelenlétéből.

Érdekes és megválaszolásra váró kérdések sora vetődik fel. Elsőként, hogy a Borzó szónak valóban van-e köze a borhoz, a szőlőtermeléshez. Továbbá: miért élt (él?) Nemescsóban két egymástól jelentősen eltérő elnevezés (a Borzó-Borzas és a Kazár), miért nem kapcsolódott ez eddig össze, ahogy a patak további folyása mentén és a hivatalos elnevezésben igen? Miért maradt meg a Kozár elnevezés Pusztacsóban, s miért Söpténél kezdett ingadozni, két egyelemű elnevezés között. Lehetne-e még új elemeket találni, akár a településen belüli szájhagyomány, akár az írott források, illetve a többi településen belüli köznyelvi elnevezés további vizsgálatával? S végül: A település teljes környezetével ellentétes mai elnevezés, vagyis a Borzas-patak megtartandó-e, megtartható-e, avagy inkább igazodni illene a legáltalánosabb Kozár-Borzó-patak névhez? Ezekre a kérdésekre talán születik valamilyen válasz a közeli jövőben.

Megjegyezhetjük még, hogy itt csak a patak nevének, elnevezésének a sokféle változatát vettük szemügyre. Földrajzi tulajdonságait, megközelítő hosszát, vízjárását stb. külön kellene részletezni. A térképről annyi derül ki, hogy Kőszeg határában ered, a Horvátzsidány felé vezető út és az országhatár között, s Csénye és Megyehíd között (azaz Pecölnél)  torkollik bele a Gyöngyösbe, már nagyon közel a Gyöngyös-Rába összefolyásához. S itt találkozunk újra Megyehíd nevével. Herényi István ezt a települést is említi cikkében, Bulcsu vezér nyári szálláshelyének területi tagolódásáról és nemzetségeiről írva.

Polák István

 

Utólagos kiegészítés: azon az 1857-ből származó kataszteri térképen,  - aminek részletei láthatók a főszövegben (s aminek az internetes elérhetősége a következő url segítségével történhet: http://maps.hungaricana.hu/hu/view/26495/#pg=5&bbox=684.0000000000004%2C-2802.000000000002%2C4852.000000000004%2C-222)  - csak helyrajzi számok szerepelnek, nem találhatók rajta tulajdonosnevek, és a patak is megnevezetlen. Azonban azért fontos ez a térkép, mert datált, látható rajta a készítésének az évszáma, azaz az 1857. A másik kataszteri térkép, ami szintén elérhető a neten (a következő url segítségével:

http://mapire.eu/hu/map/collection/cadastral/#zoom=13&lat=47.34694&lon=16.58827) datálatlan, de tartalmazza a bel- és külterületi földrészletek tulajdonosainak a nevét. Akkor találunk rá az url alapján a bennünket érdeklő részre, ha a keresőbe (a bal felső sarokban lévő ablakba) beírjuk Nemescsó nevét. Ez a térkép – aminek részletei szintén láthatók a főszövegben, a belterületi rész zöld alapszínű -, mindenképpen korábbi az előzőnél, azaz 1857 előtti, és a község belterületének rajza szinte teljesen megegyezik az előzővel. Egy épülettel mindenképpen kevesebb az előzőnél, a kastély melletti majorsági területen egy épület nem látható ezen a térképen. Feltehetően ennek alapján rajzolták az 1857-est, hiszen ezen a most vizsgált térképen látszik a német eredet. A patakok és egyes erdőterületek német nyelven szerepelnek. És itt végigkövethető a Kozár patak névírása a forrástól a torkolatáig. Érdekes megfigyelések tehetők a névváltozást tekintve.

   Nézzük a névváltozás folyamatát. A jelenlegi osztrák határ közelében még Waldbach néven szerepel. Nemescsó után azonban már Kozár-bach, egészen Söptéig. Onnantól, Zanat mellett, azaz Söpte és Vép között Borza-bach. Vépen Borzó-bach, majd Bárdosnál Kis-patak, utána pedig Mühl-bach, s ezen a néven folyik bele Pecölnél a Gyöngyösbe. Látható tehát, hogy a forrástól a torkolatig hat különböző néven szerepelt, de kettős neve nem volt egyik szakaszán sem. Hogy hogyan lett a Kozárból Söpte után Borza, majd Borzó, s végül a Malom-pataknak megfelelő Mühl-bach, az ma már talán kideríthetetlen. Éppígy reménytelen – véleményem szerint – annak a kiderítése, hogy miért élt 50-70 évvel ezelőtt Nemescsón belül némely családok tudatában a Kazár-változat. Utolsó kérdésem pedig az lehet, mindannyiunkhoz, hogy mióta szerepeltetik a térképek a kettős (Kozár-Borzó) nevet. Nagyon hasznosnak tartanám, ha valóban írnának nekem azok a jelenlegi vagy korábbi nemescsóiak, (illetve bárki), akiknek bármi eszébe jut ezzel kapcsolatban.

P.I.

 

 -------------------------------------------------------------------------

7.

Török Ignácról

Vidos Géza: Nemescsói Török Ignác tábornok. Székesfehérvár, 1941. A szerző kiadása. 59 p.

 

  1. A szerzőről:

   Vidos Géza (1888 Pétervárad – 1965 Graz) ezt a könyvet a szakmai előd előtti tisztelgés jegyében is írhatta, hiszen ugyanúgy műszaki tiszt volt, mint Török Ignác, sőt, egy ideig szolgált is az aradi vértanú nevét viselő utász zászlóaljban. Vezérőrnagyként szerelt le, de már aktív tiszt korában is foglalkozott a hadtörténeti kutatással, több írása is megjelent e témában. Kéziratainak egy részét a soproni levéltárban őrzik. Nyugat-dunántúli kötődését az is fokozta, hogy 1925-ben Kőszegen kötött házasságot (Kőszeg és Vidéke 45. évf. 9. sz. 1925. márc.1. 2.p.)

(Házasság. Tegnap vezette oltárhoz a kőszegi bencéstemplomban koltai Vidos Géza utászszázados, néhai koltai Vidos Elek altábornagy és neje nemes taskándi Cserkeó Malvin fia, szent-györgyi Czeke Eleonórát, szentgyörgyi Czeke Gusztav kormányfőtanácsos és neje bausznerni tíausznern Lujza leányát. A városházán a polgári esketést Jambrits Lajos polgármester, az egyházit Kincs István apátplébános végezte. Tanuk voltak koltai Vidos Árpád vármegyei főjegyző és ifj. szentgyörgyi Czeke Gusztáv.)

  1. A kötetről

 Előbb a Török család nemescsói vonatkozásairól

   „Ősi fészkében, a vasmegyei Nemescsóban, a Török-családnak emlékét ma már csak az az átlagos falusi házak sorából kiemelkedő oszlopos épület őrzi, amelyet a községben most is ’Török-kuria’ néven ismernek, továbbá az a három fejfa a temetőben, amely a Török Mihály I. ágából származó, 1812-ben elhunyt János, az 1879-ben elhunyt Pál és az 1916-ban elhunyt Neumeisterné-Török Anna sírját jelzi.” (4.p.)

   Ennek az idézetnek ma már minden tényét múlt időbe lehet tenni, hiszen se a háznak, se a fejfáknak nyoma sem található, pedig alig nyolc évtized telt el a leírása óta. Ez sajnálatos, hiszen tudtuk ugyan már gyermekkorunkban is, hogy az aradi vértanú családja nemescsói eredetű, de személy szerint nekem fogalmam se volt róla, hogy a Török-kúria azonos a Neumeister-házzal, s a ma is élő három Neumeister-testvér oldalági rokona Török Ignácnak. A kúria helyén ma egy olyan színes ház áll, ami semmiképpen se illik bele a faluképbe, az utcaképbe. De nézzük tovább Vidos szövegét.

   A következőkben arról szól, hogy az evangélikus gyülekezet iratai között is megtalálhatók a Török-család tagjai. Annak ellenére, hogy katolikusok voltak. De ebben az időben az írásbeliséget a községben az evangélikus egyház lelkészei tartották fenn, s ezt elsősorban az artikuláris hely tette lehetővé. A Török-családról legrégibb adat az 1685. évből való. „Ebben az évben ugyanis Kissomlyói Simon János nemescsói földbirtokos 100 forint kölcsönt adott a községnek és az adóslevél jótállói között több ’nemescsói nemes urakkal’ együtt szerepel egy bizonyos Török Mihály is.” (4.p.) Vidos megjegyzi, hogy nem sikerült megállapítania, azonos-e ez a Török Mihály azzal, aki a családfa adatai szerint 1720-ban Nemescsóban adománylevelet nyert. Mi azonban tudhatjuk, pl. a Weöres-család családfájából, hogy ugyanebben az évben kapott donációt az első Weöres, azaz Weöres II. Mihály, akinek a fia III. Mihály 1701-ben házasodott meg, s felesége Simon Zsuzsa volt. Feltehetően Simon János leánya.

Török Mihály fia, György is a községben élt, egyszerű gazdasorban, de az ő fia, János, azaz Török Ignác nagyapja már „tanult ember volt és a közeli Kőszeg városban hivatalnokoskodott”. Itt kötött házasságot 1767-ben Muraszombati Koczor Jánosnak, a a Kőszegen székelő dunántúli kerületi királyi tábla jegyzőjének, a város tekintélyes polgárának lányával, Koczor Klárával. Török József fia, azaz I. Ignác 1769-ben született. Apja gondos nevelésben részesítette, a kőszegi jezsuita gimnáziumban tanult. Innen hamarosan Grassalkovich III. Antal szolgálatába állt, ahol előbb magtáros, írnok, majd uradalmi pénztáros lett. Végül 1809-től Heves megyében a Brudern bárói család jószágkormányzója. Valószínűleg 1794-ben házasodott meg, még Gödöllőn, pesti családból, felesége Knorherr Franciska volt.

Első gyermekük, II. Ignác 1795 június 23-án született Gödöllőn. Hét fiatalabb testvére volt, két fiú és öt leány. Ő maga nem alapított családot.

A Török-család nemescsói nyomait őrzik még a különböző nemesi összeírások, ahogyan az egy másik cikkünkből is kiderül, s  a máig ható elnevezések (pl. a Török-álé népi nevű fasor Kőszegpaty felé, s a Török-földek a Pusztacsó felé vezető út mentén).

   Török Ignác vázlatos életútja

   Tanulmányainak első éveiről nem maradt fenn írásos emlék. A gimnázium alsó osztályait valószínűleg Gödöllőn végezte el, s mindig az elsők között szerepelt. 1809-től – a család költözése miatt – Gyöngyösön tanult, majd 1811 szeptemberétől a bécsi cs.kir. mérnökkari akadémián. Az akadémia ekkoriban egy kétéves előkészítő szakaszból, majd egy ötéves kiképző tanfolyamból állt. Török Ignác az addigi iskolái alapján a 3. osztályba került be, s 1817-ben végzett alhadnagyként, így került a hadmérnöki tisztikarba.

„Ezzel Török Ignác számára is megkezdődött a cs. kir. tiszteknek a XIX. század első felében ismert pályafutása. Ha nem is olyan gyakran, mint a gyalogos- és lovasbajtársainak, neki is elégszer kellett a felsőbbség rendelkezése folytán állomáshelyét változtatnia. Katonai pályája a szabadságharc előtt lefolyt három évtized alatt elsodorta a hatalmas monarchiának úgyszólván minden tájékára …” (11-12.p.) Észak-Itáliában kezdte katonai szolgálatát, majd több állomáshely után 1827-ben került először a komáromi erődítés helyi igazgatóságához. Itt több megszakítással szolgált 1849 márciusáig. Közben dolgozott ismét itáliai erődítéseken, Veronában, Piacenzán, majd a galíciai Tarnow-ban, 1839-től pedig a testőrséghez került. Itt léptették elő őrnaggyá, és a fiatal testőröket oktatta katonai-műszaki ismeretekre. 1846-ban visszakerült a hadmérnöki karhoz.

   1848 szeptember 23-án került utoljára a komáromi várba. Ekkor még kettős vezetése volt a hadseregnek, s mindig az éppen neki kedvező helyzetet választotta a bécsi udvar. Egyszerre volt tehát Török Ignác legfelső feljebbvalója Latour osztrák hadügyminiszter és Mészáros Lázár magyar hadügyminiszter. A komáromi vár irányítása sem volt egyértelmű, a már 72 éves és betegeskedő Mertz Frigyes Vilmos altábornagy nem volt könnyű helyzetben. Mindkét hadügyminisztertől kapott sokszor egymásnak ellentmondó utasításokat, ezért ingadozóvá vált, s végül a magyar katonai vezetés nyomására szeptember 28-án átadta a parancsnokságot Török Ignácnak. Török ezt arra az átmeneti időre vállalta, amíg az alkalmas utódot megtalálták. Közben azonban folytatta az erődítések kiépítését és megerősítését, s ennek folytán olyan védműveket hozott létre, amik ellenálltak az 1849 első hónapjaiban folytatott osztrák ostromnak. Többször szólították fel a megadásra, a vár átadására, de elegendő lőszer- és élelmiszertartaléka volt a hosszas védekezésre. S a várat védő sereg létszáma is tisztes volt, az első ostrom idején 12 000 fő. Az osztrák sereg 1849 januárjától április 20-ig kísérletezett a vár bevételével, 22-én pedig mindkét parton visszavonultak, s Görgey bevonult Komáromba.

   Ezután Törököt Debrecenbe helyezték, ahol Kossuth kinevezte hadmérnökkari főigazgatónak, s ebbéli minőségében részt vett a minisztertanácsokon s egyéb hadi tanácskozásokon. Utolsó megbízatásaként pedig július derekán a szegedi hídfő, a mintegy 120 000 katonát befogadó sánctábor kiépítésével bízták meg. Az osztrákok gyors előrenyomulása azonban nem tette lehetővé a munkálatok befejezését.

   Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel idején Török Ignác is az oroszok fogságába került, s tábornoktársaival együtt őt is átadták az osztrákoknak. Első kihallgatása augusztus 26-án, a második szeptember 14-én folyt le. „Amilyen az egész élete – nemes, egyszerű és önzetlen- olyan volt a hadbíróság előtt tett vallomása is. Nem védte magát, nem akart semmit se szépíteni, készséggel vállalta mindenért, amit tett, a felelősséget, büszkén hangoztatta, hogy született magyar ember létére nem is cselekedhetett másként, minthogy utolsó lehelletéig kitartson Hazájának szent ügye mellett, amelyre felesküdött!” ” (41. p.) A vád alapján a haditörvényszék szeptember 26-án hozta meg az ítéletet: kötél általi halál. Kilenc bajtársa közül másodikként lépett a bitófa alá. Több társával együtt temették el, sírjuk pontos helye azonosíthatatlan.

  1. Török Ignác emléke

     Az aradi tizenhárom egyikeként minden évben megemlékezünk róla, országszerte számon tartják a nevét. Különös figyelemmel ápolja az emlékét – amint ez egy másik cikkünkből is látszik – Gödöllő gimnáziuma, amely a nevét is felvette, s dr. Nemescsói Ferenc, a Török-család egyik leszármazottja.

   Amint ez az eddigiekből kiderülhetett, a család gyökerei több évszázadra visszanyúlóan Nemescsóig vezetnek, ezért mindenképpen érdemes az eddigieknél is hangsúlyosabban őrizni ezt a kötődést. Személyisége beágyazódhatna a község nagy neveinek sorába. Azoknak a neveknek a méltó sorába, ahol egyenrangú szerepet játszanak a községbe került lelkészek és tanítók, a község szülötteként híressé váló és elszármazott személyiségek, s végül azok a nagyjaink, akiknek a családja köthető a községhez. S ezen harmadik sorban lehet képzeletbeli társa Török Ignácnak Weöres Sándor költő is, akinek ugyanúgy a nagyapja született a községben.

   Emlékük ápolásának eszköze lehetne pl. egy közös emléktábla, ahol időrendben lehetne felsorolni id. Aách Mihálytól Bánó Istvánig azt a tizennégy nevet, akik Nemescsó hírnevét is növelték. További lehetőségek az élő megemlékezések, évfordulókon, nevezetes napokon. Ilyen szomorú nap most október 6-a, de tekinthetünk korábbra is, s akkor azt látjuk, hogy idén volt Török Ignác kétszázhúsz éves születésnapja.

P.I.

 Utószó utólag. Nemrég derült ki, hogy a Nemescsói Hírek c. önkormányzati tájékoztatóban egy kis beszámoló jelent meg, az 1998.2. számban, Török Ignácról. A szöveget itt mellékeljük:

 

Szerkesztői megjegyzés: az 1998-as szövegből kitűnik, hogy akkor már lebontották a Török-kúriának is nevezett Neumeister-házat, s az új tulajdonos egy új házat épített a helyére. Ez azonban semmiben sem hasonlít az eredeire. De mivel a község vezetői előtt ismert volt a ház kapcsolata a Török-családdal, azt lehet remélni, hogy a lebontás előtt gazdagon dokumentálták az eredetit. Fotókkal, rajzokkal és mérésekkel rögzítették a küllemét-bellemét és az adatait, már csak annak érdekében is, hogy pl. a leendő helytörténeti múzeum számára el lehessen  valamikor készíteni a méretarányos makettjét. 

Továbbá a NH fenti megfogalmazásából  kis félreértés is adódhat, hiszen az 1685-ben említett Török Mihály unokája, a vértanú tábornok nagyapja,  azaz Török József született  1769-ben Nemescsóban, s ő volt Kőszegen  a kerületi tábla jegyzője. Kőszegen kötött házasságot, tehát feltehetően Kőszegen született az ő fia, azaz Török I. Ignác, s nem Nemescsóból, hanem Kőszegről szegődött Gödöllőre, Grassalkovch Antal birtokára. Itt született aztán a későbbi tábornok, Török II. Ignác.

(P.I.)

------------------------------

8.

Dr.Hetyéssy Istvánról

   Azok a ma is Nemescsóban élők, illetve az utóbbi hat évtizedben elszármazottak, akik hatvan évnél idősebbek, jól emlékezhetnek dr. Hetyéssy István körállatorvosra. Tizenkét éven át élt és dolgozott a településen és környékén, 1950 és 1962 között. Ez már önmagában indokolttá teszi, hogy a falutörténet részeként megemlékezzünk róla. Valószínűleg kevesen tudták abban az időben, hogy nemcsak a szűkebben vett hivatását végzi, hanem történelmi témákkal is foglalkozik. 1924-ben alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társaságnak, s nyugdíjazásáig is foglalkozott genealógiai kutatásokkal. Azután pedig, az 1963-as Budapestre költözésétől, ez a kutatás kiszélesedett, s amint ez az idén augusztusban kiadott első önálló kötetéből is kiderül, nagyon szerteágazó témákat ölelt fel. Ebben a kötetben, aminek a címe: Bük község monográfiája, 40 írásának az adatai találhatók, s ezek közül 23 jelent meg nyomtatásban.

   Ez az első kötet tekinthető a fő művének, a legterjedelmesebb, legalaposabb munka. A szerző 1972-ben zárta le a kéziratot. Megjelenését egyrészt családjának büki kötődése (atyai nagyapja Alsóbükről került gyermekkorában Mesterházára), de főleg a Bük város első írásos említésének 750. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat tette indokolttá. A kiadók a kötetet egy Bükkel foglalkozó sorozat első részeként határozták meg. Kiadásában és a szerző életrajzának, bibliográfiájának összeállításában jelentős szerepet vállalt a két „gyermek”, István és Pál.

   Idézet az előszóból: „Dr. Hetyéssy István egész életében állatorvosként dolgozott, de mellette több mint fél évszázadon keresztül foglalkozott a történelemtudománnyal is. Kutatási területe széles tartományban mozgott, és külön figyelmet szentelt a nemesi családokra (Báthoryak, Berzsenyiek, Felsőbüki Nagyok, Nádasdyak), azoknak is elsősorban a XVI-XIX. századi históriájára. Életművében kitüntetett helyet foglal el szülőhelyének, Mesterházának tágabb értelemben vett környéke, a Nyugat-Dunántúl. Értékes publikációkban foglalta össze a sárvári Nádasdy-uradalom működését, valamint mutatta ki a kapcsolatot Berzseny Dániel és az azonos vezetéknevű büki családok között. Kutatott a Szigetvár 1566-os ostrománál a vár védelmében részt vett vasiak után, továbbá feldolgozta Sopron és Vas vármegyék postahálózatának kialakulását és fejlődését.” (9.p.)

   Tekintsük át ezután vázlatosan az életútját a kötet segítségével.

   Hetyéssy István 1893. augusztus 27én született az akkori Sopron vármegyei, ma Vas megyei Mesterházán. 1913-ban Sopronban érettségizett, jeles eredménnyel, és ugyanakkor részesült jutalomban latin, görög és német költemények fordításáért. 1917-ben szerzett állatorvosi oklevelet. Tanulását a Honvédség támogatta, így rangelsőként hadnagyi rangot kapott, s a 7. sz. tábori ágyús ezredhez helyzeték Várpalotára. Részt vett az olasz fronton a harcokban, ahol a „Károly-csapatkereszt” kitüntetést kapta. A további évtizedekben különféle vezető beosztásokban szolgált, s irányította az akkoriban nagy fontosságú katonai lóállomány fejlesztését és gondozását, de gyakran kapott általánosabb katonai feladatot is. Pl. 1942 májusában Csatai Aladár vezérkari ezredes személyes segédtisztje, augusztustól a Magyar Anyagi Törzs visszamaradt poltavai részlegének a parancsnoka. A háború végén angol hadifogoly lett Klagenfurt körzetében, s ezért csak késve, 1946 májusában igazolták, s 1950-ig nem is kapott állami munkakört. Addig magán állatorvosi tevékenységet folytatott Marcalgergelyi környékén. 1950 végén nevezik ki körállatorvosnak, előbb Kemenesmagasiba, majd Nemescsóba. 1951. szeptember 1-jén költözött a családja is (felesége és három gyermeke) a faluba, az akkor kialakított kétszobás szolgálati lakásba a községházára.

   Dr. Hetyéssy István tehát 1950 végétől 1962-ig volt a környék, azaz Nemescsó, Pusztacsó, Kőszegpaty és Tömörd községek körállatorvosa. Ebben az időben a települések nagy részében már megalakították a termelőszövetkezeteket, bizonyos források szerint erre Nemescsóban is történt az évtized közepén sikertelen kísérlet, de 1960-ig a községben magángazdálkodás folyt. A szövetkezet csak 1959-1960 telén „szerveződött meg”, a szokásos agitációs folyamat végén, de utána is jelentős maradt a háztáji állatállomány. Volt tehát feladat ekkor és ezután is az állatorvos számára. Gyermekei pedig a környék középiskoláiban tanultak. Szilvia Szombathelyen, ő 1959-ben Budapesten a gyógyszerész karon végzett. A két fiú pedig a kőszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban tanult, majd István olajmérnök lett a Miskolci Műszaki Egyetem elvégzése után, Pál pedig agrármérnök a gödöllői ATE elvégzése után. A család azonban már 1963-ban Budapestre költözött. Dr. Hetyéssy 1962 végén, 69 éves korában vonult nyugállományba, s az ekkor már családot alapító és a fővárosban élő leányához költözött a család. Dr. Hetyéssy István kihasználta a fővárosi könyvtárak és levéltárak adta lehetőségeket, s alkotó munkája azután bontakozott ki igazán. Sorra születtek a kéziratok és a publikációk. Ahogy jeleztük is, ez6ek száma 40, s közülük 23 jelent meg nyomtatásban. A gazdag és változatos életpálya 1978 május 5-én zárult le. Dr. Hetyéssy István Budapesten halt meg, 85 éves korában.

   Írásai közül érdemes néhányat külön is megemlíteni. Azokat is, amiket megírt, s azokat is, amiket nem. Kezdjük ez utóbbival.

   Nem írt semmit Nemescsóról, Nemescsóval kapcsolatban. Ez több okból érthető is, de azért érdemes a magyarázatokat keresni. Azért lehet kissé furcsállni, mert evangélikus volta és a történelemmel való beható foglalkozása okán is feltételezhetjük, hogy tudott Nemescsó múltbeli jelentőségéről. Addigra azonban már olyan sok korábbi témája és terve lehetett, hogy azokat nem tudta vagy nem akarta bővíteni. Ennek azért kissé ellene mond, hogy ugyanakkor megírta 1973-ban Kőszegpaty vázlatos történetét 26 oldal terjedelemben. Ha azt nézzük, hogy a nemescsói artikuláris időszak dokumentumait Bánó Ádám igazgató-tanító őrizte, talán a haláláig, s akkor kerülhetett a gyülekezet kezelésébe, akkor további feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Miért nem közölte Bánó Ádám az általa kéziratos formában rögzített tényeket? Egy kivétel van, Kovács Istvánról írt a Vasi Szemlében. Miért nem vont be senkit még életében ebbe a lehetőségbe? Miért nem alakult ki szakmai együttműködés közte és dr. Hetyéssy István között? Miért váratott magára a 70-es évekig Bánó Ádámnak az a két írása? Ezek már sajnos megválaszolhatatlan kérdések. S ezek annál is különösebb kérdések, hogy éppen most találtam meg a neten azoknak a cikkeknek a sorát, amiket Bánó Ádám 1936-1940 között publikált, az akkor újraindított Evangélikus Népiskola c. havi folyóiratban. (Ld.:

http://medit.lutheran.hu/sites/medit2.lutheran.hu/files/medit/evangelikus_nepiskola_1938_tartalom.pdf )

   Mindezeken a megválaszolhatatlan kérdéseken túl a ma élő falulakóknak és elszármazottaknak illik tudni dr.Hetyéssy Istvánról, s úgy gondolom, hogy a neve ott van azon a képzeletbeli emléktáblán, amin a községben született, onnan származó vagy ott tevékenykedő neves emberek emlékét őrizzük.

   S hogy ne ezzel kis tüskével zárjuk az emlékőrzést, vegyük sorra a Bük-kötet segítségével (na nem az összes írást, hanem) a legérdekesebbeket.

   Szakmai sovinizmusból is én az első helyre teszem,-  mert nekem sok új ismeretet jelentett, - azt az írását, ami a legrangosabb irodalomtörténeti folyóiratban jelent meg Adalékok és dokumentumok Berzsenyi Dániel életrajzához címmel, 1969-ben, az 5. számban, a 604-613. oldalakon. Továbbá fontos megállapításokat tett Báthory Erzsébetről, s ezzel még – utólagosan – vitába is keveredett a nagy történészekkel, ahogyan ez egy 1980-as hozzászólás-sorból kiderül az akkori Élet és Irodalomban.

   Több írásban foglalkozott az 1600-1770-as évek gazdálkodásával, a késő középkori harcokkal, a Vas és Sopron megyei nemesi családokkal. A Meszlen-történet egy kis szelete meg is jelent a Vasi Szemle egyik 1968-as számában Prediálisák voltak-e Meszlen nemesei? címmel.

   Végül azt a véleményemet szeretném jelezni, hogy – ha létezne a nemescsói községi könyvtárban valamilyen helytörténeti gyűjtemény, akkor, de egyébként is – dr. Hetyéssy István most kiadott könyvének, a Bük község monográfiájának ott a helye a községi könyvtárban. Részben az életrajz és a bibliográfia okán, részben mintaként egy valamikori Nemescsó-monográfiához.

 

 P.I.

 ---------------------------------------------------------------------

 

9.

Nemescsói Hírek  - megkésett hozzászólás   egy régebbi íráshoz.

   A Nemescsói Hírek 2001.4. számában olvasható Kiss Sándor írása arról, hogy milyen mezőgazdasági árutermelés volt 1980-ban. Az írás címe: Hogy is volt? Összehasonlította a húsz évvel korábbi helyzetet az akkor aktuális jellemzőkkel. Néhány termék árát is megadta. Ez ösztönzött arra, hogy a megkésett hozzászólást megfogalmazzam. De van még egy okom is. Még mielőtt ezt az írást megismerhettem volna, azaz két évvel ezelőtt írtam két cikket a magyar könyvtárosok szakfolyóiratába. Az elsőnek a címe: Az olvasás ára. Ebben a könyvek árának változását követtem végig vázlatosan az utóbbi ötven évre visszatekintve. A bevezetőjében azonban kicsit tágabb értelmezési keretbe helyeztem a témát. Innen idézek néhány gondolatot.

    „ Az áraknak és a béreknek az elmúlt évtizedekben hazánkban bekövetkezett változása látszólag rapszodikus és kiismerhetetlen. A változás két elemének egymásra gyakorolt hatása szintén. Nem engedi meg, nem teszi lehetővé a viszonyítást, az összehasonlítást. Annak a megállapítását, hogy a különböző árukért és szolgáltatásokért mikor mennyit kellett dolgozni, s az idő múlásával fejlődés avagy visszafejlődés történt-e. Az árak és a bérek váltakozó és nem egyforma mértékű emelkedése eltakarja a lényeget. (Egy hajdani kollégám szokta emlegetni, hogy az inflációban benne van pl. a kenyér és a benzin, vagy a toronydaru árváltozása, de toronydarut ritkán vesz az ember.)”

„”Minden, alapvető élelmiszer, háztartási eszköz, elemi szükséglet ára a munkabérekkel

               együtt arányosan emelkedett, elérhetővé vált, kizárólag az írói honorárium

               vesztegel a húsz évvel ezelőtti szinten vagy az alatt. Elméletileg a könyv ára is

               csak annak magas, aki írói jövedelméből akar megélni.””

Ezt egy cikkből idéztem 2013-ban, a szerzője Tóth Erzsébet költő. Valójában ez a hamis állítás – hogy minden szükséglet ára arányosan emelkedett együtt a munkabérekkel - volt az, ami miatt a cikket megírtam. S mielőtt a könyvek árának változását összehasonlítottam volna a bérek változásával, készítettem egy mintavételes táblázatot:

 

1970

 

2012

 

 

 

Kezdő bér

1800

 

90.000

 

 

 

 

egységár

db/fizetés

egységár

db/fizetés

változás

arány

Szép versek

           28

             65

     2200

           45

   -30%

   2/3

kenyér, tej

             3

           600

       200

           450

   -25%

   3/4

tojás

             2

           900

         50

       1800

+100%

   2

hús

           26

           70

     1100

           81

   +20%

   6/5

benzin

             3

           600

       440

         250

   -60%

   1/3

áram

             0,75

         2500

         46

       2000

   -20%

   4/5

gáz

             1

         1800

       140

         640

   -60%

   1/3

vonaljegy(Bp.)

             1,5

         1200

       320

         280

   -77%

   1/4

 

 

 

 

 

 

 

A végkövetkeztetésem pedig ez lett:

„Mivel az elmúlt félszázadban a magyar bérarányok nem nagyon változtak az egyes foglalkoztatottak között, a fenti százalékok talán tágabban is igazak. Vagyis a kiválasztott áruk és szolgáltatások közül csak a tojásért kell fele annyit és a húsért ötödével kevesebbet dolgozni, a többiért viszont jelentősen többet. (Megjegyzem, hogy a konkrét adatok nekem is meglepetést okoztak. Az arány az 1970-es adatot veszi egy egységnek.) Konkrétan a benzinért és a gázért háromszor, a vonaljegyért négyszer annyit, s a kenyérért is egy harmaddal többet.”

„Az első évtized átlagos órabéréért kétszer annyi könyvet lehetett venni, mint az utolsó évtizedéért. Tehát manapság legalább kétszer annyit kell dolgozni egy könyvért, mint ötven éve.”

 

   Nézzük most azt, hogy mit lehet ehhez hozzátenni a NH egykori írása és a mai adatok alapján. Idézni fogom Kiss Sándor adatait, hiszen talán kevesen tudják elővenni az egykori példányt. Szerinte 1980-ban a gabona ára 350 Ft körüli volt, a sertés felvásárlási ára 38 Ft/kg, a tojás ára 1,2 Ft volt, s a tejet 6 Ft-ért vették át. Ezekkel az adatokkal szemben a 2000. évből két adatot említ, a gabona 2.500 Ft-os és az élő sertés 350 Ft-os árát, s hozzáfűzi, hogy „A két adat jól megegyezik.” Ezt úgy lehet értelmezni, hogy arányosan emelkedtek. Ez azonban kissé elnagyolt állítás. Ugyanis a gabona ára 7,14-szeresére emelkedett, a sertésé pedig a 9,3-szorosára. Így 1980-ban 11 kg gabonából (vagy annak az árából) lett egy kilogramm sertés, 2000-ben pedig 14 kg árából. Ez 27 %-os növekedés. Két lehetőség van: vagy a disznók hasznosították húsz évvel korábban jobban a táplálékot, vagy a hús ára emelkedett a gabonáénál gyorsabban. Azaz a gabonatermesztés és –értékesítés értékelődhetett le a hústermeléshez viszonyítva.

   Két irányban lehet továbbfejleszteni az összehasonlítást. Egyrészt időben, hozzátehetjük a 2015-ös év adatait, másrészt terjedelmében, azaz bővíthetjük az összehasonlítást más termékekkel, s viszonyíthatjuk a mindenkori átlagbérekhez. Ez meglehetősen nagy munka lenne, most csak a tej és a tojás adataival egészítjük ki, hiszen ezt a két terméket is nevesíti az alapul vett írás. S megjegyezzük, hogy az 1980-as adatok, valamint a két további mintaév adatai között van még egy jelentő eltérés. Az, hogy 1980-ban a piaci árak irányított (vagyis vagy dotált, vagy a termelői áraktól függetlenített) árak voltak, nem tükrözték egyértelműen a kereslet-kínálat viszonyát.

Két kis táblázatot készítek, az elsőben a termelői árakkal, a másodikban a fogyasztói árakkal számolva.

  1. A termelői árak változása

                         1980       %             2000     %          2015          %

átlagbér         4.100      100           77.000   1880       154.000      3760

tojás                     1,2     100                                                     15       1250

tej                           6,0   100                                                     75       1430

élő sertés             38     100                350      920               400       1050

tak.gabona       350     100            2.500       714             5.000      1430  

 

Érdemes megfigyelni, hogy az átlagbérek mind 2000-re, mind 2015-re jóval nagyobb, szinte kétszeres-háromszoros mértékben emelkedtek, mint a mintául vett termékek termelői ára. Ez már magyarázata is lehet annak, - amit Kiss Sándor is nosztalgikus értetlenséggel jegyez meg -, hogy miért csökkent a termelői kedv, illetve az árusításra szánt élelmiszertermelés Nemescsóban 2000-re. Az is érdekes, hogy míg 2000-re az élő sertés ára emelkedett jobban, addig 2015-re a gabonáé. Ötven százalékkal haladta meg a sertését, az 1980-as bázison értelmezve. (Az inga leng, s lehet, hogy tíz év múlva visszatér a 2000-es oldalra?)

  1. A fogyasztói árak változása

                                   1980           %       2000         %             2015       %

átlagbér                  4.100         100       77.000     1880     154.000     3760

tojás                      1,5-2,0         100             18       1000                38     2100

tej               (becsült: 9,0)         100            113         1250             218    2420

sertéscomb                 60,0       100           813         1350          1.300    2170

Önmagában is látható, hogy a három alapélelmiszer - amit Nemescsóban is megtermelhettek -, fogyasztói áremelkedése átlagosan is csak kétharmada a bérek emelkedésének. Tehát vagy egyre kevésbé érte meg megtermelni, vagy annyira korszerűsödött, gazdaságosodott a technológia, a termelési kultúra, hogy így is megérte. Ha azonban a termelői árakat nézzük, akkor azok emelkedése már csak egyharmadát teszik ki a bérek emelkedésének. Ennek az értelmezése meghaladja mind a tárgykörben meglévő ismereteimet, mind ennek a válaszcikknek a kereteit.

   Írásommal egyrészt arra próbáltam meg példát hozni, hogy hogyan lehet a Nemescsói Hírek eddigi évfolyamaihoz, írásaihoz is kapcsolódva mai tényeket bemutatni, másrészt arra is, hogy hogyan lehet egy viszonylag szűk körben terjesztett községi híradóban általánosabb témákat is felvetni, azaz belehelyezni a kis közösség életének mozzanatait a nagy nemzeti közösség életébe.

 P.I.

 

10.

Falunapok a NH beszámolóinak tükrében

   Aki kellő időt szán rá, és figyelmesen tanulmányozza a Nemescsói Hírek régebbi számait, az több témát is végig tud követni. Pl. az iskola utolsó 15 évének a történetét (a honlap másik rovatában már elhelyezett írások alapján), a kőszegpatyi körzeti óvoda életét (a Vas Népe minapi híre szerint a korábban működési szünetre vonult intézmény újraindult), a község fejlődésének folyamatát a közművek és a közterület fejlesztésével, a mezőgazdasági tevékenység alakulását stb.

   Ilyen folyamatot, illetve sorozatot alkotnak azok a beszámolók, amik a falunap eseményeiről szólnak, a kezdő évtől azaz 2000-től napjainkig. Hagyományteremtő és hagyományápoló tevékenységgé vált tehát a falunapok megrendezése mind a község mindenkori vezetősége számára, mind azoknak az aktív családoknak, akik szerepet vállaltak a programokban. Érdemes tehát vázlatosan, krónika-szerűen áttekinteni az elmúlt 15 év eseményeit.

   Mielőtt azonban belefognánk, idézzük fel az előzményének (vagy talán mára a riválisának is?) tekinthető búcsúk hagyományát. Ha a község 20. századi első harmadának krónikáját illetően hiteles forrásnak tekinthetjük Bakó József önéletrajzi kötetét, a Feljebb a kaptafánál címűt, akkor abban gyerekkori élményként egy pusztacsói búcsú jelenik meg. Feltehetjük a kérdést, hogy a nemescsói két búcsú, a Péter-Pál június végi névnapja utáni vasárnapon megrendezett nagyobb búcsú, és az őszi, Szent Mihály-napinak nevezett kisebb búcsú hagyománya mikor alakult ki. A honlapszerkesztő személyes emlékei az ötvenes évek közepétől a hatvanas évek végéig terjedő másfél évtizedig érnek vissza, ezért itt csak erről az időszakról lesz szó.

   Abban az időben még hat munkanapból állt minden hét, így a búcsúk természetesen egynaposak voltak, mindig vasárnapon. A búcsú egyik fontos funkciója azonban – a faluból elszármazott testvérek-rokonok hazalátogatása – mégis meg tudott valósulni. A távolabb lakók ekkorra szabadságot és a határsávba szóló belépési engedélyt kértek. Összejött tehát a rokonság. Muzsikusok járták a házakat már délelőtt is, majd délután folytatva, s a legtöbb háznál a felnőttek kedvenc nótáját húzták, szólóban vagy párosban, egy kis étel-ital vagy pár forint borravaló reményében. A gyerekek számára ez különösen izgalmas „programpont” volt, figyeltük az utcát, s jeleztük a cigányzenészek közeledtét. Aztán az esti-éjszakai órában ezek a zenészek a báli közönség körül sürgölődtek, várva egy-egy nóta megrendelését.

   De nekünk a legvonzóbb az ebéd utáni vásározás volt, a „bábosok” sátrainak a mustrálgatása és – ha volt -, a ringlispil. Már hetekkel korábban készültünk, tervezgettük, hogy az addig összespórolt illetve az erre a napra kapott zsebpénzünkből mit is veszünk. A sláger a fiúk számára a patronos pisztoly volt, a festett fekete vagy az ezüstösen csillogó alumínium változata. Az árára (ár-arányára) nem emlékszem, de az biztos, hogy egy kis doboz „töltényt” (kb. tíz darab halványpiros patront, amit a pisztolyba téve elég hangos csattanást, durranást lehetett kelteni, a megfelelő kénköves füsttel együtt) ötven fillérért, azaz egy gombóc fagylalt áráért lehetett megvenni. Aztán a fésűk-tükrök, similabda, dobok-trombiták voltak még a legkedveltebbek. A lányok babát-babaruhát és különböző díszeket (csatok-brossok-nyakláncok) vásároltak. És persze édességet mindenki. Estefelé pedig megszólalt a zene, kezdődött a bál.

   Az első falunap – ahogy tán az országban másutt is – 2000-ben volt, a milleniumi eseménysorozat részeként. Az időzítését minden bizonnyal befolyásolta a búcsú időpontja is és a magas vendégek (Hende Csaba államtitkár és Básthy Tamás országgyűlési képviselő) elfoglaltsága is. Így kerülhetett ez az első, hagyományteremtő falunap a búcsú előtti hét szombatjára, vagyis június 24-ére. A készülődésről már a NH második, áprilisi száma is beszámolt. A 3. szám beszámolójából pedig megismerhető a részletes program. Az eseménysort annak a kiadványnak az ünnepnap előtti szétosztása, a falu családjaihoz való eljutatása nyitotta, amit a polgármester Kiss Sándor írt és állított össze, Nemescsó címmel, s tömören összefoglalta a község teljes történetét. A nyomdai úton előállított és több fekete-fehér képpel illusztrált, 56 füzetoldal terjedelmű kiadvány máig az első és egyetlen önálló mű a községről. Majd következett a szombat program, zászlóátadás, a község új címerének és zászlójának a felavatása, megszentelése, ünnepi beszédek sora. A program különböző egyéni és csoportos műsorszámok gazdag választékát tartalmazta, versek, ének, tánc, beleértve a kulináris élvezeteket, azaz az ebédet is. Előtte azonban megtekintette a közönség az evangélikus templomban rendezett kiállítást, Polák Jolán munkájának köszönhetően. A program esti táncmulatsággal zárult.

   Azóta minden évben megrendezték a falunapot. A rendezvények változatos tartalmúak voltak, de alapjában véve követték az első falunap által kialakított mintát, azaz színes kulturális program, ebéd és bál alkotta a gerincét. Nemcsak a tartalom volt azonban változatos, hanem a kijelölt időpontok is, de mindig a búcsú előtti egy hónapos idősávba estek. Volt május 31-én (2003-ban), június 5-én ill. 2-án (2004-ben, 2006-ban) illetve június 23-án (2001-ben), a többi alkalommal pedig június közepén, és mindig szombaton. Egy kivétel azért volt, 2008-ban, amikor a falunap egyúttal Nemes Nap is volt, vagyis a nevükben a „nemes” nevet tartalmazó községek éves összejövetelének a helyszíne ebben az évben Nemescsó lett, s így ekkor volt a falunap is, augusztus 9-én. Mindegyik falunapról olvasható rövidebb-hosszabb beszámoló, általában a NH 3. számában. Erről a nevezetesről, a sorban a kilencedikről 2008-ban a 4. számban számolt be Kiss Sándor polgármester.

   Az elmúlt 15 évben a falunapok mellett, azoktól függetlenül megmaradt a búcsú is. Ahogyan az a NH rövidhíreinek a rovatából kiderült, a kocsmáros szokta megrendezni, azaz meghívni a falu lakóit egy bálra, amire a zenekart is ő biztosította.

   Illetve két kivétel van. Az eddigi sort idén, 2015-ben egy másik rendhagyó falunap zárja. Azért rendhagyó, mert először került közvetlenül a hagyományos búcsú napja elé, a búcsú vasárnapja előtti szombatra. Ennek talán kettős haszna is van. Egyrészt kiszámíthatóvá, előre tervezhetővé teszi a falunapi programot, az azon való részvételt. Ez – ha így is marad - főleg az elszármazottaknak vagy a környéken lakó érdeklődőknek szóló segítség lehet. A másik előnye talán az, hogy egy hétvégére helyezve az új hagyományt a régivel, azaz a pergő, mozgalmas, gazdag tartalmú szombati falunapot és a hagyományos családi összejövetelt is szolgáló vasárnapi búcsút, ezzel az időbeli közelséggel a szervezők egyúttal össze is kapcsolhatják a két hagyományt, egyenrangúvá tehetik, megkönnyíthetik mindkettőre a helybéliek felkészülését is és a távolabb lakók részvételét is.

 P.I.

 -------------------------------------------------------------------------------------------

 

 11.

Egy kiadványról (ismertető)

A kiadvány: Dr. Dobó László: Péterfy Sándor életútja és hivatása. Nagykanizsa, 2003, Nagykanizsai Városvédő Egyesület. 64 p. (Nagykanizsai honismereti füzetek 26.)

Az előzményekről

A kiadvány megszületésének előzményei

Idézet a kiadvány előszavából: „Péterfy Sándor a nagykanizsai evangélikus gyülekezetben, annak első tanítójaként egy évet töltött. Mégis, e rövid idő alatt is, utat mutatott. Istentől kapott ajándékait hallatlan szorgalommal gyarapította, hogy ezáltal másokat gazdagítson. Felekezeti szűkkeblűségtől mentesen kezdte működését, ez jellemezte később is. Mélységes felelősség élt benne mások, a rábízottak, a népnevelés ügye s a tanítótársak iránt. Annak tudatában munkálkodott, hogy mint a sáfárnak, egykor mindenről számot kell adnia a Mindenható előtt.”

Az egyik, s talán legfontosabb előzmény az tehát, hogy Péterfy Sándort a soproni tanítóképző elvégzése után, húszévesen Nagykanizsára hívták, az akkor alakuló evangélikus iskolába tanítónak. Neki is első önálló iskolája volt tehát a kanizsai, nemcsak az iskolának lett ő az első tanítója. A következő előzmény, hogy az egyik nagykanizsai iskola 1982-ben úgy döntött, hogy Péterfy Sándor nevét veszi fel. Hamarosan kapcsolatot kerestek a szülőfaluval, ami – a kiadvány utószavában olvasottak szerint – 1987-ben vált szorosabbá. „Sokrétű pedagógiai, turisztikai kapcsolaton túl személyes barátságok is szövődtek Kiss Sándor polgármesterrel, Kendik Zoltán és Kendik Zoltánné tanító házaspárral.” (55. p.) Ezek után szinte természetesnek vehető, hogy Nagykanizsán felvetődött egy önálló kiadvány elkészítése a névadó személyiségről, összefoglalva életét és munkásságát. S megtalálták az alkalmas személyt, dr. Dobó László helytörténész-pedagógust. A készülődésről és a kiadvány megszületéséről a Nemescsói Hírek két írásban számolt be, a 2003.5. számban a nagykanizsai könyvbemutatóról, s a 2004.5. számban pedig a nov.12-i nemescsói bemutatóra hívta a község lakóit. Itt az érdeklődők meg is vásárolhatták a füzetet. Lehet, hogy volt harmadik híradás is, de most nem találtam rá.

A mostani ismertetés írásának előzményei.

A kiadványra a falutörténettel való foglalkozás közben figyeltem fel. Azonban ez a füzet hiányzik a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményéből, ezért egy nagykanizsai ismerősöm ajánlotta fel nagylelkű segítségét. Kölcsönzött egy példányt az ottani városi könyvtárból, s postázta a címemre. Sőt, azzal is próbálkozik, mint a városvédő egyesület alelnöke, hogy egy ajándék példányt keressen a számomra. Ha sikerül neki, akkor azt a példányt én tovább fogom ajándékozni a szombathelyi könyvtárnak, a honismereti gyűjteménye számára. Most pedig a honlap olvasói számára teszek kísérletet a füzet tartalmának ismertetésére. A falu lakói vásárolhattak ugyan belőle a 11 évvel ezelőtti bemutatón, de hátha nem vett mindenki, s a falun kívüli érdeklődők is kicsit többet tudhatnak meg így erről a füzetről.

A tartalomról

A füzet terjedelme, és vázlatos tartalma megismerhető volt abból a tudósításból, amire már céloztam. A Nemescsói Hírek 2003.5. számában írt róla Kiss Sándor. (Aláírás nélküli cikk). Részlet az írásból:

   Valóban, ebben a füzetben dr. Dobó tömören összefoglalja Péterfy Sándor életpályáját. Vázolja gyermekkorát, tanulmányait, majd részletesen ismerteti a Nagykanizsán töltött első igazi munkaév eseményeit. A kiadvány ezen részében, 14 oldal terjedelemben valóban új tényeket tárt fel. A továbbiakban felsorolja a pedagógus és pedagógiai író és szervező Péterfy fontosabb tevékenységi helyeit és tetteit, részletesen ismerteti több könyvének tartalmát, s ezekhez címlapképet is mellékel. A füzet végén pedig néhány oldalon bemutatja a mai nagykanizsai Péterfy Sándor Általános Iskolát és a nemescsói társiskolával való kapcsolatot. Három hírlapcikket is mellékel, amelyekben a kapcsolat egyes állomásairól van szó.

   A mű nagy érdeme, hogy elsőként és máig egyedüliként foglalta össze önálló kiadványban Péterfy Sándor életét. A szerény terjedelem és a szerény kivitelezés azonban – talán ezt nyugodtan kijelenthetem – csak a kezdet lehet. Elismerésre méltó, hogy a szerző is és a város is szívügyének tekintette az emlékőrzést és méltatást, annak ellenére, hogy mindössze egy évig tartó időszakot foghattak át.

 

Egyes részletekről

A tények tisztelete arra kötelez, hogy – látszólag ünneprontó módon – szóvá tegyek néhány hibát és ellentmondást, illetve jelezzek egy tisztázatlan kérdést. A hibák talán elkerülhetők lettek volna, ha a sokszorosítás előtt egy figyelmes olvasószerkesztő áttanulmányozza a kéziratot. Nézzük először ezeket a hibácskákat.

Egy elírást rögtön az 5. oldalon, ahol Dobó előbb 1841-et ír születési évként, majd pár sorral lejjebb 1840-et. A 25. oldalon pedig elírja a nagykanizsai evangélikus iskola megszűnésének évét. Az oldal közepén még 1884-et ír – ez a helyes évszám – majd az oldal alján, az utolsó bekezdés elején 1844-et, 23 évi működés után. A harmadik hiba, hogy úgy emlegeti Bánó Ádám falutörténeti munkáját, mint monográfiát, és nem teszi hozzá, hogy kéziratban van. S a végén van két Tersztyánszky-cikk betéve, amiből az egyik címe majdnem megegyezik a Vas Népé-ssel, de nincs odatéve, hogy honnan van. A másikhoz az van írva, hogy a Zalai Hírlap cikke, de az van benne írva, hogy „22 nagykanizsai diák jött el Nemescsóba…”. 1998-as írás lehet. A címe: Múltkutatásból barátság Nemescsón. Lehet, hogy a Vas Népé-ben jelent meg? És van a füzetben egy „nemtudommi”, a 7. oldalon, ami alá az van írva hogy „Térkép Nemescsóról”, de az nem a falut mutatja, hanem a mai, teljes külterületet ábrázoló kataszteri térkép. Nem tudom, Dobó honnan vette. Itt ugye a birtokrészletek határai vannak, s a belterület egy kis fehér poligon, azaz sokszögvonal. Jobb lett volna helyette egy utcatérkép. Persze, ez is okozhatott volna nehézséget, ugyanis jelenleg a neten elérhető térképek nem lettek volna alkalmasak.

A tisztázatlan kérdés pedig Péterfy alsó középiskolai tanulmányaival kapcsolatos. Dobó – más forrásokkal egybeehangzóan – azt írja, hogy a gyermek 1852-ben kezdte a tanulást a kőszegi evangélikus gyülekezet latin iskolájában, s ezt Péterfynek egy leveléből vett idézet formájában közli. Utána azt írja, hogy két év után anyagi okokból abba kellett hagyni a tanulást, Péterfy kisegítő lesz a falu iskolájában, s a tizenötéves ifjú számára ez az egy gyakorlati év sokat jelentett a pedagógiai pálya megismerésében. A következő évben - 1857-ben - pedig Nagygeresdre került segédtanítónak Németh Ferenc mellé. A kétévnyi tanulás más forrásokban is visszatér. Így azonban lyuk van az életrajzon, két évnyi lyuk. Hiszen Péterfy 1852-ben 11 éves, s ha két évig tanult, akkor 13 évesen hagyta abba. Mi történt a hiányzó két évben? Avagy lehetséges, hogy mégis négy évig tanult Kőszegen? Ezt levéltári búvárkodással kell majd kideríteni, hiszen nem valószínű, hogy a két évnyi tanulás lehetővé tette volna, hogy 1859-ben a soproni líceumban évkedvezménnyel folytathassa tanulmányait, rögtön az utolsó évfolyamon, ahogyan azt Dobó is írja a 9. oldal alján, a felvételi naplóból idézve.

Idézzünk mi most egy másik forrást, s abban Németh Ferencet és Péterfy Sándort:

Shelken Pálma: Tudjuk-e, kiket és mit adtak a régi falusi elemi iskolák és a „néptanítók” a nemzetnek?

Mester és tanítvány – Németh Ferenc és Péterfy Sándor példamutató élete, munkássága – Amiről egy 1913-ban Balatonalmádiban írt, kiadásra váró napló beszél

http://www.evelet.hu/archivum/2007/02/063?print=1

„Németh Ferenc neve tanítási eredményei révén mind ismertebb, családi élete példamutató lett. Igazi néptanító volt, aki a felnőttek, a gazdák ismereteinek bõvítését, kulturális fejlõdését is fontosnak tartotta. Dalárdát és olvasókört alakított, gazdakört, takarék- és segélyszervezetet, Nemesládonyban tejszövetkezetet szervezett, illetve megszervezte az elsõ Répce vidéki önkéntes tûzoltóegyletet. Késõbb mint királyi tanfelügyelõ könyvet írt Sopron és Moson megye tanügyi állapotáról; ezért miniszteri elismerésben részesült. Foglalkozott Sopron városának – mely akkor még magyar–német volt – magyarosításával. Sopron címmel magyar nyelvû közlönyt adott ki, és megalakította a városban az elsõ magyar nyelvû színházat.

„Hogy mint tanító ismereteimet gyarapíthassam, eljártam olyan iskolák nyilvános vizsgáira, mely iskolákban jó hírnevû tanítók voltak. 1857-ben elmentem Nemescsóba is. Végighallgattam a vizsgát, s ott egy 15-16 éves fiúval ismerkedtem meg. Ez az ifjú egy ottani elõbb jómódú, de utóbb elszegényedett, önhibáján kívül sorsüldözött embernek a fia volt. Atyja két évig járatta az akkor még fennállott kõszegi evangélikus algimnáziumba, de tovább már nem bírta taníttatni. Hogy legalább valami félreesõ szegény kis faluban tanítói állást nyerhessen (mert abban az idõben ez még megtörténhetett), megkérte az ottani tanítót, hogy a fiút vegye maga mellé és oktatgassa. A tanító ezt megtette, sõt a fiúnak egy pár tantárgyat át is engedett, melyekbõl ez vizsgáztatta a gyermekeket. Nekem nagyon feltûnt a fiú által felmutatott eredmény, s azonnal tisztában voltam vele, hogy zseniális emberrel van dolgom. Nem feledtem el õt többé… Ez a fiú Péterfy Sándor volt.”

Németh Ferenc, a nagygeresdi néptanító valóban nem feledkezett meg a lelkes ifjúról. Idõnként meghívta helyettesíteni, öt-hat gyerekes földbirtokosoknak ajánlotta magántanítónak, szerzõdésben kikötött feltételek mellett, s mind többet hívta meg segítõtársának.

Rövidesen Pálfy igazgató Nagykanizsára küldte ki, hogy ott evangélikus iskolát alapítson, majd Gyõrbe helyezte evangélikus tanítói állásba, innen pedig Pestre került.”

……………………

Az 1913. szeptember havában Balatonalmádiban papírra vetett, csaknem nyolcvanoldalas „naplóból” még sokat kellene idézni, de azt hiszem, a két alábbi levél mindennél többet mond a korszak kiválóságainak gondolkodásáról; e leveleket Németh Ferenc a legszebb, legértékesebb elismerésnek tartotta.

Az elsõt Péterfy Sándor írta – amikor a tanítói pályára lépésének negyvenedik évfordulóját ünnepelte – egykori tanítójának:

„Kedves Bátyám, szeretve tisztelt Mesterem!

Egyik sárgás papiroson sokszor olvastam a következõ sorokat: »Bizonyítvány. Hivatalosan bizonyítom, hogy Péterfy Sándor nemes-csói ág. hitv. ifjú iskolatanítói pályára magát készíteni kivánja, a nagy-geresdi evang. gyülekezetben segédtanítóul felléphetés végett, általam a tanítói hivatalnak lényeges ágaiban megvizsgáltatott – és jól lehet tanulmányait csak a kõszegi algimnáziumban végezte, mindamellett a segédtanítói állásra elkészülve találtatott. Kelt Felsõ-Szakonyban, nov. 12. 1857.«

Valahányszor pedig e sorok a szemem elé kerültek, mindannyiszor felújultak lelkemben geresdi emlékeim, s csordultig megtelt a szívem ama mélyen járó benyomások által fakasztott érzelmektõl, amelyek életemnek irányát megadták volt.

Ma negyven év múltán is Kutassy Györgynek, a soproni elsõ egyházmegye elsõ esperesének a bizonyítványa fekszik elõttem, s a sárguló papír sorai ma még mélyebben ható érzelmeket költöttek fel bennem, mint azelõtt bármikor, s ezen érzelmek arra indítanak, arra ösztökélnek, hogy lélekben felkeressem azt a jótevõmet, aki tanúja volt ezelõtt negyven esztendõvel az én elsõ képesítõ vizsgálatomnak, s aki akkor nemes szívének áldásos melegével ölelte magához bennem, révedezõ ifjúban a tapasztalatlan, kezdõ tanító-jelöltet. Áldassék ezért a kegyelem Ura Istene! Ki gondviselõ kezét kinyújtá felém, és segítségemre rendelte Németh Ferencet akkor, amikor a tanító pályán az inasságból felszabadítottak és segéddé avattak volt.

Mivé lettem volna én?! Ha ezelõtt negyven évvel nem emel magához, ha elõttem soha meg nem hamisítható nemes példájával nem buzdít, nem serkent arra, hogy magamat tovább képezzem, tanulgassak, kötelességemet híven teljesítsem, elöljáróimat tiszteljem, embertársaimat személyválogatás nélkül megbecsüljem, s mint magyar népnevelõ, mindazt, ami nemzetünk és hazánk jólétét elõmozdíthatja, azt imádásig szeressem, a csapások súlyát férfiasan, keresztényi türelemmel viseljem, s a krisztusi hivatal terhét gyönyörûséggel hordjam.

Óh! Kedves Bátyám, ezt a kérdést a negyven év leforgása alatt igen gyakran intéztem volt magamhoz, mert jelmondatom ezt hirdeti: »A hálátlannál nincs rútabb senki, kivéve azt, aki jót hála fejében mível.« (Székács)

Ma is, amikor tanítói pályám negyvenedik évfordulóját ünneplem, minden zaj nélkül, csendben, az én hajlékomban bezárkózván, az én irgalmas és kegyelmes Istenem csodálatos útjait vizsgálgatva, melyeken eddigelé vezérelt, legszentebb érzelmeim oda vezéreltek, kedves Bátyám körébe, a nagygeresdi tanítói lakba, az iskolába, a szép Répcemellékbe, s látom szemeimmel mindazt, ami ott egykor környezett, reám irányadó befolyást gyakorolt. Megelevenül elõttem Németh Ferenc alakja, aki még az iskolából kibocsájtott gyermekeket is óvta, védte a veszedelemtõl, s el-elkísérte s velem is elkísértette a zivataros idõben a távol fekvõ falvaikba, aki oly forrón tudta szeretni szülõit, testvéreit, rokonait, hogy e forróság bennem is felébreszti a szülõk, testvérek, rokonok és kartársak iránt való szent szeretetet. És a szép geresdi emlékeim ma is úgy hatnak reám, mint annak elõtte mindenkor. Kimerülõfélben lévõ erõmet újulni, a szívem hamvadó tüzét újra éledni érzem, s így lélekben megújhodva könnyebbnek tetszik a munka terhe, a lélek kínja, gyötrelme…

Fogadja e napon tõlem, kedves Bátyám, életem egyik példaadója, az õszinte szívbõl jövõ hálát kegyesen. A Mindenható jutalmazza meg bõségesen családjában is mindazokért, amiket velem egykoron nemes szívének sugallatából tett. Boldognak érzem magamat, hogy Isten e napot meg engedte érnem, s hogy e napon legalább a sorokban kifejezhetem kedves Bátyám, szeretve tisztelt mesterem irányában azt a hálás tiszteletet, amellyel szívem színültig megtelt, s a boldogságomat csak az fokozhatná, ha egyszer itt, szerény hajlékomban mondhatnám el szóval kedves Bátyámnak és családjának, valamint az egész nagygeresdi gyülekezet minden egyes hívének is.

Maradtam mély tisztelettel hálás híve és tanítványa, Budapest, 1897. november 12. VII., Óvoda utca 4. Péterfy Sándor s. k. kir. tanácsos.”

 ..............

Amint látjuk, Németh Ferenc is két évnyinek említi Péterfy kőszegi diákoskodását. Ebben az esetben azonban három évig tartott a nemescsói mesterinassága Bruck Henrik és Zéberer Ágoston mellett, szemben az általánosan emlegetett egy év helyett. Ez jobban alátámasztaná azt az elismerő véleményt, amit Németh Ferenc írt le, s amire olyan hálatelt szívvel emlékezett Péterfy a neki írt levélben.

Egy következtetés

   Az ismertetett füzet vázlatossága és egyedülisége mellett ez a feltételezett három év is alapos indoka lehet annak, hogy a szülőfalu közössége igényelje és ösztönözze egy méltóbb és teljesebb kiadvány létrehozását Péterfy Sándor életéről és munkásságáról. Vagy még inkább egy olyan album, gyűjteményes kötet kiadását, megjelentetését, amiben be lehetne mutatni a többi híres személyt is, akik Nemescsóban születtek, illetve akiknek a családi gyökerei vezetnek a községbe. Kezdve Asbóth Jánossal, folytatva Török Ignáccal, Péterfyvel, Bakó Józseffel (akiről eddig nem jelent meg önálló mű), s bezárva Weöres Sándorral. Egy ilyen kötetben azonban meg lehetne örökíteni azok emlékét is, akik ugyan nem szülöttei, nem elszármazottai voltak a falunak, ellenben - Nemescsóban élve és dolgozva - jelentőségük túlnőtt a falu határain. Ez a névsor Aách Mihállyal kezdődhetne, Sartoris Jánossal, Fábri Gergellyel és Szakonyi Józseffel folytatódhatna és Bánó Ádámmal zárulhatna.

Polák István

 ----------------------------------------------------------------------------

 

12.

Bánó Ádám írásai az Evangélikus Népiskola c. folyóiratban

      Az Evangélikus Népiskola című pedagógiai szakfolyóirat 1889-ben indult, s rögtön havilapként, évente 12 számmal. Induláskor Sopronban szerkesztették, 1918-ig biztosan. 1936-ban a szerkesztőség Körmenden, a kiadóhivatal Cegléden volt,  s 1942-ben már megint Sopronban szerkesztették. Terjedelme változott, az évi 240-600 oldal közötti ingadozás változó terjedelmű lapszámokat takar, számonként 20 és 50 oldal között. Ez a korabeli viszonyok között elismerésre méltó szakmai fórumra utal.

   Bánó (Badics) Ádám tanítói képesítést 1902-ben szerezte meg Sopronban, majd három évi felpéci munka után került 1905 novemberében Nemescsóba. Idős korában írt cikkeinek listája a bibliográfiában megtalálható. Azonban csak nemrég szereztem tudomást arról, hogy cikkei szinte folyamatosan megjelentek az evangélikus tanítók szakmai fórumában is. Szinte véletlenül találtam rá a hungaricana nevű honlapra, (http://library.hungaricana.hu/hu/collection/edt_eok_evangelikus_nepiskola/) amelynek egyik rovatában ennek a folyóiratnak az 1889-1942 közötti - digitalizált -  anyaga is megtalálható. Sajnos, erősen töredékesen. Vannak hiányzó évfolyamok, vannak töredékesen digitalizált évfolyamok, és teljesen hiányzik az 1919-1935-ös időszak anyaga. Ebben a hiányos gyűjteményben bogarászva az alább írások teljes szövegére találtam rá:

  1. Badics Ádám: A gödöllői méhészeti tanfolyamról. 203-206. p.
  2. Egy szerkesztői üzenet B.Á. Nemescsó részére.
  3. Badics Ádám: A választójog és az iskola. 156- ? p.

                                     A vasi közép egyházmegyei tanító egyesület közgyűléséről. 347-?   p.

  1. 3.sz. Bánó Ádám: Nagyon időszerű kérdések. 112-113.p.

         4.sz.                         Utasítás a körzeti iskolafelügyelők részére. 153-154.p.

  1. sz.                             Régen és most. 248-249.p.

1937.6.sz.                         Mit írassunk? 224-225.p.

       12.sz.                         Sérelmek, amikről alig esik szó. 435.p.

1938.1. sz.                        Sérelmek, akiről alig esik szó. 20. p.

  1. sz                            Payr Sándor. 122-123.p.

 

Az 1938.11. számtól kezdve B.Á. betűkkel jelezve vezércikk-sorozat indult, 18 része jelent meg, a tizenharmadiktól. B.Á.d.t. jelzéssel. Csak feltevéseink lehetnek, hogy ezeket a vallásos tartalmú írásokat is Bánó Ádám írta. A pontos bibliográfiai adatok helyett a címeket sorolom fel: Miben vagyunk foglalatosak? – A nagy király jön hozzánk – Áldott legyen az úr – Milyen a mi örömünk? – A nagy életmentő – A nagy diadal – A nagy segítő – Számadás – Munka és pihenés – Legeltesd az én bárányaimat - Mikor félnem kellene is bízom benned – Novemberi gondolatok – Útkészítés – Ímé mindent újjá teszek – Mit adhatunk – Ő előbb szeretett minket - Nyitva Isten felé – Előmbe jön az én kegyelmes Istenem.

Az 1940.5. számtól más vette át a vezércikkek írását.

   Megjegyzésre érdemes, hogy az 1936.10. számtól kezdve Bakó József cikkei is versei is megjelennek a folyóirat lapjain, nyolc írás és egy S. szignóval jelzett ismertetés Bakó egy akkor megjelent verseskötetéről (Mélybe – mégis fölfelé).

   Az évszámokat figyelve biztosra vehetjük, hogy Badics Ádám a méhészeti tanfolyamról írott beszámolót még Felpécról küldte el a szerkesztőségnek, de már Nemescsóban volt annak megjelenésekor. S emlékezve a méhészetére, nem is csodálkozhatunk az írás témáján. A töredékes és a hiányzó évfolyamok számainak a felkutatása és átnézése pedig minden bizonnyal ki fogja egészíteni ezt a most bemutatott listát. Amennyiben lesz, aki az írásokat megkeresi. Sajnálatos lenne, ha a hungaricana-honlapról hiányzó számokból-évfolyamokból egyetlen példány se maradt volna. A most elérhető cikkek tartalmának ugyan nincs semmi közvetlen kapcsolódása Nemescsóhoz, de a teljes lista elkészítése mégis célszerű lenne, hiszen áttételesen azt mutatná, hogy a múlt század első felében széles látókörű és szellemileg aktív személy tanította a falu fiatalságát. Ez nemcsak Bánó Ádám személyiségének pontosabb megismerését segítheti, hanem a település akkori szellemi és hitéletének a teljesebb bemutatását is.

P.I.

 

---------------------------------------------------------------

13.

Kiegészítések a főszöveg 45. fejezetéhez

   A történeti rész  ezen fejezete a Kulturális-szellemi élet címet viseli. Felsorolásszerűen utaltam benne a 60-as és 70-es évek rendezvénytípusaira. Ezt a felsorolást próbálom meg most kissé árnyalni, a személyes emlékezet eszközével. Jó lenne valamilyen biztos forrást is találni a felidézéséhez, netán a korabeli tanácsi iratok közötti éves jelentésekben.

   A személyes emlékezet alig másfél évtizedre terjedhet ki, hiszen 1968-ig éltem mindennapjaimat a szülőfalumban. Így a mostani kiegészítésem is csak vázlatos lehet. Ebben a szűk másfél évtizedben (hiszen igazán élő emlékeim az iskolás koromtól kezdve vannak) korszakhatárnak tekinthető az 1958-as év, a falu villamos hálózatának az elkészülése, avatása. Ez lehetőséget teremtett nemcsak a családok rádióvásárlásához, (jól emlékszem pl. a Szabó család népszerűségére), hanem a hetenkénti mozielőadásokra és egyéb rendezvényekre is. Az egykori Weöres-kúriában – aminek az 1945-1958 közötti sorsát, „hasznosítását” is érdemes lenne feltárni – az 50-es évek végén két család is lakott, a 60-as évek közepére pedig már csak a közösséget szolgáló helyiségek voltak. Az utcai oldalán azonban, több szoba egybenyitásával, még az 50-es években egy nagytermet alakítottak ki, a végében színpaddal, és egy oldalsó bejárattal, ami ma már természetesen nincs meg. Ebben a nagyteremben lehettek a községi társadalmi ünnepek, az iskola tanulóinak, a serdültebb fiataloknak és néha a felnőtteknek az amatőr előadásai, sőt kőszegi és lukácsházi csoportok is felléptek. Emlékszem egy kis vándorcirkusz műsorára, a néhány fős csapatban gyerekek is voltak, akik pár napig velünk jártak iskolába. Persze este szerepeltek is, akrobatikus és bohóc-számokban.

   Visszatérve a filmvetítésekhez, érdemes elmondani, hogy a vándormozi nagy népszerűségnek örvendett mind a fiatalok, mind a felnőttek között. A 16 mm-es vetítőgép állandóan a nagyterem végében volt, s a kerékpárral, majd motorbiciklivel közlekedő gépész hetente hozta magával a soros filmet, a három tekercset. Ebből következően két szünet szakította meg a vetítést, és a végén illetve a vetítés előtt pedig át kellett tekercselni a filmet az elejére. A szombathelyi megyei könyvtár megőrzött egy havi programot, 1963 augusztusából. Ezen az látszik, hogy a gépész pénteken vetített Nemescsóban, szombaton Kőszegpatyon és vasárnap Tömördön. Ugyanazokat a filmeket: Fekete nemzedék, Egyiptomi történet, Pinocchio, Iván gyermekkora. Mici néni két élete. Az öt filmből négynek a történetére máig emlékezhetünk, hiszen értékes illetve sikeres alkotások. A programlap tanúsága szerint a helyárak egységesek voltak, 2,50 Ft, ifjúsági bérlettel 1,50 Ft. Ebben az évben talán már a gépzaj se zavarta a filmek élvezetét. A 60-as évek közepe táján (lehet, hogy 1964-től?) a kúria főbejárata is használható volt. A „hall” és a belőle nyíló két helyiség a korábban ott lakó család kiköltözése után felszabadult, s a hallba egy pingpongasztal (és/vagy kártyaasztal) került, a két szobából pedig klubhelyiség és tévészoba lett. Ebbe a klubhelyiségbe került a vetítőgép, és a nagyterembe nyíló ajtó felső résén, üveggel takart kis ablakon át sugározta a képet a színpad előterében kifeszített vászonra.

   Az iskolások által előadott műsorok többnyire kis részletekből álltak, versekből, jelenetekből. Egy nagyobb lélegzetű előadásra azonban máig emlékszem. Se a címe, se a pontos időpontja nem jut ugyan az eszembe, de az előadás körülményei és a történet igen. A körülmények azért, mert a bemutató olyan jelmezekben történt, amit Éder Zoltánné – a darab rendezője – jelmezkölcsönzőből hozatott. Így a díszletekkel együtt meg tudta teremteni a történeti hitelesség illúzióját. A sikeres produkció bevétele pedig hozzájárult a nyári programunkhoz, sőt talán teljes egészében fedezte egy többnapos keszthelyi iskolai kirándulás költségeit. Egy iskolai tornateremben volt a szállásunk, onnan jártunk a kikötő melletti strandra. Ekkor láttam először a Balatont. A történet pedig Mátyás király udvarában játszódott, ahol egy talpraesett lány (S.Margit) tréfálta meg többször az uralkodót. Az egyik tréfa epizódszereplője én voltam mint pincemester, hiszen ekkor a lány a bort csente el. Máig emlékszem a jelenetem teljes szövegére, a királlyal (P.Józsival) folytatott párbeszédre, sikert is arattam vele, amikor a végszavaimban térdre rogyva könyörögtem Mátyásnak: „Ne húzass karóba, gyerekeim vannak!”  

   További három, egész estét betöltő műsor jut még eszembe azokból az évekből. Egy kőszegi amatőr csapat adta elő a Szenteltvíz és kokain c. komédiát, ugyancsak nagy sikerrel, a lukácsházi fiatalok és felnőttek egy kovácsról szóló zenés darabot játszottak, amiben a főszereplő egy nemescsói lány vőlegénye volt, s egy másik, énekes előadás, amit pedig a falu felnőttjei mutattak be. Itt a díszlet nagy háttér-képeit a műsort betanító Avar Kálmán tanító festette.

   Ezek a régi emlékek annak fényében is érdekesek és további kiegészítésre méltóak lehetnek, hogy a NH tanúsága szerint a hagyomány folytatódott. A közelmúltban is voltak sikeres előadások, amiket a falu közössége hozott létre, a tanító házaspár vezetésével. Ezeknek az előadásoknak is része lehetett abban, hogy az egyik egykori fiatal, a Török-Neumeister-Endrődi család leszármazottja, azaz Endrődi Krisztián a színművészetet választotta élethivatásként.

   A kastély udvara adott helyet a június végi búcsú báljának, a nagyteremben pedig farsangi bálokat lehetett tartani. Ide illik egy másik emlékem, amikor 1968 februárjában a kőszegi Tramps-együttes szolgáltatta a zenét. A zenekar kiválasztásában volt némi szerepem, ezt illik bevallanom. Egyrészt az akkori KISZ-alapszervezet vezetőiként a rendezés a mi feladatunk volt, másrészt pedig közeli munkatársa voltam a Gyógypedagógiai Intézetben az együttes dobosának. S fiatalokhoz méltóan valóban úttörő feladatot vállaltunk. Kezdetben ugyan morgolódott több idős korú bálozó – mondván, hogy micsoda zene ez – de aztán megbarátkoztak a stílussal, annyira, hogy még éjfélkor is telt ház volt, ami a korábbi időket nem szokta jellemezni. (Sőt, a rendezvény odavonzotta a szomszéd települések néhány olyan fiatalját, akik a zenekar hívei közé tartoztak, s ebből nem származott semmilyen komplikáció.)

   Új évszázadunk (évezredünk) már egészen más és gazdagabb, tágabb lehetőségeket nyitott a szórakozási lehetőségek terén is. A motorizáció - Kőszeg és Szombathely programjainak elérhetősége -, a több tucat magyar nyelvű filmcsatorna, a DVD, az internet felváltotta az egész estét betöltő helyi előadásokat. A régi hagyományos közösségi formákat is újak váltják fel, de azokban már nincs szerepe a filmnek és a színjátszásnak. Ezért is érdemes talán néha visszaidézni (és az utódainknak is felvillantani) a több mint fél évszázaddal ezelőtti idők részleteit.

P.I.

 

-----------------------------------------------------------------

 14.

 

Rendhagyó írás következik. (Fogalmazás egyes szám első személyben.)

 

Azért rendhagyó, mert a honlap létének harmadik harmadába léptünk. Hiszen 2015 júniusának végén indult, azzal a bejelentett szándékommal, hogy egy évig fogom működtetni. Azután vagy zárvánnyá alakul, vagy átveszi valaki más. Az átvételre eddig semmilyen jelzés, kezdeményezés nem érkezett hozzám. Így marad a zárvány. Ez ugye azt jelenti, hogy a honlap olyan lesz, mint egy borostyán. Belefagynak a dolgok, lemerevedik. Olvasni továbbra is lehet, egy ideig, de változni nem fog.

S azt is előre jeleztem, hogy az utolsó két hónapban már nem fog gyarapodni. Azért sem, hogy aki addig nem mentette róla a számára érdekes részeket, utána megtehesse. Azóta közel hét hónap telt el. Szűk négy hónap – egyharmad év – van még az én segédletemmel történő gyarapításhoz. De eddig semmilyen írást vagy képet nem kaptam, amit a honlapra tehettem volna. Ha eddig nem, akkor a hátra lévő harmadban még kevéssé bízhatom benne. Így hát csak azok az írások maradnak, amiket esetleg még én megalkotok május elejéig.

Ezért is rendhagyó ez az írás. Ide fogom most tenni az eddigi személyes bibliográfiámat. Vagyis azokat az írásokat – illetve az írások könyvtári adatait -, amiket eddig megfogalmaztam. Kizárólag azért, hogy a honlap látogatói láthassák: nem egy kezdő önjelölt hozta létre a honlapot.

 

Polák István szakirodalmi tevékenysége

  1. Diákköreink. In. Jelentkezünk. 17. 1970. 105-109. p.
  2. Egy nagyobb vidéki könyvtár mikrofilmtárának kialakítása. Szakdolgozat. Szombathely, 1971.42 p.
  3. Presszó- és ágyvalóság. (Publikálatlan hozzászólás Balla Zsolt: Presszó- és ágyirodalom …      c., a Valóság 1970.4. számában megjelent tanulmányáról az Élet és Irodalomban kialakult vitához.) Kézirat, 1971. 5 p.
  4. A filmművészet útján. Műsorfüzet és dokumentum-montázs egy filmklub programjához. Esztergom, 1972. 48 p. (Szerk.)
  5. Főiskolai hallgatók kölcsönzési adatainak kombinált elemzése peremlyukkártyás kódolással. Kézirat. 1972. 13 p.
  6. Földmérési helymeghatározó adatok integrált tárolása és keresése számítógép felhasználásával. Kutatási beszámoló. EFE FFFK, Székesfehérvár, 1977. 126 p. (Társszerzők: Kádár I.-Köles L.-Majoros I.-Mizsei F.-né-Németh G.y-Polák I.-Rák M.-Tánczos L.)
  7. Területre vonatkozó adatok szolgáltatása számítógéppel kerületi adatokból. Előadás. Alba Regia Napok, Székesfehérvár, 1978.május 30. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
  8. Hozzászólás a „legyen-e elméleti szakosztály” vitához. In. Számítástechnika, 1979. 11. sz. 9. p. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
  9. Cikk-katalógus a Geodinform anyagából. In. Geodézia és Kartográfia, 1981. 2. sz. 137-138. p.
  10. Épületstatisztika és –kombinatorika. In. EFE FFFK Tudományos Közlemények. Székesfehérvár, 1982. 143-171. p. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
  11. Kutatási eredményeink, lehetőségeink. Előadás a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola V. Tudományos ülésszakán, Székesfehérvár 1980.május 8-9. In. EFE Tudományos Közlemények. 1981.1. sz. 117-121.P. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
  12. Magyar filmek fogadtatása. 1972-1980. Kézirat. 1980. MLEE Szoc.Kult. tanf. 35(?) p.
  13. Síkbeli és térbeli ponthalmazok strukturált tárolásának matematikai és számítástechnikai kérdései. Előadás. Neumann János Számítógéptudományi Társaság 2. kongresszusa, Székesfehérvár, 1983. nov. 16. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
  14. An Extension to APL: Numerical Arrays of Element Called Vector or Matrix Digits. Kézirat és programok. 1983. (Társszerzők: Ágfalvi M.-Kádár I.-Polák I.)
  15. HP 41CV összefoglaló. EFE FFFK Székesfehérvár. 1983. 98 p. (Társszerzők: Busics Gy.-Kádár I.-Polák I.)
  16. Zsebszámológépekre írt programok. (Pl. Időintervallum-számoló program Texas SR 57-re, alapműveleteket gyakoroltató ill. ellenőrző program Hewlett-Packard 41CV gépre stb.) 1976-1984. Kézirat.
  17. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar Könyvtára. In. Fejér Megyei Könyvtáros, 1983. 2. az. 43-47. p.
  18. Matematikai feladatmegoldó verseny a 4. osztályosok szakköri foglalkozásán. In. Módszertani Közlemények, 1983. 5. sz. 328-332. p.
  19. Olvasói levél a hazai iskolaszámítógépről. In. Ötlet, 1984. 9. sz. 30.p.
  20. Nagy Gáspár költészetének képi világa a Zónaidő néhány versének tükrében. Diplomamunka, Szombathely, 1996. BDTF. 34 p.
  21. Személyiségfejlesztés a kollégiumban. In. A kollégiumi nevelés néhány kérdése. Székesfehérvár, 2000. FMPSZI. 39-48. p. (Társszerzők: Deákné Kovács K.-Deák Z.-Polák I.)
  22. Mozaikok az 1968-71-es évekből. (NK szakosok víg napjai Szombathelyen.) Elérhető a memoarondolgozo.freewb.hu/memoszerk url-en, változó terjedelemben. (Összesen kb. 40 p.) 2011-
  23. Önéletírás. 35 p. Kézirat. 2012.
  24. Az első tíz év. Kézirat. 11 p. 2012.
  25. Könyvismertetés és műelemzés. Wehner Tibor: Ki akar itt éjszakai portás lenni. 4 p. Kézirat. 2012. memoarondolgozo.freewb.hu/memoaron és   Vár (Irodalmi és művészeti folyóirat, Székesfehérvár) 2013. 2. sz. 84-88.p. (Itt „Mindenhol nagy gödrök vannak” címmel.)
  26. Az olvasás ára. Könyv, könyvtár, könyvtáros, 2013. 3. sz. 51-54. p.
  27. Irodalmi fogalmak matematikai modellezése. Magyartanítás, 2013.4.sz. 29-31. p.
  28. A memoriter régen és most. In. Magyartanítás, 2013.2.sz. 19-23. p.
  29. Magyartanítás a szakmunkásképzőkben. Magyartanítás,2013. 3. sz. 21-29. p.
  30. Könyvárak és könyvtárak 3K Könyv, könyvtár, könyvtáros,9.sz. 10-24.p.
  31. Könyvismertetés3. Wehner Tibor: Tapló. 2013. memoarondolgozo.freewb.hu
  32. Könyvismertetés4. Parti Nagy Lajos
  33. Alfavektoriális számmisztika. Kézirat. 2013. 3 p.
  34. Házilagos információkezelés . Kézirat 2013.
  35. Köz-helyes gondolatok a közösségről.Kézirat 2013.
  36. Öninterjú. Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 130 éves jubileumi évkönyve számára.   CD. 2013. 6 p.
  37. Vándormotívumok. Kézirat. 2014. memoarondolgozo.freewb.hu/memoszerk
  38. A két Tóth. Kézirat. 2014. memoarondolgozo.freewb.hu
  39. Megjegyzések Kende Péter Államiság a szocializmus után c. könyvéhez. Kézirat. 2014. memoarondolgozo.freewb.hu/memoaron
  40. Az olvasás árához. (Alkalmi axiológiai vázlat) Kézirat 2014. 6 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
  41. Tóth Erzsébet Hidegbéke c. kötete. Könyvkritika. 9 p. Kézirat. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
  42. Tóth Krisztina: Pillanatragasztó. Könyvismertetés. Kézirat. 13 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
    1. Kelemen Lajos: Szállsz te már, magad ... Tóth Erzsébet költészetéről. Könyvismertetés. 4 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
    2. Benke Éva: Illeszd ...a cselekvényt a szóhoz. Könyvismertetés. memoaondolgozo.freewb.hu/memozaik
    3. Cikk-ajánló (Három írás a Hitel 2015.1.számában) www.mwmoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
    4. Kettős ismertető (Majnay Klára két írásáról) memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

 

  1. Álarcosan. Kézirat. 4 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
  2. Cikkismertetés (Wehner Tibor: Olyan, hogy közönség: nincs) In. Flash Art, 2014.6.sz. 7-13.p. Kézirat. 3 p. meoarondolgozo.freewb.u/memozaik

 

  1. A cseresznye-példázat.   Kézirat. 2 p. meoarondolgozo.freewb.u/memozaik

 

  1. Egy előadásról (Wehner Tibor: Micsoda. Egyfelvonásos. Előadta a Péntek 3 Tejátrum, Székesfehérvár, 2015.04.12.) Kézirat 5 p. meoarondolgozo.freewb.u/memozaik

 

  1. Konrád György könyvéről (Itt, Európában. Bp. Európa, 2014. 227 p.) Kézirat. 4 p. meoarondolgozo.freewb.u/memozaik

 

  1. Álarcosan 2 (Ifj. Kanalas Bélától Vadász Gézáig) Kézirat. 7 p. meoarondolgozo.freewb.u/memozaik

 

  1. Olvasónapló májusban. Lipp Tamás Turulmadár fenn az égen c. kötetéről. Kézirat. 2015. 4 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
  2. Hat kötet - amiből 7-8 is lehet - egy kis mérlegen . (Könyvek a szombathelyi   népművelés-könyvtár szakos képzésról.) (Bátonyi Viola, Polák István, et al.) 2015. 43 p. memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
  3. Adalékok Nemescsó múltjából. nemescsomultjabol.freewb.hu

 

 

 

Polák istván

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------

 15.

 

 

Bánó Ádám utolsó ismert írásának ürügyén

 

Az ismert publikációk

 

A község iskoláját száz évvel ezelőtt meghatározó személyről, Bánó Ádámról nemrég közöltem egy rövidke írást. Ebben adtam hírt az Evangélikus Népiskola c. pedagógiai folyóiratban két időszakban megjelent cikkeiről. De nem lenne hiteles a kép, ha csak erről olvashatnának a honlap látogatói. Még azt beszámítva is, hogy a bibliográfia rovatban hét írás kapcsolódik az 1905-1945 között tevékenykedő igazgató-tanítóhoz. Érdemes ezt a hét írást is sorra venni, legalább az adataik szintjén.

 

Így sorakoznak ezek a tételek a 30-36.-os sorszámokon.

 

  1. Bánó Ádám 1883-1974. (Írta dr. Kiss Gyula.) Jelentkezünk, 1974 dec. 25. 82-83. p.
  2. BÁNÓ Ádám: Egy kis falu múltjából. Vasi Szemle, 1971. 2. sz. 294-297.p. (X)(x)
  3. BÁNÓ Ádám: Egy öreg "oskolamester" megbecsülése régen. Vasi Szemle, 1970. 3. sz. 475-477. p. (X)(x)
  4. BÁNÓ Ádám: Éveim, utam.... Pedagógiai Írások,1972. 4.sz.121-128.p. (X)(x)
  5. BÁNÓ Ádám: Az iskola a családvédelem szolgálatában. Dunántúli Tanítók Lapja, 1938. 23-24. sz. 170-173. p.
  6. BÁNÓ Ádám: Az iskola a családvédelem szolgálatában. Dunántúli Tanítók Lapja, 1939. 1-2. sz. 10-11. p.
  7. BÁNÓ Ádám: Nemescsó múltjából. (Kézirat: a kőszegi evangélikus egyházközség levéltárában.) (Hivatkozás Tóth Sándor: Latin iskola és alumneum a Vas megyei Nemescsón. In: VEAB Értesítő, Veszprém.1979, 5. sz. 45. p.)

 

És ismételjük meg most azt az áttekintést, amit a bevezetőben említettem:

Bánó Ádám írásai az Evangélikus Népiskola c. folyóiratban

Az Evangélikus Népiskola című pedagógiai szakfolyóirat 1889-ben indult, s rögtön havilapként, évente 12 számmal. Induláskor Sopronban szerkesztették, 1918-ig biztosan. 1936-ban a szerkesztőség Körmenden, a kiadóhivatal Cegléden volt, s 1942-ben már megint Sopronban szerkesztették. Terjedelme változott, az évi 240-600 oldal közötti ingadozás változó terjedelmű lapszámokat takar, számonként 20 és 50 oldal között. Ez a korabeli viszonyok között elismerésre méltó szakmai fórumra utal.

Bánó (Badics) Ádám tanítói képesítést 1902-ben szerezte meg Sopronban, majd három évi felpéci munka után került 1905 novemberében Nemescsóba. Idős korában írt cikkeinek listája a bibliográfiában megtalálható. Azonban csak nemrég szereztem tudomást arról, hogy cikkei szinte folyamatosan megjelentek az evangélikus tanítók szakmai fórumában is. Szinte véletlenül találtam rá a hungaricana nevű honlapra, (http://library.hungaricana.hu/hu/collection/edt_eok_evangelikus_nepiskola/) amelynek egyik rovatában ennek a folyóiratnak az 1889-1942 közötti digitalizált anyaga is megtalálható. Sajnos, erősen töredékesen. Vannak hiányzó évfolyamok, vannak töredékesen digitalizált évfolyamok, és teljesen hiányzik az 1919-1935-ös időszak anyaga. Ebben a hiányos gyűjteményben bogarászva az alább írások teljes szövegére találtam rá:

  1. Badics Ádám: A gödöllői méhészeti tanfolyamról. 203-206. p.
  2. Egy szerkesztői üzenet B.Á. Nemescsó részére.
  3. Badics Ádám: A választójog és az iskola. 156- ? p.

A vasi közép egyházmegyei tanító egyesület közgyűléséről. 347-? p.

  1. 3.sz. Bánó Ádám: Nagyon időszerű kérdések. 112-113.p.

4.sz. Utasítás a körzeti iskolafelügyelők részére. 153-154.p.

  1. sz. Régen és most. 248-249.p.

1937.6.sz. Mit írassunk? 224-225.p.

12.sz. Sérelmek, amikről alig esik szó. 435.p.

1938.1. sz. Sérelmek, akiről alig esik szó. 20. p.

  1. sz Payr Sándor. 122-123.p.

 

Az 1938.11. számtól kezdve B.Á. betűkkel jelezve vezércikk-sorozat indult, 18 része jelent meg, a tizenharmadiktól. B.Á.d.t. jelzéssel. Csak feltevéseink lehetnek, hogy ezeket a vallásos tartalmú írásokat is Bánó Ádám írta. A pontos bibliográfiai adatok helyett a címeket sorolom fel: Miben vagyunk foglalatosak? – A nagy király jön hozzánk – Áldott legyen az úr – Milyen a mi örömünk? – A nagy életmentő – A nagy diadal – A nagy segítő – Számadás – Munka és pihenés – Legeltesd az én bárányaimat Mikor félnem kellene is bízom benned – Novemberi gondolatok – Útkészítés – Ímé mindent újjá teszek – Mit adhatunk – Ő előbb szeretett minket - Nyitva Isten felé – Előmbe jön az én kegyelmes Istenem.

Az 1940.5. számtól más vette át a vezércikkek írását.

Megjegyzésre érdemes, hogy az 1936.10. számtól kezdve Bakó József cikkei is versei is megjelennek a folyóirat lapjain, nyolc írás és egy S. szignóval jelzett ismertetés Bakó egy akkor megjelent verseskötetéről (Mélybe – mégis fölfelé).

Az évszámokat figyelve biztosra vehetjük, hogy Badics Ádám a méhészeti tanfolyamról írott beszámolót még Felpécról küldte el a szerkesztőségnek, de már Nemescsóban volt annak megjelenésekor. S emlékezve a méhészetére, nem is csodálkozhatunk az írás témáján. A töredékes és a hiányzó évfolyamok számainak a felkutatása és átnézése pedig minden bizonnyal ki fogja egészíteni ezt a most bemutatott listát. Amennyiben lesz, aki az írásokat megkeresi. Sajnálatos lenne, ha a hungaricana-honlapról hiányzó számokból-évfolyamokból egyetlen példány se maradt volna. A most elérhető cikkek tartalmának ugyan nincs semmi közvetlen kapcsolódása Nemescsóhoz, de a teljes lista elkészítése mégis célszerű lenne, hiszen áttételesen mégis azt mutatná, hogy a múlt század első felében széles látókörű és szellemileg aktív személy tanította a falu fiatalságát. Ez nemcsak Bánó Ádám személyiségének pontosabb megismerését segítheti, hanem a település akkori szellemi és hitéletének a teljesebb bemutatását is.

Eddig tartott az ismételt közlés.

Mindezek után kísérletet teszek az eddig ismert publikációk együttes szemlélésére és értelmezésére. Mégpedig az időrendben utoljára megjelent, s egyébként is legterjedelmesebb írás, a 33. sorszámon található „Éveim, utam … „ c. cikk tükrében. Ahogyan a tömör cím jelzi, ebben Bánó Ádám végigtekinti életének szakaszait, eseményeit. Érdemes lenne akár hiánytalanul, teljes terjedelmében is közölni,  újra közölni,  annyira tanulságos. Azért is érdemes lenne, mert a hely, ahol megjelent, egy megyei pedagógiai kiadvány, ami csak a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár olvasótermében olvasható. Illetve akár otthon is, ha valaki másolatot kér róla. Erre a teljes terjedelmű közzétételre itt és most azonban nincs mód. Így az a megoldás marad, hogy ismertetem az írás tartalmát, idézek belőle mondatokat, s a megfelelő helyeken kapcsolatot teremtek a többi cikkével.

 

Az „Életem, utam …” tartalma

Ahogyan már jeleztem, ez Bánó Ádám utolsó és leghosszabb nyomtatásban megjelent írása. Áttekinti benne a teljes és gazdag életútját, a szülőföldtől kezdve az 1970-es évek elejéig. Meleg szeretettel szól szülőfalujáról, Somlószőllősről, családjáról és öreg tanítójáról, Rónay Pálról. Szülei a nagy család miatt nem tudták azonnal taníttatni, így az otthoni munkás évek után 1899-ben, 16 évesen, két év késéssel kezdte meg a tanulást a soproni evangélikus tanítóképzőben. Ott, ahol korábban – ugyancsak kicsit túlkorosan –Péterfy Sándor is tanult. S ott, ahol ebben az időben, a 19. század végén már szerkesztették azt a folyóiratot, amiben később az írásai megjelentek. Így lehetett a friss szakirodalmat is olvasó diákból már 1905-ben publikáló tanító.

A négyéves képzés után került Bánó Ádám 1903-ban Felpécre, egy 1500 lakosú ősi nemesi faluba, az osztott iskola alsó tagozatos tanítójaként. Így jellemzi a falut: „Itt akkor még a régi nemesi világ szokásai uralkodtak észjárásban, ruhaviseletben, társadalmi érintkezésben. Uraság nem volt, de a földbirtok nagysága szerint nyolc- négy- és kétökrös gazdákat különböztettek meg. A nagygazdák cselédeket, szolgákat tartottak, akik sokkal rosszabb körülmények között éltek, mint az uradalmi cselédek. A módos kúriák mellett egymás mellé zsúfolva álltak a szegényes viskók, ahonnan bizony rongyos ruhájú, rosszul táplált gyerekek jöttek az iskolában.” A fiatal tanító a 45. évét szolgáló Buthy Márton „főtanító” mellé került, s neki kellett tanítani a kb. 80 gyereket számláló, összevont I-II-III. osztályt. Két év elteltével került aztán a nemescsói gyülekezet iskolájába. Erről a következőképpen ír:

„Felpécről 1905. november 1-jén kerültem Nemescsóba. A csói tanítót Győrbe vitték ipariskolai tanárnak. A megüresedett állásra több tanítót is meghívtak próbára. Ez a próba abból állt, hogy a templomban orgonálni és énekelni kellett, az iskolában pedig megadott tételekből próbatanítást kellett tartani. Ezek alapján a gyülekezeti közgyűlés jelölte, majd megválasztotta a tanítót. Így kerültem ide, a régi, híres partikuláris gyülekezetbe, s kezdtem meg működésemet egy osztatlan iskolában, ahol együtt tanult az I-IV. osztály, szerdán és szombaton délután pedig az I-III. ismétlő osztály. Vasárnap a kántori szolgálatot kellett ellátni.”

Vessük össze ezzel az idézettel az Evangélikus népiskola 1905. őszi számában megjelent első írást, aminek témája a gödöllői méhészeti tanfolyam. S majd a további olvasás során találkozni fogunk azzal a megjegyzéssel, hogy a fiatal tanító már foglalkozott a méhekkel, ötven éven át segítette ezzel a családja anyagi helyzetét. Eszünkbe juthat az is, hogy negyven évvel később ugyanez volt a metódus. Szalay László, a szombathelyi tanítóképző intézmény, majd főiskola főigazgatója ugyanígy számol be az ő itteni 1948-an meghallgatásáról. S jusson eszünkbe végül a mai helyzet, amikor a falusi pedagógus alkalmazásáról jobb esetben is a járási tankerület vezetője dönt.

Az írás további részében Bánó Ádám részletesen bemutatja az akkori iskolát, a tanítás körülményeit, feltételeit, kereteit. Szinte minden mondatát érdemes lenne idézni. Nézzünk helyette két bekezdést a cikk harmadik oldaláról. Jól szemlélteti ez egyrészt a hat évfolyammal való foglalkozás beosztását, másrészt azt is, hogy az „egésznapos iskola” nem mai találmány, ám megfelelő feltételek és készségek szükségesek a megvalósításához.

„Az I., a II.III. és a IV-VI. osztályosokból három csoportot alakítottunk. Az osztatlan iskoláknál a legfontosabb az első osztály volt, az egész oktatási épületnek ez az alapja. De a jó alapozáshoz idő és nyugodt léágkör kell, nekünk bizony a kis félórákat is igen ki kellett használni.

Felekezeti iskolákban a mindennapi vallásoktatás vitte el a legjobb első félórákat. Ezután mindig az első osztályosok következtek. Olvasásra tanításukat megkönnyítette a század elején gyorsan elterjedt fonomimika, ez a játékos mutogató rendszer igen nagy segítséget jelentett a hangoztató módszerrel szemben, akit a képzőben még mi is tanultunk. Ez alatt az idő alatt a nagyobbak csendes foglalkoztatása mindig nehézséget jelentett. Féltizenegykor az I-III. osztályosok hazamentek, ezután a nagyobbak csendes munkáját felváltotta a közvetlen tanítás. Az V-VI. osztályosok tananyagát két évre osztották be, ez azt jelentette, hogy az egyik évben az V., a másik évben a VI. osztály tananyaga került sorra. Ez a két osztály mindig együtt tanult minden tantárgyat. A délelőtti tanítás félegyig tartott. A gyereksereg délután kettőre újra visszajött az iskolába. A délután vidámabb légkörben telt el, könnyebbek voltak a tárgyak, váltakozott a mese, a torna, az ének. Sokat énekeltünk, mert szerették, s tudtak két hangra is. A nagyobbak kedvelték, emlékezetükben sokáig megőrizték a földrajz, vagy a történelem anyagához illő költeményeket.”

A tanító munkáját bemutató leírást megszakítja az első világháború három évnyi frontkatonáskodásáról szóló beszámoló. Bánó Ádám egy kisebb fejsérüléssel úszta meg a harcokat, s folytatta 1917-ben az otthagyott tanítást, addig először a lelkész após, Éder József helyettesítette, majd két, távolról érkezett fiatal. Bánó röviden jelzi a Tanácsköztársaság idejének eseményeit, majd az 1920-as években az új tanépület kialakítását, a 20-as és 30-as évek iskolán kívüli „népművelő” munkaféleségeit, az átállást a nyolcosztályos képzésre, majd a második világháború, azaz az átvonuló front helyi körülményeit. Ezek az évek egyúttal az aktív pedagógus pálya utolsó évei is, hiszen 1945-ben fejezte be a mindennapos tanítást, ha utána vállalt is kisegítő közreműködést.

A cikk utolsó bő egy oldalán a szerző vázlatosan ismerteti az iskola további sorsát, és saját aktív nyugdíjas életét. Épp a cikk írásakor szűnt meg a korábban Kőszegpatyra átköltöztetett felső tagozatos képzés, s ekkortól jártak a gyerekek Kőszegre tanulni. A nyugdíjas tanító a Hazafias Népfront aktív munkatársa lett. 1968-ban megkapta a Munka érdemrend bronz fokozatát. Ezt az eseményt máig őrzi egy ott készült fotó.

Bánó Ádám írásai időrendben

Ahogyan már utaltunk rá, az első közlés a méhészeti tanfolyamról szólt. Ezután következnek az Evangélikus Népiskola számára írott, szakmai közéleti és módszertani tartalmú írások, amelyeknek sorát a Dunántúli Népiskolai Szemlébe írt kétrészes cikk zárja (ld. a 34. és 35. sorszámú bibliográfiai tételt.) És épp ekkor indult az a másfél éves sorozat, ami a monogrammal jelzett, vallási témájú vezércikkeket jelenti. Lehet, hogy ezeket a korábban már szóba hozott, tanítási napokat kezdő vallásoktatás ihlette.

Hosszabb, két évtizedes publikációs  szünet következett. A nyugdíjas évek zömének ténykedése megoszlott a kert és a gyermekek családjai között. Feltehetően ekkor kezdett behatóbban foglalkozni a község és az iskola 17. századi dicső múltjával, s ennek eredménye lett a híres „kockás füzet”, a kéziratos helyismereti anyag. (Lásd a 36. sz. bibliográfiai tételt.) Két nyomtatott szöveg lett belőle tágabb körben is publikus. Mindkettő a rangos megyei tudományos folyóirat, a Vasi Szemle hasábjain jelent meg, egymást követő években. A 32. sorszámú: Egy „öreg” oskolamester megbecsülése az elődről, a nála épp száz évvel korábban, és ugyancsak több mint negyven évig egy helyben tanító Kováts Istvánról szól. A 31. sorszámú, az Egy kis falu múltjából c. írás az 1700-as évekig nyúl vissza, hosszasan idézi egy 1740-ből származó tanítómeghívó levél szövegét, majd a népesség változásának táblázatos adatait sorakoztatja 1700-tól 1950-ig.

A sorból már csak az elsőként látható emlékező szöveg maradt. Az akkori Szombathelyi Tanítóképző Intézet iskolai folyóiratában, a Jelentkezünkben közölte dr. Kiss Gyula. Nekrológ, búcsúzó, emlékező és méltató szöveg. Egykori tanárom írta, akinek az édesapja Bánó Ádám soproni osztálytársa és közeli barátja volt. Egy megismétel idézet ebből az írásból:

„A hűség ezer szálával ragaszkodott a falujához. Maga is tiszteletet érdemlő történelem, matuzsálemi koráig őrizte, tanulmányozta és publikálta a nemescsói artikuláris gyülekezetet és sokévszázados iskolája sárguló iratait. A csói szülött Péterfy Sándor emlékezete fenntartásának sem akadt önzetlenebb propagátora, mint ő. Ám tudta azt is, a történelem folyamat, a históriát – a múlt tanulságai ismeretében – a m(ag)ában, a jelenben csinálni, folytatni kell. Történelemcsináló ember maradt a halálos ágyáig azzal a magától értetődő közéletiséggel, ahogy azt aktív tanító korában megszokta.”

Polák István

 ---------------------------------------------------------------

16.

Nemescsó első helyezése egy disszertációban

 

   Pontosítással kell kezdenem: Az első helyezés nem a disszertációban van, hanem a valóságban. A – még meg nem nevezett - disszertáció érdeme többek között, hogy ezt megmutatja.

   Illetve még korábban kell kezdenem. A nagy felfedezés eseményfolyamát összefoglalom pár mondatban. Az történt, hogy ezen a reggelen, 2016.02.23-án arra tettem kísérletet, hogy az internet segítségével kiderítsem, mi található online változatban Nemescsó 18. századi szlovén lelkészeiről és tanítóiról. Beírtam tehát a Google-ba a következő szósort: „szlovén tanítók és lelkészek Nemescsón a 18. században”. A megjelent url-ek között a tizenegyedik a következő volt: http://old.foldrajz.ttk.pte.hu/phd/phdkoord/nv/disszert/disszertacio_gyori_nv.pdf

Rejtélyes, nagyon rejtélyes. S mivel a disszertáció teljes szövege mellékletestől együtt megjelenik a fenti url megnyitásakor, elkezdtem olvasni.

 

A disszertáció adatai:

Győri Ferenc: A tehetségföldrajz elméleti és gyakorlati kérdései

Magyarországi modellvizsgálatok

PhD értekezés

Pécs, 2010, Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Földtudományok Doktori Iskola. 180 oldal.

 

 

A 79.oldalon találkoztam kétszer Nemescsó nevével, s ezt a rész most ide másolom:

 

"Az 1000 lakosra vetített fajlagos kibocsátási értékeket (yK), az utolsó születési évhez

(1962) legközelebbi, 1960-as népszámlálás adatainak segítségével, településnagyság

kategóriánként vizsgáltam. A mai országterületen lévő 2 ezer fő alatti kis-, apró- és törpefalvak közül minden negyedik adott legalább egy tehetséget. A fajlagos kibocsátást

tekintve a Vas megyei Nemescsó, a nógrádi Horpács és a Pest megyei Telki áll az élen

(VII. sz. melléklet). (Az osztrák határ közelében fekvő Nemescsón egy neves pedagógus,

egy építész, egy költő és egy tudós mezőgazda született). E településnagyságkategóriába

kétharmad részben dunántúli községek tartoznak. Az első 20 helyen állók

háromnegyed része dunántúli apró-, vagy törpefalu. E településkategóriában a 19. sz.

vége óta fogy a népesség. A kibocsátó települések nagyon alacsony lélekszáma a fajlagos

értékeket igen szélsőségesen befolyásolja."

 

Nézzük a – lentebbi táblázatba is numerikusan bejegyzett – négy személyt, akiknek a disszertációban alapul vett Magyar Életrajzi Lexikon háromkötetes kiadásában nemescsói születés található az adataiban. A nevük ugyan nem szerepel az értekezésben, de talán azonosíthatók. Azonosíthatók? Hárman igen. A pedagógus Péterfy Sándor, a költő Bakó József és a tudós mezőgazda a Keszthelyi Georgikon igazgatója, azaz Asbóth József. De ki az építész? Erről tudomásom szerint nem tud a nemescsói köztudat. Ahogyan én se tudtam nevet tenni a meghatározáshoz.

 

A hivatkozott VII. sz. melléklet:

 

 

 

 

 

 

 

Ki tehát az építész – fogalmazódott meg bennem a gyötrő kérdés. Miért nem tudunk róla? Ezen sürgősen változtatni kell – született meg bennem az elhatározás.

   Segítségemre szolgált a mai multikulturális világ nagy mágusa, a net. Felfedeztem a disszertáció szerzőjének, dr.Győri Ferencnek a munkahelyét – a szegedi egyetem tanárképző kara – és az email-címét. Levelet (emailt) írtam neki, amire három órán belül válaszolt. (Mondom: három órán belül.) Ebből a válaszából derült ki, hogy a személy Barcza Elek.

Ennyi tudható róla a net forrásai segítségével:

 

http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC00523/01022.htm

 

"Barcza Elek (Nemescsó, 1853, jan. 10.Bp., 1913. márc. 23.): építész. A műegy.-en szerzett diplomát 1877-ben. Utána festészeti tanulmányokat folytatott. Hosszabb külföldi tanulmányút után 1880-tól Schulek Frigyes mellett dolgozott a Mátyás-templom restaurálásán, majd önálló építészként több fővárosi iskolát tervezett. Restaurálta a bp.-i terézvárosi és józsefvárosi plébániatemplomot, ő tervezte III. és VIII. kerületi tanácsházát. Szakírói munkássága is van."

http://www.mke.hu/lyka/12/194-196-kronika.htm

 

"BARCZA ELEK műépítész, hatvanéves korában, március huszonharmadikán halt meg Budapesten.

Barcza Nemes-Csón született 1853-ban. Budapesten végezte tanulmányait, a műegyetemet. Építészi működése elején Schulek Frigyes irodájában dolgozik. Evekig tagja Schulek irodájának s ily minőségben résztvesz a budai Mátyás-templom restaurálásának munkájában.

Schulek mellől a főváros technikus-karába lép át s a közhivatal keretei közt, nagy munkakedvvel végzi a reábízott tervezéseket Magánosok számára kevesett épített, Budapest székesfővárosnak azonban annál több iskolája, hivatalos épülete tőle való. Harminc évig munkálkodott így, mint a főváros műszaki karának tevékeny építője s hivatalos minőségben műszaki tanácsos lett. Ez idő alatt a terézvárosi és józsefvárosi kath. templomok rekonstruálását tervezte, továbbá az új Szent-János-kórházat, a harmadik és nyolcadik kerületi elöljáróságok épületét, a fehérvári-úti, sziget-utcai, hungária-úti, korona-utcai és óhegyi iskolákat, a mértékhitelesítő hivatal s az Izabella-utcai kereskedelmi iskola épületét stb. A VIII. kerületi elöljáróság épületének új tervén dolgozott halála előtt. Barcza különböző szaklapokba, építészeti kérdésekkel foglalkozó cikkeket is írt, legtöbbször az "Építő Ipar" hasábjain."

 

   Mit szóljunk ezek után, hogyan reagáljunk? Első reakciónk az öröm legyen. Öröm amiatt, hogy Nemescsó ilyen rangos helyet érdemelt, persze szinte akaratán kívül. Aztán pedig kontrolláljuk. Győződjünk meg róla, hogy a Magyar Életrajzi Lexikon nem tévedett. Harmadjára pedig sürgősen pótoljuk azt az akaratunk ellenére bekövetkezett mulasztást, aminek során nem került a látóterünkbe.

   S ha valóban a falunk szülötte, akkor próbáljuk meg a lehető legtöbbet megtudni róla, s tegyük bele azok sorába, akikre büszkék lehetünk.

 

 

   Eddig jutva magától értetődően vetődött fel bennem a kérdés: hogyan lehetséges, hogy eddig nem volt tudomásunk erről a negyedik személyről? Addig is, amíg valamilyen hiteles válasz keletkezik erre a kérdésre – pl. a születési és a halálozási anyakönyvek segítségével -, megkíséreltem az interneten utánajárni Barcza Elek személyének. Sok hírt találtam róla, ezek azonban mind az építészi és építészeti szakigazgatási tevékenységéhez kapcsolódnak. (Konkrét épületek létrehozásában való közreműködés, még Vas megyében is, szakcikkek stb.) Egyikből se derült ki semmi a származására. Egyik írás azonban tartalmazta a nagyalásonyi előnevet. Így jutottam el Nagyalásony honlapjára, s azon belül a 2007-ben készített és a 31. oldaláig a neten elérhető családtörténethez:

http://www.nagyalasony-online.hu/pdf/A_nagyalasonyi_es_csoglei_Barcza_csalad_tortente.pdf

Itt az utolsó oldalon látom a család evangélikus ágát, benne Barcza Istvánt (1731/1769), s a birtokok között felsorolva Acsád települést. Ez Nemescsó település harmadik szomszédja, ami valamilyen magyarázatul szolgálhat Barcza Elek nemescsói születésére. A családról azonban eddig nem derült ki semmi.

 

   S ha általánosítunk a most már négy helyi születésű híres személynek és a családjuknak a falun belüli szerepét illetően, akkor azt látjuk, hogy egyiküknek se élnek már leszármazottai. Hárman el is kerülhettek gyerekkorukban a községből, és felnőtt korukból nem maradt nyoma annak, hogy kötődtek volna a szülőhelyükhöz. Bakó József azért is kivétel, mert a harmincas éveiig a faluban (is ) élt, s később is hazalátogatott. Legutóbb épp a korai halála előtt, amikor a helytörténeti értékű önéletrajzi regényéhez gyűjtött anyagot, vagy frissítette fel az emlékeit.

 

   Tovább is általánosíthatunk, két irányban is. Egyrészt ha a származást tekintjük, akkor nemcsak a közvetlenül a faluban születetteket lehet számon tartani, hanem – ahogyan erről már a honlapon is írtam, és a disszertáció szerzőjének is jeleztem – a második vagy harmadik generáció tagjait is. Például Török Ignácot és Weöres Sándort. (És még azokat, akikről szintén nem tudunk?) Másrészt azokat a jelentős szellemi teljesítményt létrehozókat, akik az évszázadok során költöztek Nemescsóba, s vagy életük egy részét, vagy a teljes további életüket töltötték a településen. Róluk olvasható egy áttekintő névsor a jelen cikkek sorában is. S szinte mindegyikükre igaz az előző általánosítás: nem maradtak leszármazottaik a községben. Talán Bánó Ádám volt közöttük az egyetlen kivétel. Azonban előfordulhat, hogy ez a megállapításom téves, vagyis alaposabb családkutatással kideríthető lenne, hogy bármilyen rokonsági fokban vannak-e ma ezeknek a hírességeknek a faluban élő valamilyen utódai.

   Mindezek nyomán azonban általánosabban is el lehet azon gondolkodni, hogy egyrészt mi vezérli a helytörténettel foglalkozó hivatásos vagy amatőr kutatókat. Bizony, sokszor a véletlen. Másrészt pedig azt lehet átgondolni, hogy azoknak az – egyelőre még ismeretlen – amatőr vagy hivatásos kutatóknak, akik a jövőben Nemescsó történetét kívánnák minél alaposabban feltárni és bemutatni, tehát nekik milyen lehetőségeik, milyen tennivalóik vannak. A honlapon is közölt bibliográfia szinte teljesnek mondható a nyomtatásban megjelent dokumentumokra vonatkozóan. Ezért annak nyomán lehetne először elindulni, végigolvasni illetve áttekinteni valamennyit, s az ott található fontos ismereteket a tágabb érdeklődő közönség elé tárni. Akár önálló közleményben, akár beleillesztve a már meglévő falutörténeti írásokba, azokhoz kapcsolva.

   Ezután vagy ezzel párhuzamosan érdemes a figyelmet az egyedi dokumentumok, iratok felé fordítani. Vagyis itt a levéltárakba járásról van szó. A nemescsói és a kőszegi evangélikus gyülekezet irattáráról, a lukácsházi körjegyzőség iratanyagáról, de legfőképpen a szombathelyen lévő Vas Megyei Levéltár anyagáról. Itt (ahogyan azt az interneten is hozzáférhető fondjegyzék mutatja) a Nemescsó Községi tanács 1950-1973 közötti iratanyaga 1,88 iratfolyóméteren a XXIII.819.a. jegyzékszámon található. Ugyancsak érdekes lehet a Tanácsülési jegyzőkönyvek elnevezésű iratállomány a XXIII.700.a-c. számon, a Weöres család levéltára a XIII.43. számon, az 1650-1955 évek közötti anyaggal 1,22 ifm.-en, s végül de nem utolsósorban a Nemescsói Körjegyzőség iratai 1878-1953 között, 5,03 ifm.-en.

   A helytörténet kutatói azonban nemcsak papírokat sillabizálnak, nemcsak szövegeket olvasnak. Sokat tudhatnak meg a tárgyi emlékek (fényképek, használati tárgyak, eszközök, építmények stb.) tanulmányozásával is, már ha van erre lehetőségük. Ezért fontos a hagyományőrzés, az értékőrzés-értékmentés, és fontos, hogy kiterjedjen ezekre a tárgyi emlékekre is.

   Végül pedig az emberi emlékezet is a tudás forrása lehet. Az egykori életviszonyokról, szokásokról, a település családjainak történetéről sok részletet csak a szóbeli közlések, beszélgetések, interjúk során lehet megtudni. Addig, amíg van kiket megkérdezni, van kiktől érdeklődni. Hajdan ezek az emlékek (ismeretek, történetek) szájhagyománnyal átöröklődtek, generációkról generációkra. Segített ebben a több generációt magába foglaló családmodell, a közös együttlétek, az esti beszélgetések lehetősége (hiszen Nemescsóban 1958-ig rádió is csak tán három volt). Ezek a spontán lehetőségek azonban mára elenyésztek. Ezért lenne szükség helyettük a tudatos, tervezett élőszavas emlékezéskutatásra.

 (P.I.)

..............................................................

17.

Két újabb, fontos forrás Nemescsó régmúltjáról

 

   Az előző írásom megszületése óta két újabb, fontos forrással sikerült bővítenem a község bibliográfiáját. Egyik sem mai keletű, mert a korábban felfedezett cikk megjelenésének ideje 2007, a későbbi pedig két alkalommal is megjelent, 1996-ban és 1999-ben. Mi ez utóbbi kiadást fedeztük fel. Mindkettő észrevételezését a hungaricana.hu néven elérhető internetes honlapnak köszönhetjük, ahol a közelmúltban több mint nyolcmillió oldalnyi szöveget (kéziratot, levéltári anyagot, nyomtatott műveket stb.) tettek teljes mértékben elérhetővé, s talán a honlap feltöltése még be se fejeződött. Kilencszáz feletti azon tételek száma, amelyek a Nemescsó szó beírása után megtekinthetők. Korábban már jeleztük, hogy itt látható a nemescsói evangélikus gyülekezet levéltárának (szinte) teljes anyaga, a Matriculától kezdve a különböző jegyzőkönyvekig és számadásokig. Gazdag tárházát kínálja ezzel mindazoknak, akik mélyebben érdeklődnek a község története iránt, de nem áll módjukban személyesen megtekinteni ezeket a dokumentumokat.

 

   A hosszú bevezető után ideje a tárgyra térni. A két újabb írásnak csak az adatait közlöm, hiszen az interneten a teljes szövegük elolvasható.

 

A felfedezés időrendjében az első:

 

GRANASZTÓINÉ GYŐRFFY Katalin: A nemescsói evangélikus templom szószékoltára. Magyar Műemlékvédelem 14. Budapest, Országos Műemléki Felügyelőség, 2007. 87-97.p. (Az OMF kiadványa 14.)

http://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Evk_14_Magyarmu/?query=SZO%3D%28nemescs%C3%B3%29&pg=98#pg=98&layout=s&query=SZO%3D(nemescs%C3%B3)

A szószékoltárról, ami 2013-ban volt háromszáz éves, s ezzel hazánk legrégebbi protestáns szószékoltára, több rövidebb híradás is megjelent, s ezek benne is voltak eddig a kettőnk által készített falubibliográfiában. Ez a részletes, 11 oldalas szakszerű leírás azonban nem, mert a vasi helyismereti irodalmat feltáró szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár állományában nincs meg az a kötet, amiben megjelent. Granasztóiné Győrffy Katalin részletesen ismerteti a restaurálás folyamatát és eredményét, és olyan fotókkal egészíti ki az elemzését, amelyeken az oltár részei szétszedett állapotukban láthatók.

   A másik írás a hungaricana-honlapon a második közlésformában látható:

HUDI József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII-XIX. századból. Veszprém, 1999. 144 p. Benne: 5. 1641. Nemescsó (Vas m.) község falutörvényei. 31-34.p.

 

http://hungaricana.hu/hu/search/results/?query=SZO%3D(nemescs%C3%B3)&page=8&per_page=20&simple=1

Eredetileg azonban 1996-ban jelent meg, a Comitatus VI. évfolyamának 4. számában, a 63-66. oldalon, Benczik Gyula közlésében. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Comitatus_%C3%96nkorm%C3%A1nyzati_Szemle) Ismereteink szerint ez az eddig legrégebbi eredetű, publikált összefüggő szöveg a községről. Az 1641-re datált forrás római számokkal számozott tizennyolc pontban foglalja össze az akkor érvényes falutörvényeket. A bevezetőjét azonban érdemes ide idézni:

„Nemescsó Vas megyei evangélikus kisnemesi település. A XIII. században

a Choui család birtoka, a XVII. században curialista község. 1633-ban az ikervári

anyaegyházhoz tartozhatott, mert Szabó János csói nemes adományozott az egyháznak.

1647-ben már önálló egyház, prédikátora Nigri András. 1681 után artikuláris

helyként élvezett szabad vallásgyakorlatot. 1840 táján 192 evangélikus, 87 katolikus

lakja. Az első, 1641. évi rendtartás határkő a község önkormányzatának történetében, hiszen ez volt az első eset, hogy írásba foglalták a falu rendtartását és

megszervezték a 8 tagú elöljáróságot (a vének tanácsát), amely ettől kezdve intézte

a faluközösségi és az egyházi élet irányítását. A statutumok a falu életének főbb

területeit szabályozták: garantálták a termelés rendjét és biztonságát, vigyáztak a

köz- és magántulajdonra, a közbiztonságra, meghatározták a bíráskodási tételeket.

A szöveg értékes táplálkozástörténeti adatokat is tartalmaz, s bizonyítja, hogy az

elöljáróság nem vezetett jegyzőkönyvet, az ügyeket szóban intézte.” (31. p.)

 

   Úgy vélem, hogy – tekintettel a neten való könnyű elérhetőségére – mindegyik írás megér pár perc időáldozatot.

 

Polák István

------------------------------------------------------------------------------------------

Nemescsó – a lelkészek névsorának kérdéses részei

   A honlap történeti részében, a 332. fejezet (Oktatás – iskola) végén két névsor található, amely időrendben tartalmazza az elmúlt századok tanítóinak és lelkészeinek névsorát. A lelkészek névsorával kapcsolatban a honlapszerkesztő némi óvatosságot ajánl. Ugyanis két viszonylag friss internetes forrás összevetésével több eltérő adat derült ki. A két honlap url-je:

http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/oldal-2.html

http://medit.lutheran.hu/sites/medit2.lutheran.hu/files/medit/dunantul_1783_1920.pdf

 

Időrendben is így követik egymást, mert az elsőn az Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon (Szerk. Keveházi László) című, 2011-ben megjelent kétkötetes munka digitalizált változata látható, benne gyülekezetekről szóló részben önálló egységként a nemescsói gyülekezet történetének az összefoglaló ismertetése.

A másodikon pedig Kertész Botond: Evangélikus lelkészek Magyarországon (ELEM) Proszopgáfiai rész IV. Dunántúli egyházkerület (1783-1920) című, 2013-ban készült munkája olvasható, amelyben több mint 800 oldalon át betűrendben találhatók meg többek között a nemescsói lelkészek is. Kertész a könyve végén forrásként meg is jelöli a Keveházi által szerkesztett két kötetet.

A két közlés összehasonlításával az alábbi új tények illetve ellentmondások fedezhetők fel:

     Szakonyi József 1776-1786 között volt lelkésze a községnek, s ő zárta a község 18. századi tudós (írott életművet létrehozó) lelkészeinek sorát. A tevékenysége épp határán van Kertész kötete anyagának, így nincs a névsorban. De itt tudtam meg, hogy az 1777-ben született fia is lelkész lett.

     Az őt követő Tömböl Pál azonban a Kertész által is megjelölt forrásban (Keveházi: Evangélikus gyülekezetek ….) Tatay Pálként szerepel, a gyülekezetekről szóló fejezetben, Nemescsóról szóló részben. Talán névváltoztatásról van szó, hiszen az évszámok azonosak, ezért kevéssé valószínű, hogy két különböző személyről lenne szó. Ezt érdemes lenne pontosítani.

Az időrendben következő Simonyi Hajas Károlyt (1808-1847) viszont nem találtam Kertész névsorában. Sem az S-nél, sem a H-nál.

   A következő lelkész N. Mendel Sámuel (1844-1881) ismét névváltozatot mutat, mert Keveházinál Mendelényi Sámuel a neve.

   Az utolsó bizonytalanság Éder Józseffel kapcsolatos, aki  Bánó Ádám apósa volt. Kertész névsorában – alighanem helyesen – 1917 szerepel halála éveként. És innentől következett Saródy Gyula. Keveházi László lelkész (aki helyettesítő lelkész is volt rövid ideig tán tíz évvel ezelőtt Nemescsóban) művében a halál éve 1927, és Saródy a „közben 1917-1924” megjegyzéssel szerepel.

   További netes keresés után az alábbiak derültek ki Tömböl Pálról:

http://w3.enternet.hu/eeprakos/Hrabowszky/Tombol%20Pal.html

T.T. TÖMBÖL PÁL Nagy - Vásonyi Predikátor Úr, ſzületett Csánigon Vas Vármegyében 1768. 25. Jan. tanúlt helyben egy ideig, azutánn Trentsénben két, Sopronyban nyóltz eſztendeig. O. Mesteri hivatalt viselt N. Csóban tiz, Dömölkön két, Ötsön is két eſztendeig. 1802. 22. Jan. Nagy-Vásonyba ordináltatott b. T. Szita Péter' helyébe Sz. Lörintzen Fő T. Nagy István Superint. Úr által T. Knarr jelenlétében (Matr. Ord. II. 125.) Jegyzés Tömböl Pálra az 1806-ban kiadott második könyvből 120) T. TÖMBÖL Úr N. Vásonyból Z. Istvándra rendeltetett T. Boros Úr' helyébe tavaſzſzal 1805.

 

A következők családfakutató oldalak:

https://sites.google.com/site/familytreeshungary/home/toemboel-csaladfak

Egy részlet: A csánigi Tömbölök közül Tömböl Pál (1766 Csánig - 1829 Zalaistvánd) Sopronban és Trencsénben tanult, evangélikus tanítóból (Nemescsón 10 évig iskolamester és kántor volt, Nemes-Dömölkön 2 évig tanított) lelkésszé lett, szolgálatát Nagyvázsonyban, majd több mint 20 évig Zalaistvándon teljesítette. Terézia lánya és a felső-büki Cséry István gazdatiszt házasságából született unokája Cséry Lajos (1821.12.18. Nagyfalud-puszta), aki jogi végzettséget szerzett. Nagybirtokos volt, 12 évig a képviselőház tagja is, az ő nevéhez fűződik a főváros közelében (ma Pestlőrinc) a Cséry-telep (mintagazdaság és tehenészet) létrehozása 1872-ben, majd az 1890-es években a főváros - sok szempontból ma is korszerűnek mondható - hulladékkezelési módszerének kidolgozása és megvalósítása.

http://www.radixforum.com/vezeteknevek/tomboly/ Maab: Re: Távoli rokonaimat keresem... Kedves Géza! Ma találtam egy zalai szálat: "Tömböl Pál közel negyedszázados (1805--1829) (evangélikus)prédikátori szolgálata idején -- az elődök lelkekre ható áldásos munkájának is köszönhetően -- anyagiakban is tovább gyarapodott a gyülekezet. 1808-ban 300 fontos harangot öntettek és helyeztek a meglévő mellé, majd 1819-ben az oratóriumhoz 12 öl magas kőtornyot építettek, és ezzel az épület külső formájában is templommá vált. 1824-ben felcsendült a templomban az orgona hangja is. A viszonylag hosszú ideig itt működő lelkész szolgálatát a halál szakította meg. Tüdőbajban hunyt el 63 éves korában. Az istvándi temetőben nyugszik ismeretlen sírban." A helység Zalaistvánd. Felesége Kronekker Julianna volt. Egyelőre egy fiáról tudok. A csánigi családfák egyikén szerepel egy 1766-os születésű Pál, akinek a sorsáról eddig nem tudtunk semmit, időben teljesen megfelel a prédikátor Pálnak. Utánanézek, lehet, hogy a te családod is ebből a Tömböl-ágból származik. Üdv. H. Edit

 

Maab: Re: Távoli rokonaimat keresem... Már kivettem a zalaistvándi mikrofilmet a levéltárban, amikor az Ön infóit kaptam. Az anyakönyv szerint: Tömböl Pál lelkésznek és feleségének, Kronekker Juliannának Zalaistvándon született gyermekei: Julianna 1808, Pál 1812-1813, Sámuel 1814. Terézia nevű lánya itt köt házasságot 1821-ben Cséry Istvánnal, aki felső-büki és a Zalaistvánd közelében lévő Nagyfalud puszta nevű birtokon Festetich László gróf ispánja. A lelkész Eszter nevű gyermeke itt halt meg 1808-ban 3 és fél éves korában. Sámuel 1842-ben Szarka Erzsébetet (Kisgeresd) vette feleségül Edvén.

(Polák István: Ez a következő egy 2009-es bejegyzés a honlapon.) Maab: Tömböl Pál zalaistvándi lelkész Ma érdekes választ kaptam a zalaistvándi lelkész Tömböl Pál vonatkozásában. Az Evangélikus Levéltár Ordinációs jegyzékében megtalálható a saját maga által írt, 1802-es datálású életrajza. Csánigon született, 1768.01.25-én (ez eltér az általunk tudott adattól, ami 1766.02.02.), szülei Tömböl Pál és Karsay Éva (ez egyezés). Sopronban és Trencsénben végezte tanulmányait. Pályáját tanítóként kezdte Nemescsón, majd Nemesdömölkön folytatta. 1802-ben Nagyvázsonyban már lelkész és 1805-től 1829-es haláláig Zalaistvándon működött. Ugyanakkor még mindig nagyon érdekes az a tény, hogy ugyanabban az időben az alsó-káldi Tömböl Ferenc is Zalaistvándra kerül, ami lehet véletlen is persze, de azt is erősítheti, hogy a csánigi és káldi Tömbölök között lehetett rokonsági kapcsolat. (Hacsak nem elírás az Alsó-Káld, mert a csánigi prédikátornak van egy Ferenc nevű, 1775.04.26-i születésű testvére, akinek nem ismerjük a sorsát.)

 

Két lehetőség van tehát. Vagy Tömböl Pál és Tatay Pál két különböző személy, de ez a Keveházi által szerkesztett kötet alapján nem egyértelmű.

Vagy egy személyről van szó, aki Tömböl Pálként tanító volt Nemescsóban, majd időközben lelkésszé avatták, s a további útja Kertész kötete és a családfakutatók adatan nyomán követhető. Továbbá amennyiben azonosak is lennének, (lásd. Keveházi évszámait), akkor is támadna tíz évnyi hiátus a lelkészek idősorában, 1798-1808 között. Hiszen Tömböl Pál 1798-tól már Dömölkön volt Kertész Pál adatai szerint.

Ezeket a bizonytalanságokat a falu történetét kutatóknak érdemes figyelembe venni, netán el is oszlatni.

Polák István

 

 

 

 

Weboldal készítés ingyen

Asztali nézet